Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)

2006-12-08 / 282. szám, péntek

4 Régió ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 8. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Testével akarta megállítani a buszt Kassa. Saját autóbusza gázolt halálra egy sofőrt. A feltétele­zések szerint a 37 éves férfi leállította a buszt, és csak később vette észre, hogy a jármű gurulni kezdett. Saját testével próbál­ta megállítani, de a busz maga alá temette, és pár méterrel odébb egy fának ütközött. Egyelőre nem tudni, miért indult el a jármű. (TASR) A rendőrök tudták Besztercebánya. Belső ellenőrzés során vizsgálták meg a rend­őrségen, hogy elegendő információ futott-e be az operátorokhoz Ján Kubasiak vállalkozó Polomkai meggyilkolásával kapcsolat­ban. A kommandósoknak öltözött tettesek a kiérkező rendőröket lefegyverezték, megkötözték, majd elmenekültek a helyszínről. A hangfelvételek ellenőrzése után kiderült, a központban minden szükséges információval rendelkeztek, (ú) Halálos közúti baleset Turdossin (Tvrdosín). Halálos balesetet okozott egy 31 éves privigyei asszony szerdán az alsókubini járásbeli település közelé­ben. A nő járművével áttért a szemközti sávba és frontálisan ütkö­zött egy Skoda Fabiával. A kocsi egyik utasa életét vesztette a ka­rambolban, a sofőr és egy másik utas megsérültek. A vétkes szin­tén könnyebb sérüléseket szenvedett, a tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja. (SITA) Zsarolták, fizetett ígió. Telefonon és szöveges üzenetekkel is zsaroltak egy 22 éves fiatalembert, az elkövető ellen eljárás indult. Az áldozatot megfe­nyegették, hogy megverik, ha nem utal át jelentős összeget egy bankszámlára. Az életét féltő férfi legalább 21 ezer koronát utalt át a zsarolónak, de idővel megelégelte a rendszeressé váló zaklatá­sokat és rendőrséghez fordult. (TASR) Felvette a pénzt, munkát nem szerzett Zsolna. Háromszáz embert csapott be egy 25 éves szeredi férfi a városban. Az illető Ausztriában ígért munkát a jelentkezőknek, közbenjárásáért előleget kért az érdeklődőktől. A férfi 142 ezer koronához jutott ilyen módon, de állást nem szerzett. A csaló el­len eljárás indult, akár öt évet is a rácsok mögött tölthet. (SITA) Rács mögött a zsaroló Galgóc. Zsarolással jutott házhoz és pénzhez egy 31 éves fér­fi Galgócon. Az elkövető egy hat évvel idősebb férfit zaklatott folyamatosan, és arra kényszerítette, adja el neki a házát. Áldo­zatán később behajtott egy 60 ezer koronás „tartozást” és több­ször emelt le pénzt a férfi bankszámlájáról is. A sértett kára fél­millió korona, a zsarolót a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. (SITA) Drog volt náluk Pozsony. Drogot találtak egy 25 éves környékbeli nőnél, amikor a rendőrök igazoltatták és átkutatták a zsebeit. A nő a rendőrségi fogdában töltötte az éjszakát. Egy 22 éves fiút szintén drogfo­gyasztás miatt vettek őrizetbe, a talált anyagot mind a két esetben szakértők vizsgálják. (TASR) 900 karton csempészett cigaretta Pinc (Pinciná). Cigarettacsempészeket fogtak a vámosok szer­dán a losonci járásbeli községben. A hatóságok egy román rend­számú teherautót állítottak meg és azonnal szemet szúrt nekik a raktér magas padlója. Hamarosan kiderült, a tulajdonos egy titkos rekeszt épített a kocsiba, a rejtekhelyről 900 karton csempészett Marlboro cigaretta került elő. Az elkövetők több mint fél millió ko­ronát spóroltak volna meg a vámületékeken. A csempészek ellen eljárás indult, (ú) Fogadják a bevándorlókat Homonnán Menekülttábor nyílik TASR-HÍR Homonna. A napokban nyitja meg kapuit az 550 férőhelyes homonnai menekülttábor. Az ukrán határ közelében lévő ho­monnai kaszárnyák átalakítása 2,63 millió euróba került, mely­nek nagy részét a Phare Alapít­vány állta, a fennmaradó össze­get pedig az állami költségvetés­ből biztosították. A tábor a be­vándorlók különböző csoportjai­nak nyújt lakhelyet, nőknek, fér­fiaknak, családoknak és szülői kíséret nélküli gyermekeknek. Az intézménynek 30 fős sze­mélyzete van. Szimbolikus összegért bérli az épületet a várostól a Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ Királyhelmecen megnyílik a Bodrogközi és Ung-vidéki Múzeum Királyhelmec. 2006. decem­ber 15-én ünnepélyesen megnyitják a gróf Mailáth József által építtetett Tiszaszabályozó Vállalat egykori székházában kiala­kított Bodrogközi és Ung- vidéki Múzeumot. LECZO ZOLTÁN A 19. század végén emelt in­gatlant a város vezetése szimboli­kus összegért 15 évre bocsátotta a múzeumot üzemeltető Bodrog­közi és Ung-vidéki Kulturális Köz­pont rendelkezésére, amelynek csak a működéssel kapcsolatos kiadásokat kell fedeznie. Zvolensky Kiss Gabriella igaz­gató elmondta, az elmúlt hóna­pokban fokozatosan újították fel az épületet, ám a munkálatokat a jövőben folytatni szeretnék. Ed­A régió írásos dokumen­tumait, ásványkincseit, néprajzát, állat- és nö­vényvilágát bemutató ál­landó kiállítás nyílik. A múzeumnak otthont adó székházat a 19. században gróf Mailáth József építtette (Szabó Bernadett felvétele) dig a tető javítását sikerült elvé­gezni, valamint a fűtési rendszert is korszerűsítették. Ezzel egy idő­ben a földszinten különböző kiál­lítótermeket és körfolyosót alakí­tottak ki, és más, a múzeum za­vartalan működtetéséhez szüksé­ges módosításokat is eszközöltek. A felújított termekben hamaro­san a régió írásos dokumentuma­it, ásványkincseit, néprajzát, ál­lat- és növényvilágát bemutató állandó kiállítás nyílik, egy idő­szaki tárlaton az érdeklődők a Ticce művészeinek alkotásait, va­lamint Ferencz György szobrait tekinthetik meg. A 24 ezer kötetet számláló vá­rosi könyvtár továbbra is a Tisza­szabályozó Vállalat egykori szék­házában működik, ám a jövőben szeretnék elérni, hogy az intéz­ményt Királyhelmec egy másik pontján helyezzék el. Az igazgató tájékoztatása sze­rint a jövő év folyamán az épület alagsorában bormúzeumot nyit­nak, és hasznosítani szeretnék a tetőteret is. A tervezett átalakítá­sokat persze csak minden szem­pontot figyelembe véve végezhe­tik el, az ingatlan ugyanis műem­léknek számít. Gondot okoz azonban, hogy az épület egyelőre nincs rákapcsolva a város szenny­vízhálózatára, így ezt a problé­mát rövid időn belül meg kell ol­dani, mint ahogyan a környező parcellák tulajdonjogi kérdései is rendezésre várnak még. FELHÍVÁS A Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ vezetősége kéri azokat, akiknek a régió történetével kapcsolatos írásos dokumen­tum, tárgy vagy egyéb közérdeklődésre számot tartó anyag van a birtokában, jelentkezzenek a 056/632 1620-as, a 056/632 1845- ös vagy a 0918 628 319-es telefonszámokon, (leczo) Főként a másod- és harmadrendű közutak megjavítására fordítják majd az összeget 1,4 milliárd korona kölcsönt vesz fel Kassa megye KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa. 1,4 milliárd koronás hosszú lejáratú kölcsönről szóló szerződést írt alá Kassa megye és az Európai Invesztíciós Bank. Az összeg nagy részét a közutak javí­tására fogják fordítani. Zdenko Trebula megyefőnök ál­lítása szerint az európai uniós ala­pokból lehetetlen finanszírozni a másod- és harmadrendű utak megjavítását. A megyében össze­sen csaknem kétezer kilométernyi út van, melyből 830 kilométernyi szakasz megjavítását tervezik. Az utak egyharmada rettenetes álla­potban van, és némelyik szakasz már negyven éve nem volt rend­behozva. A kölcsön egy részét az iskolaügyben és kultúra területén használják fel, általában bizonyos megyei fenntartás alá eső középü­letek felújítására. Sorra kerül pél­dául a Kelet-szlovákiai Múzeum épülete is. A kulturális és történel­mi örökség részét képező középü­letek felújítási munkálataira száz­száz milliót szán a megye a kultúra és oktatásügy területén egyaránt. A megyei önkormányzat pozití­van viszonyult a felújítási tervek­hez, a kölcsön felvételét augusz­tusban hagyta jóvá. A kölcsönt szükség szerinti részletekben és időszakokban lehet majd megsze­rezni, 2009 végéig. A visszafize­tésre 30 év áll rendelkezésre. Az Európai Invesztíciós Bank 1990-től mostanáig Szlovákiának az európai integrációs projektek megvalósításához kétmilliárd euró értékben nyújtott kölcsönt, a kölcsönöknek csaknem egyhar­mada az útinfrastruktúra javításá­ra irányult. A decentralizáció kö­vetkeztében már nemcsak az or­szág vehet fel kölcsönt ettől a pénzügyi szervezettől, hanem a megye is. Az év elején hasonló szerződés jött létre Epeijes me­gyével is. Az elmúlt két évben csak elvétve szólalt fel a város egy-egy polgára az önkormányzat ülésén Inkább névtelenül nyilvánítanak véleményt KOZSÁR ZSUZSANNA Szepsi. Élénken foglalkoztatja a város polgárait a szombati válasz­tás, de más városi ügyek is, leg­alábbis ez derül ki a város honlap­jának Fórum oldaláról, ahol a la­kossági hozzászólások olvashatók. A régi-új polgármestert dicsérő és szidó, vagy inkább egyes dolgo­kat kifogásoló lakossági hangulat­jelentések egyaránt megtalálha­tók a bejegyzések között. A hosz- szabb-rövidebb, többnyire névte­len véleménynyilvánítások termé­szetesen semmüyen szűrőn nem mennek keresztül, bárki bármit megírhat, ami a szívét nyomja. Többen vették például rezignáltan tudomásul, hogy a polgármesteri posztot illetően nincs nagy válasz­ték a szavazók számára, és akár dicséretnek is felfogható, hogy Zacharias mellett más nem rúghat labdába. A szepsiek rezignáltsága talán leginkább a választási rész­vételi arányból derült ki, csak min­den harmadik szavazásra jogosult polgár járult az urnákhoz. Am ez az eredmény összhangban van az ország más településeinek ered­ményeivel. A városuk iránt érdeklődők más ügyes-bajos dolgokban is szívesen nyilvánítanak kendőzetlen véle­ményt. Egyes polgároknak például nem imponál a főtér rendbetétele vagy a szintetikus korcsolyapálya építése, inkább szeretnének egy igazi jégpályát a hegyen, vagy azt, hogy a lakóházak és a középüle- teköltsenek új köntöst. Néhányuk­Többen vették rezignál­tan tudomásul, hogy a polgármesteri posztot il­letően nincs nagy válasz­ték a szavazók számára. nak az új vállalkozói inkubátor is a bögyében van, mivel kerülőt kell tenniük miatta, el kell térniük meg­szokott útvonaluktól, mely a lakó­telepet a centrummal összekötötte. A város önkormányzati ülései nyilvánosak, a délutáni órákban zajlanak, a városi televízió pedig egyenesben közvetíti az estébe nyúló tanácskozásokat. Minden egyes ülésen besorolt program­pontként szerepelnek a lakossági hozzászólások is, ám az elmúlt két évben csak elvétve fordult elő, hogy Szepsi valamelyik polgára el­mondta volna véleményét a neki nem tetsző városi ügyekről. A köz­véleményre, a lakosokat érdeklő témákra és megoldásra váró prob­lémákra így a testületi ülések kép­viselői interpellációm kívül az interneten megjelenő cenzu- rázatlan nézetekből is lehet követ­keztetni.

Next

/
Thumbnails
Contents