Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-21 / 267. szám, kedd

Közélet 3 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 21. Bauer Edit, az MKP európai parlamenti képviselője szerint a jelenlegi, modern formában létező rabszolgaság sokkal rosszabb, mint az ókori Hetvenezer dollárt hozhat egy évben egy prostituált Bauer Edit: A legújabb statisztikai adatok és a becslések szerint az ál­dozatok fele gyerek - azaz 18 éven aluli fiatal (Somogyi Tibor felvétele) Az emberkereskedelem világszerte súlyos problé­ma, sőt a mai kor egyik legszégyenteljesebb tette - mutatott rá Bauer Edit abban a jelentésében, melyet az Európai Parla­mentjelentős többséggel fogadott el. Az EP-képvi- selőt egyebek mellett a jelentésben megfogal­mazott ajánlásokról kér­deztük. B. SZENTGÁLl ANIKÓ Évente hányán esnek áldoza­tul az emberkereskedelemnek? A fegyver- és kábítószer-keres­kedelem után ez a harmadik leg­jövedelmezőbb üzletág. Sőt, egyes becslések szerint annak kö­vetkeztében, hogy az első kettő egyre veszélyesebbé válik, az emberkereskedelem a nagyobb biznisz. A rendelkezésre álló adatok alapján évente világszer­te 600-800 ezerre, az Európai Unión belül 100 ezerre tehető az áldozatok száma. Mekkora összegekről van szó? Több milliárd dollárról. Egyes információk szerint egyetlen prostituálton 68 ezer dollárt le­het évente keresni. Nehéz meg­mondani, Szlovákiában mekkora a forgalom és a haszon - sok mú­Szinte naponta lehet ol­vasni olyan felhívásokat, hogy ne higgyenek a ha­mis álláshirdetésnek, mert bajba kerülhetnek. lik a vásárlóerőn és az árszinten, az ezzel kapcsolatos hivatalos szlovákiai adatról nem tudok. Ál­talánosságban elmondható, hogy mivel rengeteg pénzt forgatnak meg, az emberkereskedők ko­moly gazdasági és közvetve poli­tikai hatalomhoz juthatnak, a társadalomra ezért is nagyon ve­szélyesek. Elsősorban prostitúció céljá­ból adják-veszik a lányokat? Az emberkereskedelem napja­inkban már nemcsak a kényszer­prostitúcióval hozható összefüg­gésbe, hanem olyan új formái is megjelentek, mint a kényszer- munka vagy a házi szolgálat. Egyfajta modern rabszolga­ság? Pontosan így szokták hívni. XVI. Benedek pápa éppen a múlt héten adott ki ezzel kapcsolatban egy nyilatkozatot, amely szerint a jelenkori modern rabszolgaság sokkal rosszabb az ismert ókori formáknál. Szlovákiát a probléma meny­nyire érinti? Az UNICEF által végzett leg­újabb kutatások alapján az euró­pai uniós országok kétharmada származási és célország is. Szlo­vákiát általában származási és tranzitországként szokták emlí­teni. Rengeteg áldozat kerül ki a volt szovjet tagköztársaságokból, a balti államokból, Ukrajnából, akiket Szlovákián keresztül szál­lítanak. Nincs olyan európai ál­lam, amelyik azt mondhatná, őt ez a probléma nem érinti. Hogyan szerzik be az „árut”? Elrabolják őket vagy szép szó­val magukhoz csábítják? Az erőszakos rablás a legrit­kább módszer. Általában külön­böző ígéretekkel csábítják el az áldozatokat. Szinte naponta le­het olvasni olyan felhívásokat, hogy ne higgyenek a hamis állás- hirdetésnek, mert könnyen olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy mi­re odaérnek, elveszik az útleve­lüket, teljesen kiszolgáltatottak­ká válnak, igazi rabszolgasors vár rájuk. A gyerekcsősznek vagy pin­cérnőnek, táncosnőnek jelent­kező fiatal lányok vannak a legnagyobb veszélyben? Általánosan bevett nézet, hogy az áldozatok 80 százaléka nő. A legújabb statisztikai ada­tok és a becslések szerint azon­ban az áldozatok fele gyerek - azaz 18 éven aluli fiatal, aki vagy kalandvágyból, vagy utca­gyerekként, vagy árvaházból megszökve kerül az emberkeres­kedők hálójába. Hogyan lehet ez ellen har­colni? A jelentés konkrét ajánlásokat fogalmaz meg. Egyetlen intézke­déssel nem lehet a problémát or­vosolni, és a megelőzés a legfon­tosabb. Az UNICEF szorgalmaz­za, hogy fel kell készíteni a gye­rekeket arra, hogyan ne dőljenek be a csábításnak. Ha pedig vélet­lenül mégis ilyen helyzetbe ke­rülnek, mi a teendő, kit kell meg­keresni. Nagyon sok helyen mű­ködnek segélyhívó számok, van­nak polgári szervezetek, melyek kimondottan az áldozatoknak segítenek. Ilyen létezik Szlováki­ában is. Ezenkívül a rendőrség­gel kell felvenni a kapcsolatot. Fontos lenne bevezetni egy egy­séges európai számot, egyfajta forródrótot, melyről az áldoza­tok minden európai nyelven hív­hatnának. Továbbá bizonyos in­tézkedéseket kell hozni az áldo­zatok védelmére. Nagyon sok or­szágból ugyanis egyszerűen ki­utasítják őket, pedig ha nem sze­reznek tőlük információkat a há­lózatokról, akkor nagyon nehéz felgöngyölíteni az egyes bűnszö­vetkezeteket. Nem szokták őket összeke­verni a menekültekkel? Dehogynem! Kulcsfontosságú a gyors azonosítás, hogy ne té­vesszék össze őket azokkal, akik menekültstátusért folyamodnak, vagy azokkal, akik az ember- csempészekkel vannak kapcso­latban, és maguk fizetnek azért, hogy másik országba kerüljenek. A határvédelemtől kezdve a kon­zulokon keresztül a bűnüldöző szervekig a kérdéskörrel foglal­kozó összes hatósági személyt is alaposan fel kell készíteni. Rend­kívül fontos, hogy a büntetőtör­vénykönyvben úgy jelenjen meg ez a bűncselekmény, hogy a bün­tetésnek elriasztó hatása legyen, amit jelenleg nem lehet elmon­dani minden egyes ország jog­rendjéről. Hiányoznak a nemzet­közi együttműködést és a bűnül­dözést megalapozó alapvető nemzetközi egyezmény ratifiká­ciói - például van ország, ame­lyik még nem csatlakozott a pa­lermói jegyzőkönyvhöz. Létezik olyan európai egyezmény, me­lyet mindössze egy uniós tag rati­fikált. A schengeni rendszerrel kapcsolatban felmerült, hogy a szlovák-ukrán határt vegyes, nemzetközi alakulatok védhet­nék. Az emberkereskedelem visszaszorítása szempontjából ennek lenne jelentősége? Az emberkereskedők a - csempészektől eltérően - nem túl gyakran használják a zöld határt. Habár a két jelenséget teljesen különválasztani nem lehet, hi­szen az embercsempészetben résztvevők is gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy végül ál­dozattá válnak, de az emberke­reskedelem elleni harc szem­pontjából sokkal fontosabb, hogy akik a vízumot adják, valamint a határőrök képesek legyenek fel­figyelni bizonyos momentumok­ra, összefüggésekre, jelzésekre, hogy adott esetben emberkeres­kedelem áldozatairól lehet szó. Mit vár az EP-ben elfogadott jelentéstől? A megfogalmazott ajánlások kötelező érvényűek? Az Európai Bizottságnak átfo­gó stratégiája van, mely biztosít egyfajta időrendbe foglalt kere­tet, hogy mikor mit kellene tenni. Tekintettel arra, hogy a tagor­szágok hatásköréről van szó, a jelentés csak felgyorsíthatja en­nek a stratégiának a végrehajtá­sát, továbbfejlesztését. Remé­lem, végre komolyabb lépések történnek. Szlovákiára milyen felada­tok várnak? Nagyon gyenge az áldozatvé­delem - azok a civil szervezetek, melyek ezzel foglalkoznak, szin­te a semmiből tengődnek, na­gyon kevés állami támogatást kapnak. De általában mindenhol civil intézmények vállalták fel ezt a feladatot, s az állam segíti őket. Hiányosságaink vannak a törvényhozásban, például a jogi személyeket nem lehet felelős­ségre vonni. Ezenkívül a megelő­zésre nagyon kevés figyelmet for­dítunk. Erkölcsi szinten pedig je­lentkezik egy másik, hatalmas probléma: mit lehet tenni a ke­reslet letörése érdekében? Mert az üzlet addig virágzik, amíg van kereslet. Ön szerint mit lehet tenni? A munkaerőpiacon rengeteg törvénykezési lehetőség van. Lé­teznek a munkafelügyelőségek, a munkatörvénykönyv érvényes - van bőven eszköz a bűnüldöző szervek kezében, melyeket alkal­mazhatnának. A feltűnő az, hogy ennek ellenére nem sikerül teljes mértékben letörni az emberke­reskedelmet és az ezzel összefüg­Az emberkereskedők Európában az embercsempészektől el­térően nem túl gyakran használják a zöld határt. gő feketemunkát. A többi terüle­ten sokkal nehezebb a dolog. Egy országban például betiltották a prostitúciót, s a klienseket is büntethetik. Az unióban és az EP-ben hatalmas vita zajlott ar­ról, hogy ez a követendő út, vagy inkább a prostitúció legalizálását és ellenőrzését kell-e szorgal­mazni. Az biztos, hogy egészen a szervkereskedelemig e téren a törvénykezés és a jogszabályok kikényszeríthetősége szempont­jából nagy hiányosságok vannak. Ön legalizálná vagy tiltaná a prostitúciót? Mielőtt magam is eldönteném, szeretném tudni, melyik törvény­kezési modell a hatékonyabb, mit lehet tenni ez ügyben, azaz kellene egy elemzés a témáról. Az általam kidolgozott jelentés kér az Európai Bizottságtól egy hatástanulmányt. A lehető legrö­videbb időn belül valamit tenni kell, mert a dolog erkölcsileg is kötelez bennünket. Azzal, hogy szemlélői vagyunk a problémá­nak, és úgy teszünk, mintha min­ket nem érintene, mindnyájan bűnrészessé válunk, miközben tovább virágzik a kereskedelem. Kedd 8711° Északról nedves, tengeri eredetű levegő érkezik az országba. Jobbára felhős, ködös idő várható, elvétve csapadék is előfordulhat. A hegyekben Időnként felszakadozhat a felhőzet. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tűntettük fel. A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Almeria 19717° Kréta 20717° Antalya 22718° Málta 21720° Costa Brava 19717° Nápoly 19718° Isztanbul 14713° Szaloniki 18714° Kanári-szigetek 23723° Velence 17713° Szerda Tübbnyire felhős, ködös marad az Idő. helyenként záporok, zivatarok is kialaki hatnak. Szél: változó,‘ [ 5-15 km/h Csütörtök Változékony időre számíthatunk, több helyütt eső, hő is előfordulhat. ' . • > . Jy&jÉS 2006. november 21., 12:00 VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony felhős ég 6° 10° esős idő 5° 7° jobbára felhős ég 5° 9° Nyltra esős idő 6° 10° esős idő 6° 9° néha eső 4° 9° Dunaszerdahely felhős ég 6° 11° esős idő 6° 8° záporok 4” 8° Komárom borongás idő 6° 11° esős idő 6° 8° felhős ég 3“ 8° Ipolyság esős idő 6° 9° esős idő 5° 8° jobbára lelhős ég 4° 9° Rimaszombat esős idő 6° 10° esős idő 5° 8° nincs adat Kassa felhős ég 5° 8° esős idő 5° 9° néha eső 3° 7° Királyhelmec borongás idő 6° 11° borongós idő 6° 9° nincs adat Besztercebánya esős idő 4° 9° esős idő 5° 8° néha eső 2° 7° Poprád jobbára felhős ég 2° 9° lelhős ég 2° r jobbára lelhős ég 0° 2” Szél: DNY-N 10-20 km/h Péntek Borongós. felhős lesz az ég. Északnyugati irányból fokozatosan felszaka­dozik a felhőzet és, kevesebb csapa­dék is várható. Szél: DNY 5-25 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva T* szél -a. melegfront n ciklon hidegfront - -■ okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ

Next

/
Thumbnails
Contents