Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-09 / 6. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 10. Sport Vll Gállfy Szilárd szerint a sok élmény a legnagyobb ajándék a Budapest-Bamako viadal résztvevőinek; az indulók jótékonykodnak is: gyógyszereket és játékokat visznek Ralizni készül a dióspatonyi polgármester Gállfy Szilárd (jobbról) és Tóth Péter már alig várja a rajtot _ (Képarchívum) Talán egy kicsit a Dakar-rali árnyékában, de izgalmas és élményekben gazdag uta­zást ígér a Buda- pest-Bamako-rali. SZABÓ KRISZTIÁN A Csallóközből Gállfy Szilárd és Tóth Péter, avagy az Assi Kamikaze Team vág majd neki január 16-án a kilométereknek. Meglátta és megszerette „Tavaly olvastam erről a verseny­ről, és egyből éreztem, ebből én sem maradhatok ki. Afrika már ré­gebben felkeltette az érdeklődé­sem, és ez egy remek alkalom, hogy testközelből, valódi arcát is meglássam a fekete kontinensnek” - árulja el Gállfy Szilárd. Feleségé­nek csak egyeden kikötése volt az úttal kapcsolatban: egy darabban kell hazajönniük. Navigátora régi jó barátja, Tóth Péter lesz, aki elő­ször ugyan nem adta be a derekát, végül azonban ő jelentkezett, hogy készen áll a kalandra. „Szinte fél­mondatokból megértjük egymást. Ilyen hosszú úton ez nem elhanya­golható szempont” - teszi hozzá a csapatfőnök, kiegészítve, hogy nin­csenek szigorúan megszabott sze­repkörök, mindketten ülnek majd a volán mögött, vagy görnyednek a térkép fölé az út során. Fura nevű kocsival, ismeretlen terepen A nem éppen hétköznapi ka­landtúrára furcsa nevű autóval vágnak neki: Tatával. „Ez egy in­diai gyártmányú terepjáró, Ázsiá­ban milliókat adnak el belőle, Szlovákiában kevésbé ismert, bár pár darab itt is fellelhető. Remél­jük, hogy velünk együtt végig bír­ja majd a gyűrődést - fejezi ki óhaját Gállfý Szilárd. Nyáron a Budapest-Makó rendezvényen tesztelték a kocsit, s jól vizsgázott. - A napokban is keményen próbá­ra tettük, rendellenességet nem tapasztaltunk. Egyet azonban jól megtanultunk: a biztonsági övét mindig be kell kapcsolni. Felesle­ges zűzódások, sérülések kerülhe­tők így el.” Versenyeznek és jótékonykodnak Maga a verseny csak az egyik ol­dala a Budapest-Bamako-ralinak. Az induló csapatok jótékonykod­nak is az úton. „Mindenkinek vá­lasztania kellett egy falut, mi egy, a Mali és Mauritánia határán fekvő település mellett döntöttünk. Első­sorban füzeteket, írószereket és já­tékokat szeretnénk vinni a gyere­keknek, de gyógyszerek és vízszű­rő berendezés is szerepel a listán - árulja el Gállfy Szilárd, és egyben nem felejti el hozzátenni, szívesen várnak további felajánlásokat is. - Sokan kérdezik, mi is ennek a rali­nak a fődíja. Egyértelműen az él­mények, melyek megfizethetetle­nek” - tátja fel a nem mindennapi viadal lényegét a csallóközi sport­ember. Számítógép-technikus, autószerelő, polgármester Gállfy Szilárd a számítógép vi­lágában érzi inkább otthon ma­gát, de már az autószerelés rejtel­meibe és örömeibe is belekóstolt. „A versenyen csak magunkra szá­míthatunk, amire csak lehet, fel kell készülni. A féltengelyt példá­ul becsukott szemmel is szét tu­dom dobni” - teszi hozzá nevetve az újdonsült dióspatonyi polgár- mester. Sokan bírálhatnák, hogy még rendesen be sem iktatták, ASSI KAMIKAZE TEAM Pilóta Név: Gálffy Szilárd Született: 1969. 3. 29. Lakhely: Dióspatony Elérhetőség: galffy@inmail.sk , tothpeter@ orangemail.sk 0905/565754 Navigátor Név: Tóth Péter Született: 1971. 7. 28. Lakhely: Ekecs A kocsi adatai: Név: TATA Telcoline Hengerűrtartalom: 1948 cm3 Teljesítmény: 90 LE Méretei: 4910x1810x1675 mm Kombinált fogyasztás: cca 13 liter/100 km Súly: 1950 kg máris ralizni indul valahová. „A részvételt jó előre jelezni kellett, a választások ellenben csak nemrég voltak. A tervezett négyhetes tá­vollétet ezért a felére faragtam le, azóta a választók kerültek az előtérbe” - jegyzi meg a polgár- mester. Nyilván ő lesz az egyetlen a mezőnyben, aki ebben a tiszt­ségben vág neki a Budapest-Ba­mako-ralinak. Tata nélkül jönnek haza A lerövidített ottlétet a kocsi bánja, Tata nélkül térnek majd haza a csallóközi csapat versenyzői. „Azt tervezzük, hogy a célba érés után megpróbáljuk eladni, vagy a legrosszabb esetben odaajándé­kozzuk valakinek. Csak így lehet(ett) megoldani, hogy hamarább térhessünk haza, és el tudjam látni polgármesteri teendőimet“ - árulta el Gállfy Szilárd. A döntést nyilván nem volt könnyű meg­hozni, de a Assi Kamikaze Team csapat tagjai reménykednek, ta­lán lesz még alkalom egy újabb ilyen kalandra, és akkor ismét ko­csira lesz szükség... (sk) Izsóf Gábor: „Cseh László valahol azt nyilatkozta, mindig olyan célt tűz ki maga elé, amely elérhetetlennek tűnik. Nekem is ez lett a mottóm." Miklós-csomagban érkezett a remekbe szabott durbani csúcsjavítás Az elválaszthatatlan páros Viera Mikulášiková, a szlovák küldöttség egyetlen érmese mondta Gáborról, hogy ő a legtechnikásabb ifjonc. Arra a kérdésre, hogyan is került kapcsolatba az úszósporttal, Gábor így válaszolt: „Egy orvosi ellenőrzés alkalmával vetődött fel a kérdés, hogy lenne-e kedvem sportolni. Éppen az orvosomhoz készült kivizsgálásra a fiával Pavol Bűik úr, a Szlovák Paralimpiai Bizottság tagja. Találkoztunk és több sportolási lehetőséget említett. Rögtön az úszást választottam, hi­szen a betegségem előtt is rajongtam a vízért. Felvettük a kapcsolatot jelenlegi edzőmmel, Daniela Šipošovával. Húsz, víz nélkül töltött, hónap után ismét ráéreztem az úszásra - elválaszthatatlan páros let­tünk. Két hónapos edzésmunka után már nemzetközi versenyen ve­hettem részt, azóta megjártam Csehországot, Magyarországot, Bel­giumot és Hollandiát, ahonnét érmekkel térhettem haza. Sokat kö­szönhetek a családtagjaimnak és a támogatóknak (Mécs László Ala­pítvány, Berel Kft., Eximbanka, Transpetrol Rt.), akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne.” (kb) KOVÁCS BARNABÁS Szlovákiát kilenc versenyző kép­viselte december elején a Dél-afri­kai Köztársaság harmadik legna­gyobb városában, Durbanban ren­dezett látás- és mozgássérültek úszó-világbajnokságán. Köztük volt Izsóf Gábor, a pozsonyi JAMES versenyzője, a Szenei Magyar Tan­nyelvű Gimnázium végzős diákja is. „Miután célba értem, első dol­gom az volt, hogy visszapillantsak az eredményjelzőre. Először azt gondoltam, rosszul látok, nem akartam hinni a szememnek - kezdte a visszaemlékezést a 19 éves Izsóf Gábor. - Az időeredmé­nyem egyszerűen hiheteden volt. Még a medence szélén is megkér­deztem, hogy tényleg azt mutatta- e a kijelző, amit én láttam. Végül is kiderült, nem délibáb lebegett a szemem előtt, majd jöttek a gratu­lációk - edzőtől, csapattársaktól egyaránt. Álmomban sem gondol­tam volna ilyen teljesítményre. Több mint 25 másodperccel sike­rült megjavítanom 400 m gyorson egyéni csúcsomat” - áradozott az úszótehetség. Gábornak ugyan nem sikerült futamából a továbbjutás, de kitű­zött célját, az egyéni csúcsjavítást, maradéktalanul teljesítette. „Egy horvát úszó tempózott mellettem, akit nem engedtem meglógni. Az egész verseny fc^yamán húzott ma­gával, részben neki is köszönhetem a sikert. Ezentúl az ötös lesz a kaba­lám, mivel a világbajnokság ötödik napján, azaz december 6-án, Mik­lóskor, az ötös pályán úsztam, rá­adásul még a suliban is ötödik va­gyok a névsorban.” Meghódított világrész Minden rosszban van valami jó - tartja a régi mondás, és talán most már Gábor is elmondhatja ugyan­ezt. 2002 novemberében a szarkó­ma (kötőszöveti eredetű rosszindu­latú daganat) súlyosabb változatát diagnosztizálták nála, majd ettől kezdve alaposan felgyorsultak a történések, és már nem tudták megmenteni a jobb lábát. Az ilyen megrázó tragédia után azért vala­hol kárpótlást is jelenthet az egyik legfontosabb nemzetközi sereg­szemlén való szereplés lehetősége. „Nagyon jó volt ismét belecsöppen­ni az igazi nyárba. Ott-tartózkodá- sunk idején nem volt ritka a har­mincfokos meleg sem. Meglepett, mennyire vendégszeretők és mo­solygósak a dél-afrikaiak. A szállo­dában lesték minden mozdulatun­kat, szinte az összes kívánságunkat teljesítették. Különleges élmény volt megmártózni az Indiai-óceán­ban. Örök emlék marad az egyik szervezővel történt mezcsere. Az­óta már szobámban őrzöm a textil­ereklyét” - avat be Gábor a vüágbaj- nokságon szerzett tapasztalataiba. Szokatlan tanulószoba A fiú sikerének értékét tovább növeli az a tény, hogy ő csupán az edzésmunka felét tudja elvégezni, mivel iskolai kötelezettségei miatt a reggeli edzéseket kénytelen ki­hagyni. „Eléggé nehéz így az él­sportot és a sulit összeegyeztetni. A legnagyobb probléma a Szene és Pozsony közti távolság. Gyakran az utazás tovább tart, mint maga az edzés. Általában este kilenc körül érek haza, így a tanulószobámat a buszon rendeztem be. Minden sza­bad percet kénytelen vagyok hasz­nálni. Hetente négyszer járok edzésre, reggeli gyakorlatra csu­pán szombaton sikerül eljutnom” - árulja el a válogatott. Kétségek között A beszélgetés vége felé aztán egy szerencséden történet is előkerült. „Pár héttel a világbajnokság előtt a Magas-Tátrában edzőtáboroztunk, ahol megfáztam és náthás lettem. Egy bizonyos fajta orreseppet hasz­náltam, melynek egyik hatóanya­gáról egy héttel az utazás előtt de­rült ki, hogy a doppinglistán is sze­repel. Nagy hercehurca követke­zett, aminek a vége az lett, hogy már csak titkon reménykedtem a vüágbajnoki részvételben. Az utol­só napokban azonban érkezett a hír, hogy az anyag nem tiltott szer, csupán figyelik a hatásaid’ - neve­tett a pár héttel ezelőtt még ko­molynak vélt történéseken. Elérhetetlen célok Gábor, mint a legtöbb fiatal te­hetség, példaképeket állított maga elé. „Egerszegi Krisztina és Cseh László számomra a csúcs. Az úszó­királynőt csupán videón láttam versenyezni, de szinte hiheteden, hogy 1991 óta senki sem tudta megdönteni 200 háton felállított világcsúcsát. Cseh Laci számomra pedig egyszerűen fantasztikus. Va­lahol azt nyilatkozta, hogy mindig olyan célt tűz ki maga elé, mely el- érhetedennek tűnik. Nekem is ez lett a mottóm.” 2008. szeptember 6-17. között Peking ad otthont a XIII. Nyári Paralimpiai Játékoknak. Elérhetet­len a cél? Ilyen tempóval elérhető, hiszen minden adott az újabb siker­hez - erő, akarat, tehetség. NÉVJEGYKÁRTYA Név: Izsóf Gábor Született: 1987. december 31., Pozsony Testsúly/magasság: 52 kg/170 cm Klubja: IAMES Bratislava (2004—) Edzője: Daniela Šipošová Legjobb eredmények: vüágbajnoki részvétel, egyéni csúcsjavítás (400 méter gyors S9-es kategória, 5:26.01 - 2006), országos bajnok­ság 2., ül. 3. hely (2005). A durbani medencében. A kis képen: Izsóf Gábor az egyik szervezővel (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents