Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-12 / 9. szám, péntek

10 Kópé ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 12. www.ujszo.com Csáki Zoltán Fialka Magyarics Anna Mónika nmm Lalik Flóra Balázs Dávid Tipan Mária Kedves Gyerekek! ÍGY rajzoltok ti Biztosan belerázódtatok már a hétköznapok szokásos rendjébe, s ahogy kell, teszitek a dolgotokat, talán egy csomó jó jegyet is össze­gyűjtöttetek már. Remélem, nem Hagy el engem egyikőtök sem, ke­restek pénteken is ugyanúgy, mint ahogy eddig szombatonként. Tu­dom, a szokás nagy úr, éppen ezért kérlek Benneteket, eleinte még fokozottabban figyeljetek ar­ra, hogy egy nappal hamarabb ke­rülök Hozzátok. Azt is tudom, so­kan vannak olyanok a barátaim közt, akik csak a szombati számot vásárolják, s talán csodálkoznak majd, ha megkapják, hová tűntem belőle. Kérlek, Benneteket, Gyere­kek, Ti, akik olvassátok soraim, fi­gyelmeztessetek mindenkit az osztályban, az iskolában, környe­zetetekben, hogy KÓPÉ EZENTÚL PÉNTEKENKÉNT lesz. így már az Kedves Kópé! Levelem elején szívből üdvözöl­lek, valamint szeretném megkö­szönni azt a szép CD-t, amit tőled kaptam ajándékba. Nagyon szép versek vannak rajta, és mihelyt megérkezett, máris nagy hasz­nomra vált. Főleg azért, mert ép­pen küszködtem egy verssel, amit meg kellett tanulnom, de nem na­gyon ment. Azonban, mivel meg­volt a CD-n, ezért meghallgattam többször is, másnap pedig sikere­sen lefeleltem belőle. Köszönöm neked! Rendszeresen olvasva rovatodat, felfigyeltem Vankó Zsófia levelére, amelyben azt úja, hogy van saját Kópé-füzete, s aztán láttam, többen is bekapcsolódtak az emlékezésbe. utolsó iskolana­pon fellapoz­hatjátok ked­venc rovatoto­kat, s elgondol­hatjátok, mit raj­zoltok, készíte­tek, írtok majd nekem szomba­ton. És már pénteken meg­tudhatjátok, mi lesz Szabó Ildikó izgal­mas képregé­nyének folyta­tása. És termé­szetesen, aki nem előfizetője a lap nak, meg is rendel­heti csak a pénteki számot ugyanúgy, ahogy sokan tették ezt a szombatival. KOPE-EMLEKEZET Hát én is tollat ragadtam, és most ezt szeretném elmesélni, a mi kis füzetünk történetét. Nagymamámnak jár az Új Szó, ő figyelt fel rád, mikor megjelentél benne. Mi, unokák - négyen - min­dig szerettünk rajzolni, bár én nem, én inkább írni. Aztán megírtam az első levelet, majd sorra a többit, az­tán az unokatestvérem beküldte a rajzait, és nagyon örült, mikor meglátta őket az újságban. Testvé­re is rajzolni kezdett, mert bár fia­talabb, nem szeretett volna lema­radni. Most pedig már az én testvé­rem is, aki csak ötéves volt, mikor elkezdett rajzolni neked, már ő is szívesen tart velünk, amikor szom­bat este leülünk együtt, és minden­ki készít valamit a számodra, vagy­is a rovatba. Megály Dávid, 17 éves, Csicsó Sándor Edina, 7 éves, Nádszeg Ollári József, 7 éves, Alistál Idővel sok lett a rajz, cikk és mi­vel nagymamám büszke unokáira, mindent eltett. Aztán mikor egy hétvégén téged olvastunk, elővett egy füzetet, és mindegyikünknek beragasztotta a munkáit. A füzet négy részre van osztva, és egyre csak gyarapszik a tartalma, mivel sosem feledkezünk meg rólad. Amikor megkaptuk a Kópé-póló­kat, éppen az unokatestvéreimmel nyaraltam, ez még tavaly nyáron volt, és másnap elmentünk egy fényképészhez, hogy küldhessük neked a fotókat. Nagyon szeretjük a rovatodat, és kívánunk még nagyon sok köpés évet! A Te hű barátaid: Jurík Petra, Nyers István, Chňapek Richárd, Fodor Csilla Pozsony ( Csicsman Barbara, 8 éves, Deáki KOPESKODJ! A vőki Vidra Mónika keresztrejtvénye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 7. I. Kis üzlet, 2. Kisgyermeknevelde, 3. Igavonó, 4. Angol kutya, 5. Nem buta, 6. Kabátzáró, 7. Vezet valahová, 8. Finom, 9. Ádám páija, 10. The End, II. Te is az vagy, 12. Hideg évszak. 9. 10. 11. 12. A december 30-ai megfejtés: Karácsony. Az Új Szó ajándékát nyerte: Szabó Albert, Somorja, Kiss Andrea, Nagysalló, Csicsman Barbara, Deáki. Gulázsi Melinda, 9 éves, Alistál ÍM X A 6 Simon Dóra, 7 éves, Szene Magyarics Karolina, 7 éves, Baka (Kép és szöveg: Szabó Ildikó) x -mt Bényí Bianka, 12 éves, Nagyölved Németh Dóra, 6 éves, Felsőpatony Jakab Veronika, 11 éves, Mátyóc

Next

/
Thumbnails
Contents