Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-10 / 7. szám, szerda
IV Közügy - közösség ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 11. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLO Lába kelt negyven fácánnak Perbete. Negyven fácán tűnt el a perbetei fácántelepről a december 25-étől január másodikáig terjedő időszakban. A lopást a telep dolgozói jelentették. Az ismeretlen elkövető átvágta a kerítést, és elvitt 40 fácánt, 18 ezer korona kárt okozva ezzel. Az ügyben a komáromi rendőrség folytat nyomozást, (vkm) Bolti szarkát fogtak Komárom. Az egyik komáromi nagyáruházból négy üveg Fernetet és 4 üveg vodkát tulajdonított el Aladár B., összesen 1260 korona értékben. A lopást az ipari kamera is rögzítette. Január harmadikán ugyanebben az áruházban ismét lopott az elkövető, de ekkor már rajta is kapták őt. A nyomozás során kiderült, hogy Aladár B.-t már korábban is rajtakapták, akkor helyszíni bírsággal úszta meg a dolgot. Ezúttal azonban lopás vétsége miatt bűnvádi eljárást indítottak ellene, (vkm) Rendőrökre támadt Komárom. Ittasan, mindkét kezében konyhakéssel sétálgatott az Eötvös utcán december 30-án délelőtt egy 45 éves férfi. A kiérkező rendőrök felszólították őt, hogy dobja el a késeket, ám a férfi nem reagált a felszólításokra, sőt, feléjük böködött. Ezért a rendőröknek határozottan be kellet avatkozniuk, mielőtt kárt tett volna magában vagy a járókelőkben. A férfi - a hatósági személy elleni támadás miatt - háromtól nyolc évig teijedő börtönbüntetésre is ítélhető, (vkm) PALYAZAT „Ételmaradékból rózsa” (gyermekrajzpályázat Szent Erzsébet tiszteletére) „Szent Erzsébet mindmáig világító példaképe mindazoknak, akik a szolgáló szeretet boldogító útján követik Krisztust” - mondta Árpád-házi Szent Erzsébetről II. János Pál. Születésének 800. évfordulója tiszteletére Óvár Község Önkormányzata, a helyi Szent Erzsébet Római Katolikus Plébániahivatal, az óvári Szent Erzsébet Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskola és a Nagykürtösi Művészeti Alapiskola gyermekrajzpályázatot hirdet Ételmaradékból rózsa címmel. A pályázaton alapiskolás tanulók vehettek részt Szent Erzsébet életét ábrázoló, a szeretetet és jó cselekedeteket példaképül állító képzőművészeti alkotásokkal. A művek bármilyen eszközzel készülhettek A4-es méretben. Az alkotások hátlapján fel kell tüntetni a mű címét, az alkotó nevét, életkorát, iskolája címét és felkészítőjének nevét. A pályázaton legtöbb 5 alkotással vehettek részt a pályázók. A művek beérkezési határideje 2007. április 30. Cím: Szent Erzsébet MTNYA, 991 22 Olováry 132, Szlovákia. A küldeményre írják rá: „Rózsa”. A beérkezett műveket képzőművészekből álló bizottság értékeli. Eredményhirdetésre 2007. június 1-jén Óvárban kerül sor. A díjazott alkotásokból kiállítás nyílik. A nyertes pályázókat a meghirdetők és támogatóik jutalomban részesítik. Benkocs Irma, Óvár polgármestere, Párák József plébános, Urbán Aladár, a helyi alapiskola igazgató-tanítója és Híves István, a Nagykürtösi Művészeti Alapiskola igazgatója (ú) Csak egy adófajta, a vállalkozásra használt épületek utáni ingatlanadó esetében növekedtek a terhek Ógyallán 108 millió az idei keret Ógyalla. Kiegyenlített költségvetést fogadott el még tavaly novemberben a 2007-es évre az ógyallai városi képviselő-testület: a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt 107,95 millió korona szerepel - tájékoztatta lapunkat Edita Gogolová, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője. V. KRASZN1CA MELITTA A Szent László-templom pedig félmillió koronát szánnak. „Még tavaly kezdődött annak a 14 millió koronás beruházásnak a megvalósítása, amely a közvilágítás és a helyi hangosbemondó komplex rekonstrukcióját, korszerűsítését foglalja magában - mondta az osztályvezető. - A költségvetés összeállításának idején úgy tűnt, hogy az összeg mintegy felét múlt évben, a másik felét idén tudjuk kimerítem. Ám a kedvező időjárásnak köszönhetően szinte egész decemberben folytatódhattak a munkálatok, ezért 2006-ban a rendelkezésre álló összeg több mint felét kimerítettük. Ezt a beruházást egyébként a város hitelből fedezi.” Úgy tűnik, újabb beruházó mutat komoly érdeklődést a város határában lévő ipari területen való letelepedés iránt. Ha létrejön a megállapodás, a város eladja vagy bérbe adja számára a beruházó által igényelt telket. Ez újabb bevételt jelentene Ógyalla számára, de mivel még csak a tárgyalás fázisában tart az ügy, az idei költségvetés összeállításakor még nem számoltak ezzel a bevétellel. Mivel a költségvetést még a leköszönő testület fogadta el, Ógyallán is elképzelheEbből az összegből mintegy 20 millió koronát teszi ki az iskolák, további 9 millió koronát pedig a nyugdíjasotthon és panzió költség- vetése. A városi rendőrség 2,6 millió koronából gazdálkodhat, kulturális rendezvények szervezésére 900 ezer koronát irányoz elő a költségvetés. A beruházásra szánt összeg az idén 10,45 millió korona. Az egyik legfontosabb feladat a szennyvíztisztító-állomás alatti telek rendezése, felvásárlása lesz, erre a célra csaknem egymillió koronát irányoz elő a költségvetés. A több mint 10 éves állomást hamarosan korszerűsíteni és bővíteni kell, ezért fontos, hogy a város tulajdonában legyen ez a terület. Közművesítésre 1,8 millió koronát fordítanak az idén, pályázati tervezetek kidolgozására Jókai mellszobra Ógyallán (Vas Gyula felvételei) ♦ Telekfelvásárlásra csaknem egymillió koronát szánnak az idén. ♦ Közművesítésre összesen 1,8 miihó koronát irányoz elő a költségvetés. ♦ Pályázatok kidolgozására félmillió korona jut. ♦ A közvilágítás és a hangosbemondó komplex rekonstrukciója 14 millió koronába kerül, ennek közel felét használják fel idén. (vkm) tő, hogy több ponton módosítják majd. Edita Gogolovától megtudtuk azt is, hogy egy adófajtát emeltek az idén, mégpedig a vállalkozásra használt épületek utáni in- gadanadót. A várható többletbevételt már beépítették a költségvetésbe. Negyven adag kétfogásos ebédet ajándékozott a rászorulóknak Štefan Misák, a város tavaly decemberben újraválasztott vezetője, aki másokat is adakozásra biztat repére is, a káposztaleves kiadásában segédkezett. Kiadós porciót, rántott húst és krumplisalátát kaptak még az emberek, utána pedig egy szelet süteményt. Negyven adag volt rendelve, a káposztalevesből duplázni is lehetett, sőt, bespájzolhattak azok, akiknek volt nagyobb edényük vagy befőttes üvegük, ahogy többen mondták, jó a hús, de azért a sűrű, laktató, melengető leves a lényeg, ha az van, az egész nap meg van oldva”, a főételből éppen fútotta mindenkinek, a végén már kicsit ügyeskedni kellett az elosztásnál. Ondrej Garaj, a JPK ügyvezető igazgatója elmondta, a kezdetektől nagyon jó az együttműködés a polgármesterrel és az önkormányzattal, az étkeztetés és az átmeneti hajléktalanszálló ügyében, s más alkalmi projektek terén is közreműködik a város. Most év végén került sor másodszor a JPK és a város közös használt ruha és használati cikk gyűjtésére. „Az emberek nagyon komolyan vették az ügyet, legalább két-három tonna ruha és nagyon sok hasznos holmi gyűlt össze, melynek egy részét a régióban, egy másik részét pedig partnerszervezeteink segítségével, Kassán és környékén fogunk szétosztani” _ tájékoztatta lapunkat Garaj. Dušan Peter, a humanitárius projekt koordinátora közölte, az aranyosmaróti maják civilszervezetnek köszönhetően háromezer pohár joghurtot is szétosztanak majd, természetesen nem csak az ebéd után. A tejtermékek a nyitrai Friesland szponzori ajándékai voltak. A joghurtok is adagonként egy koronába kerültek, mivel fontos, hogy a rászorulók tudatosítsák, semmit nem kapnak ingyen, mindennek ára van, ha nincsen pénzük, ledolgozhatják a juttatás ellenértékét, így jobban megbecsülik^ amit kapnak. Štefan Misák a választási kampány során félig-meddig tréfálkozva tett ígéret: ha megnyeri a választásokat, újraválasztott polgármesterként fizet egy kiadós, gazdag ebédet a rászorulóknak. Az emberek többsége bizalmat szavazott Misáknak, s többen emlékeztek a szavaira is. Hangsúlyozta, az elmúlt években is próbált segíteni a szegényeknek, és most is fontosnak tartja ezt tenni. „Nem az a lényeg, hogy én adok, de hogy aki ezt megteheti, az meg is teszi. Többen, jó néhány tucatnyian vannak a városban, akiknek nem hiányozna az az összeg, amibe egy ilyen ebéd kerül, évente egyszer megengedhetnének maguknak egy ilyen kiadást, nekik akarok jó példát mutatni” - hangsúlyozta a polgármester. FORGÁCS MIKLÓS Léva. A szociálisan nehéz helyzetben lévőknek és a hajléktalanoknak a város nagy fölénnyel újraválasztott polgármestere, Štefan Misák osztott ételt múlt pénteken a régi piactéren. A Jézus mindenkiért (Ježiš pre každého - JPK) ökumenikus egyházi szervezet már 2004 őszétől biztosít minden hétköznap egy tányér meleg ételt a rászorulóknak a szabad ég alatt, szimbolikus egy koronáért, naponta negyven adagot, délelőtt tizenegy és tizenkét óra között. Az érdeklődők száma változó, de a különleges alkalmakkor, mint például az ünnepek idején nagyon sokan, akik ritkábban járnak megjelennek, sokgyermekes családanyák is eljönnek a csemetéikkel. Tavalyelőtt év végi prémiumából egy faházikót szponzorált meg a polgármester, hogy rossz idő, eső, havazás, erős szél idején is kényelmesen lehessen enni a régi piactéren, tavaly a leves mellé a főételt biztosította, s a fölajánlott összegből futotta a mindennapi működés jó néhány hetes költségeinek biztosítására is. Idén a komplett menüt Štefan Mišák fizette, sőt vállalkozott az ételosztó szeA polgármester elmondta, reméli, lesznek, akik követik majd a példáját, és évente egyszer megvendégelik a nehéz helyzetben lévőket Ételt osztott a polgármester Léván A polgármester nekivetkőzött, hiszen fehér köpenyben illik osztani az ételt (A szerző felvételei)