Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-18 / 240. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 18. www.ujszo.com RÖVIDEN iiilBUIWIir í T nniEiíi';" mronifiimurr'';" r ~' Ma döntés Hedvig ügyében Nyitra. Az ügyészség ma tájékoztat arról, folytatódik-e a nyomozás Maiina Hedvig ügyében. A rendőrség néhány hete azzal zárta le a nyomozást, hogy a magyar diáklány kitalálta az ellene elkövetett támadást, és nem verte őt meg két bőrfejű augusztus 25-én. Ügyvédje, Roman Kvasnica ezután több mint százoldalas panaszt emelt a rendőrségi eljárás során elkövetett hibák miatt. A Markíza azt állítja, nem nyitják meg újra az ügyet, az ügyészség tegnap hivatalos tájékoztatást nem adott erről. Ebben az esetben fennállna a veszély, hogy a lány ellen indítanak nyomozást a hatóságok félrevezetése miatt, (ú) Elsőszülöttek második olvasatban Pozsony. A képviselők befejezték a gyermek születésekor járó támogatásokról szóló jogszabály módosításának általános vitáját, a jogszabályt részletes vitára bocsátották. A kormányjavaslat értelmében januártól 11 ezer koronával nő majd az elsőszülött gyermekeknek járó támogatás, a szülők így 15 460 koronát kapnának. A jogszabály korlátozásokat is tartalmaz, így nem részesülhetnek az emelt összegű juttatásban a 18 évnél fiatalabb kismamák. Kivételt jelent azonban, ha a 16 évnél idősebb, de 18-nál fiatalabb anyát a bíróság alkalmasnak tartja a gyermeknevelésre. Ha első alkalommal ikrek születnek, mindegyiküknek jár a támogatás. Ebben az esetben gyermekenként 17690 koronát kapnak, mivel ikreknél az alaptámogatás gyermekenként 6690 korona. Az emelt összeg csak akkor jár, ha a gyermek megérte a 28. napot, és csak azok az anyák kaphatják, akik a szülést megelőző 12 hónapban fizették az egészségbiztosítást, (lpj) Slota: Mi közöm a szocialistákhoz? Pozsony. Ján Slota meglepődött azon, hogyan reagált a sajtó arra, hogy az európai szocialisták felfüggesztették a Smer tagságát. „Nekem a Smerrel való együttműködés a fontos, nem pedig az európai szocialistákkal. Mi közöm hozzájuk? Ezt árulja már el végre valaki. Mindenki róluk beszél, és azt sem tudják, kik azok. Nem úgy, mint én. Tudom jól, kik azok az európai szocialisták” - jelentette ki Ján Slota. Hozzátette, együttműködése Jeran-Marie Le Pennel, a francia Nemzeti Front elnökével, amit leginkább bíráltak a francia szocialisták, már a múlté. (SITA) 30 ezer liter gazolajat loptak volna Spišiak a Slovnaftban sem ül ölbe tett kézzel ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Több mint 30 ezer liter gázolajat próbált a Slovnaft két alkalmazottja ellopni az olaj- társaság raktárából. Az elkövetők letartóztatásához nagymértékben hozzájárult Jaroslav Spišiak egykori bűnügyi főigazgató, a Slovnaft biztonsági szolgálatának igazgatója - árulta el érdeklődésünkre Hana Šimková, az olajtársaság szóvivője. A két férfi egy ciszternába csapolta a naftát, s engedély nélkül akarták kivinni a vállalat területéről, járművüket a főbejártnál állították le a rendőrök. „Fokozatosan dolgozunk a vállalat biztonsági intézkedéseinek fejlesztésén és a biztonsági technika korszerűsítésén. Ennek köszönhetően tudtuk elkapni az elkövetőket” - tolmácsolta Spišiak nyilatkozatát Šimková. Alena Toševová pozsonyi kerületi rendőrszóvivő szerint a két férfi ellen már eljárás indult, ha ellopták volna a naftát, a cégnek 1,1 millió koronás kárt okoztak volna. Mindketten vizsgálati fogságban vannak, háromtól tíz évig teijedő szabadságvesztésre számíthatnak. Spišiak nem sokkal azután lett a Slovnaft biztonsági szolgálatának igazgatója, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter leváltotta, (dem) A nyugdíj megítélésénél mindig az adott országban érvényben levő nyugdíjkorhatár számít Nyugdíj külföldről - kérni se kell Pozsony. Nem kell külön kérvényezniük a külföldi nyugdíjat azoknak, akik életük egy részében külföldön dolgoztak. „A Szlovákiában élő személyek a Szociális Biztosító helyi ki- rendeltségeiben kérvényezik nyugdíjukat, s elég itt feltüntetniük, ha külföldön is dolgoztak - tájékoztatta lapunkat Lýdia Výborná, a Szociális Biztosító sajtóosztályának munkatársa. ÚJ SZÓ-HÍR 2004-től már nem feltétel az sem, hogy állandó szlovákiai lakhellyel rendelkezzenek. Minden további ügyintézést a biztosító végez, felveszi a kapcsolatot a külföldi társintézménnyel, és kérvényezi ügyfele számára a járadékot. Az elbírálás és a folyósítás már a külföldi intézmény feladata, az ügyfél közvetlenül tőle kapja nyugdíja „külföldi” részét. A hazai biztosító éppen ezért nem is tudott válaszolni arra a kérdésre, hány szlovákiai állampolgár kap külföldről is nyugdíjat. A kérvényt a biztosító alkalmazottjával közösen tölti ki a kérvényező. - A külföldi nyugdíjbiztosítási időszakokról mellékelheti a biztosításról szóló igazolást, de elfogadjuk a munkaadó igazolását is. Az igazolások azonban meggyorsíthatják a külföldi ügyintézést” - magyarázza Výborná. A külföldi nyugdíjat az adott ország megfelelő intézménye, szociális biztosítója vagy nyugdíj- pénztára ítéli meg a helyi feltételeknek megfelelően. Ez azt jelenti, hogy akik olyan országokban dolgoztak, ahol a szlovákiainál magasabb a nyugdíjkorhatár (például Németország), csak később számíthatnak a nyugdíj külföldi részére. Az idegenben ledolgozott évek számát figyelembe veszik a hazai nyugdíj folyósításának megítélésekor, vagyis jár nyugdíj annak is, aki itthon kevesebb, mint 10 évet dolgozott le, de a külföldi munkaviszonyt is beszámítva a figyelembe vehető évek száma magasabb 10-nél. Ez azonban csak azokra az államokra érvényes, melyek Szlovákiával szerződést kötöttek a kölcsönös nyugdíjfolyósításról. Az unión belüli irányelvek természetesen szabályozzák a nyugdíj folyósítását is, emellett Szlovákia nemzetközi szerződést kötött az unión kívüli európai államok szülte mindegyikével. Más a helyzet a tengerentúli országokkal. Szerződésünk csak Kanadával és egyik tagállamával, Que- beckkel van, így például az USA- ból vagy Ausztráliából nyugdíjra jogosultak csak akkor számíthatnak járulékukra, ha itthon is ledolgoztak legalább 10 évet. Rosszabb helyzetben vannak azok, akik korkedvezményes nyugdíjaztatást kérnek. Nekik ugyan beszámítja a biztosító a külföldön ledolgozott évek számát, viszont a járadék összegét nem, vagyis csak akkor jogosultak a korkedvezményes nyugdíjra, ha az itthon ledolgozott évek alapján kiszámított járadék magasabb az előírt minimumnál, vagyis a létminimum 1,2 szeresénél. (lpj) Szlovákia is fizet külföldre A Szociális Biztosító is fizet nyugdíjat külföldre, 2006 első felében csak az unió tagállamaiba 172 millió korona járadékot folyósított. A legtöbb „nyugdíjasa” Csehországban van, 3266 személy összesen 136,5 millió koronát kapott fél év alatt. A második helyen Magyar- ország áll, a 933 nyugdíjas összjáradéka közel 14 millió koronát tett ki. Összesen 6148 külföldi jogosult szlovákiai nyugdíjra, a biztosító az idei év első felében több mint 195 millió koronát fizetett ki nekik. Korrupció a kataszteri hivatalokban Aki nem fizetett, annak ügyével nem foglalkoztak Szlovákia jobb osztályzata a Moody's hitelminősítőtől Fico tartja magát az előző kormány célkitűzéseihez ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szene. Korrupció gyanújával indított a rendőrség eljárást a szenei kataszteri hivatal két alkalmazottja ellen. 2006 januárjától ugyanis több alkalommal kértek 1000-től 5000 koronáig terjedő kenőpénzt a tulajdonlapok kiállításáért. A károsultak nem működtek együtt a rendőrséggel, a rendőrségnek így nem volt beépített ügynöke. Ján Packa országos rendőrfőkapitány szerint így a legnehezebb bizonyítani a korrupciót. „Az is bűncselekményt követ el, aki átadja a kenőpénzt, de ha együttműködik a rendőrséggel, később beszüntethetik ellene az eljárást” - magyarázta Tibor Gašpar, a Korrupcióellenes Hivatal igazgatója. Zita V., a hivatal alkalmazottja szeptember 19-én ötezer koronát vett át egy férfitől, hogy tulajdonlapját soron kívül kiállítsa. A másik gyanúsított a hivatal egyik részlegvezetője, Róbert O., aki ugyanazért egy alkalommal 3000 koronát vett át kliensétől. Aki nem akart fizetni, annak ügyével egyszerűen nem foglalkoztak, kivárták, míg pénzt kínál. A rendőrségnek további tíz esetet sikerült bizonyítania. A tulajdonlap kiadásáért harmincnapos határidőn belül 2000 koronás illetéket kell fizetni, 15 napon belül 8000 koronát. A rendőrség szerint közismert, hogy a hivatalok többségén gond van a határidők betartásával. Packa szerint azokon a kataszteri hivatalokon, ahol túl hosszú a várakozási idő, a legnagyobb valószínűséggel korrupt hivatalnokok dolgoznak. „Kihasználják, hogy a klienseket gyakran szorítja a határidő, s hajlandók zsebre fizetni” - tette hozzá Gašpar. A gyanúsítottakat 5-től 12 évig terjedő börtön fenyegeti, (dem) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ London/Pozsony. A magyar, a cseh és az észt szintre javította tegnap Szlovákia szuverén deviza- és hazai adóskockázati, valamint devizabankbetéti osztályzatait a Moodýs Investors Service. A társaság a szüárdan végrehajtott szerkezeti reformokra, valamint a gazdaság dinamizmusára hivatkozva javított az osztályzaton. A nemzetközi hitelminősítő közleménye szerint a hosszú futamú besorolások az eddigi „A2”-ről „Al”-re javulnak, stabil kilátással. A jobb osztályzat különösen a külföldi beruházók szemében jelent vonzerőt, mivel ezek alapján döntenek beruházásaik helyszínéről. A hírre látványosan erősödött a korona, a külföldi befektetők rávetették magukat a fizetőeszközünkre, így záráskor a kurzus 36,715 korona/ euró volt - ami újabb történelmi rekordnak számít. Magyarország hosszú futamú szuverén adósi osztályzata is „Al” a Moodýs listáján, de erre leminő- sítést valószínűsítő negatív kilátás van érvényben, sőt a cég a múlt hónapban külön leminősítési felülvizsgálatot jelentett be. A szlovák felminősítésről szóló bejelentésben a Moodýs kiemelte, hogy az ország makrogazdasági teljesítményének javulását jelentős mértékű szerkezeti reformok és költségvetési konszolidáció, valamint erőteljes növekedési kilátások támasztják alá, emellett olyan gazdaságpolitikai intézkedések, amelyeket az euróövezeti csatlakozással összefüggésben hoztak. Ezek a változtatások Közép- és Kelet-Euró- pa egyik legerősebb üzleti környezetét hozták létre, amely jelentős közvetlen külföldi befektetést vonz. Jóllehet a Robert Fico vezette „bal- ’ közép populista kormáný’ egyes középtávú gazdaságpolitikai intézkedései még tisztázásra várnak, várható, hogy az új kormány jórészt tartja magát elődje általános célkitűzéseihez. (MTI, ú) Az egyik tettes egy autó csomagtartójában próbált menekülni a rendőrök elől, ha nem találnak rá, megfulladt volna Fű, de szép gyerek - babakocsiból árulták a marihuánát Reflektorfényben a marihuána. Napvilágra került a dolog. (Rendőrségi felvétel) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Csaknem egy évig figyelte a rendőrség azt a bűnbandát, amely marihuána termesztésével és forgalmazásával foglalkozott a Pozsonyi, a Nagyszombati és a Nyitrai Kerületben. A „Csikk” fedőnevet viselő akció során összesen hét személyt vettek őrizetbe. A szervezet két tagja három hónapos gyermekük babakocsijából árulta a marihuánát a mindennapos séta közben. A rendőrség október 12-én hat házkutatást végzett, marihuána termesztésére és metamfetamin előállítására alkalmas három minilaboratóriumra bukkant, továbbá 14 lőfegyvert, egy kézigránátot, távcsővel ellátott számszeríjat, jelentős mennyiségű metamfeta- mint, több mint egymillió korona készpénzt és két védett teknősbékát foglalt le. „Az az ügyfél, amelyik nem tudott pénzzel fizetni, értéktárgyat adott a bűnözőknek. Egyelőre nem tudjuk, hogy a lőszereket használták-e bűncselekmények elkövetésekor, jelenleg szakértők vizsgálják azokat” - mondta Ján Packa országos rendőrfőkapitány. Ha a lőfegyverek „tiszták”, egy év után az állam tulajdonába kerülnek és fegyverkereskedésekben eladják. Az akció során összesen 11 személyt tartóztattak le, a legtovább Martin S.-t kereste a rendőrség. Egy ideig Juraj O. házában tartózkodott, amelyben később felfedezték a laboratóriumot is. Mikor a rendőrség a házhoz érkezett, Martin S.-nek sikerült elmenekülnie. Néhány órával később tartóztatták le - a rendőrök egy fővárosi bevásárlóközpont parkolójában, egy autó csomagtartójában találtak rá. Gyakorlatilag megmentették az életét, mivel a csomagtérben kevés volt a levegő, az elkövető dehidratált volt, nem bírta volna sokáig. A férfi barátja kocsijának csomagtartójában próbált menekülni a rendőrök elől, de ismerőse még megállt az üzletközpontnál elintézni valamit. Az összes lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke több mint félmillió korona. A gyanúsítottak akár tíz évre is rács mögé kerülhetnek. (dem) Maguknak főzték Pervitinisek pere Besztercebánya. Tanúk kihallgatásával folytatódott tegnap az a tárgyalás, melyet öt besztercebányai férfi ellen indítottak, kábítószer birtoklása, előállítása, illetve forgalmazása címen. A rendőrség elmondása szerint a 33, 26,24, valamint a két 23 éves férfi mindezeket a tevékenységeket szervezett csoportként hajtotta végre. A gyanúsítottak elismerik a vád egy részét, azt viszont tagadják, hogy árulták is volna a drogokat. A pervitint különböző helyeken, például egyikük hétvégi házában főzték, s azt állítják, csupán saját fogyasztásra. A tegnapi tárgyalásra beidézett tanú azonban megcáfolta a drogkereskedők állítását, elmondása szerint ő maga is vásárolt tőlük néhány adag pervitint. Az öt férfi közül az egyiket illegális fegyvertartással is vádolnak. Ó azzal védekezik, nem tudta, hogy az általa használt autó csomagterében pisztoly van, s az a gépkocsi tulajdonosáé lehet. A tárgyalás ma folytatódik. (TASR) A házkutatásoknál lefoglalt tárgyak 2 metamfetamin előállítására alkalmas laboratórium 1 marihuána termesztésére kialakított laboratórium 920 adag metamfetamin 2200 adag marihuána 2 számszeríj 8 puska 2 revolver 1 kézigránát 2 védett teknősbéka 8 kerékpár 30 autórádió