Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-07 / 256. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 7. Régió 5 A Selye János Gimnáziumban sorra korszerűsítik a szaktantermeket, a fizikum után megú jult a kémikum is Sikeresen pályáznak a CEF-nél A korszerű kémiai szaktanterem felújítását a CEF pályázatán nyert pénzből finanszírozta az iskola (Vas Gyula felvétele) Komárom. Hatszázezer korona ráfordítással újították fel a Selye János Gimnázium kémiai szaktantermét. Az összeget a Közép-Európai Alapítvány (CEF) pályázatán nyerte el az iskola, csakúgy, mint egy évvel korábban a fizikai szaktanterem korszerűsítéséhez szükséges 600 ezer koronát. V. KRASZN1CA MELITTA A tegnapi ünnepélyes átadáson Andruskó Imre iskolaigazgató külön köszönetét mondott a jelen lévő Bastrnák Tibor polgármesternek, aki hathatós segítséget nyújtott a CEF képviselőivel való kapcsolatfelvételben. „Ellenlábasaim általában szememre vetik, hogy halmozom a funkciókat. Bizton állíthatom viszont, ha polgármesteri posztom mellett nem lennék parlamenti képviselő is egyben, nem tudnék olyan kapcsolatrendszert kialakítani, amelynek köszönhető például a CEF vezetésének pozitív hozzáállása is a komáromi gimnáziumhoz” - tette hozzá Bastrnák Tibor. A gimnáziumban már készül a következő, CEF-hez benyújtandó pályázat, amely, ha sikeres lesz, a biológiai szaktanterem felújításához szükséges pénzt biztosítaná az intézmény számára. ,A CEF mindenekelőtt a jogi személyek által felajánlott kétszázalékos adórészből finanszírozza a hozzá beérkezett projekteket, és legnagyobb támogatójuk a Slovnaft csoport. Ha a kormány jövőre fél százalékra csökkentené a felajánlható adórészt, az hátrányosan érintené azt a több tucat pályázót, aki az üyen és hasonló alapítványoktól remél támogatást” - mutatott rá Andruskó Imre. A felújítás során a tanári szertár áthelyezésével növekedett a szak- tanterem mérete is, a terem első felébe padok kerültek, így a helyiség tanteremként is működik. Az igazgatótól megtudtuk azt is, hogy az iskolaév elején a Pázmány Péter Alapítványnak és a Pro Professione Alapítványnak köszönhetően korszerű nyelvi laboratóriumot rendeztek be, a Gimisz Diákszínpad pedig ugyancsak a Pázmány Péter Alapítvány támogatásának köszönhetően kap új színpad- és fénytechnikai berendezéseket. Érsekújvár díszpolgárává avatták Chrenka Edit nyelvészt és Jozef Luciák atlétát Polgármesteri díjat kapott két helybeli cég is SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A képviselő-testület ünnepi ülésén Érsekújvár díszpolgárává választották Chrenka Edit nyelvészt, szótárkészítőt és Jozef Luciakot, aki az adétika területén ért el jelentős eredményeket. „Ez a város toleranciára és a nyelvek iránti szeretette nevelt engem, szótárakat írtam, szerkesztettem, hogy hidakat emeljek az emberek között” - ezekkel a szavakkal vette át az elismerést a szülővárosától Chrenka Edit. A Pro Űrbe 2006 - a város fejlesztéséért, hírnevének öregbítéséért járó kitüntetést a nyolcvanéves Budinsky Ernő kapta Chrenka Edit az oly sokak által használt magyar-szlovák, szlovákmagyar szótár szerkesztője szülővárosa, Érsekújvár Díszpolgára lett (Képarchívum) Három szervezetet is kitüntettek A város hírnevét idehaza és külföldön egyaránt öregbítő három szervezet is polgármesteri díjban részesült idén. Az Érsekújvári Városi Labdarúgó Egyesület labdarúgó-iskolája nevében az elnök és az edző, Stefan Labay kapott elismerést. A polgármesteri díjjal kitüntetett cégek nevében azok vezérigazgatói mondtak köszönetét: a dinamikusan fejlődő Orgeco Kft. nevében Emest Haris, a külföldi sikereket is elért Pastorkalt Részvénytársaság nevében Peter Visnovsky. (száz) a kórház színvonalas ideggyógyászati osztályának megalapításáért. Magyar Béla a város kulturális, társadalmi és szociális életének fejlesztéséért, a hatvanéves Molnár János az adétika terén végzett munkájáért, Jozef Palacka a Divadlo mladych társulat alapításáért kapta a Pro Űrbe díjat. Nagy tapssal fogadta a közönség Nátek Sándor református lelkészt, aki a város ifjúságának lelki neveléséért, a hagyományok ápolásáért kapott díjat hatvanadik születésnapja alkalmából. Az ünnepelt Szent János szavaival köszönte meg az elismerést: Szeressétek egymást, ennyi mindig, mindenkor elég! Idén polgármesteri díjjal tüntették ki Sofia Hatinovát, a 2006-os év első újszülöttjét. Szüágyi Tibor szobrászművész szülővárosához való őszinte kötődéséért és a város tereit díszítő alkotásaiért részesült elismerésben. Polgármesteri díjat kapott Miroslava Bokrosová az érsekújvári kutyamenhely dolgozója, aki több - sorsára hagyott - állatot is megmentett már. Hatvanadik születésnapja alkalmából Michal Kovác idegsebész; a speciális oktatás területén elért eredményeiért Judita Poncáková; az ifjú tehetségek kibontatkoztatásáért Németh Gabriella; a Csemadok helyi szervezetében kifejtett sokéves munkájáért Farkas Margit vett át díjat Gejza Pischinger polgármestertől. Majd kétszázezer koronát kaptak az egyháztól Megújult a református templom tetőzete FORGÁCS MIKLÓS Kisölved. Közel kétszázezer koronából újult meg a kétszáz lelkes Garant menti község református templomának tetőzete. Bacsa Zoltán polgármester elmondta, egy évvel ezelőtt kezdődött meg az épület szépítése, akkor a falu költségvetéséből erre a célra elkülönített majd ötszázezer koronából felújították a templom tornyát. Idén október 15-én pedig nekikezdtek, a helyenként már életveszélyes állapotban lévő tetőzet felújításának. Két hétig tartottak a munkálatok, a kivitelező egy zselízi cég volt. A munkálatokat egyházi forrásokból finanszírozták. Ambrus Erika a helyi gyülekezet lelkésze tájékoztatta lapunkat, hogy a pénz egy része zsinati segélyből és kölcsönből, másik része pedig a hívek és az egyházmegye adakozásából származik. Az egyház a polgár- mestert bízta meg a felújítás levezénylésével, az anyagbeszerzéssel, a munkák felügyeletével. „Eredetilegjövő tavaszra terveztük a munkálatokat, de vészhelyzet volt, féltünk, annyi ideig már nem bírja a Ambrus Erika, a kisölvedi lelkész szavai szerint, „bár elég nyomorúságos helyzetben van mindenki, mégis szívesen adtak az emberek, s kiderült, nem a legmódosabb, legjobb helyzetben lévő gyülekezetek voltak a legadakozóbbak, sőt távolabbi falvakból is küldtek pénzt a munkálatokra" (Riedly Krisztián felvétele) tetőszerkezet. A gerendák teljes cseréjére nem került sor, de körülbelül húsz százalékukat ki kellett cserélni. Mind az 52 horoggerendát is megerősítettük. Az elöregedett cserepet Róva típusú, nyolcvanéves élettartamú pléhlemezre cseréltük. Erre azért is volt szükség, hogy amennyire lehetett, tehermentesítettük a gerendázatot. A cserép hozzávetőleg tíz tonnát nyomott, az új pléhborítással egy- tizedére csökkentettük a súlyt, vagyis alig egy tonna anyag terheli most a tetőszerkezetet” - közölte Bacsa Zoltán. Sor került a vízelvezető csatornák, és a tetőborítást tartó lécezés teljes cseréjére is. Jövőre a templom épületének külső vakolatát szeretnék felújítani, ennek költségvetését még nem dolgoztuk ki, de körülbelül kétszázezer koronába fog kerülni. A tetőzet felújítása október 26-án, csütörtökön fejeződött be, s a vasárnapi istentiszteleten avatták fel hivatalosan is. Ambrus Erika elmondta, igazi nagyszabású ünnepség majd a vakolatjavítás után lesz az egészében megszépült templomban. AJÁMLÓ November 7. (kedd) Naiv Színház előadásában a váKomárom - 19.00: Stanis- rosi művelődési központban, lav Stepka: Tízparancsolat - tíz Jegyelővétel: 035/7713 550, dalos színpadi mese, a Radosini 7713 170. (vkm) Aktív szerepet vállal a dunaszerdahelyi munkahivatal a tartósan munkanélküliek problémájának megoldásában, tanfolyamokat szerveznek az álláskeresők számára Hátrányos helyzetben vannak a pályakezdők és az 50 évnél idősebbek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. A munkaerő- piacon speciális helyet foglalnak el a pályakezdők, valamint az 50. életévüket betöltött álláskeresők. Az ő lehetőségeikről Hanuliak Ildikó, a járási munkahivatal foglalkoztatási osztályának igazgatója tájékoztatta lapunkat. A pályakezdők jelenleg az álláskeresők 7,25 százalékát teszik ki. E csoporton belül a legszámottevőbb réteget a teljes középfokú végzettséggel rendelkezők és a szakmunkás végzettségűek alkotják. A pályakezdők száma a nyilvántartásban minden év szeptemberében megnövekszik, majd az év folyamán 5 százalékra csökken. - nyilatkozta az igazgatónő. Mindez a pályakezdők rugalmasságával, magasabb munkaerő-piaci mobilitásával függ össze. A hivatal szakmai, pályakezdői gyakorlaton való részvétel lehetőségét biztosítja számukra, amely iránt nagy az érdeklődés. Ezenkívül munkaajánlatokat is kapnak a hivataltól, nemcsak a járás és Szlovákia határain belül, hanem az EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) hálózat segítségével külföldön is. A kis- és középvállalkozások is előszeretettel foglalkoztatnak pályakezdőket. Pályakezdőnek minősül minden 25 évnél fiatalabb álláskereső. A szakmai gyakorlatra való besorolás egyeden feltétele, hogy a pályakezdő legalább 15 napig a munkaügyi hivatal nyüvántartásában álláskeresőként szerepeljen. A szakmai gyakorlat hossza 6 hónap, heti időtartama 20 óra. Az álláskereső ismételt besorolása pályakezdői gyakorlatra az előző befejezése után 12 hónappal lehetséges. A gyakorlat ideje alatt egységesen havi 1700 korona támogatásban részesül, ha balesetbiztosítást köt, a hivatal megtéríti annak összegét. A 2006-os év első felében 205jelentkező vett részt pályakezdői gyakorlaton a hivatal közvetítésével. Az év ugyanezen időszakában 193 személynek sikerült elhelyezkednie. A leginkább veszélyeztetett és állandóan növekvő létszámú csoportot az 50 évnél idősebb álláskeresők alkotják. 2006 augusztusában a munkanélküliek 22,8 százalékát tették ki. A hátrányos helyzetű álláskeresőt - ebbe a csoportba tartoznak az 50 év fölöttiek - foglalkoztató munkaadó számára foglalkoztatási támogatást nyújtunk. A támogatást az a munkáltató igényelheti, aki a hátrányos helyzetű álláskeresőt újonnan létesített munkahelyre veszi fel. Ebben az esetben a felvételt megelőző nyü- vántartás időtartama legalább 12 hónap kell hogy legyen. A Dunaszerdahelyi járásban vállalkozói tevékenységet folytató munkáltató esetében az egy munkaviszonyba felvett álláskeresőre jutó támogatás összege az első 6 hónap folyamán a havi bérköltség 42 százaléka, a további 9 hónap folyamán 26 százaléka. A nem vállalkozói tevékenységet folytató munkáltató (egyesületek, államigazgatási vagy önkormányzati szervek stb.) esetében ez az összeg az első 6 hónap folyamán a havi bérköltség 55 százaléka, a további 9 hónap folyamán 26 százaléka. A munkáltatónak a támogatott munkahelyet 2 évig kell fenntartania. A foglalkoztatás elősegítését célzó állami támogatási rendszer nem vonatkozik a szénbányászaira, a hajóipari és közlekedési ágazatban nyújtott támogatásra, az exporttámogatásokra, valamint a hazai terméknek az importtermékkel szembeni használatát előnyben részesítő tevékenységek támogatására. A tartósan munkanélküliek problémájának megoldásában is aktív szerepet vállal a hivatal. Partnerként együttműködik különböző intézményekkel, polgári társulásokkal, amelyek motivációs tréninget, szükség esetén képzést biztosítanak. A hivatal nemcsak a tartósan munkanélkülieket, hanem a többi hátrányos helyzetű, valamint halmozottan hátrányos helyzetű álláskeresők csoportját (pl. pályakezdők, egészségkárosodott személyek), is támogatja csoportos foglalkozások formájában. A hátrányos helyzetű álláskeresőt foglalkoztató munkaadó számára, hasonlóan, mint az 50 évnél idősebbek esetén, foglalkoztatási támogatást nyújtanak. A 2005-ős év folyamán közel 1200 álláskereső részére szervezett tanfolyamot a dunaszerdahelyi munkahivatal. A tanfolyamok elvégzése után a munkanélküliek több mint 50 százaléka elhelyezkedett. A tanfolyamok meghirdetésekor figyelembe veszik a munkaerő- piac elvárásait és az álláskeresők igényeit. Szerveznek számítástechnikai, könyvelői tanfolyamokat, kezdő vállalkozók elsajátíthatják a vállalkozás elindításához szükséges ismereteket, (la)