Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-15 / 263. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 15. Pénzvilág 35 GENERALI A társaság 50 százalékos kedvezményt nyújt az alapdíjhoz képest azoknak, akik az elmúlt öt évben nem okoztak balesetet. Ezentúl a Generali is legfeljebb 20 millió koronás kártérítést fizet az anyagi károkra és 20 milliót külön a személyi sérülésekre, miközben az előbbiért korábban legfeljebb 5 milliót, az utóbbiért 19 milliót fizetett. A legtöbbet ezúttal is azok a 33 évnél fiatalabb gépkocsi-tulajdonosok fogják fizetni, akiknek az autója valamelyik kerületi városban van bejegyezve. A biztosító két legfontosabb kritériuma ugyanis az, hogy az ügyfél 33 évnél fiatalabb vagy idősebb, és hogy kerületi vagy vidéki városban van-e bejegyezve az autója. Ezúttal azonban a társaság úgy szabta meg a kedvezményeket, hogy akik öt éve baleset- mentesen vezetnek, azoknak semmiképp se emelkedjenek az árak. Az idei évhez képest alacsonyabb díjra számíthatnak azok, akiknél a motor hengerűrtartalma 1,3 és 1,5 liter között mozog. Mindezt figyelembe véve elmondható, hogy a legalacsonyabb árat, 2873 koronát például egy olyan 34 éves sofőr fogja fizetni, akinek a Skoda Fabia gépkocsija valamelyik vidéki városban van bejegyezve, és 5 éve nem okozott balesetet. A GENERALI DÍJSZABÁSA Kerületi városok Egyéb Baleset Bonusz nélkül 33 34 Cégek évesig évtől 33 34 Cégek évesig évtől 1300 cm3-ig 1 évig 0% 8154 6384 6789 7339 5746 6110 1 év 5% 7746 6065 6450 6972 5459 5805 2 év 15% 6931 5426 5771 6238 4884 5194 3 év 30% 5708 4469 4752 5137 4022 4277 4 év 40% 4892 3830 4073 4403 3448 3666 5 év 50% 4077 3192 3396 3669 2873 3055 1301-1500 cm3 1 évig 0% 13 024 9918 10824 11722 8926 9742 1 év 5% 12 373 9422 10 283 11 136 8480 9255 2 év 15% 11070 8430 9200 9963 7587 8280 3 év 30% 9117 6943 7577 8205 6248 6819 4 év 40% 7814 5951 6494 7033 5356 5845 5 év 50% 6512 4959 5412 5861 4463 4871 1501-1800 cm3 1 évig 0% 14180 11100 11806 12762 9990 10625 1 év 5% 13 471 10 545 11 216 12124 9491 10 094 2 év 15% 12 053 9435 10 035 10 848 8492 9032 3 év 30% 9926 7770 8264 8933 6993 7438 4 év 40% 8508 6660 7084 7657 5994 6375 5 év 50% 7090 5550 5903 6381 4995 5313 1801-2500 cm3 1 évig 0% 21 025 17 950 19116 18923 16155 17 204 1 év 5% 19 974 17 053 18160 17 976 15 347 16 344 2 év 15% 17 871 15 258 16 249 16084 13 732 14 624 3 év 30% 14718 12 565 13 381 13 246 11 309 12 043 4 év 40% 12 615 10770 11470 11354 9693 10 323 5 év 50% 10513 8975 9558 9461 8078 8602 Jelmagyarázat: Kerületi városok rendszámai: BA, BB, KE, NR, PO, TN, TT,ZA A nem vállalkozó 70 éven felüli nyugdíjasok számára 50 százalékos kedvezményt nyújtanak. Az árak a legfeljebb 20 millió koronás kártérítést fizető csomagra érvényesek. CSEH BIZTOSÍTÓ-SZLOVÁKIA A Cseh Biztosító-Szlovákia a jövő évre szóló díjszabásában két fő és több kisebb jelentőségű kritériumot vett figyelembe, épp ezért az internetes honlapján ez a társaság is közzétett egy számológépet, aminek a segítségével bárki kiszámolhatja, hogy mennyit fog fizetni. A Cseh Biztosítónál ezúttal olcsóbban biztosítják be azok autóit, akik a gyerekeikkel közlekednek és azokat is, akiknek öregebb autójuk van. Az előbbit azok a szülők vehetik igénybe, akik a 15 évnél fiatalabb gyerekeikkel rendszeresen járnak az autóval. Akkor sem kell elfordulnunk a Cseh Biztosítótól, ha nincs gyerekünk, hiszen a társaság a 15 évnél öregebb kocsik tulajdonosainak is kedvezményt nyújt, figyelembe veszi azonban a kocsi márkáját és azt is, hogy mely járásban van bejegyezve. A balesetmentesen vezetők számára akár 45%-os kedvezményt is nyújtanak, Ez utóbbi kedvezményt azok számára kínálják, akik öt éve nem okoztak karambolt, (mi) Gyerek az autóban (Sk) Öreg autó(Sk) Gyerek az autóban (Sk) Öreg autó (Sk) 1300-ig/40kW-ig 2866 3064 4166 4364 1300-ig/41 kW-tól 3040 3748 4340 4548 1301-től 1400-ig 4297 4579 5597 5879 1401-től 1800-ig/75kW-ig 4762 5072 6062 6372 1401-től 1800-ig/76kW-tól 5037 5363 6337 6663 1801-től 1900-ig/75kW-ig 5609 5969 6909 7269 1801-től 1900-ig/76kW-tól 5935 6313 7235 7613 1901-től 2500-ig/75kW-ig 7825 8315 9125 9615 1901-től 2500-ig/76kW-tól 8263 8778 9563 10 078 2501 felett 11197 11885 12497 13185 KOMMUNÁLIS BIZTOSÍTÓ Mivel a Kooperativával egy csoportba tartozik, a két biztosító díjszabása és üzleti feltételei hasonlítanak egymásra. A Kommunális Biztosító a díjakat a motor hengerűrtartalma alapján szabja meg. Olcsóbban biztosítják azokat, akiknél a motor teljesítménye nem haladja meg a 75 kW-ot. Ha a társaságnál egy tételben fizetjük ki az éves díjat, 3 százalékos kedvezményt kapunk, 15 százalékkal olcsóbban kínálják a biztosítást a hűséges ügyfeleiknek, és akár 50 százalékkal olcsóbban köthetik meg a szerződést azok, akik baleset- mentesen vezettek. Az olcsóbb csomagjában 5 millió koronáig állja a személyi sérüléseket és a halálesetet, 19 millióig fizet pedig az anyagi károkra. A drágább csomagban a felső határ mindkét esetre 60 millió korona. A KOMMUNÁLIS BIZTOSÍTÓ DÍJAI Hengerűrtartalom Általános díj A biztosító ügyfele 1300 cm3-ig 4119 Sk 2900-3336 Sk 1401-1800 cm3 5550Sk 3996-4496 Sk 1401-1800 cm3 6938 Sk 4718-5620 Sk 1801-1900 cm3 7509 Sk 5406-6081 Sk 1901-2500 cm3 10 723,-Sk 7721-8686 Sk 2501 cm3 felett 14 700 Sk 10 584-11 907 Sk Általános díj - azok a biztosítottak, akik az éves díjat egy tételben fizetik ki (3%-os kedvezmény), és akiknek automatikusan 15%-os belépő kedvezményt nyújtanak, további 50%-ra 5 éves balesetmentes vezetésért jogosultak. OTP GARANCIA A fő kritériumnak a motor hengerűrtartalmát tartja, és a többi társasághoz hasonlóan a bónuszok széles skáláját nyújtja. A legfontosabb természetesen, hogy balesetmentesen vezessünk, ezért ugyanis akár 30%-os kedvezményt is kaphatunk. Az átlagnál 50%-kal alacsonyabb árakat kínálnak a 70 évnél idősebb gépkocsi-tulajdonosoknak is. Ha az OTP-nél kötünk szerződést az autónkra, akkor a 750 kilogrammnál könnyebb pótkocsinkat egy koronáért biztosíthatjuk be, a motorbiciklinkre pedig 25%-os kedveznfényt kapunk. 10%-os kedvezményben részesülnek azok is, akik az autójukat 2005 december elseje után vették. Két biztosítási csomagot kínál, Economy és Business néven, ez utóbbi az Economy csomag önkéntes járulékos biztosítása. Az Economy 20 millió koronáig állja a személyi sérüléseket és a halálesetet, a Businessnél a felső határ 60 millió korona. AZ OTP GARANCIA BIZTOSÍTÓ DIJAI Balesetmentes évek 0 1 2 3 4 5 1000 cm3-ig 4968 4720 4223 3726 3478 3229 1001-1200 cm3 5096 4841 4332 3822 3567 3312 1201-1400 cm3 6452 6129 5484 4839 4516 4194 1401-1600 cm3 8444 8022 7177 6333 5911 5489 1601-1800 cm3 9820 9329 8347 7365 6874 6383 1801-2000 cm3 14164 13 456 12 039 10 623 9915 9207 Az árak a 20120 mill, korona kártérítésig érvényesek Kötelező felelősségbiztosítás mindenkinek Allianz (fii) Slovenská poist'ovna ,bb biztosítója Minden autóvezető más, ezért az Allianz - Slovenská poist'ovna kötelező felelősségbiztosítását az Önök igényeire szabták. Most már teljes gőzzel énekelhet a volánnál, mert a kocsija által okozott károkat mi térítjük meg. Most az interneten vagy telefonon keresztül megkötött új szerződésekre 7 százalékos kedvezményt adunk. Allianz Direct: 0800 122 222 www.allianzsp.sk A gépkocsi-biztosítás kategóriájában a SIBAF award 2006 alapján BP-6-14657 A táblázatban az egyes kategóriák legalacsonyabb árait tüntettük fel.