Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)
2006-12-22 / 294. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 22. www.ujszo.com RÖVIDEN Háromféle lap közül választhatnak Pozsony. Akik egyetemre mennek, azoknak ezentúl háromféle jelentkezési lap közül kell kiválasztaniuk a megfelelőt, attól függően, hogy három-, ötéves vagy doktori tanulmányokra jelentkeznek. A háromféle formanyomtatvány párhuzamos használatára azért van szükség, mert a felsőfokú tanulmányok is három szakaszra oszlanak: felsőfokú alap- és mesterképzésre, továbbá dok- torandusira. A baccalaureátusi (hatszemeszteres) képzésre szóló lappal ugyanakkor az alap- és mesterképzés egymásra épülő ciklusában szervezett tanulmányokra is lehet jelentkezni. A december elsejével bevezetett, új formanyomtatványok és a hozzájuk kapcsolódó kitöltési útmutatók egyaránt letölthetők az oktatási minisztérium honlapjáról ( www.minedu.sk ). A már korábban, november 30-áig postázott, még a régi' egységes egyetemi jelentkezési lapon benyújtott felvételi kérelmeket az egyetemek elfogadják. Többségük esetében egyébként február 28-án jár le a jelentkezési határidő. A tehetségvizsgát igénylő szakokon azonban már részben véget is ért, illetve csupán január 31 -áig tart. További részletek a www.modernaskola.sk honlapon, (-cz-e) Cervanová anyja kapta a legtöbbet Kassa. Az alkotmánybíróság az év elejétől több mint 25 millió korona kártérítést ítélt meg a panasztevőknek. Összesen 825 beadványnyal foglalkoztak, ebből csaknem 350 esetben ismerték el a megalapozottságot. Stefan Németh, a testület szóvivője szerint az összeg ötmillióval több, mint amennyi tavaly volt. A legnagyobb összegű kártérítést Ludmila Cervanová édesanyja kapta, az asszonynak harmincévi pereskedés után 650 ezer koronás jóvátételt ítéltek meg. (TASR) Jozef Kaffkát húzta elő Meciar Pozsony. Jozef Kaffka lehet a titkosszolgálat új igazgatóhelyettese. Az igazságügyi minisztérium alkalmazottját a HZDS jelölte a posztra. Vladimír Meciar először Igor Urban kinevezését szerette volna elérni, Jozef Magala, az ügynökség igazgatója azonban - múltja miatt - nem értett egyet ajelölt személyével. A másik koalíciós partner, az SNS szintén igényt tart egy helyettesi székre, (ú) Jana Kresáková, a kulturális tárca főosztályvezetője: Feleslegesek a félelmek ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A három pártelnök a trencsénteplici kormányvillában találkozott tegnap este Titkolt koalíciós találka a politikai problémákról Pozsony. A Matica slovenská ugyan pályázhat kisebbségi pénzekre, de nem kaphat, tájékoztatott Jana Kresáková, a kulturális minisztérium kisebbségi kultúrák főosztályának vezetője. A főosztály január elsejétől átalakul. Az országban 12 hivatalosan bejegyzett kisebbség él, a szlovák többség értelemszerűen nem tartozik közéjük. „Feleslegesek azok a félelmek, hogy a kisebbségi kultúrák támogatására szánt pénzekből esetleg majd a szlovák kultúra ápolására szolgáló projektek is kapnak. A lehetőség ugyan adott, de nem kell tőle tartani. Ez nem fordulhat elő, egyébként is a jóváhagyott pályázatokat nyilvánosságra hozzuk, így nyomon követhető a támogatás útja” - hangsúlyozta Kresáková. A kisebbségi kulturális támogatásokat felügyelő főosztály az új évtől kisebbségi és regionális kultúrák főosztálya megnevezéssel és kibővült feladatkörrel működik tovább. Az eddig egységes főosztály ezentúl két osztályra oszlik: a kisebbségi kultúrák, valamint a hagyományos kultúrák és népművelési tevékenységek osztályára. „A regionális kultúra valóban üres fogalom” - válaszolta az átalakuló főosztály vezetője arra a kérdésünkre, vajon mit ért a tárca a lapunk által értelmezhetetlen kifejezés alatt. Magyarázata szerint a fogalom a szellemi kulturális örökség megóvására, újraélesztésére utal. A szerkezeti átalakulás egyébként nem jelenti azt, hogy összevonnák a pályázati keretösszegeket. Csak egy tető alá hozzák, ami korábban más-más főosztály hatáskörébe tartozott, és nem csökken a szétosztandó támogatás mértéke sem, magyarázta lapunknak a minisztérium képviselője, (cze) Pozsony. Tegnap este váratlanul összeült a Koalíciós Tanács, a három pártelnök a trencsénteplici kormányvillában találkozott. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az ülést a HZDS kezdeményezte, mert továbbra is elégedetlen a koalíción belüli helyzetével. A párt állítólag a koalícióból való kilépéssel fenyegette meg partnereit, ha jelöltjeit a többiek folyamatosan megkérdőjelezik, és nem támogatják kinevezésüket. A Koalíciós Tanács tegnapi ülését sokáig titkolták a politikusok. „Nem tudok róla, hogy összehívták volna testületet, de az nem kizárt, hogy a három pártelnök találkozik” - mondta lapunknak délután Robert Kalinák, a Smer alelnöke. A legtöbb koalíciós képviselő és szóvivő elérhetetlennek bizonyult, csak közvetlenül lapzártánk előtt kaptunk hírt, hogy a tanács mégis összeült. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Januártól újra változik a gyógyszerek ára, s az új jegyzék életbe lépésével egy időben 19-ről 10 százalékra csökken az orvosságokra és egyes gyógyászati eszközökre kivetett áfa mértéke is. A patikusok azonban figyelmeztetnek, az egyszerre bekövetkező változások miatt akár több napra is bezárhatnak az új évben. „Fennáll a veszélye, hogy az ország legtöbb gyógyszertára napokig nem nyit ki” - mondta lapunknak Peter Mihálik, a szakkamara elnöke. Elemzők szerint az áfa lefaragása nem jelent árcsökkenést a betegek számára. „A támogatott gyógyszerek esetében a kilenc százalékpont mértéke megoszlik a biztosítók és a páciensek között” - mondta Mihálik. A patikáknak át kell állniuk a kétkulcsos áfára, mivel 10 és 19 százalékos áfájú készítményeket is forgalmaznak majd. Az alacsonyabb adó ugyanis csak a támogatott orvosságokra vonatkozik, a gyógyászati segédeszközökön kívül nem csökken Öllős László politológus szerint egyelőre még korai válságról beszélni. „Egyelőre nem fenyeget a koalíció kettészakadása, nem vált működésképtelenné sem, de nincs kizárva, hogy ha nem tudnak megegyezni, akkor a folyamat elindulhat ilyen irányba is” - mondta lapunknak Öllős. Szerinte a HZDS kénytelen üyen akciókba fogni, hogy meg tudja különbözÖUős László szerint szívesen felosztanák egymás között a Meciar-mozga- lom szavazóbázisát, és erre van is esélyük. tetni magát választói előtt két koalíciós partnerétől. „Erre szüksége van, hogy szavazóbázisa ne csökkenjen” - tette hozzá a politológus. A másik ok szerinte az, hogy a párt anyagi hátterét biztosító támogatók meg akarják kapni az ígért jutalmakat, vagyis befoaz áfa az étrend-kiegészítők, vitaminok, gyógyteák esetében sem. A szakma tart az adóhatóság szigorúbb ellenőrzéseitől is, ezért teljes leltárt kell készíteni. De nem teljesen világos, hogy a már készleten lévő szereket milyen áfával adhatják el a patikák. Az áfa csökkentése jól jön az egészségbiztosítók számára, de csak a korábbi bevételkiesésüket orvosolja. „A gyógyszer- kiadások 1,8 müliárd koronával lehetnek kisebbek” - mondta Eduard Kováé, az Egészségbiztosítók lyásos pozícióba szeretnének kerülni. Ezt akadályozza meg a Smer és az SNS; vagy nem is hajlandók elfogadni a jelöltjeit, vagy csak hosszas vonakodás után teszik ezt meg. Legutóbb a HZDS a Szlovák Gázmüvekben igyekezett erősíteni pozícióit, de a párt nyilatkozata szerint a Smer és a SNS ezt megakadályozta. Öllős úgy véli, a HZDS-nek tartania kell koalíciós partnereitől. „Szívesen felosztanák egymás közt a mozgalom szavazóbázisát, ■ és erre van is esélyük” - véli Öllős. A koalíción belüli feszültséget mutatja az is, hogy a HZDS Trencsénben felmondta a koalíciót a Smerrel. A két kormánypárt helyi szervezetének együttműködése állítólag Vladimír Meciar beavatkozása miatt szakadt meg. A HZDS elnöke azt szeretné, ha a helyi szervezet az SDKÚ-val kötne koalíciót. Trencsénben a polgármester-választást Branislav Celler, az SDKÚ jelöltje nyerte meg, a HZDS 7, a Smer és az SDKÚ 5-5, a KDH 4 képviselői helyet szerzett, (lpj, s) Szövetségének ügyvezető igazgatója. Jövőre azonban módosul a kormány gyógyszerpolitikája, ennek nyomán a következő árváltozásra már csak júliusban kerül sor. „Várhatóan félévente lesz úgynevezett nagy gyógyszerkategorizáció, és a köztes időszakban, ugyancsak félévente az új gyógyszereket iktatjuk be, anélkül, hogy a többi készítmény ára változna” - tájékoztatta lapunkat Jozef Slany, az egészségügyi minisztérium osztályvezetője. (-lpj-) Az év végéig adtak időt Légitársaságunk utolsó órái Pozsony. A Szlovák Légitársaság még soha nem volt üyen közel a megszűnéshez - ismerte el tegnap Lubomír Vázny közlekedési miniszter. A társaság többségi, 66 százalékos tulajdonosa, az Austrian Airlines ugyanis az év végéig adott időt a pozsonyi kormánynak arra, hogy aláírják a szlovák tartozások kifizetéséről szóló szerződést. Az osztrák cég igazgatótanácsa felhatalmazta a Szlovák Légitársaságot irányító képviselőit, hogy ha a szerződést nem sikerül megkötni az említett időpontig, számolják fel a céget. Vázny szerint ez azt jelentheti, hogy az osztrákok csődeljárást indítanak a Szlovák Légitársaság ellen, ami a gyakorlatban a cég megszűnésével járna. A közlekedési miniszter ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy Szlovákia visszavásárolná az osztrák tulajdonrészt, amivel megmenthetnék a céget. Az osztrákok 171 millió koronát követelnek Szlovákiától. Ez a tartozás még 2004-ből származik, amikor cég csődjét csak úgy sikerült elkerülni, hogy a többségi részvénycsomagot az osztrákoknak adták el. Az osztrákok akkor a vállalatba pontosan akkora összeget kívántak fektetni, mint amennyibe egy szlovákiai fiókcégének a kiépítése került volna, vagyis nagyjából 200 millió koronát. A légitársaság akkori szlovák vezetése azonban kozmetikázta a gazdasági eredményeiket. Valódi tartozásuk nem a jelzett 200, hanem 371 millió koronára rúgott. A különbözetet, vagyis a 171 millió koronát az osztrákok szerint Szlovákiának ez év végéig kellene kifizetnie. Lubomír Vázny ezért már többször a kormány elé terjesztette az erről szóló javaslatot, amit azonban folyamatosan elnapolták. Legközelebb a kormány január 17-én foglalkozik az üggyel, (s, t, mi) Karácsonyi felmérés Milyen fát vásárolunk? Pozsony. Csak műiden harmadik szlovákiai háztartásban állítanak élő fát karácsonyra a Focus közvélemény-kutatásának eredményei szerint. A megkérdezettek 62 százaléka a műanyag tűlevelűeket részesíti előnyben, a válaszadók két százaléka egyáltalán nem állít karácsonyfát. A műanyag fák iránt egy év alatt némüeg csökkent az érdeklődés, s négy százalékkal többen vásárolnak élő fát. (TASR) SZÁMOK ÉS GYÓGYSZEREK ♦ Az új jegyzékben több olyan készítmény szerepel, a melyért nem kell fizetnie a betegnek. A térítésmentes készítmények száma a jelenlegi 1635-ről 1689-re nő. Több lesz a legalacsonyabb térítési díjú készítmény is; a 4967 gyógyszernek több mint a 46 százaléka ebbe a kategóriába tartozik. ♦ Egy 500 koronás gyógyszer esetében, melynek árából 80 százalékot - 400 koronát - a biztosító térít, 100 koronát pedig a beteg, a biztosító 36, a beteg viszont csak 9 koronát spórol meg. Az ellenzék szerint a polgár évi átlagos megtakarítása körülbelül 50 koronára tehető. (1-p-j) Megint változik a gyógyszerek ára; nem jelent nagy spórolást az áfacsökkenés Több napra is bezárhatnak a patikák Megtört a jég az igazgatók ügyében: Pázmány Péter polgármester egyetért az iskolatanács megállapításaival, ugyanakkor némelyeket elhamarkodottaknak tart Hűségnyilatkozatot kért a pedagógusoktól Zirig Ferenc és Ibolya Olivér B. JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Kamerák elé állt Ibolya Olivér és Zirig Ferenc, s nyilatkozatot adott ki Pázmány Péter polgármester is az erotikus klubot látogató iskolaigazgatók ügyében. A szülők továbbra is folytatják a leváltásukat követelő petíciós akciót, közben a két iskolavezető a pedagógusoktól kért hűségnyilatkozattal próbálja biztosítani pozícióját. A gimnáziumban Zirig egy gyűlésen arra kérte a pedagógusokat, hogy hűségnyilatkozat aláírásával álljanak ki mellette. A levél pontos szövegét nem ismerjük, a tartalmát viszont igen. Egyrészt kijelenti, hogy az ügy a személye lejáratásáról szól, másrészt felsorolja az intézmény érdekében tett lépéseit. A 46 pedagógus fele írta alá ott helyben az irományt, továbbiak később csatlakoztak. Információink szerint 30- an írták alá. Zirignél érdeklődtünk a nyilatkozat céljáról és tartalmáról, de annyit mondott, egyéb elfoglaltságai nem engedik, hogy találkozzunk, telefonon pedig nem hajlandó nyilatkozni. „Az ügyet túllihegi a sajtó” - jegyezte meg. Ibolya is megpróbálkozott egy nyilatkozattal, ám úgy tudjuk, a Kodály-alapiskola pedagógusai nem voltak hajlandók aláírni. Az igazgató lapunknak nem beszélt, ám az egyik kereskedelmi televíziónak adott interjújában azt mondta, nincs oka a lemondásra, mert csupán sört ittak. „Az ügynek politikai háttere van” - véli. Három héttel az ügy kirobbanása óta és egy héttel az iskolatanács nyilatkozata után Pázmány Péter polgármester is kiadta állásfoglalását. „Egyetértek az iskolatanács egyes megállapításával, ugyanakkor némelyeket elhamarkodottaknak tartok. Ugyan elítélik Ibolya Olivér iskolaigazgató eljárását, de nem fogalmaznak meg javaslatot a visszahívására. Mindössze annyit szögeznek le, elvárják az igazgatótól, hogy átértékeli cselekedetét, és levonja a megfelelő következtetéseket, méghozzá oly módon, hogy szem előtt tartja az iskola érdekeit és jó hírét” - fogalmazott Pázmány, és jelezte, találkozót tervez az iskolatanács tagjaival. „Az iskolaalapító képviselőjeként az esetleges munkajogi konzekvenciákat a testület végérvényes és egyértelmű állásfoglalása alapján fogom levonni” - írta Pázmány. Ami Ziriget illeti, a polgármester megállapítja, a gimnázium alapítója a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat, ezért az esetleges személyi következtetéMinden itt kezdődött sek levonása a megyei szervek hatáskörébe tartozik. A két oktatási intézmény diákjainak szülei tovább folytatják az igazgatók leváltására indított petíciós akciót. Eddig csaknem 500 aláírást gyűjtöttek, és terveik szerint január 15-én fejezik be. Szünetelő etikai bizottsági tagság Dunaszerdahely. Felfüggesztette tagságát az MKP Országos Etikai Bizottságában Ibolya Olivér - közölte tegnap Pállya Gábor, a testület elnöke. A dunaszerdahelyi iskolaigazgató önként hozta meg döntését, Pállya szerint Ibolya nem szeretné, ha az incidenst összekötnék a párttal. Az érintett mindaddig nem vállal részt a testület munkájában, amíg az üggyel kapcsolatban indított bírósági eljárásban nem születik döntés. Ibolya személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva fordult bírósághoz, (ú)