Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-27 / 222. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 27. Tippverseny 25 Tippelők Új Szó-fociligája: paneltippes a deméndi meccs, az összetettben Gróf Barnabás megőrizte vezető helyét, de mögötte nagy az üldözők csatározása Gömöri Annáé az egyetlen tízpontos szelvény Átlagban öt pontnál valamivel többet szereztek versenyzőink tippversenyünk nyolcadik fordulójában. Bár csak egy vendéggyőzelem született a szelvényen feltüntetett találkozókon, azért akadt néhány meglepő eredmény. Itt van mindjárt a galántaiak botlása. A párkányiak elleni döntetlent (1:1) csak tizennégyen találták el, de a balonyiak pontvesztésére (Ba- loň-Vlčany 1:1) sem számítottak sokan. Félbeszakadt a meccs Deménden. A nagykériek foghíjas kerettel érkeztek a találkozóra, és a tizenkilencedik percben, 3:0-s hazai vezetésnél el is fogytak a vendégek. A versenyszabályok értelmében a paneltipp (1) lépett érvénybe, de nem valószínű, hogy a pályán is más eredmény, mint hazai siker született volna. Az elmúlt fordulóval ellentétben a góltotó ezúttal többeknek hozott három pontot a konyhára. A 2:0 mégiscsak gyakoribb eredmény, mint a 3:2. Negyvenketten találták el. A forduló legjobbja a perbetei Gömöri Anna volt, tíz pontot gyűjtött. Az összetett verseny élén nem történt változás, továbbra is a bősi Gróf Barnabás vezet, de mögötte nagy a tülekedés, a második vonalból még bárki előretörhet. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 55 pontos Gróf Barnabás, Bős 51 pontos Nagy Attila, Alsószeli 50 pontosak Kis Péter, Bátorkeszi; Nagy Barnabás, Ekecs; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 49 pontosak Gajdács Antal, Kispaka; Hajdú Zsuzsanna, Szímő 48 pontosak Füri Imre, Kisújfalu; Roskó Péter, Tar- doskedd; Uzsák Mária, Perbete; Varga Zoltán, Perbete; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 44 pontosak Agg Norbert, Komárom; Bagócsi István, Sáró; Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Bőgi József, Vásárát; Fógel Andrea, Ipolyság; Fógel Barbara, Ipolyság; Hegyi Barbara, Jóka; Jancsó Miklós, Vágfar- kasd; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Köböl Zoltán, Nagymácséd; Kosa József, Gö- mörsid; Kozics Erzsébet, Illésháza; Kysler Veronika, Kisújfalu; Narancsík Erika, Nagyabony; Paulínyi Ingeborg, Ipolyság; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Rácz Dávid, Nagyölved; Santúr Ottó, Komárom; Simon Tamás, Neme- sócsa; Soós Aurél, Nagybodak; Soós Lajos, Baka 43 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Bačkovský Viktória, Komárom; Balián Zoltán, Vág- farkasd; Beňo Marian, Palást; Bráz sekújvár; Sáfrány Magdolna, Szete; Soós Robert, Nagybodak; Stambauer György, Ebed; Struhár Péter, Csata; To- masovics Ilona, Vásárát; Tomasovics József, Vásárát; Tóth Mária, Nagymegyer; Urbán Lajos, Nagyölved; VasS Zoltán, Balóny; Zsiduliak Péter, Ipolyság 42 pontosak Árgyusi János, Negyed; Bergendi Gel- lért, Nyékvárkony; Csank István, Nagybalog; Deák Zoltán, Jóka; Gombos László, Jányok; Gyenge Veronika, Vág- királyfa; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kakas Sándor, Nagysal- ló; Király László, Pelsőc; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kis Berta Terézia, Nagyka- pos; Kristóf Ilona, Alistál; Marczell László, Dunaszerdahely; Nagy Rozália, Ekecs; Orbán Péter, Feketenyék; Orlai Ottó, Ipolyság; Roskó Mihály, Tardos- kedd; Senkár Márió, Marcetháza; Süli Éva, Sárosfa; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Vími Tibor, Nagymegyer; Vörös Claudia, Nyárasd; Vörös Iveta, Nyá- rasd; Zahorcsek Sebastian, Perbete 41 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Antalík Imre, Érsekújvár; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Csóka Mária, Egyházgelle; Csóka Róbert, Egy- házgelle; Czékus András, Marcelháza; Dékány László, Udvard; Farkas Imre, Csenke; Farkas Renáta, Gútor; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fetyko Ferenc, Perbe- nyík; Fitos Klára, Szilas; Fógel Kitti, Ipolyság; Fülemits Jenő, Vágsellye; Füri Réka, Kisújfalu; Gyenge Attila, Vágkisekújvár; Körtvély Ottó, Reste; Kundra Éva, Bucsuháza; Kusnyír Gyula, Matyót; Matuska Dénes, Nána; Molnár Gyula, Nagyölved; Nagy Szilvia, Érsekújvár; Orlai Zsófia, Ipolyság; Petro Renáta, Rád; Szabó Vilmos, Vága; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Takács László, Farnad; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Tóth István, Lakszakállas; Tóth László, Gúta; Vanya József, Tardoskedd; Varga Gyula, Perbete 39 pontosak Ásványi György, Fél; Bartha Icu, Léva; Bartha István, Léva; Bőgi Gergely, Vásárát; Bugár Attila, Felsóvámos; Bugár Tibor, Tallós; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Csicsay László, Medve; Csomós Elemér, Rimaszombat; Czékus Irén, Marcelháza; Czetli István, Taksony; Deák György, Felsőszeli; Eke Elemér, Hanva; Fógel János, Ipolyság; Ga- rai Valéria, Nemesócsa; Hacsik János, Királyfiakarcsa; Hegedűs Balázs, Vajas- vata; Hurák Norbert, Tornaija; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Kele Éva, Újvár; Keszi Erzsébet, Naszvad; Kováč Diana, Ipoly- nyék; Kürthy Péter, Komárom; Lelkes László, Hodos; Mészáros Ilona, Csalló- köznádasd; Mics Béla, Ipolynyék; Molnár Mónika, Komárom; Nagy Gabriella, Dunaszerdahely; Németh Margit, Pózba; Németh Valéria, Pózba; Obertol Éva, Búcs; Potočný József, Ajnácskő; Soós József, Nagybodak; Szabó Lajos, Madar; Tamás István, Ipolyság; Tóth Béla, Baracska; Trhaj József, Felsővámos; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vargáné Molnár Éva, Lédec; Világi TaLászló, Helemba; Tóth Elemér, Nemes- radnót 36 pontosak Bakos Józsefné, Demő; Bálint Tamás, Nagykér; Bednár Imre, Losonc; Bilás József, Dunaszerdahely; Doró Zoltán, Tornaija; Gál Csilla, Nagymácséd; id. Sárkány László, Nádszeg; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Márkus László, Csallóköztámok; ifj. Trhaj József, Felsővámos; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Jakab István, Perbete; Kiss Sándor, Dunamocs; Kissimonyi Tibor, Palást; Kosik József, Szímő; Lelkes Boglárka, Hodos; Magát Szabina, Ipolyság; Mészáros György, Csallóköznádasd; Nagy Gyöngyi, Nádszeg; Németh Krisztina, Alistál; Polák Zsolt, Dunaszerdahely; Sinszky Mihály, Battyán; Stugel László, Zselíz; Szabó Anita, Galánta; Szabó Béla, Kolozsnéma; Takács István, Csata; Varga József, Hodos; Vass Máté, Balóny; Zsillé Anita, Kajal 35 pontosak Ádám László, Újbást; Alföldi István, Jóka; Bálint Gábor, Nagykér; Bodo Tibor, Kisfalud; Bölcskei László, Gellér; Bu- benko Ilona, Buzita; Csölle Erika, Nyárasd; Dánó Lajos, Érsekkéty; Doró Judit, Tornaija; Doró Szilvia, Tornaija; Gatyás János, Perbete; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; ifj. Molnár Antal, Komárom; Kiss Mária, Nagysalló; Kollár Tibor, Érsekújvár; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lengyel Magdaléna, Komárom; Mester Gábor, Csúz; Mogyorósi Kálmán, Dunamocs; Molnár József, Ifjúságfalva; MolA GYŐZTES SZELVÉNY A perbetei Gömöri Anna tíz pontot érő tippjei. 1. Galanta-Štúrovo 1 2. Vieska-Hurbanovo 1 3. Baloň-Vlčany X 4. Demandice-Veľký Kýr 1 5. Veľký Blh-Olováry 1 6. Čierna n/Z.-Šaca 1 7. Janíky-Lehnice 1 8. Marcelová-Chotín 1 9. V. Cetín-Čechynce 2 10. Lok. Košice-Veľký Šariš 2:0 nár Zoltán, Megyercs; Nagy Ferenc, Ke- szölcés; Nyilfa Imre, Vásárát; Obertol Noémi, Búcs; Ondró Erzsébet, Kéménd; Szűri Béla, Köbölkút; Takács Vilmos, Lakszakállas; Török Mária, Dunaszerdahely; Zsiduliak Mária, Ipolyság 34 pontosak Bakos József, Dernő; Csemaj János, Gyulamajor; Cziria Szilárd, Barsbaracs- ka; Dejczó Róbert, Bátorkeszi; Fodor Piroska, Pozsonyeperjes; Gajdács István, Kispaka; Gatyás Terézia, Perbete; ifj. Orlai Ottó, Ipolyság; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kulcsár Sándor, Szentes; Lós- ka Pál, Tornaija; Méry Imre, Fél; Molnár Klára, Nagyölved; Nagy Krisztián, Bős; Ondró Szabolcs, Kéménd; Petheő Teréz, Dunaszerdahely; Roskó Magdolna, Tardoskedd; Török József, Dunaszerdahely; Uzsák Attila, Perbete E HETI NYERTESEINK Gömöri Anna, Perbete; Szabó Mihály, Perbete; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer A legutóbbi fordulóban egy tíz-, valamint kilenc kilencpontos szelvény érkezett. A perbetei Gömöri Anna mellett a további két nyertesről tehát sorsolás döntött. A szerencse ezúttal a perbetei Szabó Mihálynak és a nagymegyeri Tóth Zsuzsannának kedvezett. Nyereményük egy-egy Új Szóajándékcsomag. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el. 47 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Gömöri Anna, Perbete; Győri Zoltán, Nádszeg; Hajdúk György, Nagykapos; Homyák János, Szolnocska; ifj. Antalík Imre, Érsekújvár; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kovács Tamás, Rété; Megály Zoltán, Dunaszerdahely; Nagy Péter, Udvard; Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Zsigó István, Martos 46 pontosak Bubenko András, Buzita; Farkas Ferenc, Gútor; Gallo István, Rozsnyó; Gáspár István, Ragyolc; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Lengyel Gábor, Komárom; Lozsy László, Vághosszúfalu; Posvanc Kálmán, Somorja; Szalma László, Csúz; Tóth Vilmos, Nagymegyer 45 pontosak Bugár Edith, Tallós; Fekete Ingrid, Nagyszarva; Fógel Dávid, Ipolyság; Gajdács József, Szentmihályfa; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Harcsa Sándor, Gúta; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kosik Alajos, Szímő; Lakatos Csaba, Királyhelmec; Lőiincz László, Érsekújvár; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Polák Dániel, Vezekény; Struhár Tibor, Csata; Szabó Mihály, Perbete; hídja Géza, Véke; Uzsák Norbert, Perbete; Valkó László, Érsekújvár Andrea, Tornaija; Csank Istvánná, Nagybalog; Dobai Tünde, Kisújfalu; Fógel Pál, Ipolyság; Geleta Ferenc, He- tény; ifj. Tomasovics József, Vásárát; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kapa Zoltán, Tesmag; Kukucs József, Nyékvárkony; Lamos Bálint, Nagymagyar; Majer Gábor, Komaróc; Mics Erika, Ipolynyék; Molnár István, Tejfalu; Nagy István, Csilizradvány; Németh Benő, Alistál; Obertol Géza, Búcs; Pivoda Gáspár, Érrályfa; Győri Péter, Nádszeg; Hajdúk Petronella, Nagykapos; Halás Janetta, Csata; Hegyi János, Jóka; Hegyi Sarolta, Jóka; id. Ligáit József, Rimaszécs; ifj. Sárkány László, Nádszeg; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Kertész Éva, Keszegfalva; Király Katalin, Pelsőc; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Kmeťo József, Málas; Kosik Katalin, Szímő; Kristóf József, Alistál; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Ledeczky Vince, Nemesócsa; Lóska Imre, Párkány; Mag Péter, Jeszte; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Méry Tamás, So- morja; Molnár Margit, Szalka; Nagy István, Sajószentkirály; Németh Géza, Alistál; Németh Lajos, Alistál; Öllé Sándor, Felsőszeli; Ölvedi György, Párkány; Petheő Attila, Dunaszerdahely; Roskó Róbert, Tardoskedd; Straka Sándor, Felsőpatony; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Takács Irén, Lakszakállas; Tenczel Csilla, Ipolybél; Udvardi István, Bátorkeszi; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa; Vass Virág, Balóny; Vími Emília, Nagymegyer; Zsigrai Béla, Nagybodak 40 pontosak Álló József, Béke; Bartek Krisztián, Pózba; Bráz László, Tornaija; Bráz Róbert, Tornaija; Brezovský László, Szap; Bukai Lambert, Pozsony; Csala Sándor, Dunaszerdahely; Csóka Gizella, Egyházgelle; Csóka Péter, Egyházgelle; Czita Béla, Nagykeszi; Ferencz Margit, Hidaskürt; Fitos László, Szüas; Fónad Ferenc, Tornaija; Gömöri László, Perbete; Haris Ákos, Naszvad; Hencz Arpád, Nyárasd; Horváth Mária, Felsőpatony; id. Bosák György, Taksonyfalva; Izsmán Hajnalka, Bős; Izsmán László, Bős; Kajtor Pál, Ipolyság; Kerekes András, Búcs; Király Péter, Illésháza; Kis Erika, Bátorkeszi; Kiss László, Illésháza; Kollár Ádám, Érmás, Nagybodak; Zahorcsek Zoltán, Perbete 38 pontosak Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint István, Nagykér; Bartek Margit, Pózba; Doró György, Tornaija; Farkas Tibor, Ekecs; Ferenczi Barnabás, Nemesócsa; Fiaska Anikó, Felsőszeli; Gyalog Andor, Alsóhatár; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; id. Doró György, Tornaija; id. Püspöki Ildikó, Ipolyság; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; István Darina, Málas; Jakab Igor, Perbete; Kamanca János, Kéménd; Keszi János, Naszvad; Kiss Piroska, Dunamocs; Kiss Sándor, Nagysalló; Kovács Károly, Szentpéter; Lakatos László, Ekel; Luky János, Barsend- réd; Merica Péter, Ipolyvarbó; Mocsi Attila, Lakszakállas; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Morovics Tamás, Alsószeli; Németh Lucia, Komárom; Németh Zsolt, Alistál; Ondró Ernő, Kéménd; Orlai Boglárka, Ipolyság; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Pozmán Árpád, Berzéte; Süli Árpád, Jóka; Tóth László, Kulcsod; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Vaszily Ildikó, Komárom; Vaszily László, Komárom; Vincze Bertalan, Zonc- torony; Zsigó Mária, Martos 37 pontosak Bartalos János, Lég; Danczi József, Újvár; Dávid Zoltán, Szőgyén; Fiaska József, Felsőszeli; Gál József, Nagymácséd; György Mihály, Martos; Hanczkó András, Nemesbori; Haris Zoltán, Naszvad; Kollár Imre, Párkány; Kürti József, Keszegfalva; Nagy Ivan, Bős; Nagy Patrik, Nagymagyar; Orosz Klára, Ekecs; Sinka Ferenc, Pozsony; Szűri Károly, Köbölkút; Takács Szilárd, Pered; Tapló A 8. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 10 pontos Gömöri Anna, Perbete 9 pontosak Bartha Icu, Léva; Füri Imre, Kisújfalu; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; Keszi Erzsébet, Naszvad; Kovács Tamás, Rété; Nagy Barnabás, Ekecs; Szabó Mihály, Perbete; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 8 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Farkas Ferenc, Gútor; Gajdács Antal, Kispaka; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Gajdács István, Kispaka; Gáspár István, Ragyolc; Gróf Barnabás, Bős; Győri Zoltán, Nádszeg; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Homyák János, Szolnocska; Kakas Sándor, Nagysalló; Kamanca János, Kéménd; Kis Péter, Bátorkeszi; Kosa József, Gömör- sid; Kukucs József, Nyékvárkony; Lőrincz László, Érsekújvár; Nagy Attila, Alsószeli; Nagy Péter, Udvard; Németh Valéria, Pózba; Ondró Ernő, Kéménd; Posvanc Kálmán, Somorja; Roskó Péter, Tardoskedd; Süli Éva, Sárosfa; Uzsák Norbert, Perbete; Zsigó István, Martos 7 pontosak Álló József, Béke; Ásványi György, Fél; Beňo Marian, Palást; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bőgi József, Vásárát; Cziria Szilárd, Barsba- racska; Dobos Péter, Ipolynyék; Fógel Barbara, Ipolyság; Fónad Ferenc, Tornaija; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; ifj. Antalík Imre, Érsekújvár; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kajtor Ilona, Ipolyság; Köböl Zoltán, Nagymácséd; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kollár Tibor, Érsekújvár; Lengyel Gábor, Komárom; Lóska Pál, Tornaija; Molnár Margit, Szalka; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Németh Lajos, Alistál; Orlai Boglárka, Ipolyság; Paulínyi Ingeborg, Ipolyság; Paulínyi Péter, Ipolyság; Uzsák Mária, Perbete; Vargáné Molnár Éva, Lédec; Vími Tibor, Nagymegyer MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állását - teljes névsorral - az őszi idény végén, vagyis a 15. forduló után találják meg lapunkban. A helyes tippszelvény TIPPELŐK is U'I SZO-FOCILIGÁ'IÁ Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp 1. Galanta-Štúrovo 3. L. Ny. © 1 2. Vieska-Hurbanovo 4. L. Ny. Ok. © 1 3. Baloň-Vlčany 5. L. Ny. D. ® 1 4. Demandice-Veľký Kýr 5. L. Ny. K. félbeszakadt © 5. Veľký Blh-Olováry 5.L.KÖ.D. © 1 6. Čierna n/T.-Šaca 4. L. K. D. © 1 7. Janíky-Lehnice TB-DS © 2 8. Marcelová-Chotín TB-KN © X 9. V. Cetín-Čechynce TB-NR © 2 10. Lok. Košice-Veľký Šariš 3. L. K. 2:2 A 8. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Galanta-Štúrovo 1:1 (helyes tipp: X) 2. Vieska-Hurbanovo 3:1 (1) 3. Baloň-Vlčany 1:1 (X) 4. Demandice-Veľký Kýr félbeszakadt (paneltipp: 1) 5. Veľký Blh-Olováry 5:2 (1) 6. Čierna n/T.-Šaca 0:0 (X) 7. Janíky-Lehnice 2:0 (1) 8. Marcelová-Chotín 3:1 (1) 9. V. Cetín-Čechynce 0:3 (2) 10. Lok. Košice-Veľký Šariš végeredmény: 2:0