Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-22 / 268. szám, szerda

DUNASZERDAHEIYI JÁRÁS GALÁNTAI JÁRÁS POZSONY SZENCI JÁRÁS !S>3K®KÜ5SSiB®-'' wem —is 20 POLGÁRMESTER­JELÖLTEK A SZENCI ÉS A DUNASZERDAHELYI JÁRÁS TELEPÜLÉSEIN II. oldal u V. oldal VII. oldal III. oldal 2006. november 22., szerda Ára az Új Szóval együtt 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) • 1. évfolyam, 36. szám www.ujszo.com Ön részt vesz a december 2-i helyhatósági választásokon? Vezekényi fejlesztések Kulturális és sportközpontot, valamint két sportpályát is építenének a közeljövőben A helyhatósági választásokon való részvétel aránya 2002-ben: Dunaszerdahelyi járás 57,6, Galántai 55,1, Szenei járás 53,6 százalék így szavaztunk négy évvel ezelőtt Gútay László, Dunaszerdahely, a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ igazgatója: Eddig is minden választáson részt vettem a családdal együtt, idén is elmegyünk szavazni. Mivel Dunaszerdahelyen élünk, ott ad­juk le a voksunkat. Az embernek kötelessége, hogy ebből is kivegye a részét. Nem lehetünk közömbö­sek. Arról döntünk, kik lesznek azok, akik négy évig meghatároz­zák a város előremenetélét. Az MKP tagja vagyok, évekig a duna­szerdahelyi önkormányzat képvi­selője voltam. Most, hogy Nagy- megyeren dolgozom, ezt már nem tudnám vállalni - az ember nem aprózhatja el magát. Az viszont nem nehéz kérdés számomra, kik­re fogok szavazni. Lakatos Éva nyugdíjas, Lég: Mindig elmegyek választani. Életem nagy részét a régi rend­szerben éltem le, akkor az em­bernek nem volt lehetősége dön­teni. ’89 után egyetlenegy válasz­tást sem hagytam ki, még akkor sem, ha közvetlenül a voksolások után családom sorsa nem fordult sokkal jobbra. Visszatekintve az 1989 óta eltelt időszakra, elég nagy fejlődésen ment át a falum köszönhetően az én szavazatom­nak is. Buják Andor vállalkozó, zenész, Taksony: Elmegyek választani, bár az a napom zsúfolt, a fiamnak akkor lesz a szalagavatója. Ha csak egy mód van rá, mindig elmegyek sza­vazni, mert fontosnak tartom. Jó­magam képviselőjelöltként is in­dulok. Noha hét éve lakunk itt, úgy látom, a falun belül, a képviselő- testületen belül a döntésképesség és a jó irány fontos a fejlődés szem­pontjából. Az elmúlt négy év alatt 771335 705038 Aktuális állásajánlatok Összeállítás régióbeli és magyarországi betöltetlen munkahelyekről Hanzel Gyöngyit alig találták el ellenfelei A somorjai fiatal vívónő junior Világkupa-viadalt nyert Lisszabonban megmutatkozott, mi a jó irány, s úgy vélem, az én szavazatom is hozzájárulhat ahhoz, hogy a falu fejlődjön, (as, jóm, gl) December 2-án, szombaton Szlovákia városainak és fal­vainak lakói arról dönte­nek, kire, kikre bízzák a he­lyi önkormányzatok vezeté­sét, a helyi ügyek irányítá­sát. Kinek szavaznak bizal­mat saját közvetlen érdeke­ik képviselete terén. Alábbi összefoglalónkban azt te­kintjük át statisztikai ada­tok alapján, négy évvel ez­előtt hogyan szavaztunk a régiónkban. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Persze, mielőtt rátérnénk sző­kébb térségünkre, nem árt némi képet alkotnunk a 2002-es orszá­gos viszonyokról sem. Négy évvel ezelőtt Szlovákiában 2916 város, település vagy városrész polgár- mesteri székének „leosztása” volt a tét, 2911 helyen pedig képviselő- testületet is választottak. Ország­szerte több műit négymillióan él­hettek volna szavazati jogukkal, végül is bő kétmillióan járultak az urnákhoz, a részvételi arány orszá­gos szinten 49,5 százalékos volt. A befutó polgármesterek pártállása alapján az alábbi statisztikai ada­tokat kaptuk négy esztendővel ez­előtt: a települések több mint- 32%-ában függeden jelölt győ­zött, a települések több mint 13%- ában a HZDS, 8%-ában pedig az MKP adott első embert (233 pol­gármestert), megelőzve ezzel a KDH-t (7%), az SDL-t (4,39%) és az SDKÜ-t (4,36%). A megválasz­tott helyi képviselők 16,5%-a a HZDS, 13,5%-a a KDH támogatá­sával indult, a helyek 13,4%-át függetienek szerezték meg, míg az MKP-nak a posztok 9,5%-a jutott (2050 képviselő). A Dunaszerdahelyi járásban 67 településen választottak képviselő­ket (összesen 515-öt) és polgár- mestert. A járásban csaknem 90 ezer választásra jogosult személy élt 2002-ben, közülük több mint 51 ezer járult az urnákhoz, az érvé­nyes szavazatok száma megközeb- tőleg 50 ezer volt, a részvételi arány pedig 57,6%-os. A Galántai járásban 36 településen több mint 74 ezer lakos szerepelt a választás­ra jogosultak jegyzékében. Több mint 40 ezren elmentek szavazni, az érvényes szavazatok száma meghaladta a 39 ezret, a részvételi arány 55,1% volt. A Szenei járás­ban 29 településen választottak polgármestert és képviselőket, a valamivel több mint 41 ezer szava­zásra jogosult polgár 53,6%-a ment el a szavazóhelyiségekbe. A részvételi arány mindhárom járás­ban jó közepesnek nevezhető. Az Négy évvel ezelőtt járásonként így alakult a részvételi arány a helyhatósági választásokon országos szinten a legmagasabb (Forrás: a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala) A sikeres független jelöltek aránya járásonként 2002-ben részvéteb arányt produkáló járás 73,2%-os eredményt mutatott fel, a legalacsonyabb részvéteb arány 20,99% volt. Pozsonyban a polgá­roknak mindössze 27,3%-a érezte érintve magát az önkormányzati választások által. A statisztikai hivatalnak az ered­mények függvényében felállított rendszere szerint a Dunaszerdahe­lyi járásban (valamint a Komáromi járásban) volt a legmagasabb az MKP színeiben pozícióba jutott pol­gármesterek aránya, a Galántai já­rás a második csoportba tartozott (olyan járásokkal került egy cso­portba, ahol az MKP-befutók ará­nya 24,4-36,1% volt), a Szenei já­rás a harmadik kategóriába sorol­tatott. Érdekes, hogy a statisztikai ada­tok szerint a Dunaszerdahelyi já­rásban viszonylag nehéz dolga van a függeden indulóknak: míg volt olyan járás, ahol a győztes polgármesterjelöltek több mint 80%-a (hivatalos) párttámogatás nélkül nyerte meg a szavazókat, a Dunaszerdahelyi járásban az ará­nyuk harminc százalék alatt ma­radt. Főként a kisebb települése­ken számított, ki milyen támoga­tást tudott a neve mellett feltün­tetni. Régiónk városaiban az aláb­bi eredmények születtek: Duna­szerdahelyen és Somorján Páz­mány Péter és Domsitz Károly sze­mélyében MKP-s jelölt nyert, Szencen, Nagymegyeren és Dió­szegen független induló győzött, Galántán pedig az SDKU és az ANO közös jelöltje, (as) A fiatalok nálunk ÚJ SZÓ-FELHÍVÁS Kifejezetten utálja a várost a Salgótaijánban élő fiatalok egyharmada, mindez a diákok körében tavaly készült felmé­résből derül ki. Az egy évvel ezelőtti adatgyűjtés során mindössze a gyermekek tizen­egy százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon szereti Sal- gótaijánt - tájékoztat a Ma­gyar Távirati Iroda (MTI). A nógrádi megyeszékhely ön- kormányzata ezért úgy dön­tött, hogy a gyermekek jogai­nak hetén megpróbálja a diá­kokkal együtt megtalálni a vá­ros szerethető értékeit, és ki­deríti, miért nem kedvelik a fi­atalok Salgótarjánt: csatla­koztak a francia parlament felhívásához, amely a gyer­mekjogi egyezmény elfogadá­sának napját, november 20-át hivatalos ünnepnappá nyilvá­nította. A nógrádi megyeszék­helyen 1997 óta egyedülálló­ként egyhetes programsorozat kapcsolódik az eseményhez, amely bemutatja a város tör­téneti, kulturális, építészeti, természeti értékeit, amelyekre a fiatalok is méltán lehetnek büszkék. Elgondolkodtató az MTI fentebbi híre. Annak ugyanis viszonylag gyakran vagyunk tanúi, hogy pályáza­tokkal, oktatással a szülőföld­höz való ragaszkodást igye­keznek erősítem a fiatalok­ban, mert tudatosítják: kör­nyezetünkhöz is csak akkor le­het igazán szeretettel vagy legalább megértéssel viszo­nyulni, ha ismerjük. Való­színűleg az is hasznos szem­benézés lenne a jelennel, ha „mintát vennénk” az ifjúság közérzetéből. A salgótarjáni példából láthatjuk: önkor­mányzat, iskola, civil szerve­zet stb. egyaránt készíthet ilyen felméréseket. A tapasz­talatoknak (de nem a felmérést mellőző véleményeknek) szívesen he­lyet adunk a lap hasábjain - tanulságosak lehetnek. Cí­münk: Nám. SNP 30,814 64. A borítékra írják rá: Szülőföl­dünk - A fiatalok nálunk. MIT SZÓL HOZZÁ?

Next

/
Thumbnails
Contents