Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-04 / 254. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 4. Közélet 3 Akar róla beszélni? (TAS R-fe I véte I) Már nem csupán lopás, hanem indokolatlan rendőri zaklatás vagy büntetés ellen is köthetünk biztosítást Bírság csak ügyvéd jelenlétében? Pozsony. Nemcsak lopás és baleset ellen lehet biztosítani az autót, hanem újabban már a rendőrök indokolatlan zaklatására és az igazságtalan bírságokra is köthetünk biztosítást. Noha a szolgáltatás abszurdnak tűnik, van értelme, és a gyakorlatban működik. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Viktor Plézel, az országos rend- őrfő-kapitányság szóvivője elismerte: arról, hogy egy közlekedési kihágásért megbüntetik-e a sofőrt vagy sem, az adott járőr dönt. Előfordulhat, hogy a rend- fenntartó szemet huny, ha valaki például nem áll meg a stoptáblánál - az igazoltató hatósági személy enyhítő körülményként ítélheti meg, hogy a járművezető a kihágással nem veszélyeztette mások életét; nem okozott balesetet; esetleg nem látta jól a táblát, mert a lombok rálógnak. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a sofőr meg van róla győződve, nem sértett semmilyen szabályt, s ragaszkodik az igazához, a rendőr viszont másként ítéli meg a helyzetet, nem hagyja meggyőzni magát, s ragaszkodik a bírsághoz - sőt, ha valaki túl hevesen győzködi a hatósági közeget, még ebből is származhat kellemetlensége. Végső soron azt sem lehet kizárni, hogy ártatlanul és igazságtalanul büntetnek meg néhány polgárt, ha viszont a helyszínen nem fizeti ki a kért összeget, az esetet államigazgatási eljárás keretében vizsgálják ki, s a büntetés végül az eredetileg javasolt összeg sokszorosa lehet. A biztosítók új szolgáltatást találtak ki: azok, akik náluk kötik meg a kötelező felelősség- vagy a balesetbiztosítást, egy évre előfizethetnek esetleges jogi segítség- nyújtást is arra az esetre, ha a rendőrök igazságtalanul megbírságolják. Ha a járműtulajdonos kihágást vét, a rendőrséggel szemben jogász képviseli az érdekeit. Korábban csak egyetlen társaság foglalkozott ilyesmivel, manapság már az Uniqa és a Generali is kínál ilyen lehetőséget, s a Ko- operativa is tervezi. A rendőri zaklatás elleni biztosítás körülbelül ezer koronába kerül évente. Az egyes társaságok különbséget tesznek az esetleges okozott károk szerint - ettől függően például az Uniqánál az éves díj 180 és 1000 korona között mozog. Egyébként hiába van ilyen speciális biztosítása annak a sofőrnek, aki bizonyíthatóan súlyosan megsértette a közlekedési szabályokat. A jogászok az egyértelmű törvénysértések esetén nem fogják védeni ügyfelüket - a biztosítás kizárólag az indokolatlan zaklatásra vonatkozik. Ha valaki részegen vezetett, rossz helyen parkolt, kábítószer hatása alatt volt, ki kell fizetnie a bírságot. Ha viszont a rendőr egyértelműen azzal a szándékkal állít meg valakit, hogy mindenáron találjon valamit, amiért kiszabhat valamilyen büntetést, elég felhívni a biztosítót, jogásza telefonon azonnal ad tanácsot, s később az államigazgatási eljárás során személyesen is megjelenik. Vladimír Repcík, a Szlovákiai Biztosítók Szövetségének vezetője szerint ezt a telefonos lehetőséget már többen felhasználták, s megvolt az eredménye: mihelyt egy felkészült jogász kezdett érvelni a megszeppent sofőr helyett, a rendőrbe rekedt a szó, s inkább letett a bírság kiszabásáról. A szolgáltatást a jövőben vélhetőleg egyre több autótulajdonos veszi igénybe, főleg hogy a minisztérium tervbe vette, 2007- ben a rendőröknek több mint fél- milliárd koronát kell beszedniük közúti bírságokból. Ez 52 millióval több, mint amennyi az idei állami költségvetésben szerepelt. Ha az összeget lebontjuk egy főre, akkor jövőre minden állampolgárnak (az újszülötteket és a nyugdíjasokat is beleértve) 107-107 korona büntetést kell fizetnie, (s, sza) Leggyakrabban bírságolt kihágások: ♦ nem az előírásoknak megfelelően vezet ♦ vezetés közben telefonál, nem használja a biztonsági övét ♦ túllépi a megengedett sebességet ♦ nem ad előnyt ♦ helytelenül előz ♦ műszaki hiányosság ♦ alkohol hatása alatt vezet BÚN ES BUNH0DES Közúti jelzések be nem tartása Útjelző tábla kiszabható helyszíni bírság (koronában) ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező 2000 Behajtani tilos 1500 Előzni tilos 2000 Egyéb útjelző táblák 1000 Megengedett sebesség túllépése Mennyi km/óra 10 km/ó 20 km/ó 30 km/ó 40 vagy több km/ó kiszabható helyszíni bírság (koronában) 500 1000 2000 államigazgatási eljárás indul Egyéb kihágások Kihágás típusa kiszabható helyszíni bírság (koronában) Figyelmen kívül hagyja a rendőr utasításait 2000 Alkoholteszt elutasítása államigazgatási eljárás indul Veszélyezteti a forgalom biztonságát 2000 Jogosítvány nélkül vezet 500 Bevonták a jogosítványát, mégis vezet államigazgatási eljárás indul Nem ad előnyt a gyalogosnak a zebrán 1000-2000 Ittas vezetés államigazgatási eljárás indul Vezetés közben telefonál 1500 Autópályán nem használ biztonsági övét 1500 Más utakon nem használ biztonsági övét 500 Az úttest nem megfelelő oldalán halad 2000 Szabálytalanul előz, veszélyezteti mások életét 2000 Sávot vált ott, ahol nem szabad 2000 A városi busznak kijelölt sávban halad 1000 Előzés közben korlátozza a városi buszt 1500 Előzés közben veszélyezteti a szembejövőket 2000 Fényjelzés nélkül előz 500 Fényjelzés nélkül előz, és ezzel veszélyezteti mások életét 2000 Ott előz, ahol tilos 2000 Nem az időjárási viszonyoknak megfelelően vezet 2000 Nem az időjárási viszonyoknak megfelelően vezet, és balesetet okoz államigazgatási eljárás indul Nem jelzi, hogy bekanyarodik 1000 Nem jelzi, hogy bekanyarodik, és ezzel veszélyezteti mások életét 2000 Megáll a kereszteződésben 1500 Hátramenet közben másokat veszélyeztet 2000 Nem engedi, hogy a városi busz elhagyja a megállót 2000 Nem teszi ki az elakadásjelző táblát 1000 Megsérti a megállási tilalmat 1500 Nem világít október 15-étől március 15-éig 500 Az autópályán nem a kijelölt helyen áll meg 2000 Autópályán másik autót vontat 1000 A sofőr mellett 12 évesnél fiatalabb, 150 cm-nél alacsonyabb gyermek ül 500 A téli gumik és a fényvisszaverő mellények használata egyelőre nem kötelező. Gazdát cserél egy ezres... (TASR-feIvétel) Szombat -175 2006. november 4., 12:00 Továbbra is északi hideg levegő áramlik az országba, többnyire felhős időre és hózáporokra számíthatunk. A nap folyamán északnyugatról fokozatosan tovább növekszik a felhőzet, délen eső, havas eső várható. Borongós. felhős időre és záporokra, hózáporra számíthatunk. Keleten fagy f pont alá süllyed- (~ hét a hőmérséklete Szél: NY, * 10-35 km/h Helyenként felszakadozhat a felhőzet, de továbbra is sok csapadék valószínű. f A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. Jobbára felhős ég várható, reggel helyenként köd képződhet. Szél: DNY-tf 10-15 km/h A levegő hőmérséklete egyes Antalya Isztanbul Kairó Kanári-szigetek Kréta A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f" szél melegfront n ciklon ^ hidegfront okklúziós front v anticiklon 16.27 Pozsony: 255 apad 16.20 Komárom: 155 árad 16.11 Párkány: 70 árad Pozsony Besztercebánya Kassa 06.43 Pozsony 06.36 Besztercebánya 06.27 Kassa Szaioniki Készíti az SHMÚ Velence myugta VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony felhős ég-3° 5° eső 3° r felhős ég 6° 10° Nyitra felhős ég-6” 2° eső r 5° felhős ég 4° 8° Ounaszerdahely eső-5” 5° eső 2° 7” felhős ég 5° 10° Komárom felhős ég-5° 2° eső 3" 6' felhős ég 5° 10° Ipolyság felhős ég-5” 2° eső 2° 6“ felhős ég 5° 9° Rimaszombat felhős ég-7° 2“ eső 0" 5” nincs adat Kassa borongós idő-5“ 2° eső 0» 4“ felhős ég 2° 7° Királybelmec felhős ég-4° 2° borongós idő 0" 3“ nincs adat Besztercebánya havazás-6° 1° eső 0° 4“ záporok 2° 7° Poprád havazás-9° -1" havas eső-2" r záporok 0° 4°- ____—— __—-_____________