Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-30 / 250. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 30. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ ROSSZÍJ SZKAJ A GAZETA Az orosz kormánylap arra biztatja az EU-t, hogy közvetítsen a magyar polgári szembenállásban, ezzel lényegében elősegítve a kormány fennmaradását. Ha lefejtjük a politikai héjat, akkor a magyar utcai zűrzavart a radikális hiánycsökkentési program idézte elő, amely azt szolgálja, hogy Magyarország 2009-ben bevezethesse az eurót. Ez azért szükséges, hogy a 2007-13-as EU-költségvetésből szubvenciókhoz juthasson, összesen 21 milliárd euróhoz. Ám Brüsz- szelnek módjában áll haladékot adni a magyaroknak, anélkül, hogy megfosztaná őket a szubvencióitól.- Mikor büntetik meg az egészséges társadalmat veszélyeztető pártokat 50 millióra? (Peter Gossányi rajza] A francia elővárosokban semmi sem változott az egy évvel ezelőtti zavargássorozat óta Párizs bármikor újra lángolhat A rendőrség szerint viszonylag nyugodtan telt a szombatra virradó éjszaka Franciaországban a külvárosi zavargások első évfordulóján, csupán egyetlen súlyos sebesült van, aki nem tudott idejében leszállni egy felgyújtott buszról. GÁL ZSOLT A másod- és harmadgeneráéiós bevándorló fiatalok tömeges munkanélkülisége és a növekvő bűnözés alkotja azt a gyúlékony elegyet, amely bármikor újra lángra robbanthatja Franciaországot. A megoldás a gazdasági rendszer radikális átalakítása lehetne, de erre szinte semmi esély. Francia földön az elmúlt évtizedben a munkanélküliek aránya 9- 10% körül mozgott. A fiatalok között azonban az állástalanok aránya ennek a duplája. Az úgynevezett érzékeny városi zónákban (francia eufemizmus a lepattant, jórészt bevándorlók által lakott, el- gettósodott lakótelepek megnevezésére) az 1999-es népszámlálás 25 százaléknyi munkanélkülit mutatott ki. Az algériai vagy marokkói szülőktől származó, másodgenerációs, már francia állampolgársággal rendelkező 19 és 29 év közötti fiatalok között 40% volt a munka- nélküliek aránya. És ez még mindig nem a negatív csúcs. Néhány „érzéken/’ körzetben a 15-24 évesek közt ennél is magasabb az arány: Grigny Grande Borne negyedében 41,1%, Toulouse La Revnerie és Bellefontaine negyedében 54,4%, Nantes Bellevue negyedében 42,1%, a Párizs melletti Clichy-so- us-bois/Montfermeilben pedig 37,1% a munkanélküliség. Ez utóbbiban robbantak ki 2005. október 27-én a bő három hétig tartó zavargások, amelyek valamennyi fent említett negyedre átterjedtek. A magas munkanélküliséggel kéz a kézben jár a bűnözés. Az utcán dologtalanul tengő-lengő nagyszámú fiatal egy része előbb- utóbb belekeveredik a piti lopások, autófeltörések, kábítószer-kereskedelem ördögi körébe. Az elkövetők egyre fiatalabbak. (A 2005-ös zavargások során Párizs környékén a rendőrség által előállítottak fele még nem volt 18 éves.) Új bűncselekményformák jelentek meg: lopott autókkal történő rodeózás, is- médődő csoportos nemi erőszak, a rendőrök elleni szervezett támadások, bandaháborúk és a vandalizmus különféle fajtái, mindenekelőtt a parkoló autók felgyújtása. Bár az egy évvel ezelőtti zavargások idején sokan döbbenten figyelték, hogy egy éjszaka akár 1500 autót is felgyújtottak a randalírozó fiatalok, de a „városi erőszak” eme fajtáját jól ismerő szakértők aligha voltak meglepve. A szilveszteri bulikat már jó ideje hasonló gyújtogatások kísérték Párizsban. 2003-ban- egy átlagosnak mondható évben- országszerte több mint 20 000 autót gyújtottak fel. A Párizs környéki elővárosokban 1994 és 1998 között négyszeresére nőtt az erőszakos cselekmények száma. 1991- ben a francia hatóságok a bűnözés és a városi erőszak mérésére skálát hoztak létre. A rá következő évben 3000 incidens történt, 1999-ben 29 000-et számoltak össze. A kormány reakciója: felhagytak a városi erőszakmérésével. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a dologtalanul lődörgő fiatalságot (vagy legalább annak egy részét) csak munkahelyek teremtésével lehetne megmenteni az elkalló- dástól. Csakhogy a másod- és harmadgenerációs bevándorlók harmada még a középiskolát sem végzi el, és sok francia vonakodik alkalmazni az arab vagy afrikai neveik és a lakhelyük hírhedt negyedeinek irányítószámai alapján beazonosítható fiatalokat. Franciaországban égetően szükség lenne másfél-két millió munkahelyre, mindenekelőtt az alacsonyabb képzettségűek számára. Ilyen állásokat azonban alig teremt a francia gazdaság. Az okok? A minimálbér 1150 euró, ami nagyjából 8 eurós órabérnek felel meg. Az alkalmazottakat a törvényi szabályozás miatt nagyon költséges elbocsátani, ez csaknem egy évi bérbe kerül. Az igencsak nagylelkű törvények mellett a munkavállalóknak további jogokat biztosítanak a szakszervezetek által kialkudott kollektív szerződések. Ezek az összes dolgozó 92%-ára vonatkoznak. Az alkalmazottnak jár a magas bér, a négyhetes fizetett szabadság, felmondás esetén a több hónapos végkielégítés és felmondási határidő, a 35 órás munkahét (az e fölötti túlórákért magasabb fizetés jár), meg más szociális vívmányok. A francia munkahelyeket a kormány és a szakszervezetek annyira védetté tették, hogy már senki nem teremt újakat. A vállalatok inkább az egy dolgozórajutó termelékenység növelésére koncentrálnak (amely magasabb, mint az USA-ban). A francia jobboldali kormányok már két évtizede próbálnak lazítani a munkaerőpiaci szabályozáson. Terveik azonban állandóan megbuknak a jogaikat féltő alkalmazottak és a szakszervezetek ellenállásán. Tömegtüntetések és sztrájkok miatt fújt visszavonulót a változásokat tervező kabinet 1986-ban, 1994-ben, 1995-ben és legutóbb 2006-ban is. Húsz év alatt az egyetlen komoly gazdasági reform, amely nem vérzett el a tömegek ellenállásán, a Jean-Pierre Raffarin vezette kormány által 2003 júliusában a törvényhozásban átbokszolt nyugdíjreform volt. A lakosság a helyhatósági választásokon és részben az európai alkotmányról szóló népszavazáson büntette meg a kormányt a nyugdíjkorhatár megemeléséért, Raffarinnak mennie kellett. Ilyen előzmények után az ügyeletes kormány százszor meggondolja, hogy újra megkísértse a sorsot egy reformtervvel. A több mint 2,5 millió munka- nélküli elégedetlensége még ha sokszor erőszakos társadalmi robbanáshoz vezet is, nem képes ellensúlyozni a 25 milliónyi foglalkoztatott jó részének ragaszkodását a szociális jogokhoz. Mindenekelőtt a kollektív szerződésekkel bebetonozott biztos munkahellyel rendelkezők, azon belül is az összes dolgozó egyötödét kitevő, külön kasztot alkotó közalkalmazottak védüt foggal-körömmel jogaikat. Nekikjó a 35 órás munkahét, a négyhetes fizetett szabadság meg a többi vívmány, és ezért hajlandók többhetes tüntetéssorozattal vagy az egész országot megbénító sztrájkkal is harcolni a reformok ellen. Az egy életre szóló közalkalmazotti állásban ülő és kényelmes nyugdíj elé néző franciát miért is érdekelje, hogy az elővárosi arab és fekete fiatalok nem kapnak munkát? Nehéz idők járnak a demokráciára, Szlovákiát populista, autoriter és fajüldöző koalíció kormányozza Az inga majd visszalendül, eltűnnek a populisták MTTF1GYELŐ A magyarországi demokrácia „távolról sem egészséges”, a többi egykori közép-európai kommunista országgal összevetve mégis „egész jónak tűnik” - írta a The Washington Post. A vezető amerikai lap szerint az egész térségben nehéz idők járnak a demokráciára, populista, autoriter, sőt rasszista erők kerültek előtérbe. De a helyzet nem annyira sötét, a régió ugyanis gazdaságüag virágzik, a politika ingája idővel visszalendül, a populisták háttérbe fognak szorulni. Magyarországon az elbukott forradalom 50. évfordulójáról való megemlékezések zavargásokká fajultak. Ez is annak a jele, hogy a magyar demokrácia „távolról sem egészséges”. A lap magyarázatképp hozzáfűzi: a szocialista kormányfő támadások kereszttüzében van, amióta kiderült, hogy bevallotta, pártja hazudott a választások megnyerése érdekében. A jobboldali ellenzék pedig kesztyűs kézzel bánik a rasszistákkal, a szélsőséges nacionalistákkal, akik a lázadások arcvonalában állnak. De a többi volt kommunista országban sokkal lehangolóbb a politikai helyzet. Az egy éve még a piacgazdaságot erősítő lépéseivel hírnevet szerzett Szlovákiát ma populisták, autoriter és fajüldöző politikusok koalíciója kormányozza, amely a reformok megfordítását ígéri. A Lengyelország élén álló ikerpár legfigyelemreméltóbb tette az volt, hogy megsértette a szomszédos Németországot. Csehor- szágnak tulajdonképpen öt hónapja nincs kormánya. Bulgáriában az elnök kihívója egy olyan politikus, aki muszlimokat és cigányokat sérteget. E gyászos közép-európai állapot kényelmetlen helyzetet teremt az EU-ban. Többen azon tűnődnek, vajon vezető kormányerőkké válnak-e a nacionalisták és rasszisták néhány államban, törést okozva az EU emberi jogok iránti elkötelezettségében. A helyzet mégsem kétségbeejtő. A térség gazdasága fejlődik; a közép-európai munkaerő és törekvő vállalkozói réteg ígéretet jelent az egész kontinens újjáélesztésére. A populista és nacionalista előretörés részben arra reakció, hogy több éven át konszenzust erőltettek a társadalmakra, ugyanis az EU- tagság számtalan követelményének kényszerültek megfelelni. A célszalag átszakítása után elkerülhetetlenül felszínre tört az ellenérzés a nemzetek feletti szuperállamba való beolvadással szemben. A politika ingája azonban vissza fog lendülni, amint a populisták hibáznak. A térség államai, 45 év zsarnoki uralommal a hátuk mögött nem fogják egykönnyen feladni a nyugati stílusú demokráciát. KOMMENTÁR Robert Fico azt üzente CZAJL1K KATALIN Ján Kubiš külügyminiszter levélben szólította fel Szlovákia külföldi nagyköveteit, fontolják meg posztjukról való távozásukat, amennyiben esetükben politikai jelölésről van szó. Robert Fico miniszterelnök megerősítette posztján Marian Záhumenský földművelésügyi államtitkárt, akinek cége 4,4 millió korona többlettámogatáshoz jut egy rendeletmódosításnak köszönhetően, amelyet maga az államtitkár kezdeményezett. Első ránézésre a két eset nem függ össze, jobban megvizsgálva őket azonban lényegi üzenetet fedezhetünk fel a Fico-kabinet hatalomfelfogásáról. Minden kormányváltás alkalmával normális, hogy az új garnitúra saját embereit ülteti az államigazgatás szempontjából fontos hivatalok, intézmények vezetői székeibe. Bár üyenkor az is előfordul, hogy szakmaüag jól felkészült vezetők kényszerülnek elhagyni posztjukat, s utódaik nem ritkán kevésbé alkalmasak a tisztség betöltésére, az üyenfajta „tisztogatások” a demokratikus hatalomváltás standard részét képezik. Annak, aki a felelősséget viseli az egyes hivatalokért, minisztériumokért, joga kell legyen kiválasztani munkatársait, akiknek segítségével teljesíteni akarja politikai programját. Egy demokráciában azonban működnie keü a kontinuitásnak is. Ez azt jelenti, hogy a hatalomra kerülő csapat nem kérdőjelez meg néhány alapvető intézményt vagy elődei által hozott döntést, főleg ha azoknak az ország jövője szempontjából hosszú távú hatása lehet, illetve ha egy üyen lépés veszélyeztetheti az ország nemzetközi megítélését. Pontosan ez történik most, amikor a külügyminiszter meneszteni akarja a politikailag jelölt nagyköveteket. Egy demokráciában ugyanis a politikaijelölés önmagában nem lehet ok egy nagykövet visszahívására, főleg ha a kormány deklaráltan folytami akarja elődje külpolitikáját. Ezzel ugyanis azt az üzenetet közvetítjük a külföld felé, hogy országunk nem egy standard demokrácia, hanem olyan állam, ahol a választásoktól függően alapvetően megváltoznak a viszonyok, ahol az új politikai garnitúrák a teljes hatalmat akarják kezükbe összpontosítani, és így - akár négyévente - alapjaiban változhat az ország irányultsága. Ami nemcsak csökkenti egy ország nemzetközi presztízsét, hanem rendkívül rossz jel a külföldi befektetők számára is, akiknek a kiszámíthatóság az egyik legfontosabb szempont. Miközben a kormány meg akar szabadulni az előző koalíció pártjai által delegált nagykövetektől, görcsösen ragaszkodik a földművelés- ügyi államtitkárhoz, még annak árán is, hogy ezáltal csorbulhat az elsősorban Fico által közvetített feddhetetlenség-imázsa. Mert hiába a levél Brüsszelből, amellyel azt vélik alátámasztani, hogy a Záhumenský által indítványozott módosítás összhangban van az európai szabályokkal. Ha az, hogy egy államtitkár olyan szabálymódosítást eszközöl, amellyel többletbevételhez juttatja saját cégét, nem összeférhetetlenség, akkor nem tudom, mi az. Nehezen hihető, hogy Robert Fico, aki jogász, ne látná ezt. Nyüván hatalmas presztízsveszteségnek érezné, ha az ellenzék hatására lenne kénytelen elismerni saját emberéről, hogy hibázott. A Fico-kabinet az utóbbi hét során bemutatta, hogyan nem lenne szabad működnie a politikai kontinuitásnak. Azoknak, akiket a politikai ellenfél jelölt - egyébként teljesen standard módon - távozniuk kell posztjukról, szakmai képességüktől és teljesítményüktől függetlenül. A tisztségét személyes előnyszerzésre felhasználó államtitkár mellett viszont maga a kormányfő állt ki. Az első lépés nemzetközi hatásairól már szóltunk. De vajon mit üzen a miniszterelnök döntése az utóbbi kérdésben? Nem azt, hogy a politikai elitnek minden megengedett, és hogy ez végső soron normális? A legnagyobb gond az, hogy minden, hatalommal való visszaélés felett történő szemet hunyás precedens, amely szinte vonzza maga után a következő eseteket. Aztán egy idő után valóban ez válik normálissá. Szociális vagy szolidáris? HORBULÁK ZSOLT Robert Fico győzelme után szimpatizánsai joggal várják egy szociális vagy szociálisabb állam kialakítását. Hogy ez sikerül-e, és hogy az ára nem lesz-e nagyobb, mint a hozadéka, nem tudni. A Smer által hirdetett célokkal sokan értenek egyet, a módszerekkel már kevesebben. Hogy mennyire lehet végrehajtani, közgazdasági kérdés, de a problémának van egy átfogóbb vonzata is: lehet-e felülről, ha úgy tetszik, központi utasításra létrehozni egy működő szolidáris államot? Kérdés, hogy az üyen rendszer mennyire hatékony. Szlovákia sok szempontból ellentmondásos ország: a lakosság jelentős része szociáldemokrata érzelműnek vallja magát és az államtól nagyobb gondoskodást vár el, miközben önkéntes, alulról jövő kezdeményezések alig vannak, az adakozásban nagyon kevesen vesznek részt. Pedig az önkéntesség fontos, ez mutatja a társadalom igazi szolidaritását. Sőt az üyen támogatás hatékony is, mivel az adakozó odafigyel adománya felhasználására. Az individualista USA-ban évente százmilliárdokat juttatnak kulturális, szociális célokra. A Microsoft- vezér Bill Gates, a tőzsdemágus Warren Buffett milliárdokat ad közcélra (utóbbi 44 milliárdot!). Számukra ez természetes, hiszen a vagyon nagyobb társadalmi felelősséget is jelent. És mindez nemcsak a leggazdagabbakra, hanem a középosztályra is igaz. De akár Magyarországot is említhetnék, a Príma Primissima-díjat vagy az Aranyág mozgalmat. A szlovákiai lakosság még tizenhat évvel a rendszerváltozás után is az állam bűvöletében él, ma is tőle vátja azt, amit máshol már maga a társadalom vállal fel. A nagyvállalatok közül sok érzi kötelességének a jótékonykodást, de a szlovákiai elitre, a felső tízezerre egyáltalán nem a szolidaritás a jellemző, és nem viselkednek másként a most uralkodó pártok sok százmilliós vagyonnal rendelkező politikusai sem. Ha adnak, hát a közösből, az államkasszából, miközben a korábbi gazdasági reformoknak éppen ők voltak a legnagyobb haszonélvezői. A társadalmi szolidaritást fölülről, az állam irányából könnyű megvalósítani: néhány törvény és a költségvetés állja a cechet. Alulról kiindulva, önkéntesen, az elit részéről példát mutatva, viszont nehéz. Szlovákia nem ezen az úton indult el.
