Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-30 / 225. szám, szombat

12 Családikor UJSZO 2006. SZEPTEMBER 30. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Egyenlőtlen harcaink ÉDES ÁRPÁD Ige: „Ekkor kilépett a filiszteusok seregéből egy kiváló harcos, név szerint Góliát, aki Gát városából volt. Magassága hat könyök és egy arasz volt. Fe­jén rézsisak volt, öltözete pikke­lyes páncél. ..Lábán rézvért és vállán rézdárda volt... lándzsájá­nak a hegye pedig hatszáz sekel súlyú vasból volt, és egy pajzs­hordó ment előtte... Akkor ezt mondta Dávid: ...ki ez a körül- metéletlenfiliszteus, hogygya- lázni meri az élő Isten seregét?” (lSámuel 17,4-7+26) Elérkeztünk a Biblia ószövet­ségi részének talán legismertebb szakaszához, Dávid és Góliát tör­ténetéhez. Ez az a történet, ami­ről a legtöbb embernek van vala­milyen ismerete. A művészetek­ben még kevésbé jártasok előtt is azonnal kirajzolódik Michelan­gelo csodálatos alkotása, amely­ben a kezében parittyát tartó, egyébként mezítelen Dávidot mintázta meg. Lehet, hogy gyermekkorunk vi­lágának meséi közé rejte­zik a kicsiny meg az óriás harcának elbeszélése, ahol természetesen mese­szerűen a kicsiny legyőzi az óriást. Felnőtt ésszel pedig gyorsan hozzátesszük a kőke­mény tapasztalati tudást, misze­rint a nagyhalak szokták fölfalni a kicsiket és nem fordítva. Eset­leg kissé tudálékosan összemos­suk a mitológiával, és heraklészi, herkulesi erővel ruházzuk föl a kisebbet, aki megtalálja az óriás Achilles-sarkát. Vagy próbálkoz­hatunk egy technikai magyará­zattal, amelyben összehasonlít­juk a régebbi nehézkes fegyver­zetet egy gyorsabb, hatéko­nyabb, modernebb fegyverzet­tel, és máris kezünkben érezzük a kulcsot Dávid és Góliát történe­téhez. A politikai aktualitások és a híradások az elmúlt hetekben sokszor nyomták szinte erősza­kosan elénk a sisakos, pajzsos „harcosok” képeit, mégis inkább próbáljuk rekonstruálni a bibliai leírásból Góliát és Dávid alakját. Góliát eszerint mintegy három méter magas lehetett, tetőtől tal­pig csillogó páncélban, aminek az összsúlya több mint fél mázsa volt. A dárdahegye pedig már vasból volt és a följegyzés szerint körülbelül kilenc kilogramm le­hetett. Egy igazi Terminátor. Nem csoda hát, hogy nem akadt ellenfele Izrael csapataiban. Vele szemben Dávid hagyományos pásztorkellékkel, szinte puszta kézzel vonul ki. Próbálták ugyan ráadni a király páncélzatát, ám Saul ruháját nem Dávidra szab­ták. Dávid nem harcolhatott Saul fegyvereivel, az ő kezében pász­torbot és parittya volt. A hit em­bere nem takargathatja, és nem védheti a vüág eszközeivel életét, dolgait és tetteit. A bibliai följegyzés nem mint haditechnikai különlegességet akarja bemutatni ezt a történe­tet. Tanítása isteni üzenetet hor­doz, amelyben az Úristen szaba- dítása és üdvterve mutatkozik meg. A leírás részletei is ezt hiva­tottak alátámasztani. Izrael sere­geiben nincs, aki szembeszállna Góliáttal. Még Saul király sem, aki egy fejjel kimagaslott a nép közül, ő is hallgat és visszahúzó­dik. Azért, mert nem látott mást, csak a mérhető óriási különbsé­get. Ő nem tud és nem is mer szembeszállni az óriással. Az ilyen egyenlőtlen harcból ő csak vesztes­ként vonulhat vissza. Ezzel szemben Dávid szá­mára Góliát csupán egy „körülmetéletlen filisz- teus” volt, aki gyalázni merte az élő Isten seregét. Dávid nem ön­magáért harcol, nem is önmagát teszi a mérlegre. Nem az ő dicső­sége, ereje vagy elsősége volt a tét, hanem az Isten nagysága, amit ez a fihszteus kétségbe vont. Innentől kezdve Dávid nem a saját harcait harcolta. Gó­liátot se önmagához mérte, ha­nem az Istenhez, és így mindjárt a másik oldalra billent a mérleg nyelve. Ha óriásnak tűnnek kí­sértéseink, és fölénk nőnek fel­adataink, lehet, hogy éppen az a hiba, hogy nagyon sauli erővel és fegyverrel indulunk neki. Az ilyen harc vége általában kudarc. Isten abban sem partner, hogy a magam dicsősége építgetése ér­dekében őt akarjam fölhasznál­ni. De hatalommal áll mellénk akkor, amikor az Ő útjain, az Ő harcaiban Őt hívjuk segítségül. Erre mondhatta Pál apostol: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8,31) A nagyságos fejede­lem, Bethlen Gábor pedig hozzá­tette: „Bizony senki nincsen!” A szerző református lelkész Fokozódott a szülői igény a gyermeknevelésre, ugyanakkor kevesebb rá az idő és a lehetőség A szülő és a tanár együttműködése Nagyobb a szülők elvárása a tanítók felé (Képarchívum) Nemrég olvastam egy cik­ket, amelyben a szerző ar­ról ír, hogy mennyire meg­nőtt az utóbbi időben a szü­lők érdeklődése az iskola, a nevelés iránt. AAARKÓ EMIL A család új tartalommal töltő­dött fel: emberibbel. Értelme: ösz- szetartó ereje a szerelem és a gyer­mekek iránti szeretet lett. Sajátsá­gos helyzet áll elő: fokozódott a szülői igény a gyermeknevelésre, de ugyanakkor kevesebb rá az ide­jük és lehetőségük. Ezért fordulnak nagyobb elvárással a pedagógusok, az iskola felé. A megoldás csak az iskola és a család tisztességes munkamegosz­tása és a bizalomra épített együtt­működése lehet. A pedagógus nyil­ván nem vállalhatja a gyermek ne­velésének összes felelősségét, azt sem, hogy a szülő saját mulasztása­it rajta kérje számon. Az együttes nevelés egyik feltétele az iskolai és családi eszmények azonosítása. A tanulóknak érezniük kell, hogy ne­velőik és családjuk egyaránt elvár­ják tőlük a nevelési feladatok kö­vetkezetes betartását, a példás vi­selkedést az iskolában és az iskolán kívül. A család és az iskola egységes nevelési ráhatása nem csupán az is­kolai tevékenység tárgya és a peda­gógiai befolyásolás eredménye - ennek jelentősége nyilván elvitat­hatatlan -, hanem a szélesebb tár­sadalmi-családi tényezők következ­ménye is. A társadalmi struktúra hatásait tehát a pedagógiai folya­matok szerves elemének kell tekin­tenünk. Éppen ezért az iskola ered­ményei vagy kudarcai sem csupán a pedagógustevékenység színvona­lában lelik magyarázatukat, ha­nem szervesen kapcsolódnak a tár­sadalmi fejlődés mechanizmusai­hoz. A család-iskola kölcsönös vi­szonyának jellegéből következik, hogy az iskola tanácsot adjon a szü­lőknek, hogy okosan és előrelátóan alakítsák gyermekük életét. A család mindennapi élete szem­pontjából lényeges az a tény, hogy milyen a kapcsolatteremtés az isko­lával; rendszeresen és következete­sen figyelemmel kíséri-e tanulmá­nyi eredményét, közvetlen-e a kap­csolata gyermeke osztályfőnökével és a tanárokkal; probléma esetén rugalmasan intézkednek-e az isko­la igazgatóságával. így elkerülhető a konfliktus a szülők között, ami az iskola tekintélyének megszilárdítá­sához vezet. A szülők és tanárok (család-iskola) ilyen megértő és el­fogadó magatartása főleg a nehéz élethelyzetekben való helytállást segíti. Nem volt nehéz felismerniük egymást; életükben először összeölelkezhettek Korábban érkezett a baba 71 évesen találtak egymásra az ikrek Milwaukee. 71 év után találko­zott életében másodszor egy 71 éves ikerpár, vagyis csak közvetle­nül megszületésükkor voltak egy­más társaságában. A hölgyek az USA-ban éltek eddig. Anyjuk nős férfival keveredett viszonyba, ezért ikreit a szülés után állami gondo­zásba adta. A csöppségek előbb más-más árvaházakba kerültek, és bár utóbb ugyanabba, ott mégsem találkoztak soha, elkülönítve nevel­ték őket. Ugyanakkor mindketten tudták, hogy van egy testvérük. Az egyikük már 8 év óta igyekezett fel­kutatni testvérét, de csak nemrégi­ben ért el eredményt egy apácának köszönhetően. A megbeszélt talál­kozóhelyen nem volt nehéz felis­merniük egymást, és életükben elő- Külsőleg csak a frizurájuk különbözött (SITA/AP-felvétel) szőr végre összeölelkezhettek, (m) Esküvő - órákkal a szülés után London. Sűrű napja volt annak a brit hölgynek, áld előbb meg­szült, aztán pár órával később férj­hez ment. Azonnali nászúira azonban már nem vállalkozott. A gyermek meglepetésszerűen érke­zett a régóta eltervezett esküvő napjának reggelére, ugyanis há­rom hónappal későbbre várták. Fiú és csekély súlya ellenére jól van. Anyja, miután megszülte, ki­csit pihent, és mivel remekül érez­te magát, a százvendéges esküvőt és lakodalmat pedig nem akarta lemondani, elment a menyasszo­nyi ruhájáért, aztán a fodrászhoz, a kozmetikushoz és az oltár elé, de oda már vőlegényestül, (m) Egy sajátos szellemi állapottal járó életmód Tizenöt millió magányos MTl-JELENTÉS SZÓ Ml SZÓ Párizs. Az elmúlt negyven évben megduplázódott Franciaországban az egyedül élők száma. Míg 1962- ben még csak a franciák 6,1%-a élt egyedül, 2004-ben ez az arány már 14% volt, s 8,3 millió embert jelent. Ha ehhez hozzáadjuk a gyermekei­ket egyedül nevelőket, az elválta­kat, az özvegyeket vagy az olyan agglegényeket és hajadonokat, akik szüleikkel egy háztartásban él­nek, számuk eléri a 15 milliót. Az Európai Unió országaiban 18%-os az egyedül élők aránya. A legmagasabb Svédországban (28%), a legalacsonyabb Belgium­ban és Hollandiában (15%). Az egyedül élés nemcsak a szingliket érinti, és a legtöbb esetben nem vá­lasztott, hanem elszenvedett élet­helyzet, társadalmi elfogadottsága mégis egyre pozitívabb. Hogy az a... B. MÁNYA ÁGNES „Itt van az ősz, itt van újra,/ szép mint mindig énne­kem...”, csak egy bajom van vele: a ködös, borongós idő nemcsak rop­pant romantikus, hanem legalább annyira egészségtelen is, tömény­telen bacüus meg mit tudom én, micsoda várja ilyenkor, hogy lete- perhesse áldozatát. Tavaly ősszel-télen rengeteget betegeskedtünk, főleg mi, nők (Adél lányunk meg az anyja, va­gyis én). Hiába, nemcsak a javíta­nivalót hordom haza szorgalma­san a suliból, hanem a bacilust is, Adél meg akkor került közösség­be, oviba. A lányunk többször volt beteg, mint azelőtt három évig összesen, kétszer is megjártuk a helyi kórház gyermekosztályát. Abszolváltunk hangszál-, mandu­la- és tüdőgyulladást, influenzát. Szegény, rengeteg gyógyszert megetettünk vele, szomorú, de szinte végigpróbáltuk a tájainkon használatos, gyerekeknek szánt gyógyszerkészítmények felét. Azt még csak megértem, hogy az én gyerekkoromban nem sokat tö­rődtek a kutatók a gyerekeknek szánt orvosságok ízével, de ma­napság, mikor minden igazán úgy ki van találva, gondolhatnának, ha már a gyerekre nem is, leg­alább a szülőre, akinek azt bizony meg kell etetnie a beteg, nyűgös és ilyenkor saját életkorához ké­pest legalább három évet vissza­fejlődött gyerekével. De mit is rek­lamálok, az a fő, hogy hasson. A mi gyerekünk hál’ istennek elég meggyőzhető fajta. Valljuk be, senki sem szereti, ha a fülébe, or­rába csepegtetnek, és mindenféle gyanús ízű löttyöt diktálnak belé reggel, délben, este, sőt még éj­szaka is, amikor már végre sike­rült elaludnia a füllasztó köhögés­től. Adél kisebb tiltakozás után el­nyel mindent, amit kell, de csakis miután szemrevételezi az általunk csak „kisgyerekes könyvnek” titu­lált vaskos kiadványt. Előbb rend­szeresen és módszeresen végigné­zi a sorstársakat: fényképekkel il­lusztrálják, hogyan kell beadni az egyes orvosságokat a különböző korú gyerekeknek, hányféle láz­mérővel mérhetünk, mit tegyünk, ha csemeténket kígyó vagy skor­pió csípte meg (amerikai a min­den eshetőségre felkészült szer­ző) stb. Nézünk, látunk, nyelünk- ez a sorrend, kivétel persze az éj­szaka, amikor szegénykém gyak­ran elfeledi, hogy ő egy szófogadó és rendes gyerek, és úgy kell ügy- gyel-bajjal beledönteni az előírt adagot, meglehetősen gyér fény­viszonyok mellett. Reggel aztán kiderül, mennyire volt sikeres az akció: ragad-e a parkett az ágya környékén, ill. vannak-e látható nyomai a küzdelemnek a takarón, pizsamán. Korábban sokat pa­naszkodott, hogy az az ilyen- olyanamolyan szirup milyen rossz ízű, és hogy ő hiába iszik utána, micsoda kellemetlen íz marad a szájában. Nem tömjük belé az édességet, azt a dobozka Lentilkyt is valamelyik nagyszülejétől kap­ta, mint mondta, ha kapna belőle az orvosság után, megoldódna a szájízprobléma. Ha nem is egyből, de miután mi is megkóstoltuk a Zynat nevű (folyékony fogrém és finom homok találkozásához ha­sonló ízű) szirupot, igent mond­tunk: egy kanál szörnyűség után egy szem, lehetőleg Barbie-színű cukorka jár... Az én problémám az egyik szo- pogatós tablettával egész más ter­mészetű: a színe az rendben van, de nem tudom, mikor vegyem be, mert legalább egy órán át sem en­ni, sem inni nem szabad utána, hm, én meg csak akkor nem eszem, ha alszom... Legyen Ön is nevelőszülő! címmel országos kampányt indított a Visszatérés (Návrat) pol­gári társulás. Az október 20-ig tartó akció célja, hogy tükröt tart­son az elhagyott gyermekeket örökbe fogadó párok sokszor ellen­séges környezete elé. A társulás 1993 óta 450 gyermeknek segített otthonra találni. A kampány része a többi közt egy nézői és olvasói ankét, melyben felteszik a kérdést: Ön mit szólna hozzá, ha isme­rőse egy állami gondozott gyereket adoptálna? A válasz a 0905/504 504-es telefonszámra küldhető el, a www.adopcia.sk honlapon pedig egy kérdőívet tölthetnek ki az érdeklődők, (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents