Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-17 / 239. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 17. Sport 19 Már nem Peter Kováčik az edző Komáromban Ismét Paulik a kispadon UJ SZO-ERTESULES Komárom. Bekövetkezett, amit már tegnapi számunkban is jeleztünk: az MBK Rieker klubvezetése megköszönte a munkát Peter Kováinknak, és tegnaptól ismét Paulik Józsefet, a komáromiak sportigazgatóját bízta meg az extraligás férfi kosárlabdacsapat edzői teendőinek végzésével. Újdonság, hogy lesz segítője is a tapasztalt szakembernek. „Richard Kajtor első osztályú képesítésű komáromi edzőt választottam társamnak. Eddig tanárként dolgozott, s őt szemeltük ki majdani utódomnak. Felkészültsége van, tapasztalatokat meg szerezhet mellettem, s idővel átveheti a csapat irányítását is” - közölte érdeklődésünkre Paulik József, aki arra számít, hogy új társával elosztják a csapat körüli munkát. Megbízatásuk a bajnoki évad végéig szól, és nem ideiglenes megoldás, mert a klubvezetés nem kíván máshonnan vinni edzőt a városba. „A játékoskerethez nem nyúltunk hozzá, mindenki maradhat, de kemény munka vár ránk, hogy megindulhassunk felfelé a táblázaton - közölte a régi-új edző. - Szerdán Pozsonyban a jól rajtolt Interrel találkozunk. Nem könnyű folytatás, de megpróbáljuk felrázni a fiúkat.” (jmk) Veszélyes lenne siettetni a a kapus visszatérését Čech fél évig nem védhet ÖSSZEÁLLÍTÁS London. Legalább fél évig nem védhet Petr Čech, a Chelsea labdarúgócsapatának koponyaműtéten átesett kapusa, aki a Reading elleni szombati bajnoki első percében ütközött Steven Hunttal. „Veszélyes lenne siettetni a visszatérését. Az operáció során még az is félő volt, hogy ha az ütéstől túlságosan megduzzadt az A magyar motoros az Aspar Team versenyzője lesz Talmácsi Bautistát váltja MTl-JELENTES Estoril. Talmácsi Gábor a gyor- saságimotoros-vb következő idényében a 125-ös géposztályban az Aspar Team versenyzője lesz: a magyar motoros az idén már világbajnok spanyol Alvaro Bautista helyére kerül, aki egy osztállyal feljebb, a 250 kcm-esek között folytatja. Talmácsi csapattársa az apriliások között a szintén spanyol Hector Faubel és Sergio Ga- dea lesznek. A szerződést az Esto- rilban rendezett Portugál Nagydíj után írták alá. „Még igazából fel sem fogtam, hogy jövőre az egyik legjobb spanyol csapatnál folytathatom pályafutásomat” - nyilatkozta Talmácsi. Borsodi Liga: Németh bravúrjai sem segítettek Rajczi szerencsés gólja ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Kétgólos hazai győzelemmel végződött a labdarúgó Borsodi Liga kilencedik fordulójának tegnap esti zárómérkőzése, az Újpest-Vasas rangadó. Az alacsony színvonalú első félidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a játékosok a helyzetkihasználásban sem jeleskednek. Németh Gábor, a Vasas kapusa több ízben is kitett magáért. Az 59. percben megszületett az Újpest első gólja: Sándor passza után Rajczi lerázta védőjét, majd 6 méterről lőtt, Németh védett, de a labda visszapattant a tavalyi gólkirály testére és onnan a kapu közepébe pattant. A hajrában a csereként pályára lépő Kovács Zoltán állította be a 2:0-s végeredményt, (ú) MÉRKÖZÉSKRÓNIKA, 9. FORDULÓ Újpest FC-Vasas 2:0 (0:0) Szusza Ferenc-stadion, 3000 néző. Játékvezető: Mészáros. Góllövők: Rajczi (59.), Kovács Z. (90.). Sárga lap: Tóth A., Kincses, Fehér. ÚJPEST: Balajc- za-Böjte, Vaskó, Vermes, Tóth B.-Tisza (75. Kovács), Korcsmár, Sándor, Mészáros (78. Kőhalmi)-Nagy O., Rajczi (71. Cariati). VASAS: Németh G.-Balog, Pandur, Uni- erzyski, Tóth A.-Kincses, Fehér Z., Ködöböcz (77. Majoros), Németh N. (83. Tandari)-Lázok, Nagy Zs. (67. Báli). TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 13. Kaposvár 9 2 1 6 9:16 7 Rosičky és az Arsenal Hamburg után Moszkvában is győzni szeretne (Reuters-felvétel) agya, akkor esetleg nem éli túl a beavatkozást” - mondta a klub egyik orvosa. A cseh válogatott játékosnak betört a feje, és az orvosok úgy látták jónak, ha meg- műtik. Az angol szövetség nemcsak Hunt ellen indított vizsgálatot, hanem a lefújás utáni durva nyilatkozatáért Jose Mourinho Chelsea-edző, illetve az eset súlyosságát rosszul felmérő Riley játékvezető ellen is. (mti, s) BL: a Real Madridnak a Steaua otthonában kell feledtetnie a hétvégi blamát Lille: illene gólt lőni Ma és holnap játsszák a Bajnokok Ligája csoportköré- nek harmadik fordulóját. ÚJ SZÓ-ELŐZETES £ csoport CHAMPIONS LEAGUE Nehéz helyzetben van a Dinamo Kijev, amely az eddig száz- százalékos Lyont fogadja. Az ukránok első meccsükön négy, a másodikon öt gólt kaptak, így a Lyon ellen a túlélés a tét számukra. A franciákkal szemben azonban az iksz is bravúrnak számítana, a Lyon ugyanis utóbbi 11 idegenbeli BL- meccséből hetet megnyert! A Dinamo ráadásul eddig csak egyszer győzött francia ellenféllel szemben, de annak is már harminc éve: a St. Etienne-t verték 2:0-ra.A Real Madrid szégyenteljes vereséget szenvedett hétvégén a Getafe otthonában, a csorbát Bukarestben kellene kiküszöbölnie Fabio Capel- lo csapatának. Ellenfele az a Steaua, amely 1986-ban éppen spanyol ellenfelet vert a BEK-döntőben (tizenegyesekkel a Barcelonát). Az erőviszonyok azóta megváltoztak ugyan, de a Real nem lehet büszke idegenbeli mérlegére a BL-ben: az utóbbi 10 meccsen 2 győzelem mellett 2 dönteden és 6 vereség! havn mérkőzés hazai győzelmet ígér, annál is inkább, mivel a Vörös Ördögök a BL-csoportmeccse- ket tekintve immár húsz meccs óta veredenek odahaza: utoljára a Deportivo tudott nyerni az Old Traffordon (még 2001-ben). A manchesteriek legutóbb az 1998/99-es szezonban találkoztak dán ellenféllel, akkor az idegenbeli 6:2 után odahaza 5:0-ra verték a Bröndbyt. A csoport másik meccsén a Celtic a Benficát fogadja, kedF csoport A Manchester United-KöbenGyőztesen zárni Schumi szépen búcsúzna Berlin. Michael Schumacher, a Ferrari pilótája győzni szeretne az esztendő utolsó futamán, a For- ma-l-es Brazil Nagydíjon. „Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megnyeijük a konstruktőrök viadalát. A többi már nem tőlem függ - nyilatkozta a hétszeres világbajnok német szuperklasszis, akinek ez lesz pályafutása utolsó verseBL-MENU E csoport 20.45: Dinamo Kijev-Olympi- que Lyon, Steaua-Real Madrid F csoport 20.45: Celtic-Benfica, Manchester Utd-FC Köbenhavn G csoport 18.30: CSZKA Moszkva-Arse- nal; 20.45: FC Porto-Ham- burg H csoport 20.45: Anderlecht-AC Milan, Lille-AEK Athén (A csoportok állása és bővebb adatbank a Focitippben) vező előjelekkel: a zöld-fehérek a Manchester elleni vereség óta pontot sem vesztettek tétmeccsen, és a statisztikát is szívesen emlegetik: Glasgow-ban hétszer játszottak portugál ellenféllel, s mérlegük majdnem száz- százalékos (6-1-0). G csoport Elhúzhat az Arsenal, ha legyőzi Valerij Gazzajev együttesét Moszkvában. A CSZKA, amely vezeti az orosz bajnokságot, legutóbb a Hamburgot verte odahaza. Az Arsenal skalpját megszerezni nehezebb lesz, hiszen az Ágyúsok utóbbi hét idegenbeli BL-meccsükön nem találtak legyőzőre.Feltámad- e a Hamburg? Erre adja meg a választ a portói mérkőzés, melyre a hazai FC Porto 3:0-ás sikerrel készült (a Maritimo Funchal ellen). H csoport Ha az előjelek nem hazudnak, gólszegény mérkőzések várhatók a H csoportban: a Lille-AEK mérkőzés favoritja a hazai gárda, de a franciák tavaly hat csoportmeccsen csak egy gólt lőttek, s az idén is csak egynél tartanak. A Milan belgiumi túrára utazik, és az Anderlecht otthonában szívesen megtörné a jelenlegi remisorozatát. A rossonerik ugyanis utolsó négy tétmeccsükön csak döntedeneztek - háromszor még gólt sem rúgtak, (gj) 14. Pécs 9 14 4 12:16 7 nye. - Szeretnem kárpótolni a gárRapid 2:0, Hlinka (R) - a 46. per1. Zalaegerszeg 9 8 1 0 22:8 25 15. Vác 9 1 2 6 9:17 5 dát, azért a hatalmas erőfeszítécig, Valachovič (R) - 90 perc; 2. MTK 9 8 0 1 21:5 24 16. REAC 9 1 2 6 13:25 5 sért, odaadásért, amit az idény soSalzburg-Altach 3:0, Janočko 3. Debrecen 9 6 1 2 17:7 19 rán tapasztaltam. Rászolgáltak az (S) - 90 perc + gól, Bodnár (S) 4. Újpest 9 5 2 2 11:5 17 Következik elismerésre.” Schumacher hozzá90 perc, Ausztria-Paschmg 1:1, 5. Győr 9 4 3 2 15:11 15 10. FORDULÓ - péntek, 19.00: tette, szép emlékekkel szeretne Sáfár (A) - 90 perc, Kabát (P) 6. Tatabánya 9 4 2 3 17:14 14 búcsúzni az autósport elitkategó90 perc. 7. Fehérvár 9 4 ľ 4 13:11 13 Debrecen-Diósgyőr; szombat, riájától: „Nagyszerű lenne, ha 16 HOLLANDIA, 7. forduló: Bre8. Vasas 9 4 1 4 11:17 13 14.30: Tatabánya-MTK, Pakséves versenyzés után győzelemda-Nijmegen 0:2, Babos (N) 9. Diósgyőr 9 4 0 5 10:13 12 ZTE; 18.00: Fehérvár-Honvéd, mel a tarsolyomban távoznék.” Az 90 perc, Eindhoven-Kerkrade 10. Honvéd 9 3 2 4 14:16 11 Vác-Győr, Vasas-REAC, Pécsutolsó futam előtt a pilóták között 4:1, Bodor (K) - a 79. percig, Vi11. Sopron 9 3 0 6 8:16 9 Sopron; hétfő, 18.00: Kaposa címvédő spanyol Fernando tesse Amhem-Willem Tilburg 12. Paks 9 2 2 5 9:14 8 vár-Újpest. Alonso tíz ponttal áll az élen Schumacher előtt, (mti) 1:0, Kerekes (T) - 90 perc. LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE NÉMETORSZÁG, 7. forduló: Nümberg-Bielefeld 1:1, Mintái (N) - az 58. perctől, Vittek (N) - 90 perc, Greško (N) - a 77. perctől; Bayem-Hertha 4:2, Dárdai (H) - 90 perc; Hannover-Frankfurt 1:1, Huszti (H) - 90 perc; Cottbus-Dortmund 2:3, Szélesi (C) - a 36. perctől. SKÓCIA, 10. forduló: Ran- gers-Invemess 0:1, Šebo (R) - 90 perc. AUSZTRIA, 12. forduló: SturmBELGIUM, 9. forduló: Zulte-An- derlecht 0:4, Juhász (A) - 90 perc; Brussels-Club Bruges 1:1, Pető Z. (B) - 90 perc; Charle- roi-St. Truiden 2:1, Vanczák (St)- 90 perc. CSEHORSZÁG, 10. forduló: Zlín-Teplice 1:4, Farbák (Z) - 90 perc, Opiela (Z) - a 75. perctől, Bielik (Z) - a 62. perctől; Klad- no-Slavia 0:1, Pončák (K) - a 3. percig, Švento (S) - 90 perc, Krajčík (S) - 90 perc, Kozáčik (S)- 90 perc. Most-Slovácko 2:0, Gašparík (M) - 90 perc, Ivana (S) - a 87. percig; Mladá Boles- lav-České Budéjovice 4:2, Bre- zinský (MB) - 90 perc, Filipko (ČB) - 90 perc; Pnbram-Liberec 1:0, Šinglár (L) - 90 perc, Hodúr (L) - a 63. percig. Sparta Praha- Ostrava 3:0, Klimpl (O) - 90 perc; Most-Slovácko 2:0, Róth (S) - 90 perc; Jablonec-Olomo- uc 2:0, g.: Lafata (32.), Baranek (71.). (ú) NHL-KRÓNIKA ANAHEIM-DALLAS 3:4 (1:0, 0:3, 2:0 - 0:0, 0:1), gólütők: Marchant (17), 50. S. Nieder- mayer (50.), McDonald (60.), ületve Zubov (23.), Hagman (29.), 38. Miettinen (38.), sorsdöntő rávezetés: J. Jolánén. (sita) BAJNOKI PONTOKÉRT Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 7. forduló: Prešov-Sečovce 31:22 (19:8). A bajnokság állása 1. Prešov 7 5 0 2 224:18310 2. Pov. Bystrica 7 5 0 2 224:21010 3. ŠKP 7 4 0 3 196:194 8 4. N. Zámky 7 3 1.3 214:200 7 5. Košice 7 3 1 3 181:195 7 6. Sečovce 7 2 2 3 191:198 6 7. Topoľčany 7 2 0 5 179:202 4 8. Hlohovec 7 2 0 5 190:217 4 Teke NŐI EXTRALIGA, 4. forduló: N. Mesto-Trstená 7:1, Sučany- V. Šariš 2:6, Podbrezová- Vrútky 8:0. Szabadnapos: Zlaté Klasy. A bajnokság állása 1. Podbrezová 3 3 0 0 22:2 3204 6 2. Zlaté Klasy 3 2 0 1 15:9 2976 4 3. V. Šariš 3 2 0 1 13:11 3069 4 4. Vrútky 3 2 0 1 11:13 2999 4 5. Nové Mesto 4 1 1 2 15:17 2972 3 6. Trstená 4 1 0 3 12:20 2816 2 6. Sučany 4 0 1 3 8:24 2980 1 Az utolsó előtti oszlop a faátlag. (ú) sporthíradó ♦ Junior tőr Vk.-viadal, Pozsony - nők: 3. Hanzel Gyöngyi; férfiak: 12. Domsitz Tibor (szlovákiaiak). ♦ Férfi kézilabda BL, A csoport, 3. forduló Portland San Antonio (spanyol)-Považská Bystrica 42:25 (23:12). ♦ Női kézilabda BL, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés: FTC- Brasov (román) 30:24 (14:9); női KEK, a 16 közé jutásért, visszavágó: Cornexi-Alcoa- Hafnarfjördur (izlandi) 22:22 (9:11), az első meccsen: 31:26, tj.: Cornexi. ♦ Tenisz-világranglisták - nők: 1. Mauresmo (francia) 3667 pont; 2. Henin(belga) 3473; 3. Sarapova (orosz) 3037;... 22. Hantuchová (szlovák) 842. Férfiak: 1. Federer (svájci) 7370; 2. Nadal (spanyol) 4645; 3. Ljubicic (hor- vát) 3190;... 24. Hrbatý (szlovák) 1090. ♦ Női kézilabda WHIL, 10. forduló: Michalovce-Slavia Praha 26:25 (13:13). SPORTFOGADÁS MMMMMWMMHMMHHaHHMMMNMnMMMMMK A TOTÓ 41. heti nyertes tip- poszlopa: 1,2,2, X, 1,1, X, 2,1, X, 2,1, X-2. Nyeremények: te- litalálatos szelvény nem volt, a 13 találatos szelvényre 7 020 835, a 12 találatosokra 83 117, a 11 találatosokra 5738, a 10 találatosokra 1174 forintot fizetnek. A GÓLTOTÓ nyereményei a következők: 6 és 5 találatos szelvényt nem találtak, a 4 találatosokra 15 827 forintot fizetnek. A KENŐ lOtegnapi nyerőszámai a következők: 3,6,8,9,20, 28, 29, 30, 32, 37, 43, 45, 52, 57,58,64,67,70,75,77. (ú)