Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-20 / 16. szám, szombat
2007. január 20., szombat A hetedik pozsonyi operabál estélyi ruhái Szakértőnk segítségével véleményt mondunk a jelen lévő hírességek toalettjeiről 28-29. oldal * 1. évfolyam 2. szám moment, last minute? elyiket válasszuk? Kinek éri meg már most lefoglalni a nyaralást, és ki várjon az utolsó percig? 30. oldal Hollywoodi loknik, tincsek nyomában Ma már nem a paróka az egyetlen megoldás; ki az, aki vendégtincsekkel dúsítattja sajátjait? 31. oldal A 20. század közepétől a bálok sikerének fokmérője az volt, hogy a nyitótáncot hány pár járta: 200-nál kevesebb már bukást jelentett Itt a farsang, megkezdődött a báli szezon Vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtt 40. napig tart. így lehet kilenc, de előfordulhat négyhetes farsang is. Az idei amolyan sem rövid, sem hosszú, hiszen a húsvétot április 8-9-én ünnepeljük. Játékkal, tánccal, vidám felvonulásokkal ünnepelték sokáig az emberek a tél elmúltát, a tavasz közeledtét. A téltemető népszokások egyre kevesebb helyen élnek, a farsangi program- ajánlatokban legfeljebb néhány bál szerepel. Pedig mekkorákat buliztak eleink még e század derekán is. ÖSSZEFOGLALÓ A bál elnevezése latin-olasz eredetű, a ballare (táncolni) szóból ered. Lényegében társas táncmulatságot jelent - a középkor szigorú erkölcsei miatt csak igen lassan jött divatba. Az első bált 1385-ben, VI. Károly és Bajor Izabella menyegzőjének alkalmából rendezték Amiens-ben. Az ötlet utóbb Medici Katalinnak is megtetszett, aki kitalálta a kezdetben szolidnak szánt, ám hamarosan csupán kacérkodásra szolgáló álarcot. Mai formájában a bál XIV. Lajos uralkodása alatt teijedt el. Hamarosan egész Európa táncra perdült. Kezdetben az uralkodó joga az udvari bálok rendezése. Az arisztokrácia 1715- ben Párizsban rendezte az első (Opera)bált, amelyre hamarosan a gazdag polgárok is megszerezték névre szóló és társadalmi rangot jelentő meghívójukat. Széles körben elterjedt szórakozási formává a 19. században vált. Ruha teszi a bálozót? Bál bált követ ezekben a hetekben. Aki teheti, ezeken a rendezvényeken megjelenik. Murphynek a báli ruháról is van törvénye: „Ez az az öltözet, amelynek ára fordítót- Ä tan arányos a kihordási % . idővel, hiszen a méregdrá- Sí ga darabot csak egyszer illik felvenni, ám mivel nejed idomaira passzintották, így esélyed sincs arra, hogy eladd.” Mit vegyünk fel a bálba? Nem is olyan régen, negyed századdal ezelőtt még így szólt a szentencia: ,A nők nadrágos öltözékei az estélyi viseletek közé is valók, s nemcsak praktikus viselet, de tunikával, magas sarkú cipővel az egyenes szárú nadrágok még az alacsonyabb ter- metűeknek is előnyös formát adnak. A fiatalabbak és nyúlánkabbak karcsúsított rövid kabátkát, spencert választhatnak maguknak posztóból vagy bársonyból az egyenes szűk nadrághoz, aki viszont jobban kedveli a szoknyát, széles könnyedséggel, mint a mindennapi zakót, és mulassunk jól! Az első bálozó ruhája Bár felsőbb körökben illett minden bálra új ruhát felvenni, a családok elsősorban az eladó lányokra áldoztak. Az első bálozó ruhája fehér, virága a rózsa. Kivágása finom, ékszere alig csillog. A következő években az ifjú hölgyek válogathattak a rózsaszín, halványkék, világoszöld és sárga színek között. A mamák a bordó, a dohánybarna, a lila, a szürke, a mélykék és sötétzöld árnyalataiban pompázhattak. Csupán az idősebb asszonyok viseltek feketét. (folytatás a 30. oldalon) Az arisztokrácia 1715-ben Párizsban rendezte az első operabált Szépanyáink táncrendjei valóságos iparművésze ti alkotások voltak düsessz (nehéz atlaszselyem) övvel madeirázott vagy hímzett taft felsőrésszel variálhatja.” A düsessz mellett egyéb fényes anyagok - különösen a szatén és a különböző fényes felületű dzsörzé - igyekeztek emelni a puhuló diktatúra báljainak fényét. A háziasszony vehet fekete posztó vagy bársony nadrághoz virágos vagy egy színű matlaszét, esetleg brokátot megfelelő pántozással díszítve. A lányok öltözhetnek a nagyanyáik által viselt 1940-50-es évek divatja szerint romantikus vagy amerikai stílusú ruhákba. Az előző, könnyű dzsör- zéből, kasmírból, esetleg taftból készülhet csipke, tüll vagy organza masnival, antik brossal, derékon vékony lakk övvel. Az utóbbi zsorzsettből, könnyű dzsörzéből, selyemből előnyös. A rendszerváltozással visszanyerte léljogosultságát a szmoking és a frakk, utóbbi fehér mellénnyel és csokornyakkendővel. Hölgyeknek hosszú ruha, mély dekoltázs járja. A divattanácsadó szerint ne kössük a csokomyakkendőt túl szabályosan. Ha megkötöttük, bízzuk sorsára, ne igazítsuk folyton! Esti öltözetben ne tartsuk kezünket kabát- vagy nadrágzsebben! Csak akkor nyúljunk zsebbe, ha ruhatárat fizetünk vagy borravalót adunk! Ne tűzzünk virágot a frakk vagy szmoking gomblyukába! A szmokingot csak akkor gomboljuk ki, ha verekedést akarunk megakadályozni vagy kezdeni! Viseljük az esti ruhát olyan EDITORIAL N em is vennénk észre, hogy itt a báli szezon, ha a bulvármédia és a női magazinok nem ontanák tonnára a témával foglalkozó cikkeket újév óta. így van ez már a fogyasztói társadalomban: a karácsony októbertől szilveszterig tart, és alighogy elpufogtak az utolsó újévi petárdák, már kezdődik is a farsang, a határtalan jókedv és mulatságok időszaka. Mindegyik, önmagára valamit is adó magazin beszámol az idei báli- ruha-divatról, és legalább ötféle fánkrecepttel örvendeztet meg. Erről jut eszembe, amióta az eszemet tudom, mi sohasem sütöttünk fánkot farsangkor. Sőt, sose hallottam senkiről, aki fánkot sütne farsangkor... Mindebből az következne talán, hogy az egész bálisze- zon-hacacáré kizárólag egy művileg fenntartott média- kampány volna? Hogy a karácsonyi gömbök és plazmatévék után fölpezsdüljön az estélyi ruhák és strassz ékszerek piaca is? Azt azért nem merném állítani. Ahhoz túl élénken él még bennem annak a néma áhítatnak az emléke, amellyel gyerekként anyám báli retiküljét és nyakékeit nézegettük, sejtve, hogy valamiféle ritka, szertartásos esemény relikviáit tartjuk kezünkben. Talán azóta él bennem a meggyőződés, hogy a bál a társadalmi érintkezés legelegánsabb, legelőkelőbb formája, a jó ízlés és a stílus netovábbja. Persze, ehhez nem elég, hogy a ruhánk és a sminkünk megfelelő legyen, s talán az sem elengedhetetlen, hogy a rendezvényen osztrigát és francia pezsgőt szolgáljanak fel. Az igazi bál a lelkünk ünnepe: annak a megünneplése, hogy a mindennapok szürkeségéből fölemelkedve képesek vagyunk királynőkként és királyokként szórakozni, arra a nagyanyáink elbeszéléseiből ismert régi, fiktív korra emlékezve, amikor az urak még kezet csókoltak a hölgyeknek, és a szerelmesek hosszú, illatos selyempapír borítékokba csomagolt leveleket küldözgettek egymásnak. Ne tántorítson hát el senkit a bulvárlapok tolakodó giccskampánya, s azt se bánják, ha idén nem futja új ruhára! Bálozzanak méltósággal, örömmel, igazi sztárokhoz méltóan, úgy, ahogy a régi filmekben szokás. (Czajlik Katalin)
