Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-13 / 236. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 13. Kertészkedő - hirdetés 17 Borozó 2006: Idén is kiváló fehér és vörösborokat kóstolhatnak majd az Új Szó hagyományos borbáljának ínyencségeket kedvelő vendégei Négy ezüst- és tizenkét bronzérem született Közel 60 bormintával ne­veztek be a dél-szlovákiai borászok az Új Szó idei bor­versenyére. A neves borbí- rákból álló zsűri összesen 4 ezüst és 12 bronzérmet ítélt oda. Szándékaink szerint a legtöbb pontot elért és é- remmel díjazott ínyencsé­geket az Új Szó borbáljának vendégei is megízlelhetik. ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELŐ Öt elismert, nemzetközi szinten is jegyzett borszakértő találkozott a múlt hét derekán az érsekújvári já­rásbeli Kürtön, a kizárólag csúcs- minőségi borokat előállító Strekov 1075 társaság fellegvárában, hogy értékelje a lapunk által meghirde­tett borversenybe kis- és nagyter­melők által beküldött mintákat. Rendhagyó találkozó volt ez min­denkinek, hiszen például Geön- czeöl Attila, a magyarországi Bor­kultúra Kht. igazgatóhelyettese el­hozta magával azt a borbírák mun­káját jelentősen megkönnyítő szá­mítógépes értékelőrendszert, ame­lyet - méregdrága volta miatt - ed­dig csak igazán nagy nemzetközi borversenyeken szoktak a degusz- tátorok használni. Ezáltal Kürtön olyan csúcstechnikát tesztelhettek a borbírák, amelyről eddig csak szakmai lapokban olvashattak. Az elismert bormarketing-sza­kértő mellett foglalt helyet a zsűri­ben Korpás András, a kürti szövet­kezet szőlészeti és borászati ágaza­tának vezetője, nemzetközi hírű szőlőnemesítő és borszakértő is, aki egyben tagja az állami bor­minősítő bizottságnak is, tehát „munkaköri kötelessége” a borok kóstolása és értékelése. Vállalta to­vábbá a zsűritagságot Vladimír Hronský nemzetközi hírű borsza­kértő és -szakíró is, aki a szlovákiai sommelierszövetség alelnökeként többek között arra tanítja a hazai és külföldi pohárnokokat, hogy mi­ként ismeijék fel a borokat és eset­leges hibáikat. A gyakorló borászo­kat a zsűriben Mészáros Szabolcs, a csopaki Jásdi pincészet főborásza és Melecsky Tibor, a Strekov 1075 Kft. főborásza képviselte. Az Új Szó által megfürdetett Bo­rozó borverseny mindössze annyi­ban tért el a komoly nemzetközi versenyektől, hogy a beküldött mintákat mindössze színük alapján sorolták két csoportba, valamint, hogy az értékelésen - külső szem­lélőként - lapunk fotóriportere és szakírója is részt vehetett. Bár több neves borversenyen részt vettem már, a minapi borverseny még ne­kem is nem mindennapi élmény­ként szolgált. A neves bírák nyom­ban a kezdet kezdetén leszögezték: a beküldött mintákat a legszigo­rúbb minőségi kritériumok szerint vizsgálják és vizsgáztatják. Értékel­ték megjelenését (tisztaságát, szí­nét), illatát (intenzitását, illattisz­taságát, minőségét), zamatát (in­tenzitását, minőségét, tartósságát, technológüai nettségét) és összbe­nyomását. Akkor sem engedtek a szigorból, amikor kiderült, emiatt néhány mintát ki kell zárni a ver­senyből. Ennek köszönhetően vi­szont az idén is kiváló fehér és vö­rösborokat kóstolhatnak majd az Új Szó borbáljának vendégei. Mert­hogy szándékaink szerint a leg­jobb, pontosabban a legtöbb pon­Nagy munkában a zsűri... értékeli a borok megjelenését, illatát, zamatát (Fotó: Somogyi Tibor) tot kiérdemelt, éremmel díjazott italokat szeretnénk ismét felkínálni ízlelésre az október 20-án megren­dezésre kerülő borbál vendégei­nek. Sajnos, kaptunk ugyanakkor olyan mintákat is, amelyek nem ütik meg a falusi borversenyek szintjét sem, márpedig mi azt sze­retnénk, ha az Új Szó borversenyét sikerülne tartósan a színvonalasak közé emelni. A néhány kieső múlta ellenére alapjába véve szép boro­kat kóstoltak a bírák. Örvendetes, hogy a tavalyi borverseny rész­vevői közül idén is többen vállalták a nyilvános megmérettetést. Közü­lük is kiemelkedik a fűti Jávorka Ferenc, Mihalek György vagy a jó- kai Zoar társaság egy-egy mintája, amelyről a bírák elismeréssel szól­tak, bár szuperlatívuszokhoz közeli jelzők idén sem voltak. A zsűri a csaknem hatvan mintá­ból négyet értékelt ezüstéremmel, tizenkettőt pedig bronzzal, (gyor) A Borozó 2006 borverseny legjobb helyezettjei I. Fehérborok Helyezés Termelő Pontszám Fajta, évjárat Érem 1. Jávorka Ferenc, Für 84,00 Pálava, 2005 Ezüst 2. Jávorka Ferenc, Für 83,67 Chardonnay, 2005 Ezüst 3. Szőlészeti és Borászati Szövetkezet, Udvard 82,00 Szürkebarát, (száraz), 2005 Bronz 4. Gergely Lajos, Orsújfalu 81,33 Cserszegi fűszeres, 2005 Bronz 5. Kis Lajos, Bátorkeszi 80,33 Sauvignon Blanc (száraz), 2005 Bronz 6. Primavin Kft., Nagymegyer 79,67 Királyleányka (száraz), 2005 Bronz 7. Mátyás és Szabó pince, Kisújfalu 79,33 Fehér burgundi (száraz), 2005 Bronz 8. Sütő Imre, Kürt 78,00 Olaszrizling (száraz), 2004 Bronz 9. Kasnyik Attila, Kürt 78,00 Tramini, 2004 Bronz 10. Mátyás és Szabó pince, Kisújfalu 78,00 Chardonnay (száraz), 2004 Bronz II. Vörösborok 1. Szőlészeti és Borászati Szövetkezet, Udvard 84,67 Alibernet (száraz), 2005 Ezüst 2. Zoar Kft., Jóka 84,33 Dornfelder (száraz), 2005 Ezüst 3. Mihalek György, Für 81,00 Dunaj (száraz), 2004 Bronz 4. Bodnár Péter, Kiskövesd 80,33 Cabernet Sauvignon, 2005 Bronz 5. Katona borház, Budapest 79,67 Cabernet Sauvignon (száraz), 2003 Bronz 6. Primavin Kft., Nagymegyer 78,00 André (száraz), 2006 Bronz Ünnepeljük együtt a jó bort az ÚJ SZÓ hagyományos borbálján! Neked hír kell, nekem, míg élek, más se, csak bor;

Next

/
Thumbnails
Contents