Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-23 / 269. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 23. www.ujszo.com _________ RÖVIDEK ________ Csáky Pál: durva erőfitogtatás Pozsony. Értelmeden és durva erőfitogtatásnak nevezte Csáky Pál, a parlamenti külügyi bizottság tagja azt a módot, ahogyan Ján Kubis külügyminiszter leváltott négy nagykövetet. Kettő az MKP je­löltje volt. Egyiküknek, Bauer Győzőnek már egyébként is lassan le­jár a megbízatási ideje Ankarában, Mészáros Alajost azonban alig fél­évi szolgálat után menesztik Svédországból. A külügyi testület Pavol Hrusovsky indítványára foglalkozott a kérdéssel, ugyanis a négy ha­zahívott személy egyikét - Dagmar Babcanovát - hivatalosan meg nem erősített információk szerint annak idején a KDH javasolta a Va­tikánba. A negyedik leváltott nagykövet vélhetőleg Ladislav Ballek prágai diplomata. A bizottság zárt ajtók mögött tárgyalt, (s, sz. a.) Lebetegedtek a „savasok” Pozsony. Továbbra sem hozott döntést a Legfelsőbb Bíróság a hír­hedt savasmaffia két tagjának, Jozef K.-nak és társának, Rastislav S.-nek a fellebbezéséről. Az előbbit életfogytiglani, az utóbbit pedig 25 évi szabadságvesztés fenyegeti. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy három személyt megöltek, majd a holttesteket savban feloldot­ták. A bíróság a tárgyalást mára napolta el, mivel egy másik vádlott, Peter L. és két védőügyvéd betegség miatt nem jelentek meg. (t) Nem vándorol ki a képzett munkaerő Pozsony. Szlovákiának nem kell tartania attól, hogy külföldre vándorol a képzett munkaerő - derült ki egy tegnapi, migrációval foglalkozó konferencián. Bár jelenleg 200 000 szlovák állampolgár dolgozik az ország határain kívül, nagy részük állítólag visszatér ha­zájába. Szlovákia a munkapiac megnyitásával megoldhatná a mun­kaerő-migráció következtében keletkezett problémáit. Milan Dragu- la, az orvosi kamara elnöke szerint az egészségügyben a legbonyolul­tabb a helyzet. Nem tartja valószínűnek, hogy ugyanannyi jól képzett orvos érkezne hozzánk külföldről, mint amennyi kivándorol. (CTK) Harabin koalíciós vihart kavar? Pozsony. Az igazságügy-miniszter 2007. áprüis 1-jével szüntet­né meg a Speciális Bíróságot és a Speciális Ügyészséget. Stefan Harabin „magánakciójával” valószínűleg újabb vihart kavar a kormánykoalícióban. A tárcaközi vitára bocsátott törvényjavaslat egyebek mellett megállapílja, hogy a Speciális Bíróság „alkotmá­nyon kívüli” szerv, amely jelenlegi formájában nem tartozhat az állami intézmények rendszerébe. (SITA) Egy halott és egy súlyos sérült Klagenfurt. Egy halottat és egy súlyos sérültet követelt az a kedden este történt közúti baleset, mely során Ausztriában két gépkocsi és egy szlovák kamion ütközött össze. Az 54 éves szlovák sofőr benzinkutat keresve eltévesztette az útirányt, ezért igyeke­zett megfordulni. Az 51 éves osztrák nő gépkocsijával belehajtott az úttesten keresztben álló kamionba. A helyszínen meghalt. A kö­vetkező autót, amely ütközött a teherautóval, egy 4Ó éves nő ve­zette, aki súlyos sérüléseket szenvedett. (TASR) Mór: mindent tud a szlovákiai tanú? Budapest. A nyolc halálos áldozatot követelő, 2002. május 9-én történt móri bankrablás újrakezdett perében két, más ügyek miatt előzetes letartóztatásban levő férfit hallgatott meg a bíróság. A tanúk azt vallották, tudják, kik az igazi tettesek, de a neveket csak akkor árulják el, ha a biztonságukat garantálják. Az információkért cserébe a magyar férfi személyi biztonságot, illetve saját ügyében enyhébb büntetést kért, szlovákiai társa mindemellett a móri bankrablókra ki­tűzött 25 millió forintos nyomravezetői díjra is igényt tartana. A ma­gyar tanú orosz gazdasági kapcsolatokat, csoportokat említ, és állítá­sa szerint a bankban tartózkodóknak azért kellett meghalniuk, mert számukra kiderülhetett, milyen bűncselekmény állhat a bankrablás hátterében. A szlovákiai tanú közölte: biztosítási csalásból származó pénz folyt volna be egy orosz pénzintézettől, (figyelőnet) Eddig már több mint 300 millió koronát költöttek rá Évek óta épülő fegyverraktár UJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A védelmi tárcánál végzett belső'ellenőrzés során de­rült fény arra, hogy évek óta rossz rendszer működik a minisztérium által kivitelezett építkezések fi­nanszírozásában. Ennek következ­ményeként lett 300 millió koroná­val drágább az 1991 óta Breznóbá- nyán épülő fegyverraktár - tájé­koztatott Frantisek Kasicky védel­mi miniszter. „Egy olyan rendszer alakult ki, amely lehetővé teszi, hogy bizo­nyos - nem mindig törvényellenes - rendeletek alapján évről évre nö­veljék a beruházások költségeit. A legnagyobb valószínűséggel azo­kat lehet felelőssé tenni, akik nagy építkezésekről hoztak döntést a tárcánál” - magyarázta Kasicky. A minisztérium a napokban további üyen beruházást vizsgál, tíz eset­ben már feljelentést is tettek a rendőrségen. Juraj Liska egykori védelmi miniszter elmondta: a mi­nisztérium semmitmondó és hosz- szadalmas sajtótájékoztatója csak arra szolgált, hogy eltereljék a fi­gyelmet a Transpetrol körül kipat­tant botrányról. Emlékeztetett rá, hogy Kasicky 1992 óta a miniszté­riumnál dolgozott, ezért ha akarta volna, a rendszerre már korábban felhívhatta volna a figyelmet. Sa­ját bevallása szerint miniszterként jómaga is talált gyanús szerződé­seket, de ezektől nem lehetett visszalépni, csak teljesíteni a felté­teleket. A breznóbányai fegyverraktárt 1991-ben kezdték építeni 56,7 milliós költségvetéssel. Azóta 52 rendelettel bővítették a beruházás eredeti szerződését, amivel az épület árát 344,8 millió koronára emelték. Az épület befejezésére még legalább 70 mülió koronára van szükség, (dem) A gyakorlatban kivitelezhetetlen a „reklámlehalkító“ Kramplová-javaslat Bőst eltolták Mikulásra Pozsony. Mikulásra hagyta a kormány a Bős-Nagy- maros-vitában Magyaror­szággal kötendő megálla­podás fő alapelveinek jó­váhagyását. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kabinet tegnap megszakította a tanácskozást erről a kérdésről, éspedig azzal, hogy december fi­án bólint rá az alapelvekre. Az el­képzelések szerint velük össz­hangban kellene a pozsonyi tár­gyalóküldöttségnek megegyezni a Hágai Nemzetközi Bíróság dönté­sének végrehajtásáról. Budapest indítványára az egész dunai prob­lémát lezáró megbeszélések a jövő hónapban kezdődnének. Tele van hibával és a gyakorlat­ban kivitelezhetetlen az a képvise­lői indítvány, amely megtiltaná, hogy a tévé- és rádióműsorokat megszakító reklámok, teleshopos összeállításokat hangosabban su­gározzák. Az elképzelést Zdenka Kramplová HZDS-képviselő ter­jesztette a parlament elé, kollégái decemberben már második olva­satban foglalkoznak vele, a kor­mány azonban tegnap nem aján­lotta elfogadását. A formális jogi és törvényalkotási hibák - például a bekezdések rossz számozása, a zavaros kifejezések használata, a bevezető mondatban a törvény számának az elírása - ugyan kikü­szöbölhetőek, a tartalmi hiányos­ságok azonban nem. Kramplová például elfelejtette kijelölni azt a helyet, ahol a hangerő intenzitását mérnék, valamint hogy ez kinek a feladata lenne. A kulturális mi­nisztérium szerint így nem lehette objektiven bizonyítani, hogy tör­vénysértés történt, sem azt, a megengedettnél mennyivel volt hangosabb a reklám - azaz szank­ciókat sem lehetne kiszabni. Ma­rek Mad’aric szerint a műsorszó­rásról szóló törvényt módosító ja­vaslat a gyakorlatban kivitelezhe­tetlen lenne. Elodázta a kormány a Geodézi­ai, Kartográfiai és Kataszteri Hiva­tal alelnökének a leváltását. Az in­tézmény vezetője, Stefan Moyzes Matej Bedát képzeli el helyettesé­nek Peter Vojtek helyett. A tárca­vezetők azonban az utolsó pilla­natban a javaslatot törölték a na­pirendi pontok közül. EzenMvül a kabinet foglalkozott néhány képviselői indítvánnyal, de egyiket sem javasolta elfogadni a parlamentben. Megvitattak pár jelentést is, például tudomásul vették a legújabb fogyasztói baro­métert. (sza) Még belefért a digitális műsorszórás Pozsony. A tegnapi kormányülés egyébként nagyon rövid volt, mindössze egy miniszteri törvénytervezetet vitattak meg, a hjarek Madárié kulturális miniszter műhelyéből származó elképzelést a digitális műsorszórásról. A norma a természetes és jogi személyek jogait és kötelességeit szabályozná az újfajta szolgáltatás nyújtásá­val kapcsolatban. Nemzetközi előírás, hogy 2012-ig át kell térni az analóg műsorszórásról a digitálisra, (sz-a) Elhalasztották Jozef Nécey temetését; egy vájár feljelentést tett a cég ellen Sztrájkolni fognak a baleset miatt? ÖSSZEFOGLALÓ Nyitranovák. Nem kizárt, sztrájkba kezdenek a nyitrano- váki bánya alkalmazottai. A múlt hét végén négy dolgozó vesztette életét, amikor az egyik vájat be­omlott. A bányászok szerint a ve­zetőség már régóta tudott a hiá­nyosságokról, de nem tette meg a szükséges biztonsági intézkedé­seket. Nem hivatalos források szerint a bányászok már sztrájk­készültségben vannak. Stanislav Gursky, a vállalat igazgatója ismét visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása miatt történt a tra­gédia. A bányászok kritikáját nem akarja kommentálni, min­den kérdésre a vizsgálóbizottság ad választ. Az alkalmazottak sze­rint viszont a tragédiát vizsgáló testület nem objektív, mivel tag­jait a bánya vezetőségéből válo­gatták össze. Marián Pastorka, a bánya egyik alkalmazottja már bünte­tőjogi feljelentést tett a tragédi­ával kapcsolatban. Ő az előzetes hírekkel ellentétben tovább dol­gozhat a bányában. Közben foly­tatják a beomlott vájatok tisztí­tását, tegnap reggel az egyik ál­dozat további testrészét találták meg. A mentők szerint egészen bizonyos, hogy a 41 éves Jozef Nécey medencecsontjának hi­ányzó részéről van szó - a fejét, a végtagjait, a törzsét még a pénteki és szombati mentőakció során találták meg. Ennek elle­nére a testrészt DNS-vizsgálat­nak kell alávetni, és mivel az legkevesebb 48 órát vesz igény­be, a férfi temetését egy héttel elhalasztották. Egyes értesülések szerint a bá­nya fölötti szántóföldön, csupán néhány méterre a tragédia után kialakult kráter mellett azelőtt tó volt. A bánya egyik volt alkalma­zottja szerint horgászni is jártak oda, ám a tónak „rövid időn belül nyoma veszett”. A bánya vezető­sége semmit nem tud a tóról, ho­lott még a város tavaly készített térképén ki van jelölve. A bányá­szok szerint épp a víz alatt húzó­dó vájatokbán voltak rendkívül rosszak a munkafeltételek: sok volt ott a sár, sőt a kisebb beom- lások is gyakoriak voltak. Egy másik volt bányász, Frantisek Hartmann a vezetőséget tette fe­lelőssé a szerencsétlenségért. Tegnapi nyilatkozata szerint állí­tólag megfenyegették, hogy hall­gasson. (D. P., t) Gyűjtést szerveztek a hozzátarto­zók megsegítésére (TASR) Kiéleződött a harc Palkó: kergék irányítanak Pozsony. Vladimír Palkó egykori miniszter szerint a belügyi tárcát je­lenleg „koncepció nélkül, kergén irányítják”. Tegnapra összehívott sajtótájékoztatóján élesen bírálta utódja, Robert Kalinák tevékenysé­gét. Szerinte a minisztérium élén eddig nem bizonyított semmit, azokra a törvényekre és intézke­désekre hivatkozik, melyeket még az ő idejében fogadtak el, és melye­ket még ellenzéki politikusként Kalinák mindig bírált. „Például kri­tizálta azt az intézkedésemet, mely szerint a belügyminiszter bármikor leválthatja a rendőrség vezetőit, vi­szont az elmúlt napokban pont en­nek alapján váltotta le a trencséni kerületi rendőrfőkapitányt” - tette hozzá Palkó. Kalinák szerint Palkó értelmetlen és nevetséges dolgok­kal vádaskodik. Az egykori belügy­miniszter arra is emlékeztetett, hogy míg ő leváltotta azokat a rendőröket, akik kapcsolatba kerül­tek az alvüággal, a jelenlegi minisz­ter egy olyan újságírót választott szóvivőjének, aki Mikulás Cérnák­kal, a besztercebányai alvüág állító­lagos főnökével készített inteijút. A miniszter szóvivője, Erik Tomás szerint Palkó csak azért akar bosz- szút állni, mert mint újságíró ko­rábban többször kritizálta tevé­kenységét. „Az újságírók nem azért készítenek ilyen mteijúkat, mert egyetértenek a riportalany nézetei­vel, hanem mert az embereket ér­dekli a téma” - tette hozzá Tomás. „A belügyminisztérium munka­társai már nem is tudják, mit beszél­nek. A legjobb bizonyíték kergesé- gükre az, hogy egyszer azt mond­ják, a rendőröknek új felszerelést kell vásárolni, másodszor pedig azt, hogy több millió koronát kell meg­spórolniuk” - jegyezte meg Palkó. Kalinák válaszként csak ezt üzente: „Értem, hogy nagyon nehéz olyan dolgokat találni, amelyekért kriti­zálhatnának bennünket. Pont ezért kénytelen gyakran féligazságokról beszélni, de mivel ez a fő feladata, elismerem igyekezetét.” (dp, t) BMG- és Horizont-ügy Elnapolták a tárgyalást Pozsony. Ismét elnapolta a Spe­ciális Bíróság a BMG Invest és a Ho­rizont Slovakia csődbejuttatása ügyében folyó tárgyalást, melynek két vádlottja van: Vladimír F. és Marián S. „Tekintettel arra, hogy több fellebbezés érkezett, az akták a Legfelsőbb Bíróságra kerülnek. Ha ott elutasítják őket, a Speciális Bíróságon december 16-án folyta­tódik a per” - árulta el Katarina Kudjáková szóvivő. (TASR) Jozef Sátek szerint jogellenes volt Ernest Valko őrizetbe vétele, Robert Kalinák belügyminiszter úgy véli, nem Ha törvényt sértettek, megbüntetik a rendőröket ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Törvénytelen volt a zsarolással gyanúsított Ernest Valko jogász őrizetbe vétele - ezt állítja a Korrupcióellenes Hivatal egykori igazgatója, Jozef Sátek. Szerinte több dologban is meg­kérdőjelezhető a rendőrségi vizs­gálat: kérdéses az ügyvéd irodájá­nak átkutatása, illetve a hatósá­gok túl kevés információt tárnak a közvélemény elé. Robert Kalinák belügyminiszter szerint a rendőr­ség oldaláról nem történt mulasz­tás, ha bárkinek ilyen érzése tá­mad, feljelentést kell tennie. A rendőrség azzal magyarázta Valko előállítását, hogy vizsgálati fogságba kell helyezni. Sátek sze­rint csak különösen indokolt eset­ben folyamodhattak volna ilyen megoldáshoz, Valko ügyében erre nem volt ok - a bűncselekmény, amelynek elkövetésével gyanúsít­ják, ugyanis néhány hónappal ko­rábban történt. Ondrej Mülarcík ügyvéd is azt állítja, Valko együtt­működött volna a rendőrséggel, meghurcolása ezért fölösleges volt. Kalinák szerint a rendőrség munkájában nincs kifogásolniva­ló. „Mindenkinek tiszteletbe kell tartania a törvényeket. Ha vala­melyik rendőr törvényt sértett, meg lesz büntetve. Másrészt ha nekem, mint ügyvédnek tudomá­somra jutna, hogy valaki az eljá­rás során megszegte a törvénye­ket, kötelességem feljelentést tenni” - magyarázta a belügymi­niszter. Szerinte bármüyen kifo­gással, amely a rendőrségi eljá­rással kapcsolatos, a belügymi­nisztérium belső ellenőrzési osz­tályához lehet fordulni. Valko, valamint Ladislav Rehák nagyvállalkozó ellen egy cég kép­viselői tettek feljelentést; koráb­ban együttműködtek Rehák egyik vállalatával bizonyos telkek felvá­sárlása során. A cég munkatársai állítólag 15 millió koronával rövi­dítették meg Rehákékat, akik ezek után - az érintettek szerint - Valkóval együtt azzal zsarolták meg őket, hogy ha nem adják visz- sza a tartozást, feljelentik őket. Mindkét gyanúsított szabadlábon védekezhet, (dem) Ideiglenesen visszalép az Orange-ból Pozsony. Átmenetileg nem tölti be elnöki tisztségét az Orange mo­bilszolgáltató igazgatótanácsában a zsarolással gyanúsított Ladislav Rehák. „Azért hoztam üyen döntést, mert nem akarom, hogy a ne­vemmel kapcsolatos botrányok bármilyen módon összefüggésbe ke­rüljenek a társasággal” - írta sajtónyilatkozatában Rehák. (s)

Next

/
Thumbnails
Contents