Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-27 / 248. szám, péntek
14 Gondolat ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 27. www.ujszo.com Bem apó, az 1830-as lengyel szabadságharc egykori hőse honfitársai között annyira népszerűtlen volt 1848 őszén, hogy egyikük merényletet követett el ellene Egy pesti merénylet 1848 őszén Tüntetők a Bem-szobornál 1956-ban (Képarchívum) A Lánchíd pesti hídfőjénél, az Akadémia utca 1. szám alatt található a klasszicista stílusban épült egykori István főherceg Szálló. Az épület falán egy emléktábla adja az arra járók tudtára, hogy 1848. november 9-27-én itt lakott Józef Bem, a lengyel szabadsághős, aki Bem József néven máig a magyar történelmi panteon legnagyobb alakjai közé tartozik. VESZTRÓCZY ZSOLT A magyarok közt oly népszerű Bem apó, az 1830-as lengyel szabadságharc egykori hőse honfitársai között viszont annyira népszerűtlen volt 1848 őszén, hogy egyikük merényletet követett el ellene, amit a tábornok csak a csodával határos módon élt túl. Bem 1848 novemberében, a bécsi forradalom leverése után érkezett hazánkba. Honfitársaihoz hasonlóan ő is felismerte, hogy milyen lehetőségeket nyújt számukra a magyar szabadságharc, mivel ekkor Magyarország volt a térség egyetlen olyan országa, ahol egy lengyel még tehetett valamit az európai status quo megváltoztatásáért és szétdarabolt hazája egyesítéséért. E gondolat jegyében mintegy 3500 lengyel érkezett hazánkba, hogy részt vegyen a fegyveres küzdelemben, de ennek módjáról már nem volt üyen egyetértés közöttük. Döntő többségük - Józef Wysocki- val az élen - a lengyel katonai hagyományoknak megfelelően egy külön egység, egy légió felállítása mellett kardoskodott, melynek előzményei a napóleoni háborúk idejére nyúltak vissza. Mások, mint például Bem is, ezt élesen ellenezték, és légió helyett honfitársaikat kisebb egységekre bontva a honvédalakulatok közé akarták beosztani, nehogy egy önálló lengyel egység felállítása ürügyül szolgáljon az orosz cárnak egy esetleges intervencióhoz. A légióval kapcsolatos tárgyalások már ősz óta folytak, de mivel folyamatosan érkeztek hazánkba a sokszor egymásnak is ellentmondó lengyel küldöttségek, a megállapodást csak 1848. október 20-án sikerült tető alá hozni. Ekkor egy 1200 fős lengyel katonai egység felállításáról született döntés, de a tényleges végrehajtásra még csaknem egy további hónapot kellett várni. Ezalatt a lengyelek belső vitái anynyira elmérgesedtek, hogy a két vezető, Bem és Wysocki között a párbeszéd november 8-án meg is szakadt. Az érzelmileg túlfűtött légkörben az utóbbi november 9Koiodziejski a tábornok arcába lőtt, aki a csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta ezt a támadást. én, egy honfitársai előtt tartott beszédében az egység létrejötte körüli huzavonát ellenfele számlájára írta, minek hatására egy galíciai fiatalember, Ksawery Kolodziejski úgy döntött, hogy a légió felállításának sikere érdekében megöli Bemet. Ennek a gondolkodásmódnak voltak hagyományai a 19. századi lengyel történelemben. Az 1830-as szabadságharc kitörésekor például a napóleoni háborúk több veterán főtisztjét szintén megölték, mert azok ellenezték az újabb fegyveres küzdelem kirobbantását. Kolodziejski november 10-én pisztolyt vett magához, és Bem szállására ment az István főherceg Szállóba. Ott bekopogott a szobájába, majd egy gyors bemutatkozást követően fegyverével a tábornok arcába lőtt, aki a csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta ezt a támadást. Bem segédtisztje ott helyben meg akarta ölni a merénylőt, de a sértett ezt nem engedte, hanem Kolodziejskit átadta a forradalmi törvényszéknek. Az ügy nagy felháborodást keltett a lengyelek között, ám a merénylő életének megmentése és önmaguk tisztázása érdekében Wysockiék ellenkampányt indítottak, aminek meg is lett az eredménye. Kolodziejskit fiatal korára való tekintettel nem ítélhették halálra, de súlyos börtönbüntetés várt volna rá, ám a bíróság, engedve a közhangulat nyomásának, végül mindössze egy év börtönre ítélte. A merénylet magyar oldalon is nagy megdöbbenést keltett, de hatására az események felgyorsultak. November 18-án Wysockit őrnagyi rangban az egység parancsnokává nevezték ki, 26-án pedig a Nemzeti Múzeum kertjében hivatalosan is megalakult a magyar-lengyel csapat, amiből végül a későbbi légió kinőtt. Az alakulat a szabadságharc során bátorságával és haditetteivel rendkívül komoly presztízst vívott ki magának a honvédseregben, a gödöllői dísszemlén, 1849 áprilisában pedig még maga a kormányzó, Kossuth Lajos is kalapot emelt előttük tisztelete jeléül, holott ezt egyetlen más egységgel sem tette meg. Ksawery Kolodziejski tette után különös pályát futott be a szabadságharc végéig terjedő időszakban. 1849. januárjában császári csapaBem tábornok budapesti szobrát Istók János készítette tok szállták meg ugyan a magyar fővárost, de a merénylő ekkor sem nyerte vissza a szabadságát, mivel a hatóságok Magyarországra való szökését felségárulásnak tekintették. Erre 1849. májusáig kellett várnia, amikor a budai vár ostroma alatti zavaros időket kihasználva börtönéből megszökött. Útja innen Miskolcra vezetett, ahol Ksawery Bognarski néven beállt a lengyel légióba, és tiszti rangot szerezve végigharcolta a szabadságharcot. Vüágos után társaival együtt ő is az emigrációt választotta. Az oszmán birodalom területére menekült lengyeleket a török kormány - a honvédsereg más katonáihoz hasonlóan - a bulgáriai Vidinben lévő intemálótáborba küldte. Kolodziejski ott rövidesen összetalálkozott a szintén emigrációba kényszerült Bemmel, de a tábornok megbocsátott egykori merénylőjének. (A szerző történész, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa.) A „kalapos király" Türelmi Rendelete hosszú évszázadok után gátat vetett a nem katolikusok üldözésének és zaklatásának a Habsburg Birodalmon belül II. József huszáregyenruhában 225 éve kellene türelmesnek lenni PÉCSI TIBOR II. József 1781. október 25-én kiadta kormányzásának egyik legfontosabb, soha vissza nem vont rendeletét, ami a vallási türelemről szólt. A rendelet kiadása fontos lépcső volt a protestantizmus elfogadtatásában Magyarországon is. Emellett annak a már korábban megkezdett politikának is jelentős eleme volt, amellyel az uralkodó az egyházat az államnak kívánta alárendelni. A pápaság befolyásának korlátozása múlt igény már Mária Terézia A király gyermekkorában alatt megfogalmazódott. A buzgó katolikus (amúgy igencsak erkölcstelen) uralkodónő, talán tanácsosainak engedve, már 1767 májusában elrendelte, hogy a pápai brévéket csak uralkodói engedéllyel (placetum regium) lehet kihirdetni az osztrák örökös tartományokban. Egy évvel később felszámolta a kolostorok adómentességét, amelyet a pápától kaptak. Megtiltották az egyházfővel való közvetlen kapcsolattartást és azt, hogy a szerzetesrendek külföldről kapott utasításoknak engedelmeskedjenek. A köztudottan felvüágosult II. József trónra lépésével a helyzet tovább éleződött. Elsőként megújította a már említett placetum regiumot, sőt Magyarországra is kiterjesztette azt. 225 éve pedig következett a „kalapos király” újabb akciója: kiadta a Türelmi Rendeletet. Ezzel hosszú évszázadok után gátat vetett a nem katolikusok üldözésének és zaklatásának a Habsburg Birodalmon belül. Lehetőséget adott a protestánsoknak (evangélikusok és reformátusok) és a görögkeleti ortodoxoknak a szabad vallásgyakorlásra. A nem katolikusok számára is megnyitotta a magasabb hivatalokhoz vezető utat. Engedélyezte számukra - amennyiben anyagi lehetőségeik megengedték -, hogy templomokat építsenek és papot, lelkészt alkalmazzanak. Szakítva az addigi gyakorlattal kivonta a nem katolikusokat a katolikus püspökök ellenőrzése alól. Néhány hónappal később, 1782 januárjában feloszlatta a „hasznos tevékenységei’ (értsd: oktatás, betegápolás és képzés) nem folytató szerzetesrendeket. Ez 140 kolostort és 1600-nál több szerzetest és apácát érintett. Vagyonukat elárverezték vagy a Magyar Kamara Vallásalapjának kezébe adták. Rövidesen a teljes egyházi vagyont a Vallásalap kezelésébe adta. Ennek indokaként azzal érvelt, hogy az egyházi személy vagy közösség nem tulajdonosa, csupán - szükségeinek megfelelően - haszonélvezője az egyházi vagyonnak. Központosítani szándékozott a papképzést, és beleszólt a szertartásrendbe is. A körmenetek évi számát egyben maximálta. Ez már a pápának is sok volt. VI. Pius egy hónapot töltött Bécsben, hogy rábírja Józsefet a rendeletek visszavonására. Sikertelenül. (Az anekdota szerint II. József ráadásul még csak kezet sem csókolt az egyházfőnek, hanem kézfogással üdvözölte.) Ezt nevezzük „fordított Canossa járásnak”. Sőt egy évvel később, amikor az osztrák császár Rómába látogatott, a pápa további engedményekre kényszerült. Ezzel elérte azt, hogy az osztrák egyház nem szakadt el Rómától. (hetek.hu) VI. Pius pápa és II. József találkozása (Képarchívum) GONDOLAT Szerkesztő: Hizsnyai Zoltán (tel. 02/59233449) Levélcím: Gondolat, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1
