Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-04 / 254. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 4. Kultúra 9 A magyar forradalom öröksége: ösztönzés a szlovákiai magyarság szellemi életéhez 1956 kisebbségi látószögből Illusztrációs felvételeink eredetije az Erich Lessing (Ausztria) fotográfiáit bemutató, Magyarországi forradalom - Budapest 1956 című kiállításon látható, amely a pozsonyi Fotóhónap keretében nyílt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. A tárlat december 3-ig tekinthető meg. A Fórum Társadalomtudományi Szemle legújabb száma az 1956-os magyar forradalom emléke előtt tiszteleg. A lapban közölt tanulmányok és egyéb írások egyrészt a kisebbségi lét optikájából láttatják az eseményeket, másrészt pedig „kívülről”, a cseh és szlovák szervek hivatalos álláspontját bemutatva elemzik a történteket. FAZEKAS JÓZSEF Kiss József 1956 ősze Szlovákiában című tanulmányában - amely minden bizonnyal egy átfogó feldolgozás bevezető fejezete - azt vizsgálja, hogyan reagált az országos és szlovák pártvezetés az 1956- os forradalom dél-szlovákiai visszhangjára, s ismerteti a katonai téren foganatosított lépéseket is. Ebben a kontextusban értelmezi a magyar kisebbség körében uralkodó helyzetet, a hivatalos sajtómegnyilvánulásokat és az ügynöki jelentéseket. így nála az egyes területek nem különülnek el egymástól, nem mosódik el az időrend, az események a folyamatból nem kiragadva jelennek meg. A tanulmány kétségtelen erénye az apró mozzanatoknak az összkép egészében játszott szerepe iránti érzék, az eddig figyelmen kívül hagyott megnyilvánulásokra is kiterjedő érdeklő- dés. E tekintetben ugyancsak értékes annak a ténynek a feszegetése, hogy szlovákiai magyar íróknak is közük volt a közvetlenül október 23-a után magyarországi írói körökből érkezett magyar, jugoszláv, szlovák és lengyel (Csehországot kihagyó) föderáció gondolatának a felvetéséhez. Az ötvenes évek közép-európai nemzetiségi politikájának paradoxonokban is jelentkező sajátosságaira, párhuzamaira és azonos vonásaira vüágít rá tanulmányában Szesztay Ádám, rámutatva, hogy miközben a magyarországi kisebbségek nemzetiségi követeléseiket, elsősorban az asszimiláció megfékezését és a közösségi önrendelkezést összekötötték a forradalmi követelésekkel, 1956 őszén egyes magyarországi szlováklakta falvakban forradalmi vívmánynak tekintették a szlovák nyelvű iskola megszüntetését. Szesztay felhívja a figyelmet a nemzetiségi öntudatban meglevő, történetileg kialakult különbségek tiszteletben tartására, ugyanakkor az így adódó problémák érzékeny, empátiát követelő kezelésének fontosságára. E gondolatmenet alapján nyújt érzékletes képet a közép-európai nemzetiségi politikák meghatározó vonásáról: a társadalom erkölcsi-politikai egységének kialakítását hirdető tézis eluralkodásáról. Vajda Barnabás angol forrásokra támaszkodó tanulmánya a csehszlovák ENSZ-delegáció hivatalos álláspontját elemzi a magyarkérdés ENSZ-vitáiban 1956-57-ben, rámutatva arra, hogy az 1956. november 4-ét követő két hónap alatt az ezzel kapcsolatos tíz ENSZ-hatá- rozat során a csehszlovák küldöttség kivétel nélkül mindig a Szovjetunióval összhangban szavazott, a legapróbb véleményeltérést sem engedve meg magának. András Károly tanulmánya történelmi összefüggésekbe, a II. vüág- háború utáni fejlődésbe ágyazva vizsgálja a csehszlovákiai magyarság magatartását. A kisebbségi léthelyzet és az anyaország, illetve anyanemzet közötti kapcsolatok összehasonlító megközelítésének fontosságát érezheti ki a szlovákiai magyar olvasó Juraj Marosiak tanulmányából, melynek középpontjában a csehországi lengyel kisebbséggel szemben az ötvenes években alkalmazott hivatalos nemzetiségi politika áll, látleletet adva az erőszakos és manipulativ módszerekkel dacoló lengyel kisebbség önvédelméről. A szlovákiai magyar közegben szinte egy kísérteties önképpel szembesülő hatást válthatnak lti azok a bemutatott tények, amelyek a „sajátosság méltóságának” megőrzésével szemben a helyi cseh lakosság intoleranciáját és vádaskodását bizonyítják. Maga a párt- és államapparátus szolgáltatott „elvi hátteret” az olyan megnyilvánulásokhoz, amikor pl. a bányásznapi ünnepségen lemázolták a lengyel nyelvű feliratokat azzal indokolva, hogy a lengyelek úgyis tudnak csehül, tehát nincs szükség a lengyel nyelv hivatalos használatára. Jól ismert, talán máig ható dél-szlovákiai érvelés: az anyanyelv csupán afféle alkalmi, átmeneti eszköz a párt politikájának szolgálatára! S ehhez társultak azok a vádak, hogy a lengyelek kiszorítják a cseheket a hivatalokból, s ezek hatására születtek a lengyel nyelvű oktatás korlátozására és visszafogására irányuló intézkedések. Ugyanakkor mindez megfért a lengyel kisebbség anyanemzeti kötődésének olyan kényszerű elismerésével, amire a mi esetünkben csupán a rendszerváltás után nyüt lehetőség. A lengyel kisebbség körében az ötvenes évek elejétől élt a „két haza” elmélete, ami együtt járt a lengyel zászló kitűzésével, a nemzeti szimbólumok használatával a nemzetiségi rendezvényeken is. S ezt az anyaország is erőteljesen támogatta. Az összehasonlító módszer alkalmazásának szemszögéből is figyelmet érdemel Norbert Kmef tanulmánya, amelyben a szerző az ötvenes évek elején Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyel- országban kiépített egyházüldöző politikát veti össze eredeti feldolgozásokra és dokumentumokra alapozva. A lap 1956 szlovákiai magyar vonatkozású forrásaiból is közöl néhányat. Alig pár évvel a „hontalanság évei” után a megfélemlített szlovákiai magyarság nyíltan nem fejezhette ki véleményét a magyar- országi forradalommal kapcsolatban, ezért szimbolikus cselekedetekhez folyamodott: több templomban felhangzott a magyar himnusz, mások nemzetiszín szalagot helyeztek a vüágháborús hősök sírjaira, illetve gyászszalag viselésével jelezték, mit éreznek november 4-e után. A forradalom elleni ideológiai harcból az Új Szó is kivette részét a párt által az egyes munkáskollektívákra kényszerített, a csehszlovák állam és pártvezetés melletti hűségnyilatkozatok közlésével, igyekezve elhatárolni az itteni magyar közösséget a magyarországi lakosságtól. A dokumentumok között szerepel a Csemadok KB Elnökségének október 29-i felhívása is, amely kifejező példája a hatalmat kiszolgáló szervüizmusnak. A Sándor János által közzétett koloni dokumentum a magyar himnusz el- éneklése következményeinek bemutatásáról hűen kifejezi a szlovákiai magyarság 1956-hoz való viszonyát és a csehszlovák rendőri szervek és bíróságok ezzel kapcsolatos magatartását. Emellett beszélgetést olvashatunk Rainer M. Jánossal, az 1956- os Intézet igazgatójával az 1956- os kutatásokról és az annak kutatását végző intézetről, valamint beszámolót a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Szlovák Tudományos Akadémia által 1956-ról szervezett nemzetközi konferencia előadásairól. Végül a lap közli Mészáros András gondolatébresztő tanulmányát Nemzeti filozófia - hasonlóságok és különbségek a magyar és a szlovák filozófiatörténet-írásban címmel, Gulyás László A magyar- szlovák határ kérdései a versailles-i békekonferencián című dolgozatának befejező részét, valamint Kozík Diana és Presinszky Károly nyelvészeti dolgozatát. A folyóirat legújabb száma épp a Kárpát-medencei összefogás számára is tanulságokat nyújtó 1956- os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából mutat fel arra utaló határozott jegyeket, hogy közép-európai kisebbségi folyóttattá válás útján halad. A lap e szellemben kívánja szolgálni a szlovákiai magyarság szellemi életének a kisebbségi kereteken túlmutató gazdagodását. RÖVIDEN Écsi Gyöngyi fellépése Vágsellye. Ma délután fél négytől Écsi Gyöngyi énekes-mesemondó lép fel Vágsellyén, Bő Magyarországon pátja nem volt című műsorával. A Kuckó játszóház - nem csak gyerekeknek sorozat újabb rendezvényére a Feketeházy János Magyar Házban kerül sor. (ú) Shakira sikere a Latin Grammyn New York. Shakira egyik szeme sírt, másüt nevetett péntekre virradóra. A kolumbiai énekesnő előbb szomorkodhatott azon, hogy az MTV European Music Awards gálájáról üres kézzel kellett távoznia, ám feledtette búját, hogy minden lényeges díjat elnyert a 7. Latin Grammy díjkiosztóján. Az énekesnő Fijadón Oral Vol. 1. eddigi sikere után joggal reménykedhetett abban, hogy többet is begyűjt a hat jelöléséből. Shakiráé lett az év felvétele La Tortúra dmű daláért, amely elnyerte az év dala díját is. Az év albuma a Fijadón Oral, ő maga pedig a legjobb énekesnőként megkapta a rangos elismerést. (MTI) PINCE Ardamica Zorán: heterotexxxtualitás Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2005 Ardamica Zorán másodüt verseskötete kétarcú. Figyelemre méltó abban a tekintetben, hogy provokatív, szembeszegül a rögzült értékviszonyokkal, hogy morális kérdéseket vet fel, igencsak élesen, hogy a vüágba vetett lírai alany helyére kérdez rá, hogy folyton perlekedik önmagával és a vüággal. A heterotexxxtualitás verseit tehát az etikai, erkölcsi dimenziók felfokozott ébren tartása jeUemzi, nem minden kritikai él nélkül. Másrészt viszont ez a költészet meglehetősen sok ellentmondással küszködik, s ezek az ellentmondások legtöbbször nem produktívak, ahelyett, hogy felszikrázna belőlük valami, inkább kioltják egymást. Ardamica Zorán verseinek lírai alanyai ugyanis általában a „megmondóember” zárt, egysíkú pozícióját foglalják el, számára a szavak legtöbbször egyjelentésűek. Jellemző példái ennek a „kommunista”, a „politikus” vagy éppen a „poéta doc- tus”, az .irodalomtörténész”, a „kritikus” meglehetősen egysíkú, egysücúan negatív szereplehetőségei a kötetben. Hiszen nem létezik olyan kommunista, aki szembeszegült a diktatúra ideológiájával? A poéta doctus csakis unalmas verseket képes alkotni? Az irodalomtörténészek mindegyike érthetetlen és olvashatatlan műveket ír? Az összetett, bonyolult viszonyok tűnnek el, ha publicisztikai hevülettel versben támadunk ezekre a (szerintem fölöslegesen) mitizált szereplehetőségekre. Másrészt éppen a publicisztikai hevület, a beat költőkre jellemző romantikus hév és lázadáskényszer, valamint az örök rock and roü területeire támaszkodva mintha Ardamica felmentést is adna magának. Felmentést mi alól? A jól kimunkált, kul- tivált versnyelv igénye alól. Leginkább a jó értelemben vett „mí- vesség” hiányzik nekem a kötet több verséből. A kötet nem egy Németh Zoltán kritikai rovata verse mintha túlszaladna önmagán, mintha képtelen lenne lezárni a gondolatot, tobzódik önmaga ötleteiben. Zavarosnak tűnik számomra, ahogy a beat és a rock and roll felől érkező költő telerakja verseit az irodalomtudomány szakszavaival. Vajon jó helyen vannak-e ezek versben? Vajon jó helyen vannak-e ezek olyan kötetben, amelynek versei éppen az irodalomtudományt kritizálják? Szerepzavarnak, szereptévesztésnek értékelem ezt. Nem érzem termékeny játéknak szakszavakkal, szakterminológiával operálni olyan szépirodalmi szövegben, amelynek nem ez a tétje, főleg ha semmitmondóak, és bármely más szakszóval helyettesíthetők lennének az adott helyen (pl. a trópus, szinesztézia, posztszür- reál, fikció, referencialitás, kontextus, premodem, diszkurzív stb. szavak jelennek meg). Éppen ezért nem tartom jó ötletnek a kötet címét sem. (De hát mondjuk én azt sem értem, hogyan kerülnek azonos szintre „Szűcs Eni”, „Kocur László” és a „szlovákiai magyar kommunista literá- torok” a fallikus dmű vers zárlatában.) Éppen a mélység, az átgondoltság hiányzik a könnyen jött ötletek mögiÜ, fedezetként. Egy költőnek, ha autentikus, nem a költészetet körülvevő intézményrendszerrel, nem az irodalomelmélettel és irodalomkritikával kell foglalkoznia, hanem saját költészetének önmagában megálló természetével. Pl. „nem kell szavakkal / képeket mázolni / mert még a végén megdidicsér valami / őrült kritikuss / aztán megnézheted a / szabadságod”. Valóban? Vagy: „minek az a sok rím / mesterségbeli költői tudás” Valóban, minek is? Bár Ardamica Zorán verseiben többször megjelenik a nyelvi szabadság, leginkább a Mizser Atti- la-féle szonettjáték továbbírásai dicsérhetők ebből a tekintetből, nincs igazán kialakult, karakteres, ardamicai versnyelv: több szintű imitáció zajlik, ez a költészet még mindig keresi önmagát, önmaga nyelvét. Értékelés: •••••OOOOO
