Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-10 / 259. szám, péntek
24 Panoráma - hirdetés ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 10. www.ujszo.com Új-Zélandon két új világrekordot is felállítottak tegnap a zorbing nevű legújabb extrém sportban A Guinness-rekordok világnapján gyelői is - a rekordot egy rendőrségi sebességmérővel ellenőrizték. A sebességi csúcsot egy nappal azután érte el, hogy egyik társa megdöntötte a leghosszabb zorbban gurulás rekordját 570 m-es útjával. Japánban a Giunness-napon a világ eddigi legnagyobb teaceremóniáját készítették elő, Dél-Afri- kában porrá akarták zúzni a leghosszabb melltartófüzér eddigi csúcsát, Olaszországban pedig a leghosszabb egybefüggő pizza terén szerettek volna a csúcsra jutni a versenyzők. Kanadában a legtöbb táncost akarták sorba állítani, de a leghosz- szabb ideig tartó hangverseny terén is rekordot kívántak dönteni. A londoni Westminster-hídon arra törekedtek, hogy átírják a leggyorsabban haladó iroda csúcsát, 140 kilométeres sebességgel robogva intézve az ügyeket. „A rekorddöntés ma nyilvánvalóan népszerűbb, mint valaha, és a Guinness-könyv rekordnapjával mi tisztelgünk az erre irányuló eltökéltség előtt“ - jelentette ki Craig Glenday, a Rekordok Könyvének kiadója. A kísérletek hitelesítésével foglalkozó szerkesztőségük, mint közölte, az elmúlt 12 hónapban nem kevesebb mint 65 ezer kérelmet kapott és 2244 rekordot ismert el, több mint kétszer annyit, mint az előző esztendőben. A Guinness Rekordok Könyve, amely 1974 óta a Biblia és a Korán után a legnagyobb példányszámban eladott könyv, 2008-as, már előkészületben lévő kiadásában is számos új kategóriát vezet be, ezek között szerepel majd az egy lábra felhúzott legtöbb zokni, az egy perc alatt felrántott legnagyobb számú férfialsó vagy a leghosz- szabb láblenyomatlánc - mindháJohannesburgban a leghosszabb melltartófüzér eddigi csúcsát akarták megdönteni (TAS R/E PA-f e Ivétel) rom ausztráliai kezdeményezésre került fel a listára. A Rekordok Könyve a Guinness sörgyár igazgatójának a kezdeményezésére született meg 1955. augusztus 27-én, az ötlet pedig 1951-ben pattant ki Sir Hugh Beaver fejében, amikor egy vadásztársaság tagjai összevesztek azon, hogy Európában melyik a leggyorsabban repülő madár. Ki kell adni a rekordok listáját - javasolta akkor a sörgyári igazgató, és ebből a szeszélyből született meg négy év múlva a könyv, amely már akkor karácsonykor vezette a bestsellerlistát. Ma 37 nyelven jelenik meg mintegy száz országban, és már több mint százmillió példány kelt el belőle - a maga nemében ez szintén Guinness- rekord. (mti-pan, rtl-klub, afp) London. Tegnap volt a Guinness-rekordok napja a világon: a nagy sikerű tavalyi első Guinness-nap után volt a második Párizsban, Auckland városában, New Yorkban és számos más színhelyen. ÖSSZEFOGLALÓ Párizsban tegnap a jelentkezők a csókvilágrekord megdöntésével próbálkoztak a Défense központi sétányán, ehhez minden eddiginél több pár ajkainak kellett az adott percben egyszerre összeforrnia. Az új-zélandi Auckland rekord- kergetői a legnagyobb számú lenyelt fokhagymagerezddel kívántak bekerülni a Londonban vezetett könyvbe. Egyébként Új-Zélandon, az extrém sportok Mekkájában két új világrekordot is felállítottak tegnap a zorbing nevű legújabb őrületben. Az új sport lényege, hogy egy hatalmas gömbben kell legurulni egy dombról. Zorbingban mostantól a csendes-óceáni sziget tartja mind a távolsági, mind a sebességi rekordot. Keith Kolver lett a világ leggyorsabb zorbonautája, miután 52 km/h sebességgel gurult le egy meredek domboldalon. A csúcsdöntésnél jelen voltak a Guinness Rekordok Könyve megfiA zorb lényegében egy kétrétegű műanyag golyó, amelyen az utas számára egy kisebb gömb van kialakítva a külső héjtól biztonságos távolságra, így nagyobb sérülések veszélye nélkül lehet vele legurulni egy domboldal lejtőjén (CTK/AP-felvétel) ■■EzxsnsHi November 10 EGY GONDOLAT „Az erkölcs nevetséges dolog, az agy gyengesége.” Arthur Rimbaud NÉVNAP Réka A manapság oly divatos név nagyon régi, eredete és jelentése homályba vész. MAI ÉVFORDULÓINK 80 éve hunyt el Gragger Róbert irodalomtörténész. Ő fedezte fel az Ómagyar Mária-si- ralmat. 145 éve hunyt el Móga János honvédtábornok. 115 éve hunyt el Arthur Rimbaud francia költő. 55 éve hunyt el Somlay Artur színész. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 70 éves Egri János újságíró. 40 éves Papanitz Zoltán sportlövő, sokszoros magyar és kétszeres világbajnok. 55 éves Jack Scalia amerikai színész. Roy Scheider (1935) amerikai színész. NAPI VICC A mamapatkány kispatkányá- val sétál a csatornában, és elrepül a fejük felett egy denevér. Megszólal a kispatkány:- Nézd mama, tündér! Szaftos káromkodásával biztos felébresztette a nézőt Paudits a tévében őrjöngött ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Paudits Béla tegnap reggel felejthetetlent alakított a Mokkában, a színművész gyakori káromkodásokkal kísért kirohanást intézett a bulvársajtó ellen. Paudits Béla két, állítólag elhallgatott gyereke ügyén háborodott fel - régi újságokkal, címlapokkal bizonyította is, hogy szó nem volt arról, hogy ő eltitkolta volna gyerekeit. Reggeli műsorhoz képest viszont szokatlan volt az indulatos hangnem, gyakran szaftos káromkodásokat is hallhatott a kávét álmosan kavargató, a képernyőt csipás szemekkel bámuló, pizsamában időző, ébredező néző. A műsor elején látható-hallható őrjöngést Liptai Claudia igen nehezen fékezte meg, talán úgy érezte, hogy jobb, ha a színművész kitom(Fotó: Színes Bulvár Lap) bolja magát. Jól számított, mert a bő hétperces jelent végére Paudits egészen megszelídült. Szörényi Péter, a műsor főszerkesztője szerint a műsorvezető nem hibázott. ,,Claudia figyelmeztette a művészt, hogy ilyeneket nem mondunk élő adásban sem. A káromkodás nem öncélú volt, én ugyan nem értek vele egyet, de ebben az esetben elfogadtam. Ez egyfajta kirohanás volt a bulvár ellen. Megfordult a fejemben, hogy megszakítjuk az adást, de végig bíztam a műsorvezetőben, hogy ura lesz a helyzetnek. Ha nyíltan uszító vagy rasszista szöveggel jön valaki, akkor persze idejében lépek“ - mondta. A főszerkesztő úgy látja, hogy rosszabb lett volna a helyzet, ha lekeverik az indulatos művészt, mert az a témával és az emberrel szemben lett volna sértés. „Ő egy fantasztikus művész, extravagáns megnyilatkozásokkal együtt“ - védte Pauditsot. Szörényi emlékszik pár esetre, mikor elszabadultak az indulatok a stúdióban, így akadt olyan, amikor Tomcat lehülyézte a műsorvezetőt, Csiszár Jenőt. A közelmúltban, október 3-án Benkő Dániel káromkodott csúnyán élő adásban, a Mokka stábja épp ma tudta meg, hogy az esetet vizsgálja az ORTT. (origo) Már nem lesznek GONDJAI Renault Clio Storia már havi 1460 Sk-tól Renault Clio már havi 1890 Sk-tól Renault Thalia már havi 1470 Sk-tól Renault Kangoo már havi 1980 Sk-tól Szeretett volna új kocsit, de félt a magas törlesztőrészletektől? Ennek most vége. A Renault kidolgozta az EASY - forradalmi autófinanszírozó rendszert. Ha kifizeti a kocsi árának 0-50 százalékát, a következő 24 hónapban csak alacsony havi részleteket törleszt. Letelte után pedig eldöntheti, hogy megtartja-e az autót vagy például újra cseréli. Részletes tájékoztatót olvashat a www.renault.sk honlapon. RENAULT EASY: FORRADALMI RENDSZER - MINIMÁLIS HAVIDÍJ iluőny systém financovanis A feltüntetett havidíjak nem foglalják magukban a biztosítást.Teljes hiteldij mutató 14,37%-tól. Csak az akcióban résztvevő Renault márkakereskedőknél. Az akci&i többi modellre is vonatkozik. DS-CAR spol. s r. o., Gastanovy rád 4178/2, Dunajská Streda, tel.: 031/551 72 32, e-mail: ds-car@partner.renault.sk BP-6-15005 Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (02/59233401, fax: 02/59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421) Főszerkesztő-helyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), Sidó H. Zoltán (02/59233425) Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (02/59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Kocur László - fókusz (02/59233443) Mislay Edit - kultúra (02/59233430), Urbán Gabriella - panoráma (02/59233444), J. Mészáros Károly - sport (02/59233431), Horváth Erika - Nagyszünet, Iskola utca (02/59233427), Klein Melinda - régió (02/59233426), Korpás Árpád - regionális mellékletek (02/59233436). A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 02/59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. Kiadja a Petit Press Rt., e-mail: redakcia@ujszo.com Nám. SNP 30,811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, LubicaTomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 02/59233278, lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235,02/59233200,02/59233240, fax: 02/59233295 E-mail: reklama@ujszo.com . Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLERKft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. Külföldi megrendelések: Slovenská posta, a. s. Úcelové stredisko preplatiteFskych sluzieb tlace, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2. Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. Lapunkat az Illyés Közalapítvány és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja a Kisebbségi Kultúrák 2006 program keretében. ofcjr« uiétSns