Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-27 / 22. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 27. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Merkel és Klaus vitája „Angela Merkel pénteken Prágában valószínűleg hivatalosan is megtudja, hogy Mirek Topolánek kormányfő és Václav Klaus államfő nem óhajtják feléleszteni az európai alkotmányt. Mindketten úgy vélik, egy új és egyszerűbb dokumentumot kell kidolgozni” - írta a Mladá Fronta Dnes a német kancellár tegnapi csehországi látogatása kapcsán. A megbeszélés eredményeiről lapzártánk után tájékoztattak. Angela Merkel terveit az európai alkotmány elfogadásának felélesztésére leginkább Csehország és Lengyelország ellenzi. A lap tegnap közölte Merkel írását is, melyben leszögezte: az európai integráció fél évszázada sikeres volt, nem vezetett a nemzetállamok és régióik jelentőségének a meggyengüléséhez, s ez a jövőben sem fenyeget, (m)- Kész röhej, hogy azért a pár milliárdért csuktak le minket! (Peter Gossónyi karikatúrája) Ó, új magyar nyelv Egy meg nem nevezett szervezet egy meg nem nevezett városban kampányt indított az iskolai beíratás kapcsán. A szervezet és a város nevét leszek oly szíves elhallgatni, felhívásukat pedig közölni. HOLOP ZSOLT „Szerény eszközeinkkel és támogatóink hozzájárulásával a (...) fel kíván ajánlani minden egyes magyar iskolába iratkozó gyermeknek egy müzliszeletet vagy egy rágógumi szettet. ...hogy unokád is beszélje anyanyelvedet!... A megfelelő mennyiségű édességet az igazgatóktól érkező visszajelzések alapján juttatjuk el az egyes iskolákba.” Nehéz ezután megszólalni, inkább tényleg szó nélkül vigyük és írassuk be a gyereket. Talán anynyit, ha valóban ennyire szerények a lehetőségeink, legalább nem kellene paródiát csinálni a behatásból, de vizsgáljuk meg inkább az unokák által is beszélt anyanyelvet és a rágógumi szettet. Esküszöm, nem tudom mi az, és miért kell szettnek hívni. Egy csomag rágógumi? Vagy doboz? Ha pusztán rágógumi szerepelne a felhívásban, a magyar szülő elfordulna a magyar iskolától, de egy szett, az már igen? Régebben, azt hiszem, elég jól tudtam magyarul, de valamikor cserbenhagyott a nyelv. Kicsúszott alólam. Már nem értem. Kommunikációs nehézségek léptek fel közöttünk és nem tudom, helyreál- lítható-e még kapcsolatrendszerem a nyelvvel. Műiden szó, amit értek, csak dirib-darab, szüánk, avítt kacat. De a szenya, üccsi, nagyon kajak, tök zsír. „Mint afféle vidékről Pestre került fiatalember, sokáig nem tudtam, mi az, ami ilyen idegenül érint Pesten? A város nagy volt és tündökletes, érdekes és ízes, minden tetszett, csak olyan különösen idegen volt, mintha valahol külföldön járnék. Aztán megértettem: a város hanghordozása volt idegen. Ezek a pesti szavak, „bemondások”, melyek oly félelmes-fölényesen hatottak. Megfélemlített és megzavart, mintha csakugyan az okosok világába kerültem volna.” Az idézet az 1920-as évek elejéről származik Márai Sándortól, s vajon mit mondana ma a felszabtéri nyávogásra. Bevállalná vagy beájulna? Borzongató, émelyítő szó, Magyarországon mindenki mindent bevállal, és a macsók is nyávognak. Be kéne vállalnom gyorsan egy gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítményt. Hogy le bírjam gyűrni a csiripörit nokival. Jellegű, hatású, -szerű ország. Jellegű, hatású, -szerű, „oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.” A legszebb újmagyar mondat versenyben kettő viaskodik bennem: Menteset, sétálópalackkiszerelésben. (Ha nem érti, kérdezze rokonát, ismerősét.) A másik is létező, élő, halottak napi mondat: Krizit viszünk a temibe, muti sírjára. „Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok/ S azt meg kell védened. Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked!” Kedves szülők, vállalják be a behatást, a magyar iskolát, gyerekek, ti pedig tanuljatok, sokat kell még tanulnotok, hogy megértessétek magatokat magyarul. S te, magyar nyelv. „Fergetegben álló fácska, hajlon- gasz szélcibáltan, megalázva.” VISSZHANG (Ad: Szégyentelen eminentiók?- Új Szó, 2007. január 22. Időről időre nyilvánosságra kerülnek a volt kommunista országokban az ún. ügynöklisták. Az Egyház, mint a kommunista állam- hatalom esküdt ellensége különösen kiemelkedő célpontja volt a diktatúra gépezetének. Az Egyház papjainak és híveinek többsége ellenállt a bolsevik propagandának, még ha a nyűt szembeszegülést és a vele járó üldöztetést csak kevesen vállalták is. Voltak olyanok is, akik elbuktak a hit és becsület próbáján, és ügynökké váltak. Ugyanakkor nem kell szégyenkeznünk az Egyháznak ebben az időszakban tanúsított magatartása miatt. Ma is büszkén tekintünk azokra a hitvalló vüágiakra és papokra, akik ellene mondtak a Vörös Sátánnak. S ezzel meg is válaszolhatjuk Barak László félrevezető és antiklerikális célzattal megfogalmazott kérdését: „Túlzás lenne azt állítani, hogy a katolikus egyház szlovákiai klérusa a velejéig romlott, úgy ahogy van?” Igen, nemcsak túlzás lenne, hanem csúsztatás és rágalom is! Hiszen bár voltak a klérus tagjai közt ügynökök, ám a többségük nem alkudott meg elvtelenül a diktatúrával. Az egyediből nem következtethetünk az általánosra. Jézus 12 apostola között is csak egy kollaboráns akadt: Júdás. Az ő bűnéért nem volt felelős a többi tanítvány. Bár Péter is háromszor tagadta meg Mesterét, de aztán bűnbánatot tartott, és a többi apostollal együtt életét áldozta Krisztusért. A lengyel- országi egyház már példamutatóan elindult a fájdalmas, de szükséges megtisztulás útján, levonva a kellő személyi konzekvenciákat is. A szlováldai egyház szintén megtette az első - de talán nem az utolsó - fontos lépést ez hányban még az ügynöklista nyilvánosságra kerülése idején, amikor bocsánatot kért az ügynökpapok bűneiért. A megtisztulásnak azonban nemcsak általános, hanem személyes síkon is be kell következnie. Az Egyház így lehet igazán az egész társadalom erkölcsi megújulásának hiteles megindítója. Az érintettek számára súlyos az árulás bűnének nyomasztó terhe. Minden Júdás elnyeri majd büntetését, aki viszont Péterként tud vezekelni, az keresztény hitünk szerint mindig számíthat az Úr irgalmára. ThDr. Karaffa János Alapvetően egyetértek észrevételeivel. Egy állítását és egy konklúzióját kivéve. Az állítást ugyanis, amely szerint „félrevezető és antiklerikális célzattal” fogalmaztam volna meg inkriminált kommentárom bevezető mondatát, kérdését, enyhén szólva is méltatlannak és igazságtalannak tartom. Mégpedig ezért, mert a kérdést követő kontextusban egyrészt név szerint konkretizáltam, hogy kit tartok viselt dolgai és jelenlegi viselkedése miatt „velejéig romlottnak”, másrészt biztonsággal identifíkálható- an körülírtam azokat az egyházi személyeket is, akik ugyancsak joggal minősíthetőek erkölcsileg romlottnak. Eme állításom bizonyítékaként szíves figyelmébe ajánlom a kommentár következő sorait: „A Ján Sokol érsek úr esete a kommunista titkosszolgálattal című, egyre inkább holmi vásári komédiát idéző, groteszk jelenetei kapcsán óhatatlanul felmerül az emberben, hogy a szóban forgó egyház prominenseinek arcán bizony meglehetősen vastag lehet a bőr? Legalább is azokén a Sokol őeminenciája viselt dolgaival összefüggésben megnyilatkozó egyénekén, akik, nyilván a mundér, azaz a reverenda „böcsületének” megvédése érdekében most oly kenetteljes szemforgatással mosdatgatják a magas rangú szerecsent.” Mármost, ha nincsen Önben velem szemben holmi elvi előítélet, nyilván eszébe sem jut azt állítani, hogy en bloc elítéltem volna a szlovákiai klérust. ..! Ennyit az én állítólagos „félrevezető és antiklerikális” cselekményemről. Konklúzióját, miszerint, „Minden'Júdás elnyeri majd büntetését, aki viszont Péterként tud vezekelni, az keresztény hitünk szerint mindig számíthat az Úr irgalmára” , annyival bátorkodom kiegészíteni, hogy szerény véleményem szerint, Ján Sokol érsek az Úr irgalmán kívül világi emberek, de hívei megbocsátására is csak abban az esetben számíthat, ha „vezeklé- se” az egyházi funkciójából történő önkéntes távozásában is konkretizálódik. Vajon miért? „Csak” azért, mert Ján Sokol annak idején gyóntató papként, azaz a hozzá forduló hívek legszemélyesebb titkainak tudójaként lett az Ön által „Vörös Sátánnak” aposztrofált kommunista rezsim ügynöke. Üdvözlettel: Barak László KOMMENTÁR Vissza a kezdetekhez BÁLLÁ D. KÁROLY A Kárpátalján nemrégiben megtartott magyar-ukrán csúcstalálkozó jó alkalom volt arra, hogy a magyar fél kifejthesse új nemzetstratégiájának alapelveit. Újra hallhattuk-olvashattuk, hogy a szimbolikus politizálás helyett fejlesztésorientált, differenciált és hosszú távú kapcsolatrendszer kiépítésére van szükség, hogy a Románia EU-tag- ságával előállt új helyzetben a Vajdaság és Kárpátalja a jövőben kiemelt figyelmet és támogatást kap. Megtudhattuk, a magyar kormány új nemzetpolitikájának az is egyik alapelve, hogy nem nyúl bele a kisebbségek belső politikai ügyeibe, sőt, ez nem mostantól lesz így, hanem, mint Gyurcsány Ferenc kormányfő kifejtette, „folytatni szeretnénk a be nem avatkozás politikáját”. Nos, bármit tagadunk vagy ismerünk el abból, ami eddig volt - beavatkozás, befolyás, ráhatás, érdekeltté tétel - azt nem kellene folytatni. Ugyanis az elmúlt másfél évtized másról sem szólt, mint arról, hogy a magyar pártpolitika exportcikké vált és a határon túli magyar közösségek vevők voltak erre az áruféleségre, a Kárpátalján párt- szerűen működő két nagy szervezet például pontosan leképezte a magyarországi mintát, és ez súlyos, feloldhatatlannak látszó megosztottságot eredményezett a lakosság körében. Ennek a következménye, hogy ma nincsen képviselőnk az országos ukrán törvényhozásban, hogy szervezeteink nem tényleges érdekvédelemmel, hanem belharcokkal foglalkoznak, s hogy a magyar közösség tagjai vagy maguk is végsőkig elkötelezett pártharcosokká váltak, vagy elfordultak nemcsak az effajta politikától, hanem a vele összeszövődött „magyar ügy” egészétől is. A pártpolitika az elmúlt időszakban kisajátította és saját érdekeinek rendelte alá a támogatási rendszert, saját befolyásának megerősítésére játszotta ki a határon túli magyarság szellemi erőit. Hihető-e, hogy ezután másként lesz? Valóban várhatunk-e lényegi változást akkor, amikor a struktúra ugyan átalakul, de szereplői ugyanazok maradnak? Bízhatunk-e például a szakmai szempontok érvényesülésében addig, amíg ezeket a szempontokat a határon túlról az elmúlt tízegynéhány évben pozícióba került és kinevelődött politikai és közéleti figurák tematizálják és közvetítik? Félek, a határon túli magyarság ügyét ugyanúgy sikerült hosszú évtizedekre kisiklatni, mint a magyar futballét. A belső érdekek olyan zárt köre alakult ki, amelyből egyszerűen nincs kilépés. Ezért a balsejtelmem az, hogy amit a határon túliakban méltó partnerre találó magyarországi politika rontott el ennyire, azt ebben a hitelét vesztett állapotában most nem fogja tudni rendbe hozni. A morális ziláltság és a végzetes megosztottság, a baloldal identitászavara és naponta megmutatkozó böszmesége (jó szó ez, bizony!), a jobboldal hatalomvágya, revolve- rező, destruktív és a szélsőségekkel kacérkodó magatartása, no meg a gazdasági kényszerpálya még az egyébként átgondolt és hasznos elképzeléseket is meghiúsíthatja. Egyetlen megoldás lenne, ha a politika teljesen kivonulna a probléma feletti felügyeletből, és utat engedne a politikamentes spontán civil szerveződéseknek - bel- és külhonban egyaránt. Akkor talán lenne esély arra, hogy újabb 16 év elteltével legalább a nullpontra visszaérkezzünk. A szerző kárpátaljai író Jutalomposzt PÉTERFl SZONYA A választásokat követően megkérdeztem az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal elnökétől, dr. Ján Gajdoštól, nem remeg-e a szék alatta? Mert bár anno, Mečiar kormányzása idején az egészségügyi minisztériumban államtitkárként a HZDS színeit képviselte, aligha hiheti, hogy a jelenlegi koalíciós kormány jó szemmel nézi, hogy a volt kabinet megbízottja vezeti ezt a fontos hivatalt. - Ezen a poszton a füg- gedenség alapkövetelmény, hiszen a betegek, illetve a szolgáltatók érdekvédelme nem lehet pártfüggő. Tudomásom szerint mindig a törvény értelmében jártam el. Igaz, hogy az egészégügyi törvényeket kezdettől fogva bíráltam, mert nagyon hézagosak - nyilatkozta annak dacára, hogy az irodájában jelen volt Richard Demovič, a hivatal egyik fontos részlegének igazgatója, aki mellesleg egyetértő bóloga- tás közepette hagyott magunkra. Az eltelt hónapok alatt bebizonyosodott, hogy a legerősebb kormánypárt feni a fogát a hivatal elnöki funkciójára is. Egyebek között azért, mert posztot kell adni annak az embernek, aki akkor, amikor a Smer még ellenzékben volt, magasabb beosztásra aspirált. Nem titok ugyanis, hogy az egészségügyi miniszter bársonyszékét vagy Paškának, vagy Richard Demovičnak kellett volna elfoglalnia. A jelenlegi miniszter neve fel sem merült, annál is inkább, hiszen egyrész alig hallatta hangját, másrészt a Közös Egészségbiztosító élére Rudolf Zajac minisztersége alatt került. Hogy igazgatása alatt a csőd szélére jutott az intézmény? Semmi baj, a jelenlegi kormány nagyon gyorsan kötelezővé teszi, hogy az összes „egyenruhás” átigazoljon a Közösbe, mert hisz a több ügyfél több zsozsót jelent! Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalban dolgozó Demovič úr nem rejtette véka alá csalódottságát. Mivel a HZDS számára Ján Gajdoš személye és hivatala cseppet sem volt fontos, egyetértett a törvénymódosítással, valamint az elnökcserével. A Smer a lehető legprimitívebb indoklással váltotta le a hivatal elnökét, hiszen semmi köze sincs ahhoz, hogy az ország többezer lakosa egészségbiztosítót váltott, s ezt követően ellátása kérdésessé vált. Ráadásul bizonyítható, hogy Ján Gajdoš számtalanszor felhívta a minisztérium figyelmét arra, hogy az egészségügyi törvények módosításra szorulnak. Ebben az országban az észérvekre senki sem kíváncsi, főleg akkor nem, amikor a kormány elhatározta saját embereinek megjutalmazását. Teljesen mindegy, hogy Richard Demo- vičot a feneke alól kicsúszott miniszteri bársonyszékért kártalanítják-e vagy sem, egy biztos, hamarosan a függetienéségére oly büszke Egészségügyi Felügyeleti Hivatal sóhivatallá degradálódik, és valaki (k)nek az utasításait hajtja majd végre. Mert erre megy ki a játék. Júdások vagy Péterek? Tisztelt Plébános Úr!
