Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)

2006-12-09 / 283. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 9. Vélemény és háttér 7 Kivégzőosztag akcióban. Helyszín: Irán, időpont: 1979. A kép szerzőjét 1980-ban Pulitzer-díjjal tüntették ki, ám nevét - biztonsági okokból - csak idén hozták nyilvánosságra. Bővebben az oldalon található jegy­zetünkben. (Jahangir Razmi felvétele) HÉT¥ÉG(R)I Pociatek alsógatyája FIGYELŐ M . W SfGfflWNW Politkovszkaja kitüntetése A sajtószabadság hősnőjévé nyilvánította csütörtökön a meggyilkolt Anna Politkovsz­kaja orosz újságírónőt a Nem­zetközi Sajtóintézet (IPI). A cím - amelyet 51. alkalommal adományozott oda az intézet - „tiszteletadás (Politkovszkaja) bátorsága előtt, ugyanakkor elismerése a számos bátor új­ságíró harcának, akik Oroszor­szágban dolgoznak” - mondta Johann Fritz, a szervezet igaz­gatója. „2000 óta több mint húsz újságírót gyilkoltak meg Oroszországban, legtöbbjüket büntedenül” - hangsúlyozta az IPI. Anna Politkovszkaja a Kreml és a csecsenföldi hábo­rú szókimondó kritikusa volt. Az agyonlőtt újságírónő holt­testét moszkvai lakóházának liftjében találták meg október 7-én. A tettes kilétére nem de­rült fény. (MTI/AFP/dpa) Tiltakoznak az EP-képviselők Nyüt levélben adtak hangot felháborodásuknak az Európai Parlament magyar képviselői annak kapcsán, hogy a kolozs­vári „Babes-Bolyai Egyetem továbbra is kirekesztő politikát folytat a kisebbségi nyelvhasz­nálat ellen”. A Fidesz, az MSZP és az SZDSZ politikusai szerint „felháborító és cinikus, hogy miközben Hantz Pétert és Kovács Lehelt magyar nyelvű feliratok kifüggesztése miatt elbocsátják az egye­temről, a Babes-Bolyai Brüsz- szelben, az Európai Parlament épületében propagandakam­pányt szervez önmagáról. Azt meri állítani, hogy a multikul- turalitás bástyája. Ez hazug­ság. „Az aláírók követelik, hogy „helyezzék vissza állá­sukba az elbocsátott oktató­kat, tegyenek konkrét intézke­déseket annak érdekében, hogy a háromnyelvűség tük­röződjön az egyetemi élet min­dennapjaiban, és állítsák visz- sza az önálló magyar karo­kat!” - áll a levélben, (m) Magyar lesz a francia elnök? Nicolas Sarkozy francia bel­ügyminiszter, pártelnök ma­gyarországi népszerűsége elsősorban magyar származá­sának, és nem annyira a na­gyobbik kormányzópárt, a Né­pi Mozgalom Uniója (UMP) politikai programjának kö­szönhető - véli a Le Point című francia hetilap legfrissebb szá­mában. A párizsi folyókat hangsúlyozza: a jövő évi fran­cia elnökválasztás „eurovíziós döntővé” válhat a magyarok számára, akik közül sokan az ő képviselőjük, Nicolas Sarkozy győzelmét remélik. A Le Point szerint a magyarok úgy gon­dolják, hogy Sarkozy - akinek édesapja Jász-Nagykun-Szol- nok megyéből származik - az egykori olasz képviselőhöz, Cicciolinához hasonlóan an­nak a magyarnak a jelképe, aki „megcsinálta szerencséjét Nyugaton”. Pedig Sarkozy nem vállalja igazán magyar örökségét - hangsúlyozza a lap Dési Andrást, a Népszabadság újságkóját idézve. Győzelme esetén ugyanakkor az UMP el­nöke az első külföldi szárma­zású államfője lehet Franciaor­szágnak - írta a Le Point, (mti) Új divatot vezetett be Ján Pociatek pénzügyminiszter. Egy olyan nyakkendőben je­lent meg a parlamentben, amelyen politikai ellenfele, Ivan Miklós aláírása szere­pel. És akkor még nem lát­tuk az alsógatyáját, na nem mintha kíváncsiak lennénk a vonalkódjára, vagy telí­tettségére így költségvetés idején, de hátha azon Fico kézjegye van. Vagy Meciaré. Vagy Tomanováé. MOLNÁR NORBERT És vajon a többi miniszter mi­lyen titkos fegyvert vetett be, hogy elfogadja a parlament a költségve­tést? Fico belegravkoztatta-e man­dzsettagombjába Dzurinda arcki­fejezését? Tomanová rózsaszínű bugyiján ott pompázhatott-e Ra- dicová mosolya? Jurena zokniján Simon Zsolt bajuszának lenyoma­ta? Kalinák belső zsebében ott volt-e Palkó fényképe? Caplovic hózentrógeiján Csáky micsodája lehetett? Harabin hova szorította Lipsic emlékét? És még számos Egyre mélyül a szakadék a vüá- gon a gazdagok és a szegények között, a népesség felső 1 százalé­ka a vagyon 40 százalékát birto­kolja - az erről szóló friss amerikai tanulmányt a The New York Times közölte. A tokiói központú ENSZ Egye­temhez tartozó New York-i gazda­ságfejlesztési kutatóintézet felmé­rése szerint a vagyon - beleértve a részvények, értékpapírok és ingat­lanok, például föld - tulajdonlásá­nak aránytalansága rekordszintet ért el. Az emberiség fele mindössze a vagyon 1,1 százalékát birtokolja. A legmódosabb 1 százaléknak, mintegy 37 millió embernek átla­gosan 515 ezer dollár vagyona van. Az egész emberiségre vetítve ez a mutató fejenként 2200 dollár. A New York-i lap szerint a mélyülő szakadék egyfelől arra utal, hogy a fejlődő országok egyre kevésbé ké­pesek felvenni a versenyt a vezető kérdést felvet ez a nyakkendő, al­sógatyán kívül is. Például a jéger- alsóját. Azon ott van-e Paska elekt­ronikus aláírása? Ma tartja egyébként kongresszu­sát Fico miniszterelnök Smere. Az előzetes programból egyeden in­formáció volt használható. Silvia Glendová szóvivőlány közlemé­nyéből kiderül, Robert Fico aktuál- politikai beszédében egy szót sem fog szólni Mikulás Dzurindáról és az SDKÚ-ról. Nincsenek kisebbségi komplexusai Ficónak és Glendová- nak, még véletíenül sem. S ha már Glendovánál tartunk, a fene sem érti, müyen megfontolásból lök ki magából rendszeresen olyan nyi­latkozatokat, hogy a miniszterel­nök megspórolt ennyi és ennyi száz­ezer koronát, mert nem kormány­géppel repült Moszkvába vagy Minszkbe, hanem polgári járattal közelítette meg az úti célt. Totális röhej. Mi a jó büdös francnak akkor a kormánygép, ha nem arra, hogy a miniszterelnök jáijon vele? Köl­csönadják a Lufthansának? Azt a gépet mindenképpen karban kell tartani, repülni kell vele bizonyos időközönként, hogy kondícióban tartsák, vagyis míg Fico az adófi­zetők pénzén repülőjegyeket vásá­ipari államokkal, másfelől azt je­lend, hogy a gazdag országokat, különösen az Egyesült Államokat gyors gazdasági növekedés és lát­ványos vagyongyarapodás jelle­mez. Edward Wolff, a New York-i Egyetem közgazdász professzora, a tanulmány társszerzője rámuta­tott arra, hogy Kína és India kivé­telével az egész fejlődő világ lema­radóban van. E két hatalmas or­szág különösen 2000 óta produkál kiemelkedő fejlődési és gazdago- dási ütemet. Áz Egyesült Államok lakossága az emberiség 4,7 száza­lékát teszi ki, viszont a vüágon fel­halmozott vagyon csaknem egy- harmada, 32,6 százaléka erre az országra esik. Az emberiség legva­gyonosabb 1 százalékán belül tíz emberből négy amerikai. Egy átlagos amerikai vagyona 144 ezer dollár, ezt az értéket csak három ország előzi meg: Svájc 171 ezer, Japán 180 ezer és Luxemburg 183 ezer dolláros rol, addig a kormánygéppel üresen röpködnek Szlovákia fölött, fo­gyasztják a kerozint és a pénzt, kü­lönben megzabálja a rozsda a gé­pet, s odapasszolhatják Schuster exelnök kassai repülőgép-múzeu­mának. Ez a spórolás? A Fico-Glen- dová filozóftiskettős logikáját kö­vetve nincs szükség kormányMer- cedesekre sem, mert oltári drá­gák, marha sok benzint zabáinak, karbantartásuk meg megfizethe­tetlen. Tessék szépen taxival járni, vagy busszal meg trolival. Rém ol­csó. S Glendová kiadhatná heten­te, hogy Fico 18 buszjegyet vásá­rolt, ami cirka 250 korona, s meg­spórolt ezzel több ezret, ami ben­zinre ment volna el, meg a sofőr fi­zetésére, meg üyesmik. Ez az ál- szociálisság és álolcsóság teljesen nevetséges. Egyszer valaki majd kiszámolja, mennyit spórolhatott volna a miniszterelnök, ha követ­kezetes, s akkor majd meglepődik a nép meg Fico, hogy müyen tre- hány módon herdálja a nép vagyo­nát, vagy valami üyesmi, nem ér­tek pontosan a smeres szólamok­hoz. De hogy Fico a repjegyekkel nem menti meg a költségvetést, az tuti. Ahhoz Pociatek nyakkendője kell. Meg az alsógatyája. adattal. Egy átlagos kínai ezzel szemben csak 2600 dolláros va­gyonnal rendelkezik; miközben Kínában él a Föld összlakosságá­nak több mint egyötöde, és a vi­lág vagyonának 2,6 százaléka jut erre az országra. India lakossága az emberiség 16,8 százalékát te­szi ki, a vagyon 0,9 százalékával. A felmérés szerint abban a tekin­tetben, hogy a lakosság felső 10 százaléka a nemzeti vagyon mek­kora hányada felett rendelkezik, csak Svájc áll az Egyesült Államok előtt. Előbbi országban a felső 10 százalék a vagyon 71,3 százalékát birtokolja, utóbbiban 69,8 százalé­kát. E rangsorban a harmadik Indo­nézia 65,4 százalékkal, amelyet Kanada (53 százalék), India (52,9 százalék), majd Norvégia (50,5 százalék), Dél-Korea (43,1 száza­lék), Spanyolország (41,9 száza­lék), Kína (41,4 százalék) és Japán (39,3 százalék) követ. A szerző az MTI tudósítója Egyre aránytalanabbul oszlanak el az anyagi javak a világon Továbbra is nő a szakadék a gazdagok és szegények között HOFER LÁSZLÓ KOMMENTÁR A ritka gesztus kockázata NAGY IVÁN ZSOLT Miközben a népszavazás évfordulóján Magyarország két fele e héten ismét összekapott azon, vajon nemzetárulás volt-e a kettős állampolgárság elutasítása két éve, avagy éppenséggel a nép bölcsességének jele, szóval, amikor megint a határon túliak ürügyén estek egymásnak hölgyek és urak, hirtelen történt valami fölöttébb szokatlan: a parlament öt pártjának elnökei közös nyilatkozatot fogadtak el. És nem, nem abban egyeztek meg, hogy Puskás Ferenc nagy focista volt, bár je­len körülmények között legfeljebb ez látszott elképzel­hetőnek. A szerdai nyilatkozat azonban arról szólt, hogy mindannyian felháborítónak tartják a kolozsvári Babes-Bo­lyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar oktatójának elbo­csátását csak azért, mert magyar nyelvű feliratokat helyeztek el az intézményben. A történet kétségtelenül felháborító, an­nál is inkább, mert az egyetem szenátusának van egy érvé­nyes határozata a kétnyelvű feliratok engedélyezéséről, rá­adásul miközben éppen rugdosták ki a két tanárt, a BBTE küldöttsége Strasbourgban, az Európai Parlamentben kiállí­tással bizonygatta, mennyire remekül működik náluk a mul- tikulturalizmus, s mennyivel jobb megoldás ez, mint az, amit a magyarok akarnak, mármint az önálló kisebbségi egye­tem, vagy akár csak egy önálló tagozat. Hát nesze neked multikulturalizmus. Szólhatna tehát ez az írás a kolozsvári esetről is, érdemes azonban megállni már Budapesten, s megnézni ezt az közös nyilatkozatot. Politológusok, újságírók estek neki a hír halla­tán az archívumoknak, kutattak, mikor volt utoljára ilyen egyetértés e honban, de jónéhány évre visszamenőleg sem ta­láltak semmi. Nincs és kész. Ha tehát innen nézzük, hatalmas dolog ez a határon túli magyarok szempontjából, illenék te­hát leborulni a pártok vezetői előtt, mert tessék, ha a kisebb­ségiek bajban vannak, csak képesek szót érteni. Hát nem, ne nézzük innen. A helyzet az, hogy nem a nyilatkozat érdem, hanem az lett volna böszmeség (hogy maradjunk e remek szónál), ha nem fogadják el. Miként teljesen nevetséges, hogy ilyen történetre van szükség a magyar pártok összefogásához. Nem a kolozsvári eset súlyát csökkentem, de azért volt egy­két magyarországi esemény, katasztrófa, lenne néhány ügyünk, amiben inkább egyetértésre lenne szükség, mint a permanens, olykor forradalomba átcsapó konfliktusra. Annál inkább, mert ha jobban belegondolunk, a kolozsváriakért tett gesztus erejét nem feltétlenül növeli, ne adj’ isten, adott eset­ben még csökkentheti is, hogy éppen most, éppen értük álltak ki a pártok. Hiszen kis gonoszsággal akár azt is lehetne mon- danholy kevéssé fontos ez az ügy, hogy ebben kockázatoktól mentesen egyet is érthettek a pártok. Ámi persze nem igaz, de attól még lehet mondani. És erről igenis a magyarországi pártok tehetnek. A szerző magyarországi külpolitikai újságíró _____________ JEGYZET Me gkésett díjátadó KOCUR LÁSZLÓ Tudják önök, ki kapott Pulit - zer-díjat 1980-ban? E sorok írója akkoriban leginkább az­zal volt elfoglalva, hogy ő játszhasson a narancssárga „nagy Tátrával” a bátorkeszi óvodában, s fogalma sem volt róla, merre lehet Irán. De akik már akkor is komoly, nagy au­tókat vezettek, azok sem tud­hatták, kihez vándorolt abban az évben a rangos elismerés, minden újságíró álma. A díjat ugyanis egy névtelen iráni fo­tóriporter kapta. Iránban ma sem egy nagy él­mény újságírónak lenni, a Freedom House értékelése szerint az iráni sajtó nem sza­bad. A televíziót és a rádiót az állam uralja, a nyomtatott saj­tót cenzúrázzák, internethez pedig körülbelül hétmillió em­ber fér hozzá a 69,5 millióból. Belegondolni is rossz, milyen lehetett a sajtó helyzete 1979- ben, mikor a felvétel készült. A névtelen díjazott egy kivég­zőosztagot kapott le, működés közben. Kendős katonák gug­golnak a sivatagban, testkö­zelből tüzelnek - alig egymé­teres távolságból - megkötö­zött, bekötött szemű emberek­re. (Konkrétan az oldal tetején látható képről van szó.) Nincs vezénylő tiszt, teátrális suhin­tás karddal, oszlop, golyófogó homokzsákfal, utolsó kíván­ság, ilyesmi. Az egyik áldoza­tot éppen a lövedék becsapó­dását követő pillanatban, összerogyóban örökítette meg - milyen furcsa ezt a szót ilyen kontextusban leírni - a fényképezőgép. Csak hallhat­ta a závár kattanását, a lövés dörejét, egy végtelen hosszú­ságú pillanat - Jaromír Hladík ennyi idő alatt megírt egy drá­mát, Ladik Jeromos pedig egy székely verses regényt -, az­tán semmi (?). Könnyen lehet - és most már írjuk le a nevét -, Jahangir Razmi rosszul járt volna, ha 1979-ben odaírják a nevét a fénykép alá, így névtelenül közölték, névtelenül díjazták, a díj pedig - gondolom - a bi­zottság páncélszekrényében porosodott. A The Wall Street Journal csak most hozta nyilvánosság­ra a fényképész nevét, így 2007 májusában a díjkiosztón végre ő is átveheti a plakettet és a mellé járó 10 ezer dollárt. Minderre annak kapcsán hív­juk fel a figyelmet, hogy a Bi­zottság az Újságírók Védelmé­re jelentése szerint 134 újság­író ül börtönben a munkája miatt. Ebből egy Iránban. Úgy látszik, az elmúlt 26 évben semmivel sem lett biztonságo­sabb aláírni ott egy cikket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents