Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-25 / 246. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 25. Régió 5 A szlovák útkezelő vállalat a napokban köti meg a tulajdonosokkal a telekvásárlási szerződéseket Nem szándékos az időzítés Komárom. Hétfőn délután rendkívüli testületi ülésen hagyták jóvá a képviselők a szlovák útkezelőség (SSC) számára annak a városi tulajdonú területnek az eladását, amelyet érint a Kaufland mellé tervezett körforgalom kiépítése - tájékoztatta tegnap az újságírókat Bastrnák Tibor polgármester. V. KRASZNICA MELITTA „A körforgalmú csomópontok hiánya Komáromban visszatérő téma, és a választási kampány során bizonyára többen is megpróbálják majd a jelenlegi városvezetést és testületet hibáztatni amiatt, hogy máig nem készült el egy sem - mutatott rá a polgármester. - Mindenekelőtt tudni kell, hogy a közlekedésrendészek által a város három leginkább balesetveszélyesnek ítélt kereszteződése, ahová a legégetőbb lenne körforgalmat építeni, első osztályú állami utakon található. A zsolnai közlekedési egyetemmel kidolgoztattunk egy tanulmányt, amely alátámasztotta a közlekedésrendészet állítását. Ezeket a tanulmányokat továbbítottuk az SSC igazgatóságára, valamint többször tárgyaltam a vállalat vezérigazgatójával is. A megbeszélések eredményeként ígéretet kaptunk, hogy ebben az évben elkészül az első körforgalmú csomópont, és elkezdik a második előkészítő munkálatait. Az átadást jövő tavaszra tervezzük.” Annak, hogy október végéig még mindig nem történt meg az első kapavágás, az az oka, hogy az egyik telektulajdonos, a pozsonyi székhelyű ARIÖ-Direkta cég megfellebbezte a város területrendezési tervét, és öt hónapra leblokkolta a telkek felvásárlásának folyamatát. „Ma ott tartunk, hogy az SCC sorra köti a telekvásárlási szerződéseket az érintett tulajdonosokkal - mondta Bastrnák Tibor. - Ha minden jól megy, november közepére a társaság kezében lehet az építkezési engedély, amelyet egyrészt a várostól, másrészt a kerületi hivataltól kell beszereznie.” Megtudtuk: magának a körforgalmú csomópontnak a megépítése összesen két-három hetet venne igénybe, a munkálatok -5 Celsius- fokig végezhetők. Tehát, ha a november és december eleji időjárás enyhe lenne, akkor még idén elkészülhet a körforgalom, ha nem, akkor csak jövő tavasszal. A városban ugyancsak szóbeszéd tárgyát képezi a Nádor utca második szakaszának felújítása: a rossz nyelvek szerint ez sokkal drágább az első szakasznál, átadását pedig szándékosan a választási kampány hajrájára időzítette a város vezetése. „A Nádor utca első szakaszát 8 millió koronából, a másodikat 10 millióból újíttatjuk fel - reagált a felvetésre Bastrnák Tibor. - A többletköltségeket az okozza, hogy az utca végén turistacsalogató látványosságként kb. 2,5 millió korona beruházással három ún. medence épül, amelyekben az erődrendszer makettjét, valamint a város fejlődését bemutató táblákat helyezünk el.” A felújítási munkák pedig, a polgár- mester tájékoztatása szerint azért tolódtak ki mostanáig, mert az idei költségvetést csupán februárban fogadta el a testület, bár az anyag már novemberben a képviselők asztalán volt. „Március elsejétől módosult a közbeszerzési eljárás, emiatt hosszadalmasabbá vált a folyamat, és műre a hatályos jogszabályok szerint minden versenypályázatot lebonyolítottunk, szeptember lett” - tette hozzá Bastrnák Tibor. A Nádor utca végén turistacsalogató látványosság épül (Vas Gyula felvétele) Egy nap alatt kézre kerítették a rendőrök a 7,3 millió koronás lopás két elkövetőjét Nyoma veszett száz LCD monitornak GAÁL LÁSZLÓ Galánta/N agyszombat. Egy nap alatt sikerült a rendőrségnek kézre kerítenie egy 7,3 milliós lopás elkövetőit. A rendőri jelentés szerint egy „elektronikai cikkeket gyártó galántai cégtől” loptak el egykamionnyi LCD monitort. Nyü- vánvalóan a Samsung vállalatról van szó, amely Galántán gyártja és a nemrég megnyitott logisztikai központjából egész Európába szál- htja ezeket a berendezéseket. Ezúttal egy 104 darab LCD monitort szállító kamiont indítottak úrnak Olaszországba, de az a megrendelőhöz nem érkezett meg. A rendőrségen október 19-én jelentették be a kamion eltűnését, és a rendőrök már másnap meg is találták. A gépkocsi az egyik nagyszombati hipermarket parkolójában állt, ám már csak 4 darab monitor volt a rakteré- ben. A többit a tettesek eladták. Egy 28 és egy 30 éves gáňi illetőségű (Galántai járás) férfi ellen indult eljárás lopás bűntette miatt. A tetteseknek a rendőrségi jelentés szerint főleg kábítószerre kellett a tisztességtelenül szerzett pénz. A nagyszombati kerületi rendőrkapitányság helyettes szóvivőjétől, Mária Linkesovától azt is megtudtuk, a két gyanúsított a kamion sofőrje és a kocsikísérő. Mindketten egy szállítmányozó cég alkalmazottai, akik legálisan, megrendeléssel vették át a 7,3 millió korona értékű árut a galántai vállalattól, hogy azt az olaszországi megrendelőnek leszállítják. Hogy az eltűnt 100 darab monitort kinek és hol adták el, azt a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva a rendőrség egyelőre nem árulta el. Az ügyet tárgyaló bíró már elrendelte a gyanúsítottak vizsgálati fogságba helyezését, akik akár 15 évi börtönbüntetést is kaphatnak. Hasonló lopási kísérlet idén júniusba is történt. Akkor három elkövető hamis külföldi megrendelés alapján pakoltatott fel 88 darab plazmatévét a kamionjára, de még az ügylet közben leleplezték őket, és a rendőrök már a Samsung kapujában várták a több mint 4 millió korona értékű zsákmánnyal távozni igyekvő csalókat. A statisztikai adatok szerint az érsekújvári körzetben idén csaknem kétezerrel kevesebb az állástalan Versenyképesebbek a fiatalok a munkaerőpiacon SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. November 13-án a Millenium Sportcsarnokba váiják az Érsekújvárt Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal dolgozói a diákokat és a munkáltatókat, ahol bemutatkoznak a szélesebb régió középfokú és felsőfokú tanintézményei. „Célunk a tájékoztatás és a megelőzés, elsősorban a fiatalokat szóhtjuk meg. A rendezvényre várjuk azokat a munkáltatókat, akik pályakezdőket szeretnének alkalmazni. Hazai és külföldi brigádlehetőségekkel is ismerkedhetnek a fiatalok. Állásbörzét a többi érdeklődő számára jövő év tavaszára tervezünk, mert akkor kezdődnek az idénymunkák a régióban” - tájékoztatott Onódi Csilla, a munkahivtal igazgatónője. Az Érsekújvárt járásban idén januártól szeptemberig a nyilvántartásba vett álláskeresők száma 1931 fővel csökkent (1,29%). A nyilvános statisztikai adatokból kiderül, hogy az érsekújvári körzetben (érsekújvári, nagysurányi, párkányi és vágsellyei régió) jelenleg összesen 11 280 állástalant tartanak nyilván, az azonnali munkába lépésre képes nyilvántartottak száma 10 135. Az összlakosság számát tekintve a legtöbb állástalant a párkányi régióban tartják nyilván, ott tapasztalták (januártól szeptemberig) a legkisebb csökkenést is - 422 személyt. A Vágsellyei járásban év elejétől 591 fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma (1,10%). A diszponibilis nyilvántartottak esetében a ráta az Érsekújvárt járásban 2,71 százalékkal, a Vágsellyei járásban 1,96 százalékkal csökkent. A munkahivatal dolgozói rendszerint azt tapasztalják, hogy a nyári hónapokban csökken a munkanélküliség. Ami pedig a pályakezdőket illeti - ha kevesebb mint két éve fejezték be tanulmányaikat - a munkáltatók nem zárkóznak el előlük. Az abszolvensgyakorlatot végző fiatalok 1700 korona támogatásra jogosultak, a munkáltatónak szánt korábbi támogatást mára megszüntették. Rugalmasan reagálnak „Az, hogy a pályakezdők mögött nincs kellő gyakorlat, nem jelent hátrányt számukra a munkaerőpiacon, mivel kitűnő nyelvtudással és számítógépes ismeretekkel rendelkeznek, ugyanakkor rugalmasabban reagálnak a munkáltatók részéről mutatkozó igényekre. A pályakezdők iránti érdeklődés nagyobb, mint amennyi jelenleg a nyilvántartottak száma. Nagy részük már a nyári hónapok folyamán állást talált magának, vagy külföldre utazik, hogy nyelvtudását tökéletesítse” - tájékoztatott Onódi Csilla igazgató asszony, (száz) Lőszerek hatástalanítását gyakorolták tegnap a tűzszerészek a csejtei kőbányában. A gyakorlaton második világháborús bombákat is felrobbantottak. Tavaly a trencséni pirotechnikusok 180 alkalommal hatástalanítottak világháborúkból fennmaradt veszélyes lőszereket. (TASR-felvétel) AJÁNLÓ Október 25. (szerda) Érsekújvár - 17.30: a művészeti alapiskola a főtéri kultúr- házban jubileumi Mozart-kon- certet rendez, (száz) Léva - 18.00: Dr. Hevesi Sándor Barangolás .Magyarországon című filmjének vetítése a Reviczky Házban, a VI. Re- viczky-hónap programsorozatának részeként, (fm) Október 26-28. (csütörtök-szombat) Komárom - Feléd száll a dal! - Musical Előadók I. Országos találkozója a Teátrum Színházi Polgári Társulás és a városi művelődési központ szervezésében. Csütörtök - 12.30: Alkana színház: Pomádé az Alkanában (belépődíj 30 korona). Péntek - 19.00: Zene nélkül mit érek én? Fellépők: Koós Réka, Fésűs Nelly, Bardóczy Attila, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Dráfi Mátyás, Szvrcsek Anita, Bernáth Tamás, az Art OnMu- sical Group, (belépődíj 100 korona). Szombat -19.00: Lélektől lélekig... - a musical találkozó résztvevőinek gálaműsora, vendég Sasvári Sándor, (belépődíj 60 korona). Az esemény védnöke Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere. A rendezvények helyszíne a városi művelődési központ. Jegyelővétel: 035/77 13 170, 7713 550. (vkm) Október 27. (péntek) Komárom - 17.00: „Állítatott keresztényi buzgóságbul” - szakrális kisemlékek Dél-Szlová- kiában, kiállítás a Limes Galériában. A tárlat anyaga válogatás a Fórum Kisebbségkutató Intézet Komáromi Etnológiai Központja Szakrális Kisemlék Archívumából. A november 12-éig látható kiállítást farkas Veronika művészettörténész és Varga Kálmán, a Kulturális Örökség Hivatal elnöke nyitja meg. Az esemény a 14. Harmonia Sacra Danubiana egyházzenei és egyházművészeti fesztivál része, (vkm) Érsekújvár - 17.00: az Érsekújvárt Művészeti Galériában (Bjömson utca 1.) fiatal érsekújvári építészek mutatják be élenjáró szlovák műépítészek ismeretien, 20. századbeli alkotásait Érsekújvár architektúrája címmel. A tárlatot november 18-ig tekinthetik mg az érdeklődők keddtől péntekig 8 és 17 óra között, szombaton 9 és 13 óra között. (száz) 350 ezer korona állami támogatást kapott az iskola Nyelvi laborral bővült • / • a gimnázium FORGÁCS MIKLÓS Léva. A fennállásának hatodik esztendejébe lépő gimnázium benevezett a közlekedési minisztérium által kiírt Digitálni Štúrovci elnevezésű projektbe, s egy nyelvi labor kialakítására 350 ezer koronát nyert el. Rossz szociális helyzetben lévő, vagy munkanélküli felnőttek oktatására is szolgálna majd a tizennégy személyre kialakított terem. Angol és német nyelvet, valamint a számítástechnika alapjait (ECDL) sajátíthatják el az érdeklődők a legkorszerűbb technikai segédeszközökkel. A nyelvi laborral a gimnázium diákjai is nyertek, hiszen emelkedik az oktatás színvonala, ők is élhetnek a modern tanterem lehetőségeivel az idegen nyelvek oktatásában. A pénzösszegből futotta még a tanterem ablakainak cseréjére is. Ráadásul négy számítógéppel bővült az iskola gépparkja. Hajtman Béla igazgató reméli, lesz majd érdeklődés a kurzusok iránt, szeretné a szülőket is invitálni, jelentkezzenek az egyes tanfolyamokra. Egyelőre csak a diákokat szolgálja, de még idén megindul a felnőttoktatás a lévai egyházi gimnáziumban (Mészáros Lajos felvétele)