Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-23 / 18. szám, kedd

IV Kultúra ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 24. www.ujszo.com KÖZLEMÉNY Tisztelt Szülők! Az iskolai beíratás nagyon fon­tos esemény a gyermek és a szü­lő életében egyaránt, hiszen Önök gyermekük jövőjéről dön­tenek. Ezzel a tájékoztatással szeretnénk segítséget nyújtani az első helyes lépés megtételéhez. A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola 31 osztályában 743 gyermek tanul. A tanulók létszáma az egyes osztályokban ideális a színvonalas és eredmé­nyes oktató-nevelő munkához. Iskolánknak tapasztalt vezeté­se és felkészült, jól képzett peda­gógusai vannak, akik hatéko­nyan végzik a gyermeknevelés csöppet sem könnyű feladatát, akik élményszerűséget visznek a tanórákba. Tanulóink az évek folyamán számtalan versenyen szép sike­reket értek el, járási, kerületi és országos versenyeken jutottak dobogós helyezésekhez. Ered­ményeink bizonyítják, hogy isko­lánk tehetséggondozó intéz­mény, ahol azonban a közepes és a gyengébb képességű tanulók, valamint az integrált tanulók ok­tatására is nagy gondot fordí­tunk. A 2005/2006-os tanévtől be­vezettük a nulladik évfolyamot. Ez nagy lehetőség azoknak a gyerekeknek, akik különféle okok miatt még nem léphetnek az első osztályba. Célja és fő fel­adata úgy segítem a gyerekek személyiségének fejlődését, hogy az első osztályban ne szen­vedjenek az iskola kötelező ter­hétől, hanem örömmel járjanak ide, jól érezzék magukat a gyer­mekközösségben, érzelmüeg és szellemileg is érettek legyenek. A nulladikosok számára egész na­pos foglalkozást biztosítottunk, hogy napi „munkájuk” terhét már ne vigyék haza, és pihen­ten, jókedvvel jöjjenek másnap iskolába. Szülők, gyermekek egyaránt elégedettek voltak ez­zel a gyakorlattal, amit a jövőben is folytatni szeretnénk, sőt a 2006/2007-es tanévtől az első évfolyam tanulói is (igény sze­rint az alsó tagozat többi évfolya­mának tanulói is) az előírt tan­anyagot az iskolában sajátítják el, tehát az „iskolatáska az osz­tályban marad”. A szociális gondokkal küzdő családokat is segítem tudjuk. Be­utazási és étkezési támogatáso­kat nyújtunk, találunk anyagi forrásokat egy-egy kirándulás, erdei iskola, sítábor megvalósítá­sára. A tanulók és szülők igényei alapján jelenleg 31 szakkört ve­zetünk, továbbá lehetővé tesszük a számítógép kezelésének elsajá­títását minden évfolyam tanulói számára. Az 5. évfolyamtól nyel­vi tagozatos osztályokat nyitunk, amelyekben emelt óraszámban angol és német nyelvet oktatunk. A tanulók önálló munkáját kitű­nően segítő Dalton-módszert al­kalmazzuk a matematika és az idegen nyelvek oktatásában. Iskolaarculatunk rövid vázolá­sa remélhetőleg igazolja, hogy in­tézményünk céltudatosan dolgo­zik, szívből jövőn, odafigyelést, szeretetet nyújtva. Hogy minder­ről személyesen is meggyőződ­hessenek, szeretettel várjuk Önö­ket az alábbi programmal. Nyüt napok: 2007. január 25-én 7.50-től 11.15- ig a nulladik osztályban, valamint az 1. a, 1. b és 1. c osztá­lyokban. 2007. január 26-án 7.50-től 11.15- ig a 2. a, 2. b, 2. c és 2. d osztályokban. Ünnepélyes beíratás: 2007. január 27-én (szombat) 9 órától. A beíratás további időpontjai: 2007. január 29-től február 2-ig, naponta 8-15 óráig. Tisztelettel: Csölle Teréz iskolaigazgató (Lapunk szívesen biztosít teret más iskolák közleményeinek is!) BEIRATAS A dunaszerdahelyi Hviezdos­lav utcai Vámbéry Armin Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgató­sága tisztelettel meghívja az is­kolakötelessé vált gyermekeket, tisztelt szüleiket, nagyszüleiket a jövendő elsősök közös játékos és vidám beiratkozására, melyet ja­nuár 27-én (szombaton) 9 órától játszóház formájában szervez­nek az iskola díszcsamokában (szükséges a gyerek születési anyakönyvi kivonatának másola­ta). Január 15-től február 15-ig munkanapon 7.30-tól 15.30-ig is beírathatok a gyerekek az iskola igazgatóságán, (ú) A szenei Szenczi Molnár Al­bert Alapiskolába 2007. február 1-jén 15.30-kor zenés játszóház­zal egybekötött beiratkozásra várjáka leendő elsősöket, szülei­ket és minden érdeklődőt, (ú) A galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapis­kola 2007. január 26-án, pénte­ken 14 órától és 27-én (szomba­ton) 8 órától várja a leendő első­söket és szüleiket, (ú) Az Alistáli Református Egyhá­zi Alapiskola igazgatósága értesí­ti a tisztelt szülőket, hogy a 2007/2008-as tanévre az első­sök behatása január 26-ig tart (naponta 7.30-tól 16.30-ig) az is­kola épületében. Kérjük, hozzák magukkal gyermekük születési anyakönyvi kivonatát is! (ú) A Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapis­kola igazgatósága értesíti a szülő­ket, hogy első évfolyamába ját­szóházzal egybekötött beíratást tart január 27-én (szombaton) az iskola D épületében (bejárat a Hősök tere felől), 9.00 és 12.00 között. Ekkor Forró Zsuzsa gyógypedagógus szakmai taná­csokkal áll a szülők rendelkezésé­re. Kérjük, hozzák magukkal a gyermek születési anyakönyvi ki­vonatát! Az iskolakötelesek be­írathatok az titkárságon a feltün­tetett időpont után is. (ú, as) regio@uisxo.com Beíratás előtti és közbeni körképünk Dunaszerdahely magyar anyanyelvű alapfokú tanintézményeiről < Lassan a múlté az iskolatáska A tavalyi beiratkozás pillanatai a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskolában (Kanovits Gábor felvétele) Nyűt napok - beíratás ♦ Kodály Zoltán Alapiskola - nyüt nap és ünnepélyes beíratás játszó­házzal egybekötve február 5-én, hétfőn 15-től 17 óráig. ♦ Szabó Gyula Alapiskola - nyüt napok január 25-én és 26-án (csü­törtök és péntek) 7.50-től 11.15-ig. Ünnepélyes beíratás január 27- én, szombaton 9 órától. ♦ Vámbéry Ármin Alapiskola - beíratás és játszóház január 27-én (szombaton) 9 órától (bővebben még ezen az oldalon), (jóm) Dunaszerdahely. Január 15- től február 15-ig tart az óvodások beíratása az első osztályba. B. JÓZAN MÓNIKA A szülők egyre növekvő igényei­hez próbál alkalmazkodni minden iskola, évről évre újabb megoldá­sokkal, ötletekkel próbálkoznak, mindannyiuk célja az oktatási szín­vonal növelése, a gyermekek sze­mélyiségének teljes körű fejlesztése és a szülők tehermentesítése. Kör­képünkben a dunaszerdahelyi ma­gyar alapiskolák kínálatát vettük szemügyre, előbb azonban azt pró­báltuk megtudni, vajon mi alapján hozzák meg döntésüket az érintett gyermekek szülei. Mi alapján dönt a szülő? „Számomra fontos, hogy rende­zett és tiszta legyen az iskola. Leg­lényegesebb szempont az idegen nyelv és a számítástechnika, de sajnos az iskola távolsága is közre­játszik a döntésben, mivel nincs autónk” - nyüatkozta lapunknak egy kislány édesanyja. Másoknak az intézmény jó hírneve a fontos, hogy ismert és elismert pedagógu­sok foglalkozzanak gyermekeik­kel. Általában kíváncsiak a szabad­idős foglalkozásokra, az iskola fel­szereltségére, sportolási lehetősé­gekre is. „Nem csak az számít, hogy sok sportpálya és számítógép legyen, az oktatók a fontosak” - mondja határozottan egy apuka, aki szerint kevés a jó tanár, és szí­vesen venne több újdonságot, aktí­vabb oktatási-nevelési folyamatot. „Persze tüdőm én, hogy a tanterv­vel is vannak gondok, mert elavult, túl sok és hiányos az előírt terv, nem műidig a gyermek képessége­inek fejlesztésére irányul, és ez nem a tanárok hibája” - teszi hoz­zá a kétgyermekes szülő. A szülők egy része általában előre tudja, hova szeretné járatni a gyerme­két, de vannak olyanok, akik sor­ra járják az intézményeket, hogy személyesen győződjenek meg a feltételekről. Lássuk hát akkor a kínálatot, melyet a Szent János Egyházi Alapiskola, a Vámbéry Ármin, a Kodály Zoltán és a Sza­bó Gyula Alapiskola tájékoztatói alapján összesítettünk. Egy kis egybebevetés Szülte mindegyik alapiskola tájékoztatójában szerepel a gyer­mekközpontúság, a tehetséggon­dozás és a felzárkóztatás vállalása. Az egyházi iskola tájékoztatója ab­ban egyedi, hogy ők a gyermekek személyiségének fejlesztését és a keresztény értékrend elsajátítását hangsúlyozzák. Elmondható, hogy az egyházi iskolán kívül sehol sem kell már iskolatáskát hordani az el­sősöknek, délutáni foglalkozáso­kon minden házi feladatot átvesz­nek, hogy tehermentesítsék a szü­lőket és a gyermekeket is a további tanulás alól. A Vámbéryben még a tantervet is átdolgozták, hogy a gyermekek tempójához alkalmaz­kodva haladjanak az anyaggal. Vé­leményük szerint ugyanis nem az a fontos, hogy decemberre mindenki ími-olvasni tudjon, hanem hogy szívesen járjanak iskolába, ki­egyensúlyozottabbak, nyugodtab- bak legyenek. Ezt 2005-től kezdve praktizálják sikerrel az alsó tagoza­ton. A Kodály-iskolában tavaly ve­zették be az ún. Napsugár-iskola- otthonos oktatást, amely megköny- nyíti az óvoda és az iskola közötti átmenetet. Egész nap biztosítják a tanulók egyenletes terhelését, nincs feszített tempó és házi fel­adat. A szülők körében ez tavaly nagyon népszerű szempont volt. A Szabó Gyula-iskolában szeptem­bertől vezetik be az első évfolyam­ban, és igény szerint az alsó tagoza­ton azt, hogy ne keüjen iskolatáskát hordani, hogy a tanulók mindent az iskolában sajátítsanak el. Náluk egyébként már - a városban egye­düliként - a 2005/2006-os tanév­től működik nulladik tagozat az is­koláskorú, de még nem iskolaérett gyermekek részére. Szakkörök szintjén is folyik a versengés a gyermekekért. Idegen nyelv tanítását első osz­tálytól kezdve a Vámbéry és az egy­házi iskola kínál. Mindkét helyen az angol és a német között választhat­nak. A Kodály-iskola pedig egyet­lenként zenetagozatos első osztályt is indít. Ötödiktől természetesen minden iskola szakosított osztályo­kat ígér, a Vámbéry most először számítástechnikai tagozatot is ter­vez. A délutáni foglalkozások tárhá­za kimeríthetetlennek látszik, min­denhol 10-20, de van olyan (Szabó Gyula), ahol szám szerint 31 szak­kört kínálnak. Ezek a tantárgyakon kívül a báb- és színjátszástól kezdve az énekkari csoportokon keresztül a táncházig terjednek. Nem könnyű tehát a választás, ezért a fenti ösz- szefoglaló átböngészésén kívül azt tudjuk még ajánlani, hogy vegye­nek részt az iskolák nyüt napjain, és személyes benyomásaik alapján döntsenek. ( ( < m \ \ Ilii & i 1 Beiratkozás 2006-ban a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolában (A szerző felvétele) Vámbéry Ármin Alapiskola - tavalyi elsősök (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents