Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-15 / 263. szám, szerda
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 15. www.ujszo.com Nyolcvan remek fotó, köztük olyan nagyságok, mint Tolsztoj, Majakovszkij, Saljapin mesteri portréi Orosz fotóremekek 1850-1950 nált technikák, ahol a szovjetek, elsősorban Ejzenstejn, Pudovkin és Vertov szintén úttörőknek számítottak. A sztálini diktatúra okozta ferdülések csakhamar ezen a területen is éreztették hatásukat. A fényképészetet a propaganda szolgálatába kényszerítették, a kultúrpolitika az absztrakt, konstruktivista művészeket, így Rodcsenkót is formalistának bélyegezte. A harmincas években már csak a fotóriporterek részesültek hivatalos elismerésben, a művészi fotográfiát amatőrizmusnak kezdték tekinteni, nem lehetett belőle megélni, és újjászületésére a hatvanas évekig kellett várni. Ennek ellenére a fotózsurnalisztikában is születtek komoly értékek, annak köszönhetően, hogy a „hivatásos” fényképészek is elsajátították a konstruktivisták által meghonosított új látásmódot. Michaü Gracsev, Arkagyij Sajchet, Max Alpert és Dmitrij Debabov képei általában ünnepi felvonulásokat, seregszemléket, szpartakiádokat ábrázolnak, a távolról vagy nagyon magasról készített felvételek a szocreálra jellemzően a monumentalitás benyomását próbálják elérni. A tárlaton a modern orosz történelem és kultúrtörténet számos fontos alakjának portréjával és körülbelül tíz szerző önarcképével találkozhatunk. Az előbbiek közül például Dosztojevszkij, Tolsztoj, Gorkij, Majakovszkij, Saljapin, Lenin és Sztálin fényképe látható, míg az önarcképek az alkotók művészi hitvallásaként is értelmezhetőek, így jól illusztrálják az 1850 és 1950 közötti időszak stílusváltásait. A kiállítás egyik kurátora, Irina Csmireva szerint az orosz fényképészet fejlődése az ikonfestészet útjához hasonlítható, mivel a kezdetektől egyfajta kanonizáló- dáson ment keresztül, és bizonyos elvek az éles fordulatok ellenére is többé-kevésbé változadanul megőrződtek. A tárlat azonban azt is jól példázza, hogy a 20. században - és Oroszországban különösen - mennyire determinálták a művészetet a társadalmi és politikai események. forgatták. Goyát Stellán Skars- gaard dán színész személyesíti meg, múzsáját, Inezt, Natalie Port- man, míg Javier Bardem játssza Lorenzo atyát, az Inkvizíció egyik befolyásos alakját, aki viszonyt folytat Inezzel, majd eretnekséggel vádolja, és börtönbe vetteti. Ugyancsak inkvizítort alakít benne Michael Lonsdale. Forman alkotása nem is annyira Goya életéről szól, aki ugyan a királyi udvar portréfes- tőjeként vált először híressé, de már akkor is sokat foglalkozott grafikáin és rézkarcául a betegséggel és a halállal, hanem inkább a történelmi háttérrel és az embertelen hatalmak elleni kétségbeesett küzdelemmel. Az mindenképpen világossá válik, hogy kínzással bármilyen vallomást ki lehet csikarni bárkiből: így jár Inez, de így jár Lorenzo atya is, aki azt is bevallja, hogy két majom párosodásából született. A lány megőrül, a pap buzgó jakobinus lesz, Goya pedig a háború rémségeit karcolja ■ megszállott módon, miközben egykori szerelmének látomása gyötri. „Nagyon sok a hasonlóság az Inkvizíció és a kommunizmus idején történtek között. A félelem mindig a legjobb módszer volt a hatalom megtartására. Ennek a filmnek az ödete ötven évvel ezelőtt szüle1850-től 1950-ig követi nyomon az orosz fotóművészet fejlődését az a kiállítás, amely december 10-ig látható Pozsonyban, a Prépost utcai Közép-európai Fényképészet Házában. NÉMETH ÁDÁM Holnaptól: Egressy Fesztivál Szepsiben és Buzitán A falusi színjátszás ünnepe GÖNCZI IVOR November 16-18-án nyolcadszor rendezik meg Szepsiben és Buzitán az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált, amely eredetileg a Falusi Színjátszók Fesztiválja névre hallgatott. 1999-ben, amikor elindult ez a fesztivál, nem nagy jövőt jósoltak neki. Királyhelmecen nem volt akarat a rendezvény megvalósítására, így a kínnal-keserwel létrejött első fesztivál után a Csema- dok Országos Tanácsa új házigazda után nézett. A választás Szepsire esett, s mivel a szepsi színpad nem alkalmas a nagyobb helyet igénylő darabok bemutatására, csatlako- zott hozzá Buzita is. Úgy tűnik, jó döntés született, ugyanis a rendezvény mára a környék nélkülözhe- teden eseményévé vált, ahová szívesen jönnek vissza a legnyugatibb régiókból is. Három éve a rendezvény a városban is tevékenykedő Egressy Béni nevét vette fel. A dalköltő szobrát, Ferenc György alkotását az idei fesztivál nyitónapján avatják fel. Az elmúlt években több mint 30 csoport jutott el a fesztiválra, köztük vannak rendszeresen visszajárok és vannak olyanok is, akik néhány éves kihagyás után próbálkoznak újra. De valamennyiükben közös, hogy működési helyükön ápolják a magyar szót és a színházi hagyományokat. A műfaji skála ezúttal is igen széles lesz, hiszen a hagyományőrzés (Csécs, Szomotor) mellett láthatunk klasszikus színdarabot (Ki- rályhelmec, Nemesócsa), dramatizáltjátékot (Fülek, Galánta), eszt- rádot (Sókszelőce, Vágkirályfa), musicalt (Dunamocs), tragédiát (Wataridori) és vígjátékot (Nána, Ipolynyék, Felvidéki Tanyaszínház) is. A versenyelőadások mellett idén is lesznek vendégelőadások, láthatják a Jókai Napok (Füleki Apropó Kisszínpad) és az alsókubini Hviez- doslav Rubinja verseny (Selmecbányái YMELO) nívódíjas előadását, Budapestről érkezik az ott tanuló határon túli magyar diákok színköre, a Wataridori, valamint egy lengyel csoport Pulawy városából. A Fotóhónap keretében megrendezett tárlat közel nyolcvan képből álló anyaga Anatolij Zlobovszkij magángyűjteményéből származik. Egyik fő célja a korai, kevésbé feltérképezett irányzatok bemutatása, ami egyrészt hozzájárul az ismertebb avantgárd törekvések előzményeinek megvilágításához, másrészt igazolja az orosz fényképművészet fejlődésének szervességét, ezen folyamat egységességét. Az oroszországi fényképészetben az első művészi megnyilvánulások az 1870-es években jelentkeznek. A művészi kifejezés szándéka mellett a fotográfia csakhamar néprajzi és szociográfiai szerepet is betöltött, és ez a kettősség, vagyis az autonóm művészi ábrázolás és a társadalmi dokumentálás elkülönülése végig meghatározó maradt. A századfordulón Oroszországban is elterjedt a képzőművészet és a fényképészet kölcsönhatásából létrejött, a pillanatnyi hangulat visszaadására törekvő piktorializmus. Ennek az impresz- szionisztikus-szecessziós irányzatnak csak a közelmúltban váltak elismertté az új technikák, kompozí- ciós elvek, a tudatos stílusformálás terén szerzett érdemei. Sok szakértő ma úgy véli, hogy a piktoriális fotográfia szemléletével szembehelyezkedő avantgárd mozgalom paradox módon tulajdonképpen az előbbiek innovációit kamatoztatta tovább. Ez a nemzedék, melynek számos képviselőjét ma az egyetemes modern képzőművészet megalapozójaként tartják számon, a forradalmat követően hirtelen gyorsasággal a világ élvonalába röpítette az orosz, vagyis immár szovjet fényképészetet. A tárlat anyagát időrendben a szocialista realizmus jegyében készült, félig dokumentáAlexander Rodcsenko felvétele Majakovszkij Erről (Pro eto) című 1923- as kötetének borítójára ló, félig idealizáló, rendszerint a sajtó számára készült képek zárják. A válogatás legizgalmasabb részét minden bizonnyal az avantgárd, konstruktivista vonal művei képezik. Ezek abból az időből származnak, amikor az orosz művészetet többek között Ejzenstejn, Majakovszkij, Mejerhold és Male- vics újításai fémjelezték. A fényképészetben Liszickij mellett Alexander Rodcsenko neve vált a legismertebbé, a kiállításon két kép is szerepel tőle. Az egyik Majakovszkij Erről (Pro eto) című 1923-as kötetének borítóterve, melyen jól szemügyre vehető a montázs alkalmazásának rafinált könnyedsége. A szokatlan látószögek és a rendhagyó kompozíció hatásos dinamikát kölcsönöztek Rodcsenko munkáinak, melyek remekül érvényesültek az alkalmazott művészet, így a könyvgrafika vagy a plakáttervezés terén. Az új formanyelv követői közül a gyűjteményben kiemelt helyet foglal el Eliezer Langman és Alekszander Hlebnyi- kov innovatív munkássága. Rajtuk kívül Borisz és Elizaveta Ignato- vics, Regina Lemberg, valamint a Bauhaus-abszolvens Leoni Noi- man egészítik ki a tárlaton szereplő modernisták névsorát. Ebben az időben a fényképészetre nagy hatást gyakoroltak a filmben haszMT1-JELENTÉS Madrid. A nácizmus és a kommunizmus idején szerzett élményei csengenek vissza Francisco de Goya spanyol festő életéről készült filmjében - állítja Milos Forman, a csehszlovákiai születésű, 1968 óta az Egyesült Államokban élő világhírű rendező, akinek alkotását a múlt hét végén mutatták be Madridban. (Forman szülei Auschwitzban pusztultak el, apját azután hurcolták el, hogy szomszédja a nácik kínzásainak hatására ellene vallott.) A Goya kísértetei című film egy görcsbe rándult Spanyolországot mutat be az 1792 és 1809 közötti időszakban, amikor véget ér az inkvizíció uralma és Napóleon császár megszállja az országot, de ezzel csak új zsarnokságot hoz spanyol földre. „Szerettem volna felidézni az emberiség borzalmait, amelyekből nem tanultunk” - nyilatkozta Forman. Felidézte azt a Napóleonnak tulajdonított mondást, mely szerint Holnap este a pozsonyi Astorka Színház nemzetközi fesztiválján ven- Spanyolország „hamarosan a sza- dégszerepel Gálffí László színművész. Edmund Kean című, a budapes- badság virágait köszönti”, és megrí Thália Színházban bemutatott előadásáért pár évvel ezelőtt a színi- döbbenésének adott hangot, hogy kritikusok díját kapta. Az egyszemélyes darab a világ számos országá- nemrégiben ugyanezt a mondatot ban nagy sikerrel ment, Londonban Ben Kingsley alakította a 200 év- hallotta Dick Cheney amerikai alelve/ ezelőtt élt színészt, akiről a történet szól. (Fotó: Thália Színház) nők szájából Irakkal kapcsolatban. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmm A filmetMadridban és környékén tett, amikor olvastam egy könyvet az inkvizícióról, és ugyanabban az időben egy szabad csehszlovák rádióban hallottam arról, hogy a rendszer egyes magas rangú tisztviselőit megkínozták, majd halálra ítélték olyasmiért, amit soha nem követtek el” - nyilatkozta Forman. A rendező szerint vannak közös vonásaik Goyának és kortársának, Mozartnak, akiről 1984-ben a nyolc Oscar-díjjal kitüntetett Amadeust készítette. „Mindketten nagy tehetségek voltak és a munka megszállottjai. De Mozart sokkal inkább kifelé forduló volt egy könnyebb világban, míg Goya introvertált személyiség volt, akinek nagyon kellett vigyáznia arra, hogy ne kerüljön az Inkvizíció látószögébe. Forman Goyája azonban csupán műiden elkötelezettség nélküli krónikás, aki minden körülmények között festeni akar. „Nem tudom, hogy van-e jogom ítéletet mondani egy művész elkötelezettségéről. Csak azt tudom, hogy Goya egyfelől csodálta a hatalmat, lefestette a spanyol királyi családot, a napóleoni megszállókat, sőt, még a Inkvizíció tagjait is. Ugyanakkor képes volt kimutatni mélységes együttérzését a szegények és a háború borzalmai iránt”. Milos Forman Madridban, a Goya korát bemutató kiállításon (CTK/AP-felvétel) RÖVIDEN A Ghymes a Jókai Színházban Komárom. Messzerepülő című vadonatúj albumát mutatja be Szlovákiában először a Ghymes együttes. Szarka Tamás, Szarka Gyula, Varga Borisz, Neumann Balázs, Széli Tamás, Kún Csaba és Jelasity Péter ma este hét órakor adnak koncertet a Jókai Színházban. A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló élő muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek, (b) Magyar képek a régi világról Pozsony. Ma 20 órától mutatják be az A4 nulladik térben (Sznf tér 12.) Zsigmond Dezső Csigavár (2004) című dokumentumfilmjét. A különös hangulatú, groteszk alkotás főhőse a negyven felé járó Terézke, aki egy erdélyi faluban él a szüleivel, társtalanul. A film elnyerte a 36. Magyar Filmszemle Rendezői Díját, valamint a Visegrádi Díjat, (ú) „Szerettem volna felidézni az emberiség borzalmait, amelyekből nem tanultunk" - nyilatkozta a rendező Forman Goya kísértetei című filmjének forrásai
