Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-06 / 255. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 6. Sportvilág - labdarúgó corgon liga 17 Ez az ordító Inter-helyzet kimaradt (SITA-felvétel) Sokat érő Moughfire-góllal nyertek Nagyszombatban a szenciek; pozsonyi összecsapást vesztett az Artmedia Élesedő csata a nyolcba kerülésért Alig történt változás a táb­lázaton a labdarúgó Corgon Liga 19. fordulója után: to­vább menetel az exbajnok zsolnai csapat, s mögötte egyre élesebb csata folyik a nyolc közé kerülésért. ÖSSZEÁLLÍTÁS A listavezető mindhárom ül­dözője vereséget szenvedett: az Artmedia Pozsonyban bukta el a mérkőzését - sorrendben már má­sodszor. Ez a vereség sem veszé­lyezteti a fővárosiak élmezőnyben maradását. Ugyanígy járt a bajnok rózsahegyi együttes, amely öt for­dulón át képtelen volt győzni. Ezút­tal a dubnicai pályán hagyta a pon­tokat. Három mérkőzés után visszatért a csapatba Rák Róbert, aki megszerezte nyolcadik gólját, de a hazaiak erre két találattal vála­szoltak, és győztek. A kassaiak közvetlenül a lista­vezető pályáján tapasztalhatták, milyen játékerőt képvisel a Vrba- legénység, és csak Pulen Géza ka­pusbravúrjai mentették meg a csapatot a nagyobb vereségtől. A besztercebányaiak, a Slovan, a nyitraiak és a szenciek őrzik he­lyüket a legjobb nyolc között, amely lehetőséget kínál tavasszal csatába szállni a bajnoki címért. Különösen értékes a szenciek nagyszombati győzelme (szabad­rúgásból Moughfire volt eredmé­nyes), de a végkifejlet szempont­jából nagyon fontos mérkőzésen legközelebb az Intert fogadják. Nem mondtak még le a nyolcadik hely megszerzéséről a pozsonyi sárga-feketék sem, különösen az­után, hogy Bernady bravúrjainak köszönhetően megverték az Art- mediát. Ugyancsak felpaprikáz­hatja a Dubnicát a bajnők legyőzése, edzőjük szerint tovább hajtanak a nyolcba kerülésért. És az sem kizárt, hogy a nagyszom­bati csapat-átalakítás után még egy kísérletet tesz a Spartak arra, hogy kiszorítson valakit a legjob­bak közül. Szombati hazai döntet­lenjük után erre már nem lesz le­hetőségük a sereghajtó trencséni- eknek. (ú) Nyert az Inter, de az ellenfél tehetetlensége és kihagyott büntetője is segített A mafla, a bundázó és az érthetetlen Adamec-felhördülés „Nem akartak nyerni” Nagyszombat. Bonyolultabbá vált a nagyszombatiak esedeges legjobb nyolc közé kerülése a Cor­gon Ligában, miután szombaton hazai pályán kikaptak a szenciektől (0:1). Jozef Adamec, a Spartak ve­zetőedzője már a bajnoki után je­lezte, hogy kénytelenek lesznek megválni néhány játékostól. Négy pont a nagyszombatiak hátránya a nyolcadik nyitraiak mö­gött, és még küenc, rendkívül fon­tos pontért főijük a csatározás. „Semmit sem tartottunk be abból, amire egész héten és a meccs előtt készültünk. Kaotikusán futballoz­tunk. Csak ívelgettük a kapu elé a labdákat, és felelőtlen játék után kaptunk ki - háborgott a vesztes bajnoki után Jozef Adamec, majd hozzáfűzte: - Néhány játékos ki- érezte, hogy a legjobb nyolcba jutás esetén megkezdődne a fiatalítás. Ezért nem akartak nyerni. Valami­nek történnie kell, hogy helyet ad­junk a fiatal játékosoknak. Akik ma felelőtlenül futballoztak, azoknak nincs keresnivalójuk a csapatban. Arra törekednek, hogy az osztályo- zóban ragadjunk. Azért néznek ki így a mérkőzéseink.” (tasr) Adamec már nem tűri tovább a mérkőzések megtorpéedózását (SITA-felvétel) MÓZES SZABOLCS Pozsony. A fenti cím nem Guy Ritchie legújabb filmjének meg­nevezése, Madonna férje azonban bőven inspirálódhatna honi lab­darúgásunk láttán. A mafla, a bundázó és az érthetetlen - a Cor­gon Ligában mostanság ennek a három tényezőnek egy Inter-Art- media mérkőzésen lelhető meg az igazi esszenciája. Szombaton is találkozott egymással a két csa­pat. A mafla, amelyikre lassan már az öreg vecerníkes kollégák sem kíváncsiak, és az újságírók is csak talán az ingyen sör és szend­vicsek miatt mennek ki rá. És a vélhetően bundázó, amely az el­VLASTIMIL PALICKA (Trencín): „Elégedetlen voltam az első félidei játékunkkal. Jobb, mozgékonyabb vendégcsapatot láttunk. Hiányos­ságainkat megbeszéltük a szünet­ben. Meg is lett az eredménye.” IVAN GÁLÁD (Nitra): „Mivel utóbbi két bajnokinkat elveszítet­tük, kénytelen vagyok örülni az idegenben szerzett egy pontnak.” DUSÁN RADOLSKY (B. Bystri­ca) : „Főleg mi játszottunk óvatosan az első félidőben. A Slovan valami­vel jobb volt, de a szünet után előttünk kínálkozott gólszerzési al­kalom. Különösen az első negyedó­ra sikerült jól, amikor Semeník a felső lécet, Lietava pedig a kapufát találta el.” JOZEF JANKECH (Slovan): „Több helyzetünk volt az első fél­időben. Kár, hogy kimaradtak. For­dulás után jobb volt a Dukla. Ka­punkhoz szegezett bennünket, de erre számítottunk. Jó, kiegyensú­lyozott meccset láttunk, igazságos végkifejlettel.” múlt fordulóban az egész honi futballtársadalmat magára hara­gította. Az érthetetlen kategóriá­ba pedig az a pár száz néző tarto­zik, aki mindezek ellenére is ké­pes hóhullásban, nullához közeli hőmérsékletben kimenni és fa- gyoskodni. No meg mérgelődni. Talán mazochisták, vagy fizetik őket? Ami pedig a mérkőzés menetét illeti, röviden visszaadható - az első harminc percben még lát­szott, melyik csapat néz le a táblá­zatról a másikra, az Artmedia sor­ban dolgozta ki lehetőségeit, hogy aztán azokat mind a kapus­ba vagy mellé lője. Ki lehet hagyni ennyi ajtó-ablak helyzetet? Úgy LADISLAV JURKEMIK (Inter Bratislava): „Négy góltól mentette meg csapatunkat Bernady kapus. Beavatkozásai nélkül teljesen más­képpen alakult volna a találkozó. Fegyelmezett és jól szervezett má­sodik félidei játékunkért és két szép gólhelyzetünkért - egy kis szeren­cse kíséretében - megérdemelten nyertünk.” STEFAN HORNY (Artmedia Bra­tislava): „Már az első játékrészben három gól rúghattunk volna, mégis egy hiba után az ellenfél volt ered­ményes. Sajnos, Kozák is kihagyta a büntetőt, és még korábban meg­sérült Halenár, aki helyett nem volt igazi támadóm a kispadon. Ennek is megittuk a levét.” PAVEL VRBA (Zilina): ,A nehéz pályaviszonyok nem kedveztek technikás csapatomnak. A körül­ményekhez képest elfogadható já­tékot láttunk.” JÁN BODNÁR (kassai másod­edző): „Csak Pulen kapusnak kö­szönhetjük, hogy szünetig nem néz ki, igen. Az eredménytelen igyekezetre a koronát Kozák hihe­tetlenül gyenge 11-ese tette fel az 58. percben, amely után minden­ki a fejét fogta - valaki nevetett, valaki sírt, valaki még csodálko­zott (boldogok a tudatlanok!). És az Inter? Belőtte egyetlen komoly első félidei helyzetét, a második­ban pedig igyekezett játszani, ami a passzív és tébolygó ligetiek mel­lett mehetett is nekik. Első osztá­lyú komédia volt, aki élvezi a falu­si meccsek klasszikus hangulatát - ahol Józsi bácsi az észosztó annak csak ajánlhatjuk. Aki pedig focit szeretne látni, az inkább ke­rülje el a pasienkyi stadion nevű létesítményt. kaptunk több gólt. A zsolnaiak a nehéz talajon is jól adogattak, és megérdemelten nyertek.” PETER GERGELY (ZTS Dubni- ca): „Számos lehetőségünk akadt, s végre mi rúgtunk több gólt, mint az ellenfél. Szerencsénk volt Nezmar és Zofcák helyzeténél.” FRANTISEK KOMNACKY (Ruzomberok): „Nem lett volna rossz a döntetlen sem, de mi nyerni akartunk, akárcsak a hazaiak. A szerencse a vendéglátóknak kedve­zett.” JOZEF ADAMEC (Tmava): „Kép­telenek voltunk a tizenhatoson be­lül érvényesülni, a kapott gól a ka­pus számlájára írható.” JOZEF VALOVIC (Senec): „Fon­tos meccsen fontos pontokat sze­reztünk. Segíthetnek a legjobb nyolc közé kerülésben. Rúgtunk egy gólt, és ellentámadásainkból még több is születhetett volna. Ki­váló pályán és jó légkörben futbal­loztunk.” (sita) EDZŐMÉRLEG JEGYZŐKÖNYV - 19.FORDULÓ ■mmwsmm..- ......... • *■ w ■■■■■• ,,-■■■> [«h» jv. ,,..Y -»«_. AS Trencín-FC Nitra 0:0 Játékvezető: Valásek, 423 néző. Sárga lap: Novisedlák (Trencín). TRENCÍN: Belic-Dolezaj, Horváth Cs., Micenec, Krsko-Baranyai (81. Pastva), Czinege, Dobes, Kovalík, Novisedlák (46. Kasá- lek)-Styvar. NITRA: Senecky-Ceman, Stájer, Pavol Farkas, Dat- ko-S. Balis (61. Erik Hrncár), M. Farkas, Harmse (80. Curgali), Grajciar, Babic (61. Szórád)-A. Hesek. Dukla Banská Bystrica-Slovan Bratislava 0:0 Játékvezető: Havrilla, 2307 néző. Sár­ga lap: Lietava, Velicky, ill. Chlebek. B. BYSTRICA: R. Zajac-Marek Sémán, Velicky, Peter Farkas, Kotrys-Pe- covsky, Wozniak, Bazik, M. Pancík-Se- meník, Lietava (66. Rendla). SLOVAN: Prole-Seve- la, Hanek, Polgár, Urgela-Slovák, Kubala, Chlebek, Sedlák, Kosmel’-Masaryk (90. Struhár). Inter Bratislava-Artmedia Bratislava 1:0 (1:0) Góllövő: Urban (43.). Játékvezető: Richtárik, 863 néző. Sárga lap: Peter Majerník, Pecalka, Matovic, Bernady, ill. J. Kozák. INTER: Bernady-Kaprá- lik, Friga, Kunzo, Matovic-Musil (81. Petrán), Peter Majerník (50. Hejcík), Pecalka, Ur- ban-Slahor, Svancara (90. ^ Dirnbach). ARTMEDIA: Kame- nár-Cisovsky, Debnár, Burák, Cvirik-Guédé, Kozák, Straka G. (77. Gajdos), Tchur-Halenár (19. Durica, 85. Konecny), Oravec. MSK Zilina-MFK Kosice 3:0 (1:0) Góllövők: Jez (29. - 11-esből), A. Ne- mec (79.), Sesták (80.). Játékvezető: Kacenga, 3073 néző. Sárga lap: Jez, ill. Pulen, Basista. ZILINA: Kuciak-Pe- karík, Hubocan, Vomácka, Leit- ner-Zdeno Strba-Sesták, Vrsic (75. Deváty), Jez-Porázik (80. Bélák), A. Nemec (89. Wisdow). KOSICE: Pu- len-Kiss, Kaminsky, Kozák (29. Skolník)-Basista, Cicman-Kolbas, Krakovsky (56. Bohácik), Pavol Majerník, Roman Simko-Pavol Jurco (66. Novák). ZTS Dubnica-MFK Ruzomberok 2:1 (1:1) Góllövők: Adámik (15.), Brusko (88.), ill. Rák (9.). Játékvezető: Samotny, 900 néző. Sárga lap: Rychlík, Zofcák (mindkettő Ruzomberok). DUBNICA: Holec-Pleva, Kopacka, Adámik, Zi- men-Drzík-Kiska, Grendel (77. Izvolt), Novák (87. Kuzma)-Zápotoka (36. Brusko), Filo. RUZOMBEROK: Smieska-Siva, Dvorník, Laurinc, Pospísil (90. Babnic)-Zofcák, Maslo, Bíezny (46. Sedlák), Rychíík-Rák, Nezmar. Spartak Trnava-FC Senec 0:1 (0:1) Góllövő: Moughfire (34.). Játékve­zető: Olsiak, 2067 néző. Sárga lap: Moughfire, Papaj, Marcin (mind Se­nec). TRNAVA: Lipcák-Turtenwald, Hanzel, Poljovka, Filip (79. Vi- do)-Duris (69. Juhász), Kopúnek, Ujlaky, Ctvrtmcek (85. Bla- ha)-Kozuch, Kriss. SENEC: Pernis-Angelovic, Matic, Marcin, Pe- cha-Papaj (75. Rozník), Matej Kovác, Guldan, Moughfire-Takác, Anane (64. Ray). (sita) TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 1. Zilina 19 15 2 2 48:10 47 2. Artmedia 19 10 3 6 33:26 33 3. Ruzomberok 19 8 5 6 25:16 29 4. Kosice 19 8 3 8 25:27 27 5. Banská Bystrica 19 7 6 6 23:25 27 6. Slovan 19 7 5 7 22:25 26 7. Senec 19 7 4 8 18:27 25 8. Nitra 19 7 3 9 14:20 24 9. Inter 19 5 7 7 20:20 22 10. Dubnica 19 5 6 8 21:32 21 11. Trnava 19 5 5 9 20:31 20 12. Trencín 19 3 5 11 16:26 14 Következik 20. FORDULÓ - november 11., 13.30: Senec-Inter, Slo­van-Zilina, Nitra-Ruzombe- rok, Kosice-Trnava, Dubnica— B. Bystrica, Artmedia-- Trencín. Góllövőlista 11 gólos: Nemec (Züina). 8 gólos: Rák (Nitra 1/Ruzombe­rok 7), Füo (Dubnica), Reiter (Artmedia), Vrsic (Zilina). 7 gólos: Nezmar (Ruzomberok), Oravec (Artmedia), Masaryk (Slovan), Sesták (Züina). 6 gólos: Porázik (Züina), Lieta­va, Bazík (mindketten B. Bystri­ca), Kunzo (Inter Bratislava). 5 gólos: Jurco, Majoros (mind­ketten Kosice), Kriss (Tmava). 4 gólos: Halenár, Cisovsky (Art­media), Moughfire, Takác (mindketten Senec), Medved (B.Bystrica), Jez (Züina), Czine- ge (Trencín), Kozuch (Trnava). 3 gólos: Pavol Sedlák (Slovan Bratislava), Semeník (Banská Bystrica), Lesták (Trencín), Piat- ka, Bicák, Pavol Majerník (mind Kosice), Vomácka (Züina), Sla- hor, Musü (mind Inter Bratisla­va), Kozák, Cvirik (mindketten Artmedia), Anane (Senec), Cur­gali (Nitra). (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents