Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)

2006-12-07 / 281. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 7. Sport 19 Elbúcsúzott a Benfica, békés döntetlen Portóban Milánóban nyert a Lille ÖSSZEÁLLÍTÁS A sorfal fent, a labda lent: Ronaldinho túljárt a brémaiak eszén (Reuters-fel véte I) Bajnokok Ligája: Ronaldinho zseniális szabadrúgása döntött a keddi rangadón Elverték a Werdert Kétgólos győzelmet aratott a Manchester United a Benfica ellen a labdarúgó BL csoportkörének utolsó játéknapján, ezzel a Fergu- son-legénység első helyezettként került a nyolcaddöntőbe. A Celtic már páholyból várhatta koppenhá­gai fellépését, ez meg is látszott a Búcsú Puskástól Leróhatják tiszteletüket Budapest. Ma délelőttől vehet­nek búcsút a szurkolók a novem­ber 17-én 79 éves korában elhunyt Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás labdarúgójától. A világ egykori legjobb futballistáját ma ravatalozzák fel a Szent István-ba­zilikában, itt délelőtt tíz és este nyolc óra között bárki leróhat] a tiszteletét, (mti) játékán. Portóban békés meccsen remizett az Arsenal, ezzel mindkét csapat továbbjutott. Milánóban di­adalmaskodott a Lille, s ez a 16 kö­zé jutást jelentette. Nyolcaddöntősök: Lyon, Real Madrid, Celtic, Manchester U., Por­to, Arsenal, Milan, Lille. Az UEFA- kupában folytatja: Steaua, Benfica, CSZKA Moszkva, AEK Athén, (ú) Másodszor bukott le Dobos Gábor örökös eltiltása Budapest. A Magyar Adétikai Szövetség örökre eltiltotta Dobos Gábort, aki májusban másodszor akadt fenn a doppingellenőrzésen. A sprinteméi a Rigában leadott mintából mutatták ki, hogy tiltott szert használt. Dobos először 2000- ben produkált pozitív eredményt, ezért a nemzetközi szövetség 2002- ig eltiltotta, (mti) Ronaldinho elverte a Wer­der Brement: a brazil labda­zsonglőr ismét ámulatba ej­tette a világot, s két meg­mozdulása elég volt ahhoz, hogy a címvédő Barcelona továbbjusson a nyolcad­döntőbe. ÖSSZEFOGLALÓ Százezer néző várta a Camp Nouban, hogy mire lesz képes a címvédő Barcelona a Werder Bremen el­len. A katalánoknak nem volt elég a döntetlen a Bundesliga listave­zetőjével szemben, így óriási nyo­más alatt léptek pályára. Az első percekben azonban úgy tűnt, mintha a brémaiaknak lenne több veszítenivalójuk: félénken, majdhogynem gyáván kezdték a meccset. A Barca sem volt rest, azonnal „harapott”, s csak idő kérdése volt, mikor kapitulál a vb- bronzérmes Mertesacker által di­rigált német védelem. A gól azon­ban még a hazai drukkereket is meglepte, egy szabadrúgásnál ugyanis Ronaldinho ritkán látha­tó ravasz megoldást választott: a sorfalban állók felugrottak, ő pe­dig laposan lőtte el alattuk a lab­dát a bal alsó sarokba. „Elég volt Pozsony. A szlovák labdarúgó­válogatott helyi idő szerint 18.15- kor vasárnap az Egyesült Arab Emírségek csapata ellen lép pá­lyára. A Ján Kocian vezette együt­tesben az elutazás előtt több vál­tozás is történt. „Még viccből se mondják, hogy valaki megsérül” - intette az újságírókat a szövetségi kapitány, utalva a nevezett játéko­sokat sújtó sérüléshullámra. Vé­gül tizenheten utaztak, éppen annyian léphetnek pályára vasár­nap. „Nem is lenne jó, ha valaki csak kirándulna, és nem játszana egy percet sem. így mindenki pá­lyára léphet” - mondta a kapi­tány. És ha netalán mégis valaki kidől a sorból? „Karol Brezík se­gédedző, Róbert Tomaschek tech­nikai vezető, vagy talán még jó­ránéznem, máris tudtam, hogy valami szokatlan megoldásra ké­szül” - vallotta a meccs után Ro­naldinho csapattársa, Motta. „Csodálatos jelenet volt”’ - árado­zott a Barca edzője, Frank Rijka- ard is. Kollégája, Thomas Schaaf már korántsem volt ilyen lelkes, ő játékosait hibáztatta: „A labda egyszerűen nem juthat át a sorfa­lon, úgyhogy a gól nem a kapus, hanem a többiek rovására írható.” A németek jóformán még fel sem ocsúdtak a sokkból, amikor Ronaldinho ismét villant: pazar kereszüabdával ugratta ki Giulyt, aki lesgyanús helyzetben tálalt középre az üresen érkező Gud- johnsen elé: 2:0. A továbbjutás sorsa ekkor eldőlt, bár a Werder a továbbiakban átvette az irányítást (a statisztikák is ezt igazolják: labdatartás: 44:56 %, lövések: 11:16). De hiába, mert sem Klose, sem Borowski, sem Frings nem tudta feltörni a hazai védőfalat, a brazil Diego pedig hiába játszott kirobbanó formában, egymaga kevés volt a sikerhez. „Ez volt a legnehezebb csoport, s mi az utolsó pillanatokig ver­senyben voltunk a továbbjutásért. Éppen ezért büszke vagyok a csa­patra” - enyhült meg Thomas Schaaf. Védencei tavasszal az UE- FA-kupában bizonyíthatnak. A csoport másik meccsén a Chelsea magam is végszükség esetén be- ugorhatok” - tette hozzá jó han­gulatban Kocian. Először csak barátságos mérkőzésről volt szó, végül hiva­talos nemzetközi összecsapás lett belőle. „Előzetesen nem is erre készültünk. Ennek ellenére hi­szem, hogy ezzel a fiatal, lényegé­ben ligaválogatottal is képesek le­szünk jó eredményt elérni. - biza­kodik a kapitány. - Igyekeztem olyan labdarúgókat nevezni, akik jövőben a válogatott gerincét al­kothatják. Egyes posztokra talán akadtak volna rutinosabb játéko­sok is, de én most a fiatalokra va­gyok kíváncsi.” Az ellenfélről nem sokat tudni, ők is a nemzeti tizenegy átépíté­sén ügyködnek. „Egy biztos, nem lesz könnyű meccs. Saját bőrö­mön tapasztaltam, nem szabad 2:0-ra verte a Levszki Szófiát, a bolgárok így pont nélkül, l:17-es gólaránnyal zárták első BL-ka- landjukat. A B csoportban normális körül­mények között a Bayern-Inter (1:1) meccs számított volna rang­adónak, de tétje csak a lisszaboni összecsapásnak volt: a Szpartak Moszkva meglepetésre 3:l-re ver­te a Sportingot (többször kisak­kozva a hazai védelmet), így az oroszok szerezték meg a 3. helyet. Ez volt egyébként a Szpartak első BL-győzelme 22 nyeretlen meccs után - a legjobbkor jött. Isztambulban a nap gólját lőtte Okán a Liverpool ellen, s a Galata- saray végül 3:2-re legyőzte a tarta­lékos Liverpoolt. Az angolokkal együtt már szintén továbbjutott Eindhoven a Bordeaux ellen egy félidő alatt kapott három gólt - annyit, mint a bajnokságban az ed­digi hét hazai meccsén összesen. A D csoportban az AS Roma a sérült Totti nélkül is megverte a Valencia tartalékcsapatát, a hát­véd létére is gólerős Panuccinak köszönhetően (ez volt a negyedik találata az utóbbi tíz napban). Pi­reuszban végigtámadta a mér­kőzést az Olimpiakosz, mégis be kellett érnie egy döntetlennel a Sahtar Donyeck ellen, tavasszal tehát az ukránok folytathatják az UEFA-kupában. (gj) lebecsülni az együtteseket ebből a térségből. Van kint egy embe­rünk, aki információkkal szolgál az ellenfélről, a tegnapi lengyelek elleni meccsük képanyaga is meg­lesz - árulta el Kocian, de a csa­patkapitányi posztról csak sejtel­mesen nyilatkozott. - Annyit mondhatok, rutinosabb játékos kapja majd a karszalagot. Annyi­an pedig nincsenek a keretben, hogy ne lehessen következetni...” A KERET: Kuciak (Zilina), Ko- zácik (Slavia)-Pekarík (Zilina), Pavol Farkas (Nitra), Klimpl (Ost­rava), Michalik (Senec), Jónás (Dubnica)-Kopúnek (Trnava), Zofcák (Ruzomberok), Bicák, Ma- jerník (mindketten Kosice), Sed- lák (Slovan), Hubocan (Zili­na)—Sesták, Adam Nemec (mind­ketten Zilina), Ivana (Slovácko), Filo (Dubnica). (sk) Ma temetik Móder Lászlót Érsekújvár. Ma 14 órakor az érsekújvári temetőben helye­zik örök nyugalomra a 61 esz­tendősen elhunyt Móder Lász­lót. A tardoskeddi származású futballista pozsonyi Slovan- ban élte fénykorát, 1967 és 1974 között 149 bajnoki mérkőzésen szerepelt az ég­színkék klubban, melynek szí­neiben 27 gólt szerzett. Móder László tagja volt a Slovan 1969-es KEK-győztes és 1970- es bajnokcsapatának, (sz. z.) SPORTHÍRADÓ ♦ Női kosárlabda Euroliga, A csoport, 6. forduló: Krakow- Sopron 78:66. ♦ Előkészületi focimeccs: DAC-Artmedia 0:2, Oravec 2. ♦ Angol labdarúgóliga, 16. forduló: Charlton-Blackburn 1:0, El Karkouri (90.); Tottenham-Middlesbrough 2:1, Berbatov (48.), Keane (82.), ill. Huth (80.). ♦ Sakk párosmérkőzés, Berlin, 6. parti: Deep Fritz számító- gép-Kramnyik (orosz) 1:0, végeredmény 4:2. ♦ Férfi kosárlabda Szlovák-ku­pa, negyeddöntő, visszavágók: Lucenec-Komárno62:53 - első meccs 81:63, tj.: Lucenec; Sp. N. Ves-Pezinok 74:74 - 67:75, tj.: Pezinok; Kosice-Svit 65:68 - 64:73, tj.: Svit. Handlová-In- ter 77:71 -63:86, tj.: Inter. ♦ Női kosárlabda Európa-ku­pa: 5. forduló: Szeged-Med- vescak Zagreb 90:79. SPORTFOGADÁS 49. játékhét: TIPOS BINGO - NÉGY SAROK: 49, 42, 66, 58, 61, 67, 33, 35, 50, 12, 23, 30, 9, 65, 45, 22, 41, 7, 51, 31, 32, 15,27,13,17,19, 48,11. NYE­REMÉNY: 299 korona (591 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁ- LIS) SZÁMOK: 62, 18, 63, 53, 59, 36, 52, 28. NYEREMÉNY: 922 korona (48 nyertes). TI- POS BINGO: 16, 40, 39, 43, 70, 37, 38, 68, 5, 54, 26, 56, 34, 55, 1. NYEREMÉNY: 132 769 korona (1). AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 2135, 7379, 9641, 0304, 4190. SZE­RENCSÉS SOR: 2. STOPLAB­DA: 48. JACKPOT: 1 189 302 korona. LOTO (szerda) -1. HÚZÁS: 5, 9,15,24,32,43; pótszám: 20. NYEREMÉNYEK: 1. díj prémi­ummal: nincs nyertes; 1. díj: 54 416 962 koronsa (1 nyer­tes); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 14 676 korona; 4. díj: 437 korona; 5. díj: 80 korona. JACKPOT: 3 000 000 korona. 0: HÚZÁS: 4, 7, 9,14, 39, 48; pótszám: 43. NYEREMÉNYEK: 1. díj prémiummal: nincs nyer­tes; 1. díj: 4 371 896 korona (1); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj : 40 359 korona; 4. díj: 491 ko­rona; 5. díj: 77 korona. JACK­POT: 3 000 000 korona. JO­KER-SZÁM: 236 959. NYERE­MÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 100 000 korona (2); 3. díj: 10 000 korona; 4. díj: 1000 Sk; 5. díj: 100 Sk. JACKPOT: 861 800 korona. A KENŐ tegnapi nyerőszá­mai: 5, 6, 10, 12, 19, 25, 35, 45,47, 53, 54, 57, 62, 64, 68, 69, 74, 78, 79, 80. (ú) JEGYZET Díjkiosztó vagy kabaré? BŐD TITAN ILLA Középkategóriás pozsonyi szál­loda decens bankett-terme, hosszú asztal a pódiumon, az asztal mögött az év tíz legjobb sportlövője.A tévéké­pernyőjéről ismert műsorvezető csendre inti a zsibongó vendég­sereget, íme, lehet kérdezni a legjobbaktól. Feszélyezett csend, mire a házigazda név szerint szólítgatja a kollégákat, a helyzet kezd kínossá válni. A sportolók végül sorban elmond­ják sablonszövegüket a sikeres vagy kevésbé sikeres szezonról, ezzel a sajtótájékoztató rész ki is fújt. Jöhet a díjkiosztó, előtte értheteden szünet, igaz, a spor­tolók lejönnek a pódiumról, hogy majd az asztaluktól vonul­hassanak átvenni a cipősdo- bozra hasonlító, trófeát rejtő csomagot. Felhangzik Vangelis zenéje, ez tényleg hatásos, s a legemlékezetesebb pillanatok­ból összevágott rövid klip han­gulatot teremt. Sajnos, nem sokáig. A műsor­vezető fegyvernem szerint szó­lítja a versenyzőket, s mind­egyiküknek feltesz egy szokvá­nyos kérdést a kiharcolt olimpi­ai részvételről és hasonlókról - nem túl eredeti, de a válaszok néhány esetben igazán érdeke­sek. Aztán érthetetlen módon jön egy kvízkérdés is, azt feltá­randó, mennyire jártasak a spordövők újságíróberkekben. Miután Danka Barteková, a 2006-os év legtiszteletremél­tóbb eredménylistájával büsz­kélkedő versenyzője helyesen megfeleli, hogy a newsroom nem valami újságíróknak való rumos koktél, hanem sajtóte­rem, a műsorvezető nagy taps­ra biztatja a jelenlévőket, akik vérmérsékletüktől függően ráz­kódnak a nevetéstől vagy a fe­jüket fogják. Jozef Gönci meg is unja, hogy hülyét csinálnak belőle, s arról faggatják, érez- e hasonlóságot a mostani kvíz és a tavalyi főiskolai vizsgák között, és visszavág: „Tájéko­zottabb is lehetnél, én már 2004-ben befejeztem tanulmá­nyaimat.” Az ember felemásan érzi magát, szórakozni persze van min, pél­dául a Mikulás-zacskóba bújta­tott trófea sem hétköznapi lát­vány, mégsem lehet szabadulni a gondolattól: ezek a sporto­lók egy gyenge kabarénál sok­kal többet érdemeltek volna. BL-KRÓNIKA, 6. FORDULÓ, SZERDA E csoport DINAMO KUEV-REAL MAD­RID 2:2 (2:0), g.: Sackih (12., 27), ill. Ronaldo (86., 89.) LYON-STEAUA BUCURESTI 1:1 (1:1), Diarra (12.), ill. Dica (2.). 1. Lyon 6 4 2 0 12:3 14 2. Real Madrid 6 3 2 1 14:8 11 3. Steaua 6 1 2 3 7:11 5 4. Dinamo Kijev 6 0 2 4 5:16 2 F csoport MANCHESTER UNITED-BEN- FICA 3:1 (1:1), Vidics (45.), Giggs (61.), Saha (75.), ill. Nel­son (27). FC KÖBENHAVN-CELTIC GLASGOW 3:1 (2:0), Hutchin­son (2.), Gronkjaer (27), All­bäck (57), ill. Jarosík (75.). 1. Manchester Utd. 6 4 0 2 10:5 12 2. Celtic 6 3 0 3 8:9 9 3. Benfica 6 2 1 3 7:8 7 4. Köbenhavn 6 2 1 3 5:9 7 G csoport FC PORTO-ARSENAL 0:0. HAMBURG-CSZKA MOSZKVA 3:2 (1:1), Berisha (28.), van denVaart (84.), Sanogo ((90.), ill. Olic (23.), Zsirkov (65.). 1. Arsenal 6 3 2 1 7:3 11 2. FC Porto 6 3 2 1 9:4 11 3. CSZKA Moszkva 6 2 2 2 4:5 8 4. Hamburg 6 1 0 5 7:15 3 H csoport ANDERLECHT-AEK ATHÉN 2:2 (1:0), Van den Bőrre (38.), Frutos (64.), ill. Lakisz (75.), Cirillo (81.). AC MILAN-LILLE 0:2 (0:1), Odemwingie (7), Keita (67). 1. AC Milan 6 3 1 2 8:4 10 2. Lille 6 2 3 1 8:5 9 3. AEK Athén 6 2 2 2 6:9 8 4. Anderlecht 6 0 4 2 7:11 4 Azonos pontszám esetén az egymás elleni meccsek döntöt­tek. (ú) CHAMPIONS LEAGUE Kényszerű cserék a szlovák csapatban az Egyesült Emírségek elleni meccs előtt Edzőmérkőzés helyett élesben ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Next

/
Thumbnails
Contents