Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-13 / 10. szám, szombat

PF LESSZÓ R o \ 2007. január 13., szombat ^0^ 1. évfolyam 1. szám 32-33. oldal ■ m •* # • * • * *■ » « Egy fővárosi uj építésű lakásba látogattunk el A kiszolgálóhelyiségek egy belső magot alkotnak; egy körfolyosó köti össze a szobákat Ilyenkor télen is érdemes Egyiptomba utaznunk Hasznos tanácsok, útmutatók turistáknak, akik a hidegből a melegbe vágyakoznak 34. oldal 36. oldal Az ABBA együttes tagjai már nem haragszanak egymásra Zenéjüket évtizedenként újabb és újabb generáció fedezi fel magának A csallóközi kisközségben élő házaspár szerint a genetika csak a forma, amit a nevelés és a környezet tölt meg tartalommal Két éve két kislánnyal teljes a család Mit gondol szerintetek ró­latok a falu? - merül fel óhatatlanul a kérdés. „Biz­tos akad, aki hülyének néz minket - nevet össze Mé­száros Tünde és Böször­ményi Péter. - De ez nem a lányok miatt van. Négy év alatt azért kiderült rólunk ez-az. Mi nem eszünk húst, nincs tévénk, nem járunk dolgozni, későn kelünk, és későn fekszünk. Szóval furcsa, kicsit gyanús embe­rek vagyunk.” LAKATOS KRISZTINA Tünde és Péter mérlegelve be­szélnek a tapasztalataikról. Hogy nem bánták meg a hazaköltözést, még ha nem egészen azt találták is, amit elképzeltek: azt a fajta falukö­zösséget, ahol az emberek estén­ként kiülnek a kapuba, és megbe­szélik az élet dolgait, hiába keres­ték... De korrekt a kapcsolatuk mindenkivel, nem érzik elszigetel­ve magukat, a társasági élet hiá­nyára sem panaszkodnak - bár az is igaz, hogy inkább régi barátságo­kat tartanak fenn, nem újakat, helyben kötötteket. Tünde Pozsonyban, Péter Kas­sán született. A fiatal házaspár sok éves prágai tartózkodás után négy éve telepedett le a csallóközi kis fa­luban, Balonyon. Nem Csehország­ban akarták leélni az életüket, és Magyarországra sem vágytak. Az azonban szempont volt, hogy le­gyen magyar nagyváros jövendő lakhelyük elérhető közelségében. Miskolcig nem jutottak el, Győr magasságában megálltak. A majd hetvenéves balonyi családi házra a szomszéd településen, Csiliz- radványon lakó barátaik segítségé­vel bukkantak rá. Amikor megvet­ték, lakható volt, aztán, mint mesé­lik, gyorsan lakhatatlanná tették: kivetették a belső falakat, felsze­dették a padlót, ablakokat és ajtó­kat cseréltek, festettek és mázoltak, közben pedig elfogyasztottak né­hány kőművest és egyéb mester­embert. Néhány hónapig a baráta­iknál laktak, utána még jó darabig egy asztal és két szék, meg két szét­nyitható tábori ágy adta meg az ott­hon alaphangulatát. Aztán fokoza­tosan a helyére került minden: lett konyha, a tágas nappali élettér egyik felében egy kis iroda is helyet kapott. Az ugyanis, hogy vendéglá­tóink nem járnak dolgozni, nem azt jelenti, hogy nem dolgoznak. A magyarázat a távmunka: Prágát ugyan maguk mögött hagyták, de a szakmai kapcsolatokat továbbra is ápolják. Fordítanak, a munkát interneten kapják, és otthon vég­zik. Ezzel teremtik meg az anyagi alapot ahhoz, hogy saját elveik és elképzeléseik szerint, a nem kívánt hatásokat kizárva, viszonylag füg­getlenül élhessenek. Miután elkészült az otthon, Tün­de és Péter további közös terveik megvalósításához látott. (folytatás a 30. oldalon) EDITORIAL U gye, Önök is járnak presszóba? Kortól, nemtől, foglalkozás­tól, érdeklődési körtőlfügget- lenül, mindenki szereti a presszót. Látogatni és inni is. Ma talán egy kevés nosztal­gia övezi a szót, a hetvenes­nyolcvanas évek füstszagú, nem mindig első osztályú fe­ketét (emlékeznek, vizespo­hárban, kanállal?) felszolgá­ló kávézóit idézve, ahova az ember azért tért be, hogy ki­beszélje magát. Az átkos ide­jén egyfajta szabadságszige­tekként üzemeltek a presszók - ezért is voltak olyan népsze­rűek. Nem kevésbé a magyar gyártmányú alumínium ko­tyogok, amelyeket egy egész nemzedék ördögi leleményes­séggel csempészett a határon át, hogy odahaza is reprodu­kálni tudják a felejthetetlen presszót. Ez a jelentéstarta­lom mára a múlté, a presszó azonban ma is a kikapcsoló­dás, a mindenki számára el­érhető luxus szinonimája. Egy jó feketét kortyolgatva - ha csak egy röpke pillanatra is - úgy érezhetjük, csuda jó dolog ez az élet... Ezért neveztük el Presszó­nak az Új Szó újonnan indu­ló mellékletét. Egy olyan képzeletbeli kávézót álmod­tunk meg, amelyben kibe­szélhetjük a dolgainkat, könnyed és kevésbé könnyed témákról cseveghetünk bi­zalmasan, emberközelből. Egyben szórakoztató, kelle­mes olvasnivalókkal szeret­nénk kényeztetni Önöket, s talán éppen egy csésze illatos kávé mellett eltöltött szom­bat délutánjukat sikerül él­vezetesebbé tennünk. A beszélgetés lényege a kölcsönösség, ezért azt sze­retnénk, ha a Presszó készí­tésébe a lehető legnagyobb mértékben beszállnának Önök is, kedves olvasóink, észrevételeikkel, témajavas­lataikkal, és persze, kritiká­jukkal. íiják meg, ha kör­nyezetükben van olyan sze­mély, kezdeményezés, aki- ről/amiről érdemes lenne tudnia a szélesebb körű nyil­vánosságnak is. A Presszó Önökről, Önök­nek szól. Fogadják szeretet­tel! A szerkesztők A két kis angyal: Fanni es Flora (Családi képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents