Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-28 / 249. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 28. Kultúra - hirdetés 9 Ezerrel. Guillaume Depardieu szinte mindent kitereget Marc-Olivier Fogiel interjúkötetében Legyőzte magát a páratlan duhaj „Ő óvatos duhaj volt” - mondja apjáról, a világhírű francia színészről, Gérard Depardieu-ről harmincöt éves fia, Guillaume, aki szintén színész, méghozzá a veszedelmes fajtából. De zenél is, dalszövegeket ír és énekel. SZABÓ G. LÁSZLÓ Egy nívós francia lap kritikusa szerint: „Guillaume Depardieu kivételes színész. Félelmetes tehetség, páratlan személyiség.” Ő maga minden határt átlép az önértékelésben. „Tizenhat éves koromban okosan, konkrétan lázadtam... nagy baromságokat követtem el, mint minden srác... otthagytam az iskolát... elviselhetetlen fazon voltam... esztelen.” Ebből a fiúból lett mára megerősödött és győztes felnőtt. „Tényleg azonos vagyok önmagámmal... még ha olykor félek is...” - állítja Marc-Olivier Fogiel nemrég megjelent interjúregényében. Guillaume Depardieu sokáig a megzabolázhatatlan színész képe mögül kémlelte a világot. Háromévesen már színészi feladatot kapott, tizenkilenc volt, amikor apja mellett játszott a Cyrano de Bergerac című nagyjátékfilmben. Alain Corneau alkotása, a Minden reggel már egyedül róla szólt, az ő tehetségéről, ezt követte a Mozgó célpont, a Semmihasznák, a Póla X és a Szeresd apádat. Pályája hirtelen ívelt a magasba, hírnevét azonban az is fokozta, hogy még húszéves sem volt, de már rácsok mögött ült, sokáig kábítószerezett, és ivott is rendesen. A legnagyobb szerencsétlenség 1995- ben érte, amikor súlyos motorbalesetet szenvedett, s több műtét után, egy kórházi fertőzés miatt térd felett amputálni kellett az egyik lábát. A legenda pillanatok alatt megszületett. A könyv, Fogiel interjúkötetének ödetét egy népszerű televíziós műsor hívta elő. Nem tetszhetünk mindenkinek - ez a show címe, ennek a vendége volt az ifjabb Depardieu, miután a France 3 közkedvelt műsorvezetője rábeszélte erre a több mint 200 oldalas, elsöprő erejű beszélgetésre. Lebilincselő anyag: Guillaume Depardieu ugyanis túltett az apján, pedig mint tudjuk, ő sem fogta vissza magát soha. Életét nem egy hangos botrány kíséri, viharos szerelmi viszonyaival, alkohollal átitatott, vad kalandjaival ő is gyakran sodródott ki- sebb-nagyobb szakadékok szélére, s lehet, hogy csak a szerencséjének köszönheti, hogy eddig kisebb karcolásokkal megúszta. Nem így a fia, aki úgy vall Fogielnek zaklatott, sokszor fájó gyerekkoráról és felnőtt éveiről, mintha Freud híres kanapéján ülne. Mint ahogy azt a könyv első oldalain mondja: az egyenes út nem az ő világa, már kiskorában kilógott a sorból, hiszen testi rendellenességekkel született. Mivel édesanyja a terhessége alatt olyan gyógyszert szedett, amelyet később betiltottak, fiának különböző csontkinövései voltak. Többször műtötték, még a nemi szervét is megoperálták. „Vagyis biológiailag nem voltam normális. Különböztem a többiektől. Már egészen kicsi koromban éreztem, hogy más vagyok, mint ők.” Nem fényezi magát, nem akar másnak, egy kicsit sem jobbnak mutatkozni Guillaume Depardieu, mint amilyen valójában. „Elviselhetetlen voltam, folyton pörögtem, s mivel apám mindig dolgozott, egyre inkább egyedül éreztem magam, vagy elhúztam otthonról. Csavarogtam, kényszerhelyzetekbe kerültem, kamuztam, tettem pár dolgot a közrendetlenségért, otthagytam az iskolát, mindenkit kiakasztottam. Mire kimásztam a szarból, és lehettek volna jogaim, összeütközésbe kerültem a törvénynyel.” Mint Belmondo fia. Mint Delon fia. Akik egy adott ponton mégis meg tudtak állni. Guillaume Depardieu rengeteg balhét bevállalt, és elment a végsőkig. Kíváncsiságból és mert könnyen akart pénzhez jutni, a luxuskur- válkodást is kipróbálta. Férfiakkal, nőkkel - tizenöt évesen! Mint meséli: halálosan unatkozott, azért történt mindez. Fel akarta fedezni az életet, az embereket, tudni akarta, ki mit csinál, mit takargat, hiszen mindenkinek van valami titka. Ő sem hallgat el semmit. „Teljesen aszociális voltam. Ha kellett, a falnak mentem, ha másért nem, hogy kipróbáljam, tényleg fal-e, és nem tudom áttörni, és fáj.” Szüleihez fűződő kapcsolatát is bátran megfogalmazza. „Én mindenképpen jobban szeretem anyámat apámnál. Már csak azért is, mert anyámmal sokkal közelebb álltunk egymáshoz. Vele legalább tudtam beszélni. Volt kihez szólnom. Mivel apám hiányzott, minden szerepet átvett anyám. Bizonyos mértékig ő nevelt fel.” Amikor nagy baj volt, szülei bedugták a pszichiátriára. Az igazi balhék azonban akkor kezdődtek az életében, amikor beleszagolt a kokóba, s amikor egy vasa sem volt, piti kis lopásokba keveredett. Közvagyon rongálásáért, rablótámadásért, csoportos és fegyveres rablásért sittre került. Aztán elkezdett forgatni. Filmszerepeket kapott, s már ugyanazon az úton járt, ahol az apja. A tékozló fiú azonban csak jóval később tér meg. Amikor házasságot kötött, és lánya született. Izgalmas olvasnivaló Fogiel mindent átfogó interjúja. Pontos képet fest egy ifjú művészről, akit ma már apjánál is tehetségesebb színésznek tartanak. Kettőjük meglehetősen ellentmondásos viszonyáról ugyanúgy lerántja a leplet, mint beszélgetőtársának eseménydús, kínokkal és poklokkal teli érzelmi világáról. Guillaume Depardieu-t nem lehet zavarba hozni. Nincs az a kérdés, amelyet visszapöccintene vagy kikérné magának. Kegyetlenül őszinte a könyv. Mondhatnám: zavarba ejtően őszinte. De éppen ezért: lebilincselően izgalmas. És nem az teszi megunha- tatlanná, hogy egy nagy színész ismert fiáról tudunk meg szinte mindent, hanem az, hogy általános érvényű, mély igazságok hangzanak el benne. „Nem éltem úgy, mint hal a vízben, sem otthon, sem másutt. Egyedül barkácsoltam össze magam, rengeteg találkozás és tapasztalat alapján. Már elértem oda, ahová az álmaim csábítottak. Összebarkácsoltam a saját rítusaimat, saját oltáraimat, saját vallásaimat...” Guillame Depardieu. Egy ember, aki ezerrel hajt, és ezerrel ad. Hogy mennyit kap, az ma már egyáltalán nem érdekli. Legyőzte önmagát. A Mediterran Slovakia, s. r. o. munkatársat keres azonnali belépéssel a következő munkakörbe: logisztikai ügyintéző Elvárásaink; ___________________ I i középfokú végzettség, l> szakmai gyakorlat hasonló pozícióban < i tárgyalóképes szlovák- és magyarnyelv-tudás, • számítógépes ismeretek. Amit kínálunk;_______________ o változatos munka, o versenyképes jövedelem, o szakmai fejlődés, • fiatalos, dinamikus munkaközösség. Szakmai önéletrajzot levélben, személyesen vagy e-mailben a következő címre várjuk: Mediterran Slovakia, s. r. o., Veľká Farma, 925 84 Vlčany, Tel.: 031/ 77 94 942, fax: 031/ 77 94 608 e-mail: mediterranslovakia@mediterran.com Magyar mozgóképekkel Ötvenhatra emlékeznek Mészáros Márta filmjeivel emlékeznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára világszerte: Temetet- len halott című alkotását több mint harminc városban vetítik a világon. Bécsben a Filmarchiv Austria és a Collegium Hungáriáim 1956 előtt és után - Tisztelet Mészáros Márta munkássága előtt címmel tartott vetítéssorozatot, amelyet a Telneteden halott című Nagy Imre-port- réval nyitottak meg. Az osztrák fővárosban az Eltávozott napot, a Kilenc hónapot, az Ők kettent és a Napló-sorozat filmjeit mutatták be. A londoni Magyar Kulturális Intézet szervezésében Londonban, Liverpoolban és Oxfordban mutatták be Mészáros Márta filmjeit. Lengyelországban tíz városban vetítették az alkotásokat. (MTI) RÖVIDEN Elhunyt Gregor József operaénekes Hosszan tartó, súlyos betegségben tegnap délután elhunyt Gregor József operaénekes. A Kossuth- és Liszt-díjas kiváló művészt hatvanhat éves korában érte a halál. Főbb szerepei: Sarastro (A varázsfuvola), Basilio (A sevillai borbély), Szilágyi Mihály (Hunyadi László), Don Alfonso (Cosí fan tutte). (MTI) PENGE Feliinger Károly: Fészek az égen Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2004 Feliinger Károly a Próbaút című nemzedéki antológiában rövid, titokzatos, enigmatikus versekkel jelentkezett, egy Pilinszky János, Paul Celan, Vladimír Ho- lan... felől építkező költészetmo- dell igézetében. Fészek az égen című verseskötetének darabjai már ilyen igényről nem árulkodnak. Sőt. A probléma az, hogy semmi meglepetés nincs ebben a kötetben, ráadásul annyira gyenge utánzata próbál lenni valami értékesebbnek, hogy az szülte tét nélkülivé teszi az olvasást. Miért ez a ragaszkodás például a beszélt magyar köznyelvből már kikopott, archaikus-nyelvjárási kifejezések iránt? FeÚinger versei tele varnak „reád”-dal, „nékem”- mel. Miért a kínos ragaszkodás a félrímekhez és a páros rímekhez? Nem attól lesz vers a versből, ha a sorvégek rímelnek. A rímes klapanciák szinte kínossá teszik a kötet több szövegét. Legfőbb „mondanivalója” pedig nem más, mint az eleve elren- deltség, sorsszerűség közhelyének unos-untalan kinyilvánítása: „és fejemre hullott a hold / nagyot koppant a szegényke / ami ma történik velem / meg van az írva előre.” Vagy: „s hogy mindenkinek / előre meg vagyon írva a sorsa / s csak úgy lehet változtatni rajt / ha hiszünk benne / - és elfogadjuk azt”. Ez utóbbi gondolat ráadásul olyan paradoxon, amelyre nem reagál a szöveg: eszerint ha elfogadjuk az előre megírt sorsot, akkor tudunk változtatni rajta - de akkor hogyan van előre megírva? Vigyázva kéne bánni a Teremtő, Ur, Isten kifejezésekkel is: ha unos-untalan versbe íródik, hiteltelenné válik a Teremtőre való hivatkozás. Főleg akkor, ha közhelyes szövegbe helyezi el, csupán azért, hogy általa erősítse az amúgy semmitmondó sorokat: „lelkiismeretem / templomába / az Úrnak is / mezítláb kell / belépnie”. Hasonló semmitmondó kijelentések szövik át az egész kötetet. Az „Őrzője vagyok a labirintusnak”, az „örökös honfoglalás”, „Ifjúságom vándormadara” olyan, elhasznált szókapcsolatok, amelyek problémátian beeNémeth Zoltán kritikai rovata melése a mai versekbe megint csak hiteltelenné és nevetségessé teszik azokat - ugyan miféle labirintusok őrzője lehet a lírai alany? „Nagy”, átvitt értelmű kifejezéseket használ fel, de ezek a kiüresedett szavak önmagukban már semmit sem jelentenek, pontosabban üti sokat, túlságosan is elhasználódtak. Aki nem vet számot a költői hagyomány természetével, hogy bizonyos fogalmak kikopnak a túlzott használat során, hogy nem lehet úgy írni, mint tették azt száz, kétszáz évvel ezelőtt, az magának a költészetnek a működését nem érti meg: „rohantam hozzád / mint tengerhez a folyó / vágyaim akár a só / rendre kicsapódtak benned” - mintha egy emlékkönyvben olvasnánk. Kétségesek a népdalszerű feldolgozások is, a mai életnek egyetlen mozzanata sem társul hozzájuk. Az meg aztán egyenesen komikus, ahogy A walesi bárdokra utal: „Kis-Duna partján öreg akácfa, / reá szegezve a három kereszt, / három legényke fulladt a vízbe, / Kis-Duna, Kis-Duna, te tetted ezt.” A19. századi költészet horizontján semmivel sem halad túl ez a vers, kb. százötven éves késésben van. Célja, eszményképe valammiféle ódivatú, elmaradott „tiszta vers”. De akkor miért a sok, akaratlan önparódia: „homokozó az én lelkem, / homokvárra benne leltem” - ugye nem a homoszexua- litásra utal? Vagy: „kicsi vagyok még / ha kell bilire állok / hogy elérjem a lányt / hogy megpuszilhassam / azt akit kijelölt nékem / múzsámul / az Isten”. Ezt inkább nem is kommentálom... Miért a közhely? „A valóság olyan / akár a gólyamadár’. Vagy: „a remény hal meg utoljára”. Miért a képzavar: „a halszájú reménység / meg kilépve barlangjából / mindjárt a fenekére esett” Ha a reménység halszájú, halszerű élőlény, akkor nem tud kilépni, még inkább fenekére esni, hiszen a halnak nincs feneke. Miért komikus? Például: „az embertelen körülmények között / botorkáló szél” - szegény szél, „aki” embertelen körülmények között botorkál! Nem éppen a szél teremt(het) embertelen körülményeket? Találtam viszont Feliinger Károly kötetében egy kijelentést, amely tökéletesen megállja a helyét önmagára vonatkoztatva: „(mint ceruzával / betűit az elsőosztályos / gyermek // úgy írom/ e verset)” De akkor miért könyvben kell kiadni? Értékelés: #000000000 BP-6-14602
