Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)

2006-12-23 / 295. szám, szombat

32 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 27. www.ujszo.com KRONOLÓGIA - RÉGIÓINK 2006-BAN Október 27-29. ♦ Rákóczi szellemének megidézése - a nagyságos fejedelem újrate­metésének centenáriumára emlékeztek Kassán. November 9. ♦ Pozsonyban már sms formájában is lehet téríteni a parkolási díjat. A rendszert év végéig még csak tesztelik ugyan, az első 200jelentke­ző ingyen használhatja, 2007. január elsejétől pedig már mindenki számára elérhető lesz az ún. mobil parking - tájékoztatott tegnapi sajtótájékoztatóján Peter Ciemik óvárosi polgármester. A gyakorlat­ban ez úgy fog működni, hogy először minden sofőr bejegyezteti a mobilszámát és a rendszámát a szolgáltatást üzemeltető rendszerbe. Az aktiválás után kap egy bizonyos összegű hitelkeretet, amiből téríti a parkolás árát. November 11. ♦ Két férfi esett horgászás közben a Kis-Dunába a falu határában es­te. Holttestüket csak napokkal később találták meg. November 14. ♦ A kormány, a parlament és a város képviselői ünnepélyesen fel­avatták a Galántát elkerülő közút alapkövét. November 17. ♦ Határozott nemet mondtak Kassa város képviselői a tervezett eprestetői uránkitermelésre. November 23. ♦ Földrengés Kelet-Szlovákiában. A földmozgás nagy területen volt észlelhető, magyarországi, szlovákiai és ukrajnai települé­sekről is érkeztek jelentések. Sátoraljaújhelyen egyesek a reggeli órákban földmorajlást hallottak, mások arról is beszámoltak, hogy a kisebb tárgyak és bútorok elmozdultak a helyükről. Ha­sonló jelenségről számoltak be több Borsod-Abaúj-Zemplén és Szaboícs-Szatmár-Bereg megyei településről, de a rezgéseket Kassán, Nagymihályban, Varannón és Homonnán is regisztrálták. Királyhelmecen és Nagykaposon ugyancsak érezhetőek voltak a rengések. November vége ♦ Néhány nappal a helyhatósági választások előtt megjelent az interneten egy videofelvétel, amely feltehetően egy rendőrségi razzia során készült a légi erotikus szalonban. A képeken valószínűleg két dunaszerdahelyi iskolaigazgató látható. ♦ Nagymegyeren 2007 januátjától megszűnik az elsősegély-szolgá­lat. A betegeket a dunaszerdahelyi rendelő veszi át, ott azonban gon­dok merültek fel a betegszállítást végző mentők számával és kapaci­tásával kapcsolatban - adja hírül az Uj Szó. December 2. ♦ Helyhatósági választások. A legnagyobb arányban a független polgármesterjelöltek voltak sikeresek, 895 településen győztek. 696-an különböző koalíciók jelöltjeként nyertek, 1315-en pedig párttámogatással. Ez utóbbiak között a legsikeresebb a Smer, amely színeiben 419 jelölt győzött. Ezen a listán második az MKP (215 polgármester), harmadik a HZDS (212). A legsikeresebb hár­maskoalíciónak a kormánya: másoló Smer-HZDS-SNS csoport bi­zonyult 197 polgármesterrel, az SDKÚ-KDH duónak 69 városveze­tői helyet sikerült szereznie. A sikeres képviselőjelöltek szempont­jából is a Smer volt a legsikeresebb, majd a függetlenek következ­nek a KDH jelöltjei előtt. A kettős koalíciókból a legjobban a KDH-SDKÚ volt a legsikeresebb. December 12. ♦ Brutális gyilkosság Udvardon - egykori jóbarátja 21 késszúrással végzett a negyvenéves Cs. Jánossal, majd elvágta a torkát, kibelezte. December 15. ♦ Ünnepélyesen megnyitották a gróf Mailáth József által építtetett Tiszaszabályozó Vállalat egykori székházában kialakított Bodrogközi és Ung-vidéki Múzeumot. December közepe ♦ A rendőrség és a környezetvédelmi hatóság emberei a szövetkezet­ben névtelen bejelentés alapján nagy mennyiségű ismeretlen öszszetételű vegyi anyagot találtak egy gödörbe elásva. Az ügyben vizsgálat indult. December 19. ♦ Kassa megyében alig harminc kilométernyi útszakaszt javítottak fel ebben az évben. A rossz állapotban lévő 15 útszakaszt az Eurovia Cesty cég rakta rendbe. Az összesen 28,8 kilométer hosszú közút rendbehozatala több mint 64 millió koronába került. December 20. ♦ A szaktárcák, valamint a kivitelező és üzemeltető társaságok kép­viselői, a két Komárom polgármestere, alpolgármesterei és a meghí­vott vendégek részvételével átadták a felújított Erzsébet hidat. (Az áttekintés a teljesség igénye nélkül, az Új Szó idei híranyaga alapján készült.) A kriptában több koporsót is találtak. Az ékszereket egy két-hároméves lány sírjában lelték. (Szabó Bernadett felvételei) Elfogyott a pénz, a munkálatok folytatásához anyagi támogatásra volna szükség, várják az adományokat Arany ékszerek kerültek elő Támogatásra van szükség Dobóruszkán idén a hős egri várkapitány sírjának feltárását segíten­dő megalakult a Dobó István Emléktársaság. Az alapítók szívesen fo­gadják azon személyek jelentkezését, akik tagjai szeretnének lenni a szervezetnek, és segíteni tudják a megfogalmazott célok elérését. A szervezet a szlovákiai OTP bank 8981982/5200-as számlaszámán anyagi támogatást is elfogad, (leczo) Lakatos László, a dobó- ruszkai munkálatok vezető­je elmondta, a vélhetően a 14-15. századból származó ékszereket egy 2-3 éves gyermek sírjában találták, melynek közelében több hasonló sír van. Az egyik gyűrűt drágakő díszíti, a másikon GBIHI felirat lát­ható. A leleteket most ma­gyarországi szakemberek vizsgálják, hogy megállapít­sák azok pontos korát és származási helyét. LECZO ZOLTÁN Dobóruszkán a templom feltá­rását a lelkes környékbeliekből ál­ló kutatók még tavasszal kezdték meg. Akkor az oltártól néhány mé­ternyire feltárt kriptában két fém­koporsóra, egy elkorhadt fakopor­só szilánkjaira, valamint a sírkam­ra végében, egy faládában össze­gyűjtött emberi csontokra buk­kantak. Az az első pillanattól nyil­vánvaló volt, hogy az ott talált két fémkoporsóban nem Dobó István hamvai vannak, hisz a leletek a 18. és a 19. század fordulójáról szár­maznak. Az is kiderült, a kriptá­ban lévő két fémkoporsóban - az első híradásoktól eltérően - nem magas rangú egyházi személyek nyugszanak. Nagy-Bozóki József sátoraljaújhelyi patológus-főorvos szerint a csontok két középkorú nő földi maradványai. Az üreg sar­kában összegyűjtött csontok ere­detéről kezdetben keveset lehetett tudni, ám a legutolsó vizsgálatok után kimondható, ezek több férfi­től és nőtől származnak, akiknek a személyazonossága azonban is­meretlen. Az elkorhadt deszkák között a munkálatok során egy fémlapot is találtak, melyen a kö­vetkező felirat olvasható: „Igazol­juk, hogy ezen ládákban a csontok 1790. év előtti temetésekből szár­maznak. Pásztor János, szolgabí­ró, 1914. július 21.” A dobóruszkaiak nagyon bíznak abban, hogy végül sikerül megta­lálniuk Dobó István, az egri várka­pitány földi maradványait. A falu­beliek mindig is úgy vélekedtek, hogy a Szerednye várában 1572 májusában elhunyt egri hős végső nyughelye Dobóruszkán találha­tó, ám annak pontos helyét senki sem ismeri. A múlt század elején Magyaror­szágon mozgalom indult Dobó Ist­ván hamvainak a felkutatására, így 1914-ben az Ungvár Megyei Közművelődési Egyesület támoga­tásával ásatások folytak a község­ben. Az első világháború miatt ak­kor a kutatást felfüggesztették, mondván, majd később, nyugod- tabb körülmények között folytat­ják. Erre azonban csak idén kerül­hetett sor. Lakatos László tájékoz­tatása szerint a kripta bejáratának feltárása közben rengeteg emberi csontra bukkantak, melyeket ant­ropológiai és régészeti vizsgála­toknak kellene alávetni. A kuta­tók, miután a templom belseje felé is nyitottak egy 8-10 méter hosszú járatot, újabb csontokat találtak. Az ásatást ebbe az irányba már csak azért is folytatni szeretnék, mert a hagyomány szerint Dobó István földi maradványai a régi szentély alatt, az oltár előtt, egy ólomkoporsóban vannak elhe­lyezve. Erre egyelőre nem sikerült rábukkaniuk. Lakatos László azt is elmondta, az ékszereket rejtő gyermeksír mellett egy idősebb férfi csontvá­zát is megtalálták. A leletek kora és elhelyezkedése arra utal, hogy ezek akár a hős egri várkapitány földi maradványai is lehetnek. A sors fintora, hogy a munkálatokat egyelőre nem tudják folytatni, ugyanis szűkös anyagi eszközeik ezt nem teszik lehetővé. A kutatók tervezik, ha pénzhez jutnak, a szentély egész területét feltárják majd. Uj Szó, 2006. augusztus 26. IDEI PILLANATKÉPEK Sorompótorna a lévai járásbeli lpolyvisken. Idén negyvenöt új átkelő­hely megnyitásával segítették a közlekedést a szlovák-magyar határ- szakaszon. (Forgács Miklós felvétele) Pikáns csendélet. Idén másodszor rendeztek Érsekújvárott kolbász­fesztivált. (Csuport István felvétele) Közelebb kerültek a régiókhoz? A betléri kastélyba készült a kor­mány, végül mégis a helyi szocreál kultúrházban tartotta kihelyezett Ülését. (Szekeres Éva felvétele) Belehúztak. Erős emberek versenye Rimaszombatban. (Szekeres Éva felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents