Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-03 / 227. szám, kedd
30 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 4. www.ujszo.com RÖVIDEN Kassa 50 városi képviselőt választ Kassa. Ötven képviselője lesz a következő megbízatási időszakban a város önkormányzati testületének. Erről a jelenlegi képviselők határoztak múlt heti ülésükön. Eldőlt az is, hogy december 2-án 14 körzetben várják majd a választókat az urnákhoz. A kisebb városrészek szószólói nehezményezték, hogy az átszervezés miatt ezentúl nem lehet majd képviselőjük. Az ülésen ismét - már harmadszor - módosították a város idei költségvetését. Húszmillióval kevesebb jut idén útkarbantartásra és -javításra, mintegy 15 millióval kurtították a sporttevékenységre fordítható összeget, és a városi közlekedési vállalatnak jóváhagyott pénzből is elvontak 17 milliót. (SITA) Patkányirtás Kassán november 22-ig Kassa. Patkányirtás folyik a városban. A polgárokat felszólították, hogy az irtásra vonatkozó általános érvényű önkormányzati rendelet utasításai szerint segítse elő a munkát, például azzal, hogy rendet tesznek a tulajdonukba tartozó vagy az általuk kezelt területeken. Nem szabad etetni az állatokat nyűt területen, továbbá az élelmiszer nem tárolható pincében, udvarban és erkélyen. Az irtást a szennyvízcsatornákban is elvégzik. Az, aki ezt a szabályrendeletet megsérti, akár 200 ezer koronás bírsággal is büntethető. (SITA) Inkubátorház lesz Rimaszombatban? Rimaszombat. Inkubátorházat szeretnének létrehozni a városban fiatal vállalkozóknak - a kezdeményezést a Gömör-kishonti Regionális Fejlesztési Társulás vállalta magára. Az ügynökség főként a vállalkozással kapcsolatos szaktudást szeretné fejleszteni a régióban, s ennek érdekében angol, magyar és lengyel partnerekkel is szoros együttműködést folytat. Az elképzelések megvalósításához az uniós Leonardo da Vinci-programon belül is támogatásra leltek; e program révén már több tréninget tartottak. Néhány rimaszombati középiskolás idén egy egri vállalkozói versenyen is részt vett, és az ügynökségnek továbbra is célja, hogy a projektbe minél több diákot vonjon be. (TASR) Színházi hétvége Budapesten Szepsi. A városi könyvtár értesíti az érdeklődőket, hogy 2006.október 14-15-én kétnapos színházlátogatást tervez Budapestre. Október 14-én, szombaton 19.00 órakor a Magyar Színházban a Huszka Jenő-Martos Ferenc szerzőpáros Bob herceg című daljátékát tekinthetik meg. A főbb szerepekben Béres Ilona, Tóth Sándor, Auksz Éva, Bucsi Annamária, Őze Áron látható. Október 15-én, vasárnap a szentendrei szkanzent, a Dunakanyart és az esztergomi bazüikát látogatják meg, hazaindulás 16 órakor. Érdeklődni és jelentkezni a Szepsi Városi Könyvtárban lehet naponta 9- től 17 óráig, vagy a 055/460 2023 és a 0908/ 829 355 telefonszámokon. A részvételi díj 1550 korona, (kozs) regio@uSszo.com A kassai alapiskolás tanulók gyakran szüleiket és idősebb testvéreiket is rábeszélik a véradásra Diákvércsepp - egy hónapon át A véradáshoz semmilyen előzetes orvosi vizsgálat nem szükséges, a magukat egészségesnek érzők bátran betérhetnek a transzfúziós állomásokra (TASR-felvétel) November 10-ig tart az akció A Diákvércsepp idén e hét hétfőjétől november 10-ig tart, vért adni naponta 6.30-tól 12.00-ig (keddenként 17.00-ig) lehet a kassai Sznf- lakótelepi kórházban, valamint a sacai magánkórházban, (juk) Kassa. Országos viszonylatban jelenleg a városban a legsikeresebb a Diákvércsepp elnevezésű kampány, amelyet első véradók szerzése, illetve a véradás, jó szokássá” válásának elősegítésére indított a Szlovák Vöröskereszt. JUHÁSZ KATALIN Tavaly összesen 1117 diák adott vért a kassai egyetemi kórház transzfúziós osztályán, közülük 490-en életükben először. Ez a szám tízszerese az első évben jelentkezőknek. Az érdeklődés fokozatosan növekszik a kezdeményezés tizenegy éve alatt; eleinte az egyetemisták domináltak a véradók között, ám most már e téren a végzős középiskolások a legaktívabbak. „Mind az 59 kassai oktatási intézményt megszólítottuk, és az eredmények nagyon jók. Tavaly az iskolák 86 százaléka kapcsolódott be valamilyen formában a Diákvér- csepp-kampányba. Sok helyen is- meretteijesztő előadásokat, beszélgetéseket is tartottak, a véradás fontossága az osztályfőnöki órákon is téma volt, sőt akadtak olyan diákok, akik szüleiket, rokonaikat is rábeszélték a véradásra. Ma már sok iskolában maguk a tanárok szervezik meg a csoportos véradást, nekünk nem is kell kampányolnunk az ügy érdekében. Sőt, az iparművészeti középiskola diákjai azzal leptek meg minket, hogy plakátokat terveztek és szlogeneket találtak ki a Diákvércsepp-akció népszerűsítésére” - számolt be a sikerekről Luda Cangárová, a Szlovák Vöröskereszt területi szervezetének elnöke. A szervezők a felvüágosító kampány során azokra is gondolnak, akik koruknál fogva még nem adhatnak vért, viszont befolyásolhatják szüleiket és idősebb testvéreiket. Az alapiskolások számára speciális ismeretterjesztő tanórákat kínálnak, melyek során a gyerekek megismerkedhetnek az elsősegély- nyújtás módjaival, és hallhatnak az embertársaiknak nyújtott segítség fontosságáról is. A Szlovák Vörös- kereszt célja, hogy valamennyi iskolában legalább két önkéntese legyen a szervezetnek, akik nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is bevonhatnák a kampányba. A kassai eredmények azért is figyelemre méltóak, mert sokáig itt Eleinte az egyetemisták domináltak a véradók között, ám most már e téren a végzős középiskolások a legaktívabbak. működött az ország legnagyobb transzfúziós állomása. „Tavaly Pozsonyban összevontak három hasonló osztályt, így jelenleg a másodikok vagyunk Szlovákiában. A városban szükség is van vérre, mivel az országos szintén egyedülálló Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézete, a Kelet-szlovákiai Hematológiai Klinika, valamint a megye legnagyobb kórháza is Kassán működik, azaz részben a szomszédos Eperjes megye igényeit is mi elégítjük ki” - magyarázta Jitka Mačalová, a Sznf-lakótelepi egyetemi kórház transzfúziós állomásának vezetője. Nem mellékes, hogy a Diákvér- csepp-akciónak köszönhetően hetekre elegendő vérkészítményt állíthatnak elő a műtétekhez. Az ősz hagyományosan „vértelen” időszaknak számít a kassai transzfúziós állomásokon, mivel a legtöbben a karácsonyi ünnepek előtt mennek el vért adni. Egy komolyabb műtét során a pádens két liter vért kap, ösz- szesen négy véradótól. A kassai adatbázisban jelenleg 27 ezer véradó szerepel, közülük tavaly 3200- an adtak vért. „Ez kevésnek tűnhet, ám figyelembe kell venni néhány akadályozó tényezőt. Sokan megbetegedtek tavaly óta, mások csak kétévenként adnak vért, megint mások elfeledkeztek a dologról. Mindenképp sikerként könyvelhető el azonban, hogy az első véradók fele visszatér, és hogy ez a tendencia főleg a fiatalokra jellemző” - véli Luda Cangárová, hozzátéve, hogy a véradáshoz semmüyen előzetes orvosi vizsgálat nem szükséges, a magukat egészségesnek érzők bátran betérhetnek a transzfúziós állomásokra, feltéve, ha az elmúlt fél év során nem estek át műtéten, nem tetováltatták, piercin- geltették magukat, és nem abszolváltak akupunktúrás, vagy antibiotikumos kezelést. KULTÚRA Munkácsy-képek Amerikából (Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből) Herman Ottó Múzeum, Miskolc, Görgey utca 28 Október 14. - december 30. Munkácsy Mihály Miskolcon eddig soha nem látott képei csodálhatok meg október 14. és december 30. közt a Herman Ottó Múzeum Képtárában (Miskolc, Görgey utca 28). Az elmúlt közel két év során a Pákh Imre gyűjteményébe tartozó Munkácsy-művek vándorkiállításon voltak láthatók Magyar- ország különböző városaiban. Miskolc nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy fogadhatja e nagyszerű kiállítást. A neves festőművész miskold kötődése okán a városban már a 19. század végétől Munkácsy- kultusz él. Munkácsy egy kicsit „haza is jön” - gyermekkora egy részét Miskolcon töltötte. A nagy művész éppen 115 éve, 1891. október 22-én járt utoljára Miskolcon, s a híres miskolci fotográfus, Schabinszky közreműködésével fényképeket készítettek a Honfoglalás című freskójához - erről az eseményről egy korabeli miskolci újság is beszámolt. Pákh Imre Amerikában élő ma- Pákh-gyűjtemény egyharmadát gyár gyűjtő a 80-as években kéz- teszik ki. dett el 19. századi festményeket A jeles gyűjtemény ezúttal a vásárolni - előbb kiváló franda miskold állomáson természetsze- mesterek munkáit, majd klasszi- rűen egészül ki a Herman Ottó Múzeumban őrzött hiteles Mun- kácsy-alkotásokkal, valamint olyan kuriózumokkal, amelyek Munkácsy és Miskolc kapcsolatát mutatják be. A Munkácsy képek Amerikából - válogatás Pákh Imre gyűjteményéből című kiállítás anyagát eddig közel 650 ezer érdeklődő láthatta, és most végre a Dél-Szlovákiához is viszonylag közel lévő Miskolcon is megtekinthető az egyedülálló gyűjtemény. A múzeum nyitva tartása: kedd-vasámap: 10.00- 20.00, hétfő 10.00- 24.00 A látogatás szünetel: október 23., november 1., december 24-26. A jegyek elővételben megrendelhetők és a múzeum portáján átvehetők. Jegyelővétel a múzeum közönségkapcsolati osztályán; tel: kus magyar mesterek alkotásait 0036/46/560 176 vagy 560 182, is. Ekkor vette meg az első Mim- e-maű: kurta@hermuz.hu ; ma- kácsy-műveket, és ettől kezdve rosiagi@hermuz.hu . További in- Munkácsy maradt az igazi szén- formádók a www.hermuz.hu vedély. A festőművész képei ma a honlapon, (ú) A debrődi mészégetők tüze táplálta benne a szeretetet az emberek és faluja iránt Mindenki Nusi nénije nincs többé KOZSÁR ZSUZSANNA Debrőd. Vasárnap délután vett végső búcsút a község népe polgár- mesterétől, Papp Annától, aki pénteken reggel hunyt el 59 éves korában. Mindenki Nusi nénije magyarszlovák szakos tanítónőként kezdte pályáját. Később a közügyek iránti érdeklődésének köszönhetően a helyi nemzeti bizottság elnöke lett, majd a rendszerváltás után Debrőd polgármestere. Húsz évig volt községének első embere, gondos keze nyomát mindenütt meglátni. Nemcsak a rendbehozott iskolán, hivatalon, középületeken, a megtisztított, kicsinosított forráson, a megálmodott növénytemplomon vagy a példásan rendben tartott temetőn. Az emberek lelkén is. Hiszen Papp Anna nem csupán polgármester volt, hanem Csemadok-elnök, az MKP helyi szervezetének elnöke és a Tüzikék éneklőcsoport, valamint a Csipet Csapat gyermekcsoport alapítója is. A község és az emberek dolgát mindig hatalmas lendülettel igazgatta. A hajdani debrődi mészégetők tüze lobogott benne, táplálta benne a szeretetet az emberek és szülőfaluja iránt. Hitt az emberekben, hitt a csodákban. Újraépítette az iskolát, mely 15 évig gyerekekre áhítozott, ám a központosított oktatási rendszerben megfosztották lényegétől. Újraépítette, minden energiáját és hitét belevetve, hogy nemcsak a kételkedésnek és értetlenkedésnek legyen tanúja, hanem annak is, hogy a gyerekek létszáma csökken, a falu öregszik. Hitt abban is, hogy a Szent László-forrásnál romokban heverő templom az emberek jóindulatából egyszer felépül, és újra zarándokhellyé válik. A tervek elkészültek, csak Nusi néni nincs, hogy töretlen bizalmával véghezvigye a csodát. Nem csak a debrődiek ismerték, szerették. A környékről is sokan eljöttek - rokonok, ismerősök, jóbarátok, polgármester kollégák, csemadokosok és népművészeti csoportok képviselő is, hogy elbúcsúzzanak. „Csak azt felejtjük gyorsan, aki után semmi sem marad” - hangzott el az egyik búcsúbeszédben. Papp Annát megőrzi majd a feledéstől a sok elültetett virág, a sok megírt vers, minden múltbeli értéket felkutató és megőrző rendezvény emléke, műiden kicsi és nagy cselekedet, amit Debrődért és a debrődiekért tett. Vasárnap délután vett végső búcsút a község népe polgármesterétől, Papp Annától (Szűcs Éva felvétele)