Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-13 / 10. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 13. Régió 5 Zirig Ferenc és Ibolya Olivér is meg akarta tudni, kiknek a neve szerepel a petíciós íven Leállíttatták az aláírásgyűjtést Dunaszerdahely. Zirig Fe­renc és Ibolya Olivér együtt ment el az aláírás- gyűjtés helyszínéül szolgá­ló Hypernova bevásárló- központ igazgatóságára csütörtökön, hogy leállítsa az akciót. ÚJ SZÓ-HÍR Ibolyát felesége is elkísérte a könyvesboltba, ahol a november­ben nyilvánosságra került, egy ero­tikus szalonban készült videofelvé­telen szereplő két iskolaigazgató el­leni aláírásgyűjtés folyt. Azzal fe­nyegetőztek, feljelentést tesznek, amiért ott fürdetik a petíciót, mert véleményük szerint az sérti a sze­mélyiségi jogaikat. A Hypernova igazgatósága leál­líttatta az aláírásgyűjtést, és meg­kérte a könyvesbolt tulajdonosát, vegye le a Petíció feliratú táblát is. Arra hivatkoztak, a köztük lévő te­rembérleti szerződés erre a tevé­kenységre nem, csak a könyvárusí­tásra teljed ki. Both Péternél, a dunaszerda- helyi járási rendőrparancsnoknál érdeklődtünk, mi a véleménye a történtekről. „Tüdtommal semmi­lyen feljelentés nem érkezett. Ez egy polgárjogi ügy, a lakosoknak joguk van aláírásokat gyűjteni, amíg az nem sérti mások személyi­ségi vagy alkotmányos jogait - nyi­latkozta lapunknak. - A petíció tudtommal közszereplők ellen fő­ijük azért, hogy ne töltsenek be bi­zonyos funkciót, nem pedig a lejá­ratásukra irányul. Ha a két érintett nem ért egyet a petícióval, bíróság­hoz fordulhat olyan kérvénnyel, hogy nyilvánítsák azt alkotmányel­lenesnek. Egyébként nem lehet le­állítani. A Hypemova megteheti, hogy bizonyos feltételekkel adja bérbe a helyiséget, ez a bérleti szer­ződés részleteitől függ.” „Nem gyűjtjük tovább az aláírá­Lemondásra szólították fel Ibolyát Az MKP Országos Elnöksége felszólította Ibolya Olivért, mondjon le az országos etikai bizottságban betöltött tisztségéről. Erről Bugár Béla, az MKP elnöke levélben értesítette a szülőkből alakult petíciós bizottságot. Az indoklás szerint az eset erkölcsi aggályokat vet fel a két iskolaigazgatóval szemben, és súlyosan károsítja az MKP jó hír­nevét, ahogy azt az országos elnökség január 8-án tartott ülésén megállapította. „Bízom benne, hogy az önkormányzat és az illeté­kes iskolatanácsok mindenki számára megnyugtató módon zárják le az ügyet, megőrizve mindkét tanintézmény erkölcsi tisztaságát” - áll a január 9-én kelt levél végén, (jóm) sokat, a hétvégén összesítjük az íveket, és a jövő hét folyamán küld­jük el az illetékeseknek a városház­ára és Nagyszombatba” - nyüat- kozta lapunknak Béhr László, a pe­tíciós bizottság elnöke, akit Ibolya egy szlovák bulvárlapban azzal gyanúsított meg, azért szeretné őt eltávolítani az iskola éléről, hogy felesége lehessen az igazgató. „Eb­ből is látszik, Ibolya az igazgató­ságra csak mint posztra tekint, nem lát túl az igazgatói széken. Itt nem rólam van szó, hanem az iskoláról, ahova az én gyerekeim is járnak” - reagált Béhr. Több forrásból is megerősítet­ték, hogy Zirig és Ibolya is érdeklő­dött, kik írták alá a petíciós ívet. Azt nem tudjuk, miért volt 'szükségük erre az információra, lapunknak ugyanis egyikük sem nyilatkozik. Mint ahogy azt sem tudjuk, hányán támogatják aláírásukkal Ziriget ab­ban a gyűjtésben, melyet beosztot­tai - többek között állítólag az isko­latanács elnöke, és a gimnázium katolikus hitoktatója - folytatnak. A pénzintézet a szerződés szerint járt el, de a megye vitatja a dokumentum érvényességét Nyitra megye beperelte az OTP bankot ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nyitra. Beperelte az OTP bankot a megyei önkormányzat, amiért az hatvankilenc millió koronát levett a megye számlájáról. Az összeg an­nak a szerződésben vállalt bírság­nak felel meg, amely a megyét azért terheli, mert az előszerződés­sel ellentétben nem vásárolta meg a Gap Real Kft. által felépített iro­daházat. A vásárlásról még az előző kép­viselő-testület döntött, az erről szóló szerződést Fehér Miklós me­gyei alelnök írta alá, de az elnök nem ismerte el az érvényességét, és a mostani közgyűlés a vételtől is elállt. A megye bírósághoz fordult ugyan a szerződés érvényteleníté­se ügyében, de mivel döntés még nem született, a bank jogszerűen járt el, amikor a szerződés értel­mében októberben átutalta a teljes vételárat a Gap Real Kft.-nek. A cég ebből 200,25 milliót vissza­utalt a pénzintézetnek, de - ugyancsak a szerződésben foglal­takhoz tartva magát - 67,5 milliót megtartott magának. Kamatostól ez az összeg 69 millió koronát tesz ki - ennyivel tartozott a banknak a hitelfelvevő, vagyis a megyei ön- kormányzat. Mivel a törlesztési ha­táridő november 24-én lejárt, a bank először zárolta a megye számláját, majd az ünnepek között levette arról a szóban forgó össze­get. A megye azonnal bírósághoz fordult és kéri a teljes összeg visz- szafizetését, de ítéletre valószínű­leg csak azután számíthat, hogy a szerződés érvényességéről már megszületett a döntés. Mivel ez az ügy már egy éve a bíróság előtt van, döntés a közeljövőben várha­tó. „Addig igyekszünk úgy gazdál­kodni, hogy a legfontosabb terüle­teken ne legyen észrevehető a hi­ány. Szívesen megelőztük volna a konfliktust, próbáltunk tárgyalni az OTP bank vezetőivel, de ők ra­gaszkodtak ahhoz, hogy az alelnök által aláírt szerződés érvényes, és a mi érveinket meg sem hallgatták” - mondta a megyei hivatal igazga­tója, Ľudovít Šajgal. Az OTP bank igazgatója, Kelecsényi Ernő nem kívánta kommentálni a történte­ket, a pénzintézet által kiadott hi­vatalos nyilatkozatban az áll, hogy az „OTP bank véleménye szerint a Nyitra Megyei Önkormányzattal kapcsolatban nem sértett törvényt, sem a szerződésben foglalt köte­lességeit sem szegte meg. A bank azon jogainak szerzett érvényt, amelyek az érvényes szerződésből kifolyólag megilletik, és a bankti­tokvédelme érdekében a pénzügyi tranzakció részleteiről nem nyilat­kozik.” Amint a Nyitrai Megyei Hivatal igazgatójától megtudtuk, a megye pénzét valamennyi, az OTP bank­ban vezetetett számláról átutalták a Dexia bankba, és ez addig így ma­rad, amíg keretszerződést nem köt­nek valamelyik pénzintézettel. Az erre vonatkozó versenypályázaton a Dexián kívül az OTP és a Szlovák Takarékpénztár indult, a megyének a napokban kellett volna ered­ményt hirdetni, de a közbeszerzési hivatal megszüntette a pályázatot. Információnk szerint azért, mert a feltételek egyenlődének voltak, az­az túlságosan is az egyik pályázó­nak kedveztek. Az új tendert a me­gye még nem hirdette meg, de ha megteszi, Kelecsényi Ernő szerint az OTP újra pályázni fog. (Vrabec) Az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás kelepcéjébe kerülhet a Párizsi mocsarak madárvilága Számos meglepetést tartogat a hétvégi számlálás SZÁZ ILDIKÓ Köbölkút. „Végzetes lehet a hó­nap végére jósolt, téliesre forduló időjárás a vízimadarak hetven szá­zalékára nézve, amelyek vonulás helyett idén a Párizsi mocsarak ná­dasaiban telelnek át a szokatianul enyhe idő miatt” - mondta Matej Medveď köbölkúti madárvédő, aki édesapjával együtt részt vesz a hét végére tervezett nagyszabású nemzetközi vízimadár-számlálás- ban. A Szlovák Ornitológiái Társa­ság mintegy háromszáz önkéntese végzi majd a számlálást az ország négyszáz pontján. „Tegnap tár­gyaltam a Magyar Madártani Inté­zet szakembereivel, akik a Duna mentén, Párkányig és Komáromig vállalják a számlálást. A mi felada­tunk marad nem csak a Párizsi mo­csarak, hanem a Gúta és Szímő környéki gazdag állomány alapos feltérképezése” - egészítette ki az elmondottakat Matej Medveď. A jeles madárszakértő elárulta, a ré­gióban nagyon kevés az önkéntes, akikkel dolgozhatnak, a falubeliek közül nem sikerült embereket to­borozniuk. „Rossz híreket kaptunk Gúta környékéről, ahol szokatla­nul sok a gém. Éppen úgy viselked­nek, mint tavasszal, táplálékra, egerekre vadásznak a közeli szán­tóföldeken. Felborult a természet rendje, ezt tapasztalják a külföldi kollégák is” - jegyezte meg Matej. Egyes fajok állományának csökke­nése utalhat a terület ökológiai vi­szonyainak romlására. Azoknak a fajoknak a többsége, amelyek té­len nagy tömegben telelnek ideha­za, most a megszokottnál kisebb számban vannak jelen, így például jóval kevesebb a fenyőrigó. A vízi­madaraknál is megfigyelhető ugyanez a tendencia: a madárvé­dők észrevételei szerint a Dunán jóval kevesebb bukórécét kerce-, kontyos- és barátrécét látni. A számlálások alapvető célja a szak­értő szerint az, hogy a vonuló, tele­lő vízimadarak számában, elteije­désében bekövetkező változásokat nyomon tudják követni. A madár­számlálás eredményeit Hollandiá­ban összegzik majd a Wetlands International szervezet közremű­ködésével, a nemzetközi számlá­láskor csak Európában rendszerint több mint húszmillió vízimadarat számolnak össze. A köbölkúti madárvédőknek több önkéntesre és jelentősebb anyagi támogatásra lenne szükségük (Képarchívum) Leomlott, és két garázst maga alá temetett egy vasúti épület fala tegnap a fővárosban. A környéken előszeretettel húzták meg magu­kat a hajléktalanok. Az eset részletes vizsgálatával a vasúti rendőrség foglalkozik. (TASR-felvétel) Elszakította a vezetékeket az orkán erejű szél Áramkiesés több órán át ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Órákra áram nélkül maradt tegnap a Komáromi járás több települése, beleértve Komáro­mot is. A villamosművek ügyelete­sének tájékoztatása szerint a ked­veződen időjárás okozta a problé­mát: a szél elszakította és összeku­szálta a vezetékeket, komoly zava­rokat idézve elő. A szakemberek­nek egész hosszában át kellett vizs­gálniuk a vezetéket, és fokozatosan hárították el a hibákat, (vkm) BEÍRATÁS A dunaszerdahelyi Hviezdos­lav utcai Vámbéry Ármin Ma­gyar Tannyelvű Alapiskola igaz­gatósága tisztelettel meghívja az iskolakötelessé vált gyermeke­ket, tisztelt szüleiket, nagyszüle- iket a jövendő elsősök közös já­tékos és vidám beiratkozására, melyet január 27-én (szomba­ton) 9 órától játszóház formájá­ban szerveznek az iskola dísz- csarnokában. Az iskola vezetése kéri a szülőket, hozzák maguk­kal gyerekük születési bizonyít­ványának másolatát. Azok a szü­lők, akik nem tudnak elmenni a rendezvényre, január 15-től feb­ruár 15-ig munkanapon 7.30-tól 15.30-ig is beírathatják gyerekü­ket az iskola igazgatóságán, (ű) A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola, a Jókai Mór Alapisko­la, a Marianum Egyházi Alapis­kola és a Munka Utcai Alapiskola igazgatósága értesíti a szülőket, hogy a 2007/2008-as tanév első évfolyamába január 18-án és 19- én (csütörtökön és pénteken) 13 és 17 óra között tartják a beha­tást, az egyes alapiskolák épüle­tében. Kérik a szülőket, vigyék magukkal személyi igazolványu­kat, a gyerek születési anyaköny­vi kivonatát, valamint egészség- ügyi biztosítási kártyáját, (vkm) A Tejfalui Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az alapiskola 1. osztályába ja­nuár 15. és 19. között minden nap 8-tól 18 óráig írathatják be iskolaköteles gyereküket, (ú) A Losonci Kármán József Magyar Tanítási Nyelvű Alap­iskola és Óvoda igazgatósága értesíti a szülőket, hogy az ün­nepélyes beiratkozásra január 16-án (kedden) kerül sor az alapiskola Kármán József dísz­termében 14.30 órai kezdettel. Részletesebb tájékoztatást a 047/4333792-es telefonszá­mon kaphatnak az érdeklő­dők. (ú) A Szenczi Molnár Albert Alapiskolába 2007. február 1- jén 15.30-kor zenés játszóház­zal egybekötött beiratkozásra váiják a leendő elsősöket, szüle­iket, és minden érdeklődőt, (ű) A somorjai Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapis­kola igazgatósága értesíti a tisz­telt szülőket, hogy a beíratás az alapiskola 1. osztályába a 2007/2008-as tanévre január 15-től 19-ig lesz az iskola Ha­lász utcai épületében. Minden nap 8-tól 17 óráig vátják a szü­lőket és a gyerekeket, (ú) A galántai Kodály Zoltán Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2007. január 26-án, pénteken 14 órától, és 27-én, szombaton 8 órától váija a leendő elsősö­ket és szüleikat. (ú) Az érsekújvári Czuczor Ger­gely Alapiskolában január 29- én 30-án (hétfőn és kedden) 8 és 12, valamint 14 és 17 óra kö­zött várják a beiratkozó gyere­keket és szüleiket, (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents