Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-11 / 234. szám, szerda
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 11. www.üjszo.com RÖVIDEM A Borostyán a Déja vu-klubban Pozsony. Az októberi Déja vu-klubest ma lesz a Hlava XXII kávézóban (Bazová 9.). A vendég ezúttal a megújult komáromi Borostyán verséneklő együttes lesz. Kapunyitás 18 órakor. A klubest társszervezői a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Diákhálózat, (ú) Magyar filmek külföldi szemléken Szabó István filmje, a Rokonok a híres belga Flanders Filmfesztiválon, a Kecskemétfilmben készült animációk Németországban versenyeznek. A ma kezdődő, 33. genti Flanders Filmfesztiválon a Rokonok vetítésén részt vesz a Móricz-adaptáció főszereplője, Csányi Sándor. Az öt genti moziban 200 filmet bemutató tíznapos fesztivál az Európai Filmakadémia rövidfilm díjára jelölt alkotásokat is levetíti, köztük Kenyeres Bálint Before Dawn című filmjét. Kenyeres Bálint is a genti fesztivál vendége lesz. A németországi Chemnitzben hétfőn kezdődött Schlingel gyermek- és ifjúsági filmfesztiválon is megméretnek magyar alkotások. A Kecskemétfümből Nagy Lajos Fából faragott Péter, a Magyar Népmesék sorozat egy epizódja, valamint Richly Zsolt A hetvenkedő sün című alkotása vesz részt a fesztiválon. (MTI) «****.—» TÉVÉZZEN VELÜNK Olimpiának indult... ELŐZETES Legalább húsz aranyéremmel, győztesen hazatérni Melbourne- böl. Ez volt a magyar csapat célja. De a történelem közbeszólt. Már nem a sport volt a legfontosabb... Két esztendő alatt készült el az ALOHA Film Produkció Olimpiának indult... című kreatív dokumentumfilmje, amely az 1956-os melbourne-i olimpiai játékok 50. évfordulójának állít méltó emléket. A produkciót holnap, továbbá október 19-én és 26-án csütörtökönként 20.05-től láthatják a nézők a Magyar Televízió 1-es csatornáján. A mű érdekessége, hogy megszólalnak az 1956-os melbourne-i olimpiai csapat még élő tagjai, akkori sportvezetők, szemtanúk és hozzátartozók is. Az intetjük Magyarországon, Ausztráliában, Németországban és az USA-ban, a fikciós jelenetek pedig a Magyar Televízió 8-as stúdiójában készültek. Magyarországon soha nem látott, a NÓB tulajdonát képező eredeti, a versenyekről és a helyszínről szóló archív felvételeket is bemutatnak az alkotók. Az akkori versenyeket pedig mai sportriporterek kommentálása teszi még izgalmasabbá, felejthetetlenebbé. Nagy összegzés ez a dokumentumfilm, amely először rakja ösz- sze teljes összefüggésében az akkori történéseket, bemutatva azokat a perceket, órákat, napokat, ahol sorsok és életek dőltek el. Az alkotók ezért keresték meg a történet összes szereplőjét szerte a világban. A különböző elbeszélések, naplók, újságok, dokumentumok, hírek darabkáiból állt össze az a hiteles történet, amely megválaszolja az egyidejűségben rejlő drámai pillanatok és titkok kérdéseit, (ú) Robert Kennedy meggyilkolása - filmvásznon Emlékeztető képek MTTJELENTÉS Emilio Estevez, Martin Sheen fia a rendezője a Bobby című filmnek, amelyben Robert Kennedy szenátornak, az 1968. június 5-én Los Angelesben meggyilkolt volt igazságügy-miniszternek, demokrata párti elnökjelöltnek állít emléket. A film nem a máig tisztázatlan hátterű merénylet történelmi-politikai körülményeit vizsgálja, hanem huszonkét olyan képzeletbeli személy életén és történetén keresztül láttatja a második Kennedy-gyükossá- got, akik a Los Angeles-i Ambassador Hotelben tartózkodtak azon a véres éjszakán. Robert Kennedy volt a legnépszerűbb demokrata párti politikus, akit az 1968-as elnökválasztás biztos esélyesének tartottak. Tőle várták az amerikai fiatalok, hogy véget vet az egyre súlyosabbá váló vietnami háborúnak. A merényletet aznap este követte el ellene a palesztin származású Suhan Bishara Sirhan, hogy a kaliforniai előválasztásokon aratott győzelmét ünnepelte. A gyilkosság kapcsán több elmélet is napvüágot látott. Egyesek szerint Suhan egy Kennedy által kötött izraeli fegyverüzletet akart megtorolni, mások szerint a chicagói maffia tetette él láb alól, mert igazságügy-miniszterként harcot hirdetett a szervezett alvilág ellen, de a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy Bobby a háborús lobbinak állt útjába. Az ő halála, Martin Luther King fekete pol- gátjogi vezető két hónappal korábbi megölésével együtt csak olaj volt a tűzre a kormány- és háborúellenes mozgalmak szemében, amelyek augusztusban utcai harcokká változtatták a demokrata párt chicagói elnökjelölő kongresszusát. A választásokat végül Richard Nixon, a republikánus párt jelöltje nyerte Hubert Humphrey-vel, Lyndon B. Johnson alelnökével szemben és a vietnami háború csak 7 év múlva ért véget. Sirhant előbb halálra, majd életfogytiglan- ra ítélték, azóta is börtönben van. Estevez, akinek családja közismerten demokrata párti elkötelezettségű, fümjével kivívta Robert Kennedy özvegyének, Ethelnek az elismerését is. „Hálásak vagyunk neki, hogy felidézte Robert Kennedy életét, a társadalmi igazságosság, a béke, az egyenlőség iránti elkötelezettségét” - áll az özvegy közleményében. Lánya, Kerry Kennedy, a hetedik Robert tizenegy gyermeke közül, úgy vélekedett, hogy „az elmúlt 38 évben nem volt még ennél fontosabb pü- lanat, hogy emlékezzenek értékeire, Amerika-víziójára és céljaira egy zűrzavaros vüágban”, és fontosnak nevezte, hogy egy fiatal generáció is világosan lássa Robert Kennedy történetét. A film igazi sztárparádét kínál, csak éppen Robert Kennedy figuráját bízta Estevez a színészként szülte ismeretlen Dave Frauncesre. A rendező maga is játszik az alkotásban, olyan társak mellett, mint Sir Anthony Hopkins, Laurence Fishburne, Harry Belafonte, Helen Hunt, Sharon Stone, és apjának is juttatott egy szerepet. A Bobbyt november 17-én mutatják be az Egyesült Államokban. Peter Lipa a dzsessznapok sajtótájékoztatóján (TASR-felvétel) Peter Lipa dzsesszénekes szerint az egész világon folyamatosan növekszik az élő zene iránti igény Nem kell címkézni a stílusokat Október 20-22. között 32. alkalommal rendezik meg a pozsonyi Művelődési és Pihenőparkban (PKO) a Pozsonyi Dzsessznapokat. Igazi sikertörténet ez, ráadásul tanító-nevelő szándékkal, a szervezők ugyanis rá akarták szoktatni a nagyközönséget a minőségi zenére. A kísérlet parádésan sikerült, a rendezvény szinte mindig teltházas. A részletekről Peter Lipa dzsesszénekest, a műfaj legelszántabb hazai propagátorát kérdeztük. JUHÁSZ KATALIN Az idei kínálatban alig találtam tradicionális dzsesszt, szinte valamennyi koncerten a legkülönbözőbb stílusok keresztezése várható. Tudatosan törekedtek erre a műsor összeállításakor? Úgy érzem, a globalizáció a zenében is megnyilvánul. Ez annyit jelent, hogy a zenészek többsége ma már nem igyekszik meghatározni, meddig „tiszta” és honnan- tól „piszkított” a dzsessz, a stílusok közötti határok elmosódni látszanak, a műfajok összekeverednek. Ez annak az eredménye, hogy a világban gyorsabb és egyszerűbb lett a kommunikáció, a médiáknak köszönhetően a zene mindenhová elér, a muzsikusok nyitottab- bak lettek, hagyják hatni magukra az újat. Ezáltal a hallgatók ízlése is alakul, mármint azoké, akik nyitott füllel és nyitott szívvel vátják az új dolgokat. Manapság minden megengedett a zenében, talán sosem volt még ekkora szabadság, mint most. A pozsonyi fesztivál is ezt a sokszínűséget, gazdagságot igyekszik bemutatni. A dzsesszre ma jellemzőek a szokatlan felállások, szokatlan hangszerelések, és más műfajok és más kultúrák elemeinek felhasználása a hangzás gazdagítása érdekében. Ez azt jelenti, hogy mind a zenészek, mind pedig a közönség megunta a tradicionális dzsesszt, és valami egészen újat keresnek? A kortárs írók szokták mondogatni, hogy nehéz dolguk van, mert mindent leírtak már előttük... Hát, hogy is mondjam..., azért a zene története is az egymástól való eUesések, elcsenések története. A zeneszerző munkájára minden hang hatással van, amit életében hallott. Ez a legnagyobbakra is érvényes, az ő „merevlemezükre” is felkerült valahonnan az, amit később áteresztettek a számítógépükön és lekottáztak. Valódi újdonságok a zenébe ma már csak egzotikus közegekből érkezhetnek, amelyek kívül esnek a civilizáción. Az irodalmi életbe is berobbannak néha szerzők, akik a világ olyan helyein élnek, ahol másként gondolkodnak az emberek, másként fűzik a mondatokat. Nyugat-Euró- pát és Amerikát ugyanúgy meg tudja lepni mondjuk egy kínai író, műit egy kínai zenész. Emellett persze továbbra is szívesen olvasunk klasszikusokat, mint ahogy a tradicionális dzsessz, az akusztikus blues vagy a „vegytiszta” folklór népszerűsége sem csökkent a zenei stílusforradalom hatására. Hogy néz ki a helyzet Szlovákiában a hallgatók és a zenészek szemszögéből? A zenészek ma már oda utaznak és ott játszanak, ahol akarnak, a közönség viszont mintha valamivel konzervatívabb lenne, lassabban követné az eseményeket... Az etnózene, a különböző népek folklóijának hatása globális értelemben is rendkívül nagy. Mindegy, honnan jön a zene, a balti államokból, a forró Afrikából vagy a környező országokból. Ha őszinte, rabul ejti a hallgatót. A másik meghatározó és gyorsan fejlődő ág az elektronikus zene, amelyre az egész világon nyitottak a fiatalok. Hiszem, hogy a hazai közönség is figyeli az eseményeket és reagál az újra. Természetesen a hallgatók nem lehetnek annyira naprakészek és tájékozottak, mint a zenészek, akiknek egy lépéssel mindig a közönség előtt kell járniuk. A Pozsonyi Dzsessznapok arra is jó alkalom, hogy a kíváncsi hallgatók kíváncsi zenészekkel találkozzanak, és esetleg tanuljanak tőlük. A rendezvény „tanító-nevelő” jellegét ön a kezdetektől szereti hangsúlyozni. A mai, szórakoztatóiparnak kedvező világban ez egyre merészebb hozzáállásnak tűnik. Remélem, hogy nem az, hogy ma is össze lehet kötni a szórakoztatást a zenei ismeretterjesztéssel. Kereskedőktől tudom, hogy a dzsessznapokat követő hetekben sokkal több dzsesszlemez fogy a pozsonyi boltokban, mint az év többi hónapjában. Már ez a tény sok mindent jelez, és optimizmusra adhat okot. A másik örömteli dolog, hogy az elgépiesedés ellenhatásaként folyamatosan növekszik az élő zene iránti igény. A közönség kíváncsi rá, hogyan születik a szeme előtt a zene, kik és hogyan játsszák. A pillanat varázsát keresik, a megismételhetetlent, azt, amit lehetetlen hanghordozóra rögzíteni. Azt, amikor a színpadról átugrik a nézőtérre az a bizonyos szikra, és élő kontaktus keletkezik zenész és hallgató között. Nos, ezt nevezem egyszerre szórakozásnak és lelki gyarapodásnak. Vannak visszatérő előadói a Pozsonyi D zsessznapoknak, vagy a harminckét év alatt igyekeztek mindig másokat meghívni? A fő szervező Rock-Pop ügynökség szakembereivel együtt inkább arra törekszünk, hogy olyanokat ismerjen meg a közönség, akik még nem jártak nálunk. Haladunk a korral, figyeljük az új törekvéseket, új formációkat. Néhány „visz- szahívás” persze akadt, harminckét év hosszú idő, ezalatt maguk az előadók is rengeteget változnak. De csak olyanokat hívunk vissza, akiknél nem kell önismétléstől tartanunk. Mekkora a pozsonyi fesztivál presztízse Európában? Számolnak önökkel azok a nagy koncertszervező ügynökségek, akik az amerikai sztárok európai turnémenetrendjét állítják össze? Büszkén mondhatom, hogy ma már számon tartanak minket. Minden fontos ügynökség tudja, melyik hétvégén rendezzük a fesztivált, és sok kínálat befut, van miből válogatnunk. Vannak kedvenc partnereink is, akikkel gyakrabban együttműködünk. Egyébként épp egy évig tart a dzsessznapok szervezése, már októberben elkezdjük a következő évi műsor összeállítását. Mit emelne ki az idei három nap programjából, illetve kik azok, akiket mindenképp meg szeretne hallgatni? Mivel énekes vagyok, professzionálisan deformáltnak tekintem magam ebből a szempontból, azaz mindig elsősorban az énekesekre fenem a fogam. Legjobban azokat szeretem, akik az éneklés mellett hangszeren is játszanak. Idén fellép nálunk Richard Bona amerikai basszusgitáros-énekes, akinél ez az arány ideális, ráadásul több stílusban is otthonosan mozog. Őt egyébként már ismerheti a szlovákiai közönség, hiszen volt egy önálló koncertje Pozsonyban. Anna Maria Jopek lengyel énekesnő szintén nagy kedvencem, rendkívül érdekes, amit művel. A magyarországi Balázs Elemér Groupból is az énekesre, Winand Gáborra vagyok leginkább kíváncsi, hiszen egy különlegesen technikás, európai formátumú művészről van szó. Újabban minden évben becsempésznek a műsorba egy- egy popzenei világsztárt. Ilyen volt a Level 42 zenekar, az Incognito, a Mezzoforte, idén pedig a Matt Bianco-koncert szól a szélesebb rétegekhez. Nem tartanak az ortodox dzsesszisták haragjától? Ez ma már bevett szokásnak számít valamennyi nagy dzsessz- fesztiválon. A szóban forgó művészek a populáris zene és a dzsessz határmezsgyéjén mozognak, ezáltal a rétegműfajnak számító dzsessz felé terelgethetik a nagy- közönséget. Stingnek vagy Joe Cockernak is komoly érdemei vannak e téren, és ma már senki sem csodálkozik, ha dzsesszfesztiválo- kon lépnek fel. Szerintem a Matt Bianco ebbe a kategóriába tartozik, sikerült kitalálniuk valami új, dzsesszalapokon nyugvó, ám csak rájuk jellemző stüust. Hiszen, mint említettem, ma már nem kell címkézni a stílusokat.
