Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-15 / 11. szám, hétfő
20 Panoráma ÚJ SZÓ 2006. 2007. JANUÁR 15. www.ujszo.com Január 15 évesen vesztik el szüzességüket a pekingi fiatalok Szűzhelyzet Kínában MTl-HÍR Peking. Átlagosan 15 évesen vesztik el szüzességüket a pekingi fiatalok - adta közre egy felmérés, amelynek kérdéseire 2300 közép- iskolás válaszolt. A megkérdezettek több mint fele nem talál kivetnivalót az egyéjsza- kás kalandozásban, hat lány körül pedig csak egy válaszolt határozott nemmel arra, hogy engedne-e barátjának, ha az szexet kéme tőle. A szüzességüket már elvesztettek 40 százaléka fedte fel, hogy nem használt semmiféle fogamzásgátlót a „tűzkeresztségkor’. A felmérésbe bevont diákok mindegyike pekingi, és a kínai főváros központjában jár középiskolába. A szabados eredmények meglepték a felmérésben részt vett egyetemi tanárokat. „Csak arra következtethetünk, hogy ez a társadalom gyors változásának következménye” - mondta az egyik professzor. A kínai kommunista rendszerben korábban szigorúan korlátozták a fiatalkorúak és általában a fiatalok szexuális kapcsolatait, jelenleg is érvényes - ha nem is mindenütt - az „egy család, egy gyerek” előírás. Hat lány körül csak egy válaszolt határozott nemmel arra, hogy engedne-e barátjának, ha az szexet kérne tőle (Illusztrációs felvétel) EGY GONDOLAT „Páratlan őrület, mikor, erényt szavalva, / Világmegváltóként kontárkodik a balga.” Moliére NÉVNAP Lóránt és Loránd Tulajdonképpen ugyanarról a névről van szó, a Loránd a Lóránt régebbi változata. Jelentése: dicső, merész. Ma Dob- roslav nevű barátainknak is gratuláljunk! MAI ÉVFORDULÓINK Eva Verešová-Novotná, egykori szépségkirálynő is ott volt a VII. Operabálon, melyet szombaton rendeztek meg. A báli szezon kezdőrendezvényét a Vaya Con Diós énekesnője, Dani Klein nyitotta meg. Az Operabálon a hazai közélet és a showbiznis számos jeles egyénisége szórakozott, például a SuperStar első szériájának második helyezettje, Martina Šindlerová, felvételünkön barátja, a közszolgálati televízió távozó menedzsere, Branislav Záhradník társaságában. (SITA- és TASR-felvételek) 35 éve lépett trónra II. Margit, jelenlegi dán királynő. 100 éve született Kolozsvárott Kolozsvári Grandpierre Emil író, kritikus és műfordító. Ismert könyve a Nők apróban, a Harmatcseppek és a Szeplős Veronika. 385 éve született Moliére francia író. Remekművei többek között a Képzelt beteg, a Tüdős nők, a Tartuffe, az Úrhatnám polgár, A fösvény, a Dandin György és a Scapin furfangjai. 115 éve született Zádor István festő és grafikus. 40 éve hunyt el Szirmai Albert zeneszerző, a nagy magyar operettkomponisták egyik utolsó képviselője. A Táncos huszárok, Mágnás Miska című műve hatalmas siker lett. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Mario van Peebles mexikói származású amerikai színész és filmrendező. 50 éves Bodó Zoltán sportlövő. 70 éves Margaret O’Brien amerikai színésznő. 50 éves Julian Sands angol színész. NAPI VICC Részeg ember ül a csónakban, egyszer csak megbillen, beesik a vízbe. Elkezd segítségért kiabálni a közelben pecázóknak:- Halászok! Halászok! Mire a válasz:- Mi is, csak nem ordibálunk! A hatóságok készültséget rendeltek el, hogy szükség esetén evakuálhassák a főváros lakosságát Kitört a Karthala tűzhányó AAT1-H1R rülő főváros, Moroni lakosai között. Szombaton különleges idomított kutyák segítségével, nagy erővel folyt a mentés A Karthala a világ egyik legnagyobb aktív vulkánja, átlag 11 évenként hallat magáról, az utóbbi két évben azonban kétszer is kitört: 2005 áprilisában, amikor tízezrek menekültek el otthonaikból, majd tavaly májusban. A szigetország mintegy 300 kilométerre keletre fekszik az afrikai Mozambik partjaitól. A világ egyik legszegényebb országa, gyorsan növekvő népessége mintegy 770 ezer. Beomlott a metróalagút Sao Paulo. Óriási kráter táA Karthala vulkán Moroni. Kitört az indiai-óceáni Comore-szigeteken a 2360 m magas Karthala vulkán, a hatóságok ezért készültséget rendeltek el, hogy szükség esetén gyorsan evakuálhassák a lakosságot. A szigetcsoport legnagyobb tagján, a Grand Comore szigeten emelkedő tűzhányó szombaton füstöt okádott, lávafoszlányokat köpött a magasba, és egész nap földrezgéseket váltott ki, ijedtsé- (Képarchívum) get okozva a vulkán lábánál eltetong Sao Paulo brazíliai nagyvárosban egy épülő metróállomás helyén, amely helyi idő szerint pénteken beomlott, és a megindult földtömeg több járművet és embert magával ragadott. MTl-HÍR Szombaton különleges idomított kutyák segítségével nagy erővel folytak a mentési munkálatok egy minibusz hét eltűnt utasa után. A jármű vezetőjét sikerült élve kimenteni. Két másik autót már az éjszaka kiemeltek a törmelékből. Egy óriásdarut sikerült rögzíteni, amely azzal fenyegetett, hogy beledől a a 80 méter széles és 30 méter mély kráterbe. A környéken több ház is megrongálódott, legalább nyolcvan családot evakuáltak a veszélyeztetett épületekből. Egyelőre nem tudni, hogy miért szakadt be a föld. Egyes vélemények szerint a heves esőzésekben felpuhult az altalaj, az épülő metróállomás falai megroggyantak. A mentési munkálatokat további omlásveszély hátráltatja. A nagyobb tragédiát azért sikerült elkerülni, mert a földindulást fenyegető zajok és a falról lehulló apró kövek előzték meg, figyelmezA nagyobb tragédiát azért sikerült elkerülni, mert a földindulást fenyegető zajok és a falról lehulló apró kövek előzték meg, figyelmeztetve a veszélyre (Reuters-felvétel) tetve a veszélyre. Az építkezés dolgozói időben el tudtak menekülni. A gödörbe főleg parkoló gépjárművek, teherautók csúsztak be, valamint a kisbusz, amely éppen akkor hajtott arra, amikor megnyílt alatta a föld. A kényszerű forgalomelterelés óriási torlódást okozott Dél- Amerika legnagyobb városának egyik fő közlekedési útvonalán. ♦ Ebajtóba szorult be egy kutyaeledelt lopni próbáló igen kövér macska az Egyesült Államokban. Az elkóborolt 9 kilós állat, melynek neve Hercules, nem részesült zord fogadtatásban: a kutya nem merte bántani - lévén kisebb a macskánál -, az eb gazdasszonya pedig kiszabadította az ebjáróból, és etette-itatta, mígnem pár nap múlva megérkezett érte gazdája. Az Egyesült Államokban a macskák 40 százaléka túlsúlyos. (MTI) ♦ Vakond helyett véletlenül magát csapta agyon egy nyugdíjas férfi Németországban. A baleset nem lapáttal történt, hanem árammal. A 63 éves férfi annyira gyűlölte a nyaralójának kertjét rendre féltúró vakondokat, hogy gyepje felett fémcöve- keken drótot feszített ki bokamagasságban, és 380 voltos áramot vezetett bele. A férfira holtan bukkantak rá, a vakondok pedig túlélték az eszetlen csapdát. (Pan) ♦ Elszabadult és egy ideig az 58-as főúton vágtázott az a három ló, amelyeket Pécs határában sikerült befogni szombat délután. A lovak eddig ismeretlen módon nagyárpádi tulajdonosuktól szöktek meg. Személyi sérülést és anyagi kárt nem okoztak, de mivel veszélyeztették a közúti közlekedést, a rendőrség intézkedett a befogásukról - mondta el a baranyai rendőr-főkapitányság ügyeletese. A rendőrtiszt beszámolt arról, hogy a tulajdonost már értesítették, útban van az állatokért, melyek jelenleg kikötve legelnek egy füves területen. Hozzátette: az esetet még vizsgálják, egyelőre nem tudni, indul-e vizsgálat a lovak gazdája ellen, (MTI) Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (02/59233401, fax: 02/59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421) Főszerkesztő-helyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), SidóH. Zoltán (02/59233425) Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (02/59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Kocur László - fókusz (02/59233443) Mislay Edit - kultúra (02/59233430), Urbán Gabriella - panoráma (02/59233444), J. Mészáros Károly - sport (02/59233431), Horváth Erika - Nagyszünet, Iskola utca (02/59233427), Klein Melinda - régió (02/59233426), Korpás Árpád - regionális mellékletek (02/59233436). A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 02/59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. Kiadja a Petit Press Rt., e-mail: redakcia@ujszo.com Nám. SNP 30,81101 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 02/59233278, lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235,02/59233200,02/59233240, fax: 02/59233295 E-mail: reklama@ujszo.com . Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press teijesztési osztályán. Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, jt\ az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. Lapunkat az Illyés Közalapítvány 'v * és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja a Kisebbségi Kultúrák 2006 program keretében. £aíí ,Kns I \ I ( I ( ( t < i Í I (