Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-10 / 7. szám, szerda

6 Fókuszban: a first moment utak ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 10. www.ujszo.com A kisebb gyerekeknek ingyenes szállást kínálnak Megéri az előszezon ÖSSZEFOGLALÓ Üdülés vásárlásánál jelentős összeget takaríthatnak meg, ha nem a nyári főszezonban utaz­nak. Az irodák legtöbbje a nyári főszezonnak júliust és augusztust tekinti. A legmagasabb árakkal azonban július második felében és augusztus elején találkozha­tunk. A mediterrán országok déli részein többnyire már júniusban tombol a nyár, így ezekbe érde­mes akkorra utat váltani. A legmarkánsabb eltérések a korábban és a később megrendelt utak között mutatkoznak. Míg ja­nuárban egy augusztusi, nyolcna­pos, görögországi tengerparti nyaláshoz, háromcsillagos szállo­dában és félpanzióval, két sze­mélyre 8900 koronáért hozzájut­hatunk, ugyanezért júniusban már akár 17 900 koronát is kér­hetnek. Közben mindkét esetben ugyanazt a szolgáltatást kapjuk, ráadásul az sem biztos, hogy au­gusztusban szebb időjárást fog­nánk ki, mint júniusban. Az utazási irodák gondolnak a gyermekes családokra is. Többsé­gük például a kisebb gyerekek számára a szállást ingyen nyújtja. Hogy mindezt azonban hány éves gyerekek számára teszi lehetővé, az egyedül az irodától függ. A felső korhatár általában 18 év. Újdonságnak számít, hogy né­hány iroda akár a 17 éves gyere­kek számára az egész utat ingye­nesen ajánlja, sőt all inclusive el­látással. Ehhez azonban időben meg kell rendelnünk az utat. Vannak persze olyan irodák is, amelyek a nyugdíjasoknak, rokkantaknak vagy a fiatal házasoknak kínál­nak néhány százalékos árkedvez­ményt. (dem) First moment az utazási irodákban Kartago tours Még nem adta ki nyári katalógusát Satur A first moment ajánlatok 16 százalékos árengedményt kínálnak, gyermekek akár 18 éves korig is ingyen utazhatnak, egyes utaknál all inclusive gyerekeknek ingyen. Asur Reisen 20 százalékos engedménnyel kínálják az utakat, all inclusive ellátás félpanziós utak árán, gyerekek egészen 15 éves korig ingyen az egyes utaknál. Koala Tours Január 31-ig megkötött rendelésekre 17 százalékos engedmény. Az utazások megrendelésekor február 28-ig 14, március 31-ig pedig 12 százalékos az engedmény. Az engedmények csak az utazás 50 százalékának kifizetése mellett érvényesek. Dubrovniki képeslap. A horvátországi üdülőközpontot egyre többen választják. Aki komolyan tervbe vette, hogy nyáron családostul a tengerpartra megy, jól teszi, ha már most megnézi a kínálatot és megveszi az utat, ugyanis néhány héten belül már a teljes árat fogják felszámolni Már most meg lehet venni a nyári üdülést - lényegesen olcsóbbak az utak, nagyobb a kínálat Már most gondoljunk a nyárra! A tunéziai Hammametet sok turista választja (Képarchívum) Bár az időjárás alapján akár tavasz is lehetne, sajnos még mindig csak január van, azaz a naptár szerint tél. Az utazási irodák már most megkezdték a nyári hónapokra szóló utazások árusítását. Nem egy esetben 10-20 százalékos árenged­ményt kínálnak, gyerekek­nek 12-14 éves korig pedig ingyenes utazást. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Aki komolyan tervbe vette, hogy nyáron családostul a tenger­partra megy, jól teszi, ha már most megnézi a kínálatot és meg­veszi az utat, ugyanis néhány hé­ten belül már a teljes árat fogják felszámolni. Felmérik a keresletet Az utazási irodák éppen a first moment (első pillanat) utakkal szeremének maguknak elég uta­zót biztosítani, de az olcsó árak­kal azt is felmérik, körülbelül hány utasra számíthatnak, hány szállodát, repülőjegyet kell előre lefoglalniuk. Ha már biztos, hogy egy előre megvett utazásra képte­lenek lesznek feltölteni a megren­delt helyeket, akkor piacra dobják a last moment (utolsó pülanat) ajánlatokat. Ezeknek a rendkívül közkedvelt utazásoknak a kínála­ta viszont egyre silányabb, ugyan­is az irodák már jól fel tudják mér­ni, milyen érdeklődésre számít­hatnak. Az irodákban már néhány hete számtalan katalógus áll az ér­deklődők rendelkezésére, akinek nincs internethozzáférési lehető­sége, az így is begyűjtheti a szük­séges információkat. A tapasztalat pedig azt mutatja: megéri válogat­ni, összehasonlítani és korán le­foglalni, ugyanis a szerencsés ki­választott utazással több ezer ko­ronát lehet megspórolni. Tunézia a tavalyi sláger Az utazási irodák összesíté­séből kiderül: az elmúlt év legna­gyobb slágere Túnézia és Török­ország volt. Az egyiptomi utak a tavalyi terrorista merényletek mi­att voltak olcsóbbak, és bár az árak már júliusban jelentősen emelkedtek, vélhetőleg idén is ez az ország lesz az utasok fő cél­pontja. Az európai országok közül egyértelműen Görögország és Horvátország volt a turisták ked­vence. Népszerűek az all inclusive szolgáltatások, és egyre közked­veltebbek a jobb minőségű, négy­vagy ötcsillagos szállodák. Ladislav Botek, a Kartago Tours marketingosztályának képvi­selője elmondta: a legtöbben Tü- néziába és Egyiptomba repültek tavaly, az európai célállomások közül a legnépszerűbb Görögor­szág volt. A Satur utazási iroda felméréséből is egyértelműen kitűnik, hogy Törökországot, Egyiptomot és Tunéziát látogat­ták a legtöbben. Ez utóbbit vá­lasztotta az Azur Reisen iroda kli­enseinek túlnyomó többsége is. Mint ahogy azt megtudtuk, a leg­közkedveltebb város Tabarka volt. A repülőutak is egyre közked­veltebbek, hisz csak Pozsonyból legalább 15 nyári üdülőközpont­ba lehet eljutni. A repülőjegyeket pedig már most meg lehet venni. Itt is érvényes egy aranyszabály, mely szerint minél korábban ren­delnek, annál olcsóbb lesz a jegy. A spanyolországi Malaga üdülőközpontba, a szicíliai Paler- móba, vagy Cataniába korai fog­lalás esetén már 190 koronáért is vehető repülőjegy - egyirányú és reptéri illeték nélkül. Tájékozódjunk! A kiválasztott útról érdemes a lehető legtöbb információt begyűjteni, semmi esetre se ha­gyatkozzanak csak a katalógus­ban vagy a világhálón feltüntetett információkra. Fontos megtudni, hogy mikor kell elhagyni a szállo­dai szobát, mit kapnak reggelire, ebédre vagy vacsorára és ponto­san mit tartalmaz az utazásról szóló szerződés. Természetesen kikérhetik az utazási szerződés másolatát, hogy otthon nyugod­tan elolvashassák. Ne írjanak alá olyan szerződést, amelynek vala­milyen pontját nem értik. Arról sem szabad megfeledkez­niük, hogy a csillagos szállodák által nyújtott szolgáltatások or­szágonként változnak. Az utazási irodák például nem ajánlják ügy­feleiknek az egyiptomi háromcsil­lagos szállodákat, viszont ugyan- üyen minőségű szálloda Mallor­cán már megfelelő kényelmet biz­tosít. A csillagos szobák ugyanis csak egy bizonyos standarban egyeznek meg - például a szobák méretében, a kínált szolgáltatá­sok viszont különböznek. Kérdezze meg azt is, hogy a nyaralás első napjának az indulás napját számolják-e, még ha a re­pülő éjjel 11-kor indul is. Szere­pel-e a szerződésben, hogy a szál­loda hányadik emeletén kapnak szobát, pontosan mit kapnak reg­gelire, ebédre és vacsorára, mi­lyen feltételek mellett reklamál­hatnak és kihez fordulhatnak a helyszínen, ha bajba kerülnek, vagy ha elégedetlenek. Teljes áron nagyjából áprilisban kezdik árulni az utakat. Nem ér­demes az utolsó pillanatig halo­gatni a választást. A legjobb hely­zetben mindig azok lesznek, akik egyedül utaznak, ugyanis csalá­doknak vagy nagyobb csoportok­nak már gond lehet nyár közepén megfelelő és olcsó utat találni. A tapasztalat azt mutatja, hogy míg az év eleji kedvezményes vásár­lást a lakosság 18 százaléka hasz­nálja ki, az utolsó pillanatba áru­sított last moment járatokat a tu­risták egyharmada. (dem) Mennyiért utazhatunk? Utazási iroda Célállomás Egyiptom Horvátország Görögország Tunézia Sharm el Sheik Dubrovnik Zakinthosz Hammamet Satur 26 990 7 490* 12 290 12 990 Fischer 11 490 10 860 9 990 9 990 Hydrotour 24 990­23 990** Globtour 14 611 8736 11 171***­Összeállításunkban szezoneleji, first moment utak szerepelnek; szállás háromcsillagos szállodában * utazás egyénileg ** kirándulási lehetőség Zakinthoszra *** Korfu

Next

/
Thumbnails
Contents