Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-03 / 2. szám, szerda

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 3. FIGYELŐ Üzent Szaddám helyettese Közös ellenállási front kiala­kítására szólította fel tegnap az iraki Baasz Párt honlapján az Irakban működő összes el­lenálló csoportot Izzet Ibra­him ad-Dúri volt iraki alel- nök, Szaddám Húszéin ex- diktátor egykori jobbkeze. A még szabadlábon lévő Izzet Ibrahim a közleményben azt írta, Szaddám Húszéin szom­bati kivégzése csak növeli a Baasz Párt, a hívek és az egész arab nemzet eltökéltsé­gét. Megesküdött továbbá ar­ra, hogy az ellenállás folyta­tódik, sőt fokozódni fog, egé­szen Irak „teljes felszabadítá­sáig”. (MTI/AFP)- Amióta leállították az atomreaktort, már ez a táj sem a régi! (Peter Gossányi karikatúrája Az egyes államok egyre nagyobb részesedést követelnek a nyersanyag-bevételekből Olajozott nacionalizmusok Venezuelától és Oroszor­szágtól Zambiáig, Indonézi­ától Csádig a kormányok mind több intézkedést tesz­nek annak érdekében, hogy a földalatti kincsek jövedel­mének minél nagyobb ré­szét vagy akár egészét visszaszerezzék. MT1-ELEMZÉS A párizsi Le Monde több példá­val illusztrálja ezt a trendet. Megemlíti, hogy Rafael Correa, a novemberben megválasztott új ekvádori államfő arra készül, hogy újratárgyalja országa külföl­di cégekkel kötött szerződéseit. Bolíviában Evő Morales elnök 2007-re tervezi a bányászati szek­tor államosítását, miután október 28-án már befejeződött a kőolaj- és gázkitermelésé. E két iparágból az eddigi 500 millió dollár helyett évi 4 milliárd dollár bevételre számít az ország. Egyes esetekben egyszerűen ki­rúgják a külföldieket, ahogyan pél­dául az üzbég hatóság elűzte az amerikai Newmont céget a zarafsa- ni aranybányából, a kirgizek pedig az angol Oxus Goidtól vették vissza Jerody aranybányáját. Az indonéz rendőrség fegyveres fellépéssel zárt be 30 színesfém-kohót. Más esetekben finomabb eljárást alkal­maznak. Csád két külföldi olajtár­saságtól 281 millió dollár „adóhát­ralékot” csikart ki annak fejében, hogy folytathassák a kitermelést. Zimbabwe kormánya 51 százalé­kos részesedést követel a külföldi társaságokban, ha azok nem fogad­ják el, hogy iskolákat és kórházakat támogassanak. Algéria, amely ko­rábban 70 százalékos külföldi ré­szesedést engedélyezett, október 14-től megköveteli, hogy a Sonat- rach nemzeti olajtársaságé legyen az 51 százalékos részvénytöbbség. Putyin Oroszországa fokozatosan kiszorítja a szahalini kőolajme­zőkről a Shellt, egy másikról pedig a Totált. Jean-Marie Chevalier, a Paris- Dauphine egyetem energiával és nyersanyagokkal foglalkozó geo­politikai központjának igazgatója 2003-ra vezeti vissza ezt a trendet. Ekkor bontakozott ki konfliktus a PDVSA venezuelai nemzeti kőolaj­társaság és Hugo Chávez elnök kö­zött. Az előbbi külföldi terjeszke­désre kívánta használni nyeresé­gét, az utóbbi viszont saját politikai céljaira. Végül Chávez kerekedett felül, és példája más vezetők köré­ben is követőkre talált. Jogosak-e a korábbi gyakorlatot megkérdőjelező lépések? A Paris- Dauphine egyetem elemzője sze­rint a válasz igen, mert a követelé­sek mögött az igazi kérdés a kőolaj­ból származó többletjövedelem elosztása. A kitermelés-előállítás költsége és az üzernanyagkúmál érvényesíthető ár között a különb­ség mindössze 7 dollár hordón­ként, és jelenleg a fogyasztó orszá­gok szerzik meg e többlet 65 száza­lékát - érvel a szakértő. Rashan Kaldany, a Vüágbank kőolaj, gáz, bánya és vegyitermék osztályának igazgatója válaszában ugyancsak alátámasztja ezeket a „földmélyi” nacionalizmusokat. Hangsúlyozza azonban, hogy megfelelő egyen­súlyt kell teremtem a termelő or­szágok és a kitermelő cégek érde­kei között. Minden országnak meg kell találnia a legalkalmasabb for­mát: a cégek hasznának egy bizo­nyos százalékát lefölözni hatékony, de bonyolult; a cégek árbevételé­nek egy bizonyos százalékát kijelöl­ni egyszerűbb, de kevésbé produk­tív. Októberben egy, a Világbank­nak készített tanulmány olyan elosztási módszert javasolt, amely közvedenül a helyi közösségeknek juttatná a kőolaj- és a bányajöve­delmeket, hogy a pénzre ne a köz­ponti kormányzat tegye rá a kezét. De fenntartható-e ez a bánya- és kőolajipari nacionalizmus? Amíg ezekben az ágazatokban a termé­kek ára magas, Irán, Algéria és Ve­nezuela exportbevételeik egy ré­szét szociális támogatásokra fordít­hatja. Ha viszont a ciklus megfor­dul, ezeket az országokat krízis fe­nyegeti. Másfelől nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlen a termelés, követ­kezésképpen a bevételek elapadá­sa, amikor a hatalom ráteszi a kezét az állami vállalatok (a mexikói Pe- mex vagy a venezuelai PDVSA) hasznára, és azt saját céljaira hasz­nálja. így ezek a vállalatok nem lesznek képesek karban tartani ter­melési eszközeiket. Nem kevésbé nyilvánvaló, hogy az olyan nacionalizmus, amely nem elég hozzáértő ahhoz, hogy magas színvonalú kutatást és kiter­melést folytasson, kudarcra van kárhoztatva. Nem ajánlatos tehát Csád, Kazahsztán vagy Bolívia sike­rére fogadni, mivel ezeknek az or­szágoknak nem állnak rendelkezé­sükre azok az eszközök, amelyek garantálnák, hogy sikerre is tudják vinni törekvéseiket. Ezzel szemben Oroszországnak és Algériának van­nak igazi adui. Az államosítások azonban főleg a jövőt veszélyeztetik. Több milli­árd dollárba kerül egy bánya meg­nyitása vagy egy kőolajmező kiak­názásának megkezdése. A vállala­tok csak abban az esetben vágnak bele ilyen harminc évre szóló pro­jektekbe, ha biztosítottnak látják a szabályozás feltételemek egyér­telműségét és stabüitását. A dog­matikus és kiszámíthatatlan bánya­ipari nacionalizmus elriasztja a be­fektetőket, méghozzá hosszú távra. Valójában minden a nyersanyagok árától függ. Ha zuhan, ami időről időre bekövetkezik, bizonyára is­mét visszatér a magánvállalatok di­vatja ebben a szektorban. Nyugat-európai lapok kritikusan értékelték Szaddám Húszéin iraki exdiktátor kivégzését Szaddám felakasztása nem hoz békét Iraknak MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A nyugat-európai lapok nagy ré­sze politikai irányultságától füg­getlenül elítélően vagy legalábbis bírálóan írt tegnap Szaddám Hú­széin volt iraki elnök kivégzéséről. A Die Presse konzervatív bécsi lap szerint a per, amelynek végén ha­lálra ítélték a volt iraki diktátort, „számos kétséget hagyott maga után”. Az iraki hatóságok egy­szerűen figyelmen kívül hagyták ezeket, s a halálos ítélet gyors vég­rehajtásával orvosolhatatlanná tették az eljárás esetleges hibáit. Másfelől a hírmagyarázó leszöge­zi, hogy Szaddám Húszéin fela­kasztása nem vet véget az iraki erőszaknak, sőt talán még inkább felgeijeszti. A Der Standard is bíráló hang­nemben foglalkozik a kivégzéssel, és felhívja a figyelmet annak vár­ható kedvezőtlen következményei­re. A liberális bécsi lap ellentmond annak a washingtoni értékelésnek, amely szerint a volt iraki elnök ki­végzése „mérföldkő Irak számára a demokrácia felé vezető útján”. Megítélése szerint éppen az ellen­kezője igaz: e fejlemény újabb mélypont Irak történetében. „Mi­féle demokrácia a csőcselék de­mokráciája” - teszi fel a kérdést az elemző, feltehetőleg arra célozva, hogy a halálos ítélet gyors végre­hajtása a tömegek bosszúszomjá- nak kielégítését szolgálta. Másfelől politikaüag is elhibázottnak tartja a Szaddám kivégzéséről hozott döntést. Irak szunnita szomszédjai már eddig is idegesen szemlélték, hogy a diktátor rendszerének fegy­veres megdöntése óta vészesen erősödik Irakban a síita radikaliz­mus. A volt elnök kivégzése csak fokozza aggodalmaikat, hiszen rendszere eredményesnek bizo­nyult az iráni (síita) iszlám forra­dalom „exportjának” feltartóztatá­sában. Az osztrák hírmagyarázó arra a veszélyre utal, hogy a szun- nita-sűta felekezeti konfliktusok átcsaphatnak Irak határain, tovább súlyosbítva a sokféle konfliktussal terhelt közel-keleti régió helyzetét. A belga La Libre Belgique sze­rint Szaddám Húszéin kivégzése inkább bosszúakció volt, semmint igazságszolgáltatás. Az akasztás­ról készített videófelvétel képei sokkal inkább alantas bosszúra vallanak, mintsem egy jogállam igazságszolgáltatási eljárására. A történtek méltatlanok egy de­mokráciához, és a legkevésbé sem hatnak a hivatalos célként megje­lölt nemzeti megbékélés irányába - olvasható a belga lapban. Még erősebben fogalmaz a francia Li- bération. A baloldali liberális lap szerint sem igazságtétel történt, hanem „polgárháborús bűntett”. Megértőbbnek mutatkozik az iraki hatóságok iránt a Basler Zei­tung, ám a svájci újság is talál ki­vetnivalókat eljárásukban. Hírma­gyarázója szerint voltaképpen „megkésett zsarnokölésről” van szó, amely „utólag könnyít a Szad­dám rendszerét oly sokáig eltűrő világ kollektív lelkiismeretén”. Mindenesetre a svájci újságíró is jobbnak tartaná, ha nemzetközi büntetőbúóság ítélkezne az ilyen ügyekben egy átlátható büntetőel­járás végén, s természetesen a ha­lálbüntetés kizárásával. A torinói La Stampa szerint az iraki exelnök kivégzése „kétségte­len vétség az emberi jogok ellen”, noha aligha kétli bárki is, hogy Szaddám Húszéin rászolgált a bün­tetésre. Olyan bűntettekért ítélték halálra, amelyeket könyörtelen rendszere követett el, és amelyeket akkor Szaddám mostani hóhérai is készségesen elfogadtak. Talán ép­pen azért hozták előre kivégzését, hogy elhallgattassák, és ne kelljen szembesülniük a saját felelőssé­gükkel - vélekedett az olasz húma­gyarázó. KOMMENTÁR Hullámzás CZAJL1K KATALIN Különböző újdonságokkal örvendeztette meg az újesztendő a polgárokat a Duna két oldalán. Magyarországon érvénybe lép­tek a Gyurcsány-csomag első intézkedései. Ez nagyjából annyit jelent, hogy ezentúl sokan többet fizetnek majd bizonyos ter­mékekért és szolgáltatásokért. Például nem kevesen lesznek azok, akik nem ismernek majd rá a gázszámlájukra. Pedig nem emelkedett a földgáz ára, csupán megszűnik, illetve átalakul (értsd: kevesebben kapják) az állami gázár-támogatás. Tehát mostantól kezdve közvetlenül a fogyasztók fogják megfizetni azt, amit eddig csak közvetve, az államkasszán keresztül fizet­tek. Persze az emberek többsége nem tudatosította ezt, és az ál­lamnak, azaz a kormányzatnak is az volt az érdeke, hogy úgy adja el ezeket a támogatásokat, mint amelyeket az állam ado­mányoz nagylelkűen szeretett polgárainak. Aztán kiürült a kassza, jött a nagy kijózanodás, az őszödi beszéd, és a megszo­rító csomag. Szlovákia ellenben - gazdaságilag, legalábbis - aránylag jól kezdte, azaz zárta az évet. Az állami költségvetés hiánya példá­ul 2006-ban 26 milliárd koronával lett alacsonyabb a tervezett­nél, elsősorban az előirányzottnál magasabb bevételek folytán. Az állami büdzsé bevételeinek nagy részét az adók teszik ki, így ha több pénz folyik be az államkasszába, az, kissé leegy­szerűsítve a dolgokat, azt jelenti, hogy a cégeknek és magán- személyeknek is magasabbak a bevételeik. Meghozták hát gyü­mölcsüket a két Dzurinda-kabinet reformintézkedései, aminek köszönhetően Robert Fico kormányának van miből megvalósí­tania szociális programját, miközben el nem mulasztja, hogy elődjébe úton-útfélen bele ne rúgjon. Gazdaságilag tehát jól kezdtük az évet, s bár „nemzeti-szocialis­ta” kormányunk jóléti politikájával megtörheti ezt a trendet, eddigi lépéseiből következtetve úgy tűnik, a Fico-kabinet politi­kája gazdasági-szociális téren talán kevésbé lesz ámokfutó, mint azt vártuk. Ahhoz azonban, hogy egy fejlődő kis ország hosszú távon növekvő pályára álljon, ez nem elég. Ha nyolc év megszorító intézkedései árán végre elkezdett teljesíteni a gaz­daság, a bevételt nem felélni, hanem befektetni kell, hogy a nö­vekedést képesek legyünk fenntartani, sőt, kamatoztatni. Nem számíthatunk ugyanis arra, hogy továbbra is az elmúlt évek tempójával jönnek majd be a külföldi beruházások, mert az, ami miatt vonzóvá váltunk a nemzetközi tőke számára - ala­csony bérek, magas állami támogatások - hosszú távon tartha­tatlan. Annál is inkább igaz ez Románia és Bulgária EU-csatla­kozása után, amely országokban még kevesebbel beérik a mun­kavállalók... Magyarország ma ott tart, ahol mi nyolc évvel ezelőtt. Ennyi idő elég volt arra, hogy egy aránylag jól menő ország államház­tartása a csőd szélére jusson, a realitást látni nem akaró, popu­lista, áljóléti kormányzati (és tegyük hozzá: ellenzéki) politika következtében. Ahhoz, hogy Szlovákia egy rövid növekedési hullám után ne jusson ugyanerre a sorsra, sajnos kormányzati pozícióban lévő politikusaink belátása szükséges, tehát van mitől tartanunk. Van azonban egy módja, ahogyan a polgárok is tehetnek ellene, éspedig úgy, hogy nem dőlnek be a tetszetős, ám irreális, s hosszú távon tarthatatlan ígéreteknek. JEGYZET mmmmmmmmMmmmmmmrnmmmimmmmmimsm Egy hazában NÉMETH ZOLTÁN Vajon mi visz rá egy tizenöt éves fiút, hogy levelet írjon a Ceaucescu-féle Romániába egy székely fiúnak, amelyben leírja Erdély-imádatát, vala­mint azt, hogy tudja, milyen elnyomásban élnek, stb. Ő, aki a husáki, normalizációs, szoci­alista Csehszlovákiából ír üye- neket, röhej. Ez még időnkénti Szabad Európa Rádió-hallga­tóként is nevetséges. Talán még csodálkozott is, hogy nem kap választ a levélre. Kedvenc időtöltése volt csukott szem­mel lerajzolni Erdély térképét, harminc-negyven várossal, kü­lön megrajzolva a magyarok lakta területeket. És egy nap a nagypapa régi térképei között olyat is talált, ahová a székely autonómia területét is beraj­zolták - erről addig nem is tu­dott. Aztán végre a kilencve­nes évek elején találkozott hús-vér erdélyiekkel, széke­lyekkel, csángókkal - hogy a frissen induló Diákszigeten kössenek ki, ami akkor még in­kább punk és rocker sziget volt, mint szórakoztatópark. És a kilencvenes évek közepé­re végre eljutott gyerekkori ál­mai vidékére: először csak a Partiumba, Ady Nagyváradé­ba, ebbe a szecessziós csodába - a határon két-három óráig várakoztatták az autóbuszt a géppuskás román határőrök. Aztán Kolozsvár, a dóm és a Házsongárdi temető, a bihari hegyek feledhetetlen kőcsip­kéi, a következő években egy hónap Csíkszeredában, majd Székelyudvarhely, Gyergyó- szentmiklós, Sepsiszent- györgy. És Szatmárnémeti, Ér- mindszent, Sződemeter, Nagy­szalonta, Dés, Szent Anna-tó, Gyilkos-tó, Zágon, Fehéregy­háza, Segesvár. Déva és Arad. Hogy nem lehetett azt tudni, hogy Gyulafehérváron a szé­kesegyház kriptájában Hunya­di János fekszik László fia mel­lett? Miért kell Erdélyben vé­gigélni azt a borzongató ér­zést, hogy idegen, és mégis a miénk? Mint ahogy a szlováké Békéscsaba és Budapest, a né­meté Pozsony és Prága, a törö­ké Szigetvár és Mohács. Az a valami, amit magyar kultúrá­nak nevezünk, elképzelhetet­len Erdély nélkül - Apáczai Csere Jánostól Mikes Keleme­nig, Székely Dózsa Györgytől Bolyai Farkasig és tovább. Húsz év alatt nagyot fordult a világ. Kedves Románia! Január elsejétől egy hazában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents