Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)
2006-12-01 / 276. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 1. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Szerb visszhang a NATO-csúcsra Szerbiában a demokratikus erők örömmel, a kormányzatot kívülről támogató szocialisták és a parlament legerősebb pártját adó nacionalista radikálisok viszont fanyalogva fogadták, hogy a NATO a rigai csúcson meghívta az országot a Partnerség a békéért programba. A csütörtöki belgrádi lapok beszámolói szerint Borisz Tadics államfő a „polgárok, a hadsereg és az egész ország” számára nagyszerű hírnek nevezte a meghívást, de figyelmeztetett, Szerbia mindmáig azért nem lehetett tagja a programnak, mert nem működött együtt kielégítően a délszláv háborús bűnösök fölött ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszékkel, s ez a gond továbbra is fennáll. Szerbiának meg kell oldania a problémát, és minden háborús bűnösnek Hágába kell kerülnie - szögezte le az elnök. Vojiszlav Kostunica miniszterelnök szerint a Partnerség a békéért program tagjaként Szerbia biztosabb lehet abban, hogy területi épségét nem éri kár, s Koszovó az ország része marad. Vük Draskovics külügyminiszter szerint a NATO-csúcs világos jelzést küldött a retrog- rád szerbiai politikai erőknek arról, hogy nem lesz visszatérés a múlthoz. Úgy vélte, a meghívás kinyitotta az ajtót az EU és Szerbia májusban megszakadt stabilizációs és társulási tárgyalásainak a folytatása előtt. A kormányt kívülről támogató - valaha Szlobodan Milosevics vezette - Szerbia Szocialista Pártja úgy vélte, ilyen horderejű kérdésről népszavazásnak kellene döntenie. Tekintettel azokra a sebekre, amelyeket még mindig magunkon viselünk a NATO- bombázások miatt, a népnek kellene kinyilvánítania, hogy kívánja-e a békepartnerségi programban való részvételt - jelentette ki Ivica Dacsics, a ■párt főtanácsának elnöke. Zoran Dragisics tekintélyes katonai elemző kifejtette, a döntés jelentősen megnövelte Szerbia védelmi kapacitását, s egyértelműen megmutatta, hogy a NATO és az Egyesült Államok nem ellensége, hanem szövetségese Szerbiának, (m) A CIA és a fogolyszállítások Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tegnapi német lapjelentések szerint már a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt, a boszniai háború idején európai légikikötőkön keresztül hajtott végre titkos fogolyszállításokat, s titkos fogdákat is fenntartottak már akkor. A Die Tageszeitung berlini újság szerint az amerikai titkosszolgálat az 1992-1995 között dúló boszniai háború alatt elfogott iszlámistákat szállított titkos járatain. A Berliner Zeitung kitér arra, hogy az EU illetékesei tizenegy országot vádolnak azzal: tudtak arról, hogy a CIA 2001-től több mint 1200 titkos „börtönjáratot” hajtott végre Európában. A lap által említett országok között szerepel Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Ausztria, Svédország, Írország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Ciprus és Lengyelország, (m) Az USA globális játékost szeretne a NATO-ból, Franciaország ellene van Quo vadis NATO? Az amerikai-francia ellentét GL0SSZA A NATO rigai csúcstalálkozójának legfőbb témái nagyrészt a szövetség saját belső transzformációjához köthetők. A folyamat gyakorlatilag a hidegháború végével kezdődött el, amikor újra kellett definiálni a NATO szerepét és helyét az új globális biztonsági környezetben. ONDREJCSÁK RÓBERT Nyilvánvalóvá vált, hogy a hidegháború alatt központi szerepet játszó, csak a tagállamok saját területére kiterjedő védelem az új helyzetben nem képes hatékonyan válaszolni az új biztonsági kihívásokra. Komplexebbé vált Ennek természetesen több oka is van, de a két legfontosabbat érdemes kiemelni. Az egyik, hogy maga a biztonság sokkal komplexebb kérdéssé vált: a hagyományos katonai biztonságon kívül már magában foglal számtalan más tényezőt is, ráadásul mindezek szorosan összefonódnak. A másik nagyon fontos aspektus a földrajzi koordinátákkal függ össze. A jelenlegi helyzetben gyakorlatilag teljesen értelmetlen a hagyományos területvédelemről beszélni, lévén, hogy a NATO tagországait nem fenyegeti semmilyen hagyományos katonai veszély közvetlenül a határaik mentén. A biztonsági fenyegetések forrásai távoli régiókban találhatók, mint például Afganisztán, hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük. Biztonságunk távoli régiókban dől el Ezeknek a tényezőknek a kombinációja, és főleg ezek megértése eredményezte azt a szemlélet- váltást, amelyet a lassan már sablonossá vált mondat fejez ki: a NATO-tagországok biztonsága a távoli régiókban dől el, és amennyiben mi nem kezeljük ezeket a veszélyeket és kihívásokat azokban a régiókban, ahol létrejönnek, a fenyegetések végül a saját határainkon belül is megjelennek. Ennek az új szemléletnek a jegyében lett megtartva részben a NATO prágai, majd teljes mértékben az isztambuli csúcsértekezlete, és ez volt a mostani rigai csúcs vezérvonala is. Természetesen, bár minden tagország osztja az említett álláspontot, ez nem zárja ki, hogy ne lennének közöttük különbségek akár stratégiai kérdésekben is. Ezek aztán a NATO jellegének és feladatainak meghatározásánál is komoly szerepet játszanak. A rigai csúcson is megfigyelhető volt például az amerikai és a francia nézőpont közötti eltérés. Az amerikaiak számára a NATO-nak akkor van igazi értéke, ha a szövetséges országok és maga a szövetség is hajlandó és képes globális szinten is tevékenykedni, és nem szorítkozik csupán a hagyományos katonai védelemre. Ennek egyik jele az USA által szorgalmazott stratégiai partnerség olyan országokkal, amelyek már eddig is együttműködtek az amerikaiakkal és a szövetségesekkel, mint például Ausztrália, Japán vagy Dél-Korea. Ezzel szemben a franciák a NATO-t sokkal inkább a hagyományos európai katonai biztonság sarokköveként kezelik, nem utolsó sorban abból kiindulva, hogy a nem szigorúan katonai jellegű problémák kezelése bizonyos régiókban az Európai Unió hatásköreibe ütközhetne, amint az például a Balkánon történik. A NATO és Afganisztán A rigai csúcs konkrét, bár inkább deklaratív értékű eseményei közé tartozik, hogy hivatalosan deklarálták a NATO globálisabb szerep- vállalásának egyik leghatékonyabb katonai eszközeként számon tartott NATO Response Force teljes bevethetőségét. Meg kell jegyezni, hogy az NRF egyes elemeit már a legutóbbi súlyos pakisztáni földrengést követően bevetették. Nem újkeletű viszont Afganisztán problematikája, amely gyakorlatilag az ottani NATO-hadművelet elindítása óta vitatéma a szövetségen belül. A szövetség ugyanis szinte a legelejétől fogva a tagállamok többségének vonakodásával kénytelen szembenézni, amikor arról van szó, hogy meg kell erősíteni az ott állomásozó egységeket. Emlékezetes példa a volt NATO-főtitkár, Lord Robertson „túrája” a tagállamokban, amikor csupán néhány helikoptert kért, és csak igen hosszas tárgyalások során kapott - holott a tagállamok haderejében összesen több ezer helikopter van rendszeresítve. Létezik egy alapvető paradox, amelynek feloldása nélkül nehéz lesz Afganisztánt tartósan pacifi- kálni: míg ugyanis a NATO számára Afganisztán deklaráltan is a legfontosabb misszió, mindez egyáltalán nem érvényes a szövetséget alkotó tagállamok többségére. Délkeleti bővítés Mivel a szövetség vezetői elsősorban a transzformáció kérdéskörével foglalkoztak, a rigai csúcstalálkozónak egyfajta „belső munkatalálkozó” jellege volt. Senki nem várta például, hogy esetleg új országok kapnak meghívót a tagságra, mint ahogy nem is kaptak. Érdekes és fontos megjegyezni, hogy a közép-európai országok ezúttal egységesen léptek fel annak érdekében, hogy Afganisztán, a globális partnerségek és a transz- formáció mellett a szövetség figyelme azért valamilyen mértékben a szomszédos régiókra, elsősorban a Balkánra és a délkeleti irányú bővítésre is irányuljon. Partnerség Szerbiával Közös siker, hogy a brit, holland és részben a korábbi amerikai hezitálást „leküzdve” sikerült elérni hogy a szövetség például Szerbiával kapcsolatban ne ragaszkodjon feltétlenül az abszolút feltételesség elvéhez. Ez azt jelenti, hogy a NATO nem fűzhette volna szorosabbra kapcsolatait Szerbiával és nem hívhatta volna meg a Partnerség a békéért programba (PfP), amíg Belgrad ki nem adja a feltételezett háborús bűnösöket. Végül győzött az az álláspont, amely szerint a PfP nem lehet jutalom, hanem sokkal inkább ösztönzőleg kell hatnia Szerbiára a gyorsabb fejlődés érdekében. Természetesen ezzel összefüggésben nem szabad elfelejteni, hogy a nyugat-balkáni országban választásokat tartanak, amely évekre előre meghatározhatja a térség jövőjét. így az engedékenyebb álláspontnak remélhetőleg pozitív hatása lesz az ország demokrati- zációs folyamataira. Apró lépések csúcsa Röviden összefoglalva, a transzformáció általában és konkrétan is, továbbá Afganisztán és részben a Balkán - ezek voltak a rigai NATO-csúcs legfontosabb témái. Pozitívan értékelendő, hogy szinte mindegyik esetében sikerült valamilyen szintű haladást elérni, még ha esetenként nem is túl nagyot vagy nem túl látványosat. Nyitrai multikulti MOLNÁR IVÁN Büszke nyitrai polgárként vallom, hogy városunk nem olyan, amilyennek az elmúlt hónapokban a fránya újságírók és néhány politikus láttatni szerették volna. Maiina Hedvig esete ugyan nemzetközi hírnévre is szert tett, ám a józan gondolkozású emberek többsége nem ez alapján ítél meg egy közösséget. Nyit- ra igenis multikulturális város, ahol az egyes nemzetiségek és vallásfelekezetek békésen megélnek egymás mellett. A száz éve még magyar többségű várost ugyan mára 95 százalékban szlovákok lakják, mindez azonban nem ok arra, hogy előítéletekkel közelítsünk hozzá. Városunkban a nemzetiségek igenis képesek összefogni a jó ügy érdekében, nem beszélve arról, hogy a nyitrai polgárok szinte családias viszonyban élnek egymással. Az interetnikus együttműködés példáinak a felsorolása oldalakat venne igénybe. Legutóbb az osztrákok, magyarok és szlovákok fogtak össze, hogy létrehozzák Európa legnagyobb marihuána ültetvényét. Ennek köszönhetően Nyitra központjához közel hetente mintegy fél mázsa, jó minőségű marihuánát állítottak elő. Nem kell azonban messzire mennünk, hogy a nemzetek közötti megértés további pozitív példájára akadjunk. Az említett ültetvény tőszomszédságában áll a város több évtizedes múltra visszatekintő tejfeldolgozója. Ezt pár éve holland beruházók vették meg. Mára, néhány magyar és szlovák nemzetiségű munkatársukkal karöltve, sikeresen csődbe vitték a korábban virágzó vállalkozást. Ugyanüyen sikerrel járt az a szintén holland és szlovák interkulturális együttműködés, aminek köszönhetően szellemvárossá vált a korábban jól menő, több mint százéves sörgyár. Nyitra azonban szívesen látja az albán és arab vállalkozókat is, hiszen ők is városunk gyarapodásán dolgoznak, még ha mi ezt nem is értékeljük kellőképpen. Kikérjük magunknak azt is, hogy sokan nem tartanak bennünket eléggé összetartó közösségnek. A legfényesebb példája ennek városunk manapság egyik leghíresebb személyisége, Eubo- mír Jahnátek gazdasági miniszter. Jelenleg ugyan a már Nyit- rától különvált Gerencséren lakik, lélekben azonban továbbra is a miénk. Már a nyitrai Plasti- ka társaság igazgatójaként bizonyított, gazdasági miniszterként azonban a lokálpatriotizmus és családi összetartozás példaképévé vált. Melyik miniszter állt ki ilyen nyíltan korábbi munkatársai, barátai és családtagjainak az ismerősei mellett, jól jövedelmező posztokat szerezve nekik állami cégekben? Egyik sem! A fránya sajtó és az ellenzéki politikusok mégis támadnak bennünket. Tudom, nekünk is vannak még hibáink. Nyitrán is él még több ezer olyan szlovák és magyar, egyszerű alkalmazottak, vállalkozók, diákok és tanárok, akik nem hajlandók olyan „pozitív” interkulturális kapcsolatokat kiépíteni, mint azt a fentiekben említettem. Egyszerűen csak itt szeretnének élni, anélkül hogy félniük kellene bármilyen nyelven megszólalni. Talán egyszer róluk is szólnak majd a hírek. Addig is: éljen a bulvár multikulti! JEGYZET Él a város GRENDEL ÁGOTA Még arra se futotta az időnkből, hogy megírjuk a kívánságlistát, nem hogy elküldtük volna a levelet a Jézuskának - igaz, karácsonykor a legszebb a meglepetés, nem a teljesült titkos kívánságok -, sőt az adventi koszorúkat se poroltuk le, csak sóhajtoztunk, hogy megint nagytakarítás, ablakmosás, előtte, persze, csizma- suvickolás, nehogy a Mikulás elájuljon a poros lábbelik láttán, és a szomszédba vigye a csokikat, nekünk meg marad a szén, a krumpli. A krumplit legalább megfőzhetjük, de a távfűtéses lakásban mihez kezdünk a csillogó szénnel? A főváros Fő tere viszont már mozgásban van, elkezdődött a jövő, a karácsonyi puncspancs. Serceg a kolbász, a lacipecse- nye az egyhetes, égett olajban, adunk az egészségnek, a fél város két pofára falja a rákkeltőt, forr a boros víz (a fűszereket már mellőzöm, kicsi szegfűszegre nem adunk, legalább nem kell teleköpni vele a kockaköveket), kígyózik a sor a puncsossátor előtt, ez a legkülönlegesebb, legfinomabb itó- ka. Azaz lenne, ha úgy készülne, .ahogyan az a receptben le vagyon írva. Egy régi szakács- könyv szerint fél kiló koczkába vágott czukorral dörzsöljük le két narancsnak és két czitrom- nak a héját. A czukrot azután mozsárban törjük porrá és tegyük puncsos tálba. A czukor- hoz üssünk 12 tojás-sárgáját és a czukrostojást sodrófával fél óráig keverjük, hogy habos legyen, akkor lassanként folytonosan sodorva a tojásosczuk- rot, öntsünk közé 6 téás csészényi forró téát, és 12 kanálnyi igen finom rumot, E keveréket sodorjuk negyedóra hosszáig erőssen és folytonosan. A puncsot aztán kitölthet- jük a puncsos poharakba. A süni habot mindig felülről kell kiszedni a pohárba. Ha a puncsot folytonosan sodorjuk, mindig jó habos marad és igen sok pohárral telik belőle. Ha rum helyett kész puncs eszenc- ziát töltünk a tojásos lébe, természetesen még jobb a puncs. Ma is készülhetne így, de ki pepecselne, amikor így is hektóli- terszám fogy, amit az istenadta nép kortyolgat, holott az se rokona, se ismerőse az igazi puncsnak, az maga a panes. Sebaj, Tóbiás, él a város, lendületben az ország, nyüzsgünk egy rakáson, erősen magunkhoz szorítjuk a táskánkat, szé- delgünk az árukínálattól, mindenütt ugyanazt nem vesszük meg, noha minden szépen csillog a fényárban úszó téren (csak már úgy érezzük, ez is olyan, mint az égett olajban frissen sült kolbász), otthon, még a százas égő alatt is fakónak hat. De legalább él a város.
