Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-07 / 256. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 7. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 9 Az uniós segítséget csak azokra a gépekre lehet igényelni, amelyeket a cukorrépa termelésére használnak Kárpótol az Eastern Sugar gyár? Az uniós kárpótlásból csak azoknak a gépeknek a tulajdonosai kapnak, akiknek a műszaki berendezése, haszongépe 6 évnél fiatalabb (TASR-felvétel) Dunaszerdahely. Hosszas és többszöri tárgyalás után az elmúlt hétvégén sikerült egyezségre jutnia a felszámolásra ítélt dunaszerda- helyi cukorgyár és a répatermelők képviselőinek. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A cukorgyár és a termelők között írásos megállapodás született arról, hogy a dunaszerdahelyi cukorgyár szerződéses partnerei a termelés felszámolásáért milyen mértékű kárpódást kapnak - tudtuk meg Papp Istvántól, a dunaszerdahelyi agrárkamara elnökétől, aki a termelőket képviselő vegyesbizottság tagjaként vett részt a tárgyalásokon. Mint ismeretes, az Európai Unió cukorreformja keretében az Eastern Sugar cég, amely többek között a dunaszerdahelyi cukorgyár tulajdonosa is, az ősz elején bejelentette, hogy felszámolja középeurópai cukorgyártását, ennek keretében Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban beszünteti a gyártást. A cukorreform szabályait meghatározó 320/2006 sz. uniós rendelet, valamint a folyamat lebonyolítását meghatározó 968/2006 sz. előírás alapján a cukorgyárnak, ha 2007-ben megszünteti a termelést és teljes egészében felszámolja a gyárat, a megszabott cukorkvóta alapján tonnánként 730 euró maximális kárpótlás jár. Ez az összeg csak abban az esetben illeti meg a céget, ha az említett módon teljesen felszámolja a céget, a rendelet által engedélyezett a, b, c változatok végrehajtása szerint ez az összeg arányosan csökken egészen 255 euróra. A cégnek ebből kell fedeznie a felszámolás költségeit, az alkalmazottak végkielégítését, a cukorrépa-termelőket és a cukorrépa-termeléshez felhasznált eszközök tulajdonosait. Az uniós előírások szerint a termelőknek és a géptulajdonosoknak 10%-os minimális kárpótlás jár, Papp István szerint a tárgyalásokon elsősorban azért folyt kemény csata, hogy ezt a százalékarányt a termelők szempontjából mennyire lehet javítani. A megszületett egyezmény alapján, a dunaszerdahelyi cukorgyár felszámolásáért járó mintegy 51 millió euróból - ami közel 2 milliárd koronának megfelelő összeg - a termelők és a géptulajdonosok 20%-os részesedést kapnak. Az egyes termelők a szerződéssel lekötött mennyiség részarányában részesülnek ebből az összegből. A termelők számára ezt az összeget két tételben fizetik, az első részt, az összeg 40 százalékát a jövő év júniusában, a fennmaradó 60%-ot pedig a rákövetkező esztendő februárjában. A kölcsönösen elfogadott egyezség tartalmazza, hogy a géptulajdonosok mely gépekre igényelhetik a kárpódást. Ez alapján a kárpótlást csak azon gépekre lehet igényelni, amelyeket kifejezetten egy célra, a cukorrépa-termelésre használnak, ilyenek a speciális vetőgépek, betakarító gépek (önjáró vagy vontatott változatban), répakiszán- tó és répatisztító berendezések, sorközművelők. Az öntözőberendezések és a permetezők viszont már nem kerültek bele a kárpótolandó gépek kategóriájába. Ugyanakkor a kárpótlás csak azon gépek után jár a tulajdonosaiknak, amelyek kora nem haladta meg a 6 évet, tehát még leírás alatt van. Papp István szerint a cukorrépatermelőknél kevés ilyen „fiatal” gép található, ezek inkább a szolgáltatást nyújtó cégeknél vannak. A gépek kárpótlási értékének kiszámítására is megszületett a kiszámítás módja. A beruházás értékéből levont amortizációs érték adja meg a lehetséges értékesítési árat, ennek az összegnek a felét kapják meg a gépek tulajdonosai azzal a megkötéssel, hogy aki a Dunaszerdahelyi járásban a cukorgyár számára kiszámított átlagos répaterületnél, nevezetesen 582 hektárnál kisebb területen vett részt a termelésben szolgáltatóként, akkor annak még ezt az összeget is arányosan csökkentik. A cukorgyár képviselete rövidesen tárgyalást kezdeményez a szaktárca képviseletével is, hogy a megegyezett feltételeket szentesítse. (szil) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Újabb csúcson a szlovák korona Pozsony. A szlovák korona tegnap újabb történelmi csúcsot döntött. A reggeli 36,28 korona/euró nyitóárról 36,15 korona/euróra erősödött. Mindez elsősorban a külföldi és hazai bankoknak köszönhető, amelyek nagyban vásárolják fel a koronát - állítja Patrik Malec, az UniBanka szakértője. A pénzügyi elemzők szerint az elkövetkező napokban a korona további erősödésére számíthatunk. (SITA) LCD-monitorok Szlovákiából Nagyszombat A Samsung Elektronics Slovakia a Nagy- szombati járásban fekvő Vode- radyn tervezi felépíteni új, LCD monitorokat gyártó üzemét. A cég 14,6 milliárd koronás beruházásának köszönhetően 1500 embernek adhatnak munkát. A gyár építését a jövő év februárjában kezdenék meg, a gyártást pedig már 2008 tavaszán beindíthatnák. A Samsung napjainkban Galántán működteti legnagyobb telephelyét. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 36,172 Lenqyel zloty 9,456 Anqol font 54,014 Maqvar forint (100) 13,940 Cseh korona 1,295 Svéd korona 3,956 Dán korona 4,852 Szlovén tollár (100) 15,102 Japán jen (100) 24,059 Sváici frank 22,664 Kanadai dollár 25,093 USA-dollár 28,479 VÉTEL- ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 35,18-37,18 27,65-29,31 1,27-1,33 13,29-14,59 OTP Bank 35,23-37,07 27,67-29,20 1,26-1,33 13,42-14,45 Postabank 35,20-37,14 27,71-29,25 1,27-1,33 12,14-15,74 Szí. Takarékpénztár 35,23-37,04 27,67-29,12 1,26-1,33 13,30-14,56 Tatra banka 35,24-37,12 27,72-29,20 1,27-1,33 13,40-14,50 UniBanka 35,26-37,10 27,74-29,19 1,26-1,33 13,59-14,30 Általános Hitelbank 35,24-37,12 27,71-29,19 1,26-1,33 13,42-14,45 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2006. nov. 5-től) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla CSOB 0,20-0,50 1,30-1,90 1,70-2,30 2,05-2,65 2,35-2,85 1,05-1,65 0,20 Privatbanka 0,70 1,80-2,10 2,40-2,70 2,70-3,00 3,80-4,100,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,30 0,90-1,10 1,10-1,35 1,75-1,95 1,75-1,95 2,00-2,20 0,10 OTP Bank 0,50 2,30-2,60 2,60-2,90 2,80-3,10 4,00-4,20 4,05-4,35 0,00-0,75 Istrobanka 0,90-1,05 1,80-2,10 2,40-2,70 2,70-3,00 4,200,15 Ludová banka 0,45 1,70-2,10 2,00-2,50 2,50-3,00 3,10-4,10 2,80-3,10 0,20-0,70 UniBanka 0,80-0,90 0,85-1,00 1,00-1,20 1,70-1,90 1,80-2,00 individuális 0,10 Dexia banka1,20 2,10-2,60 2,40-3,00 3,20-3,80 2,80 0,10 Tatra banka 0,30 1,85-2,05 2,20-2,40 2,85-3,05 3,85-4,050,30 Slovenská sporitefna1,80-2,00 2,40-2,60 2,80-3,00 3,60-4,00 2,80 0,10-1,10 Vseobecná úverová banka1,75-2,40 2,10-2,65 2,35-3,25 3,20-4,10 4,00-4,10 0,10-1,50 Postová banka 1,30 1,90-2,20 2,40-2,60 3,00-3,50 4,00-4,50 4,00 0,10-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2006. nov. 5-től) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 0,90 1,001,000,10 Privatbanka 1,15 1,251,35 1,50 0,20 OTP Bank 1,80 2,00 2,00 2,252,30 0,55 Istrobanka 2,200,50 Ludová banka 1,40 1,501,701,70 0,50 UniBanka0,801,00 1,00 1,00 0,10 Postová banka 1,00 1,104,004,10 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,001,00 0,40 Tatra banka0,50 Slovenská sporitefna 2,40-2,60 2,80-3,003,60-4,002,80 0,10 Vseobecná úverová banka 2,50 2,803,703,70 0,10-2,40 A CS0B-NÉL KIFIZETŐDŐ ŐSZ VÁRJA A VÁLLALKOZÓKAT A sikeres üzlet alapja a minél kisebb költségek és maximális időráfordítás mellett a felkészült reagálás. A CSOB-nél ennek tudatában vagyunk, ezért speciális szi akciót kínálunk minden vállalkozónak, amelyet 2006. XII. 31-áig vehetigénybe. Illeték nélkül Konkurencián felül.allo, csak 9,9%-os kamatlabaRKai Létesítsen CSOB Podnikatel'ské konto Komplet számlát, és év végéig dfíjmentesen kapja. Ezen kívül még korlátlan mennyiség, választott tranzakcót kap: • elektronikus belföldi fizetési utasítást • fogadott befizetéseket • folyamatos érvényű átutalási megbízással vagy inkasszóval történő fizetéseket • Szlovákiában és külföldön használható fizetőkártyát • a CSOB bankautomatáin keresztüli, Szlovákián belüli kivétek lehetőségét Havonta a rendelkezésére áll egy bankfióki operációkra, 10 betétre és kivétre és ugyancsak 10 átutalási megbízásra vonatkozó csomag is, amelyhez CSOB BusinessBanking 24 home-banking szolgáltatás és szimbolikus, 1 koronáért egész évre online könyvelésvezető cégi agenda is tartozik. Az őszi akciónkkal kapcsolatos kérdéseire szívesen válaszolunk a CSOB kirendeltségein és üzletközpontjainál. 24-es CS0B-V0NAL: 0850 111 777 Az is tudjuk, hogy a mindig kéznél levő elegendő pénztartalék hatalmas előnyt jelent, ezt vállalkozók milliói tudják az egész világon. Amint tudjuk, az idő pénz - és az Ön ideje megfizethetetlen. Ezért ajánljuk a CSOB Firemné kreditné karty hitelkártyát, amelyet 2006. XII. 31-éig 3 hónapra konkurencián felül álló, csak 9,9%-os kamatlábakkal kap, ehhez: 400 000 Sk-s limitet 45 vagy 55 napos kamatmentes időszakot pénzt bármire bármikor olcsóbb, CSOB bankautomatáin keresztüli pénzkivétet a kártya limitjével megfelel összegig A CSOB Biztosító különböző biztosításait D.A.S. - jogi védelmi biztosítást Profesionáli pracujú pre vás CSOB BP-6-14637