Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-23 / 219. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 23. www.ujszo.com A kormányfő magyarázatot kér az MKP elnökétől budapesti tárgyalásairól Fico levelet ír Bugárnak _____ RÖVIDEN ' Mikuláš Gardecký: a pilóta a felelős Pozsony. „Valószínűleg csak a pilóta özvegye fog panaszt emelni az AN-24-es katonai repülőgép január 19-i hejcei szerencsétlenségé­nek vizsgálata ellen” - vélekedik Mikuláš Gardecký katonai főügyész. Szerinte az asszony nem lesz elégedett azzal, hogy az esettel foglal­kozó ügyész a pilótát teszi felelőssé a tragédiáért. A büntetőjogi eljá­rást viszont beszüntették, mivel az egyeden gyanúsított meghalt. Gardecký elárulta, a pilóta volt a felelős a repülőért, a vizsgálat során pedig fény derült bizonyos mulasztásokra, például nem kapcsolta be a magasságmérőt. „Ha élne, eljárást indítottunk volna ellene” - zárta Le a katonai főügyész. A vizsgálat eredményeiről ezekben a napok­ban tájékoztatják a hozzátartozókat, akik a kézbesítéstől számított három napon belül nyújthatnak be panaszt ellene. (TASR) Jozef Magala túlélte a politikai harc első fordulóját Elutasították a feljelentést ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Visszautasította a ka­tonai ügyészség Vladimír Mečiar beadványát arról, hogy a titkos­szolgálat állítólag lehallgatta a pártközpontokat. Mikuláš Gardec­ký katonai főügyész szerint ugyan­is nem sikerült igazolni, hogy bűn- cselekményt követtek volna el. Jozef Magala, az ügynökség igaz­gatója augusztus elején tájékoztat­ta a titkosszolgálatot felügyelő par­lamenti bizottságot az állítólagos lehallgatásokról, a HZDS elnöke néhány nappal később fordult az ügyészséghez, amely a beadvány másik részét is visszautasította. Eb­ben Mečiar azt kérte, hogy ha kide­Pozsony. A polgárok díjmente­sen leadhatják a hosszú ideje ott­hon tárolt vagy talált higanyt. A községeknek évente kétszer köte­lességük begyűjteni a veszélyes szemetet, ennek költségeit a ház­tartási hulladékért fizetett illeték tartalmazza. Mivel az utóbbi idő­ben megsokasodtak az olyan ese­tek, amikor higanyt találtak, a kör­nyezetvédelmi minisztérium úgy döntött, tájékoztatja a polgárokat arról, mihez kezdjenek, ha üyen anyagra bukkantak. „Ilyenkor ha­ladéktalanul a 112-es telefonszá­mot kell hívni. Felmérjük a fenye­gető veszélyt, és hívjuk a tűzoltó­kat és a polgári védelem egységeid’ - magyarázta Ronald Roth, a bél­iül, nem volt lehallgatás, rémhír­terjesztés címén induljon eljárás a szolgálat újonnan kinevezett igaz­gatója ellen. Köteles László, a par­lamenti bizottság alelnöke szerint a testület tagjai nem jogosultak a zárt ajtók mögött folytatott tár­gyalásokról tájékoztatni a parla­menti képviselőket. „Az ügynök­ség igazgatójának kell döntenie arról, milyen mértékben lehet a bizottsági ülésekről tájékoztatást nyújtani” - tette hozzá Köteles. Szerinte Mečiarnak nem lehettek információi a lehallgatásokról, mert nem tagja a testületnek. A tit­kosszolgálat csak az ügyészség ha­tározatának kézbesítése után nyi­latkozik az ügyről, (s) ügyminisztérium munkatársa. Ki­sebb mennyiségű higanyt - például régi lázmérőkben használták - a gyógyszertárakban is le lehet adni, ám ott nem kötelesek átvenni. Na­gyobb mennyiséget már saját költ­ségekre a veszélyes hulladékok megsemmisítésével foglalkozó cé­gekhez kell elvinni. Mário Kern rendőrségi szakértő szerint azok, akik higanyt hagynak az utcán, vagy el akarják kerülni a költségek megfizetését, vagy szeretik figyelni a rendőrség bevetését. „Kevesen tu­dják, hogy különösen súlyos bűn- cselekményt követnek el, és akár 25 évre is ítélhetik őket. Ez ugyanis általános veszélyeztetésnek számít, még akkor is, ha emberi élet vagy természet nem kerül veszélybe” - magyarázta Kern. (D. P.) Pozsony. Amióta a rendőrség megsemmisítette a magyar­verés jelképét - azaz kiderí­tette, a nyitrai ügy állítólag csak kitalált történet a miniszterelnököt még az eddiginél is kevésbé ag­gasztják Ján Slota kijelenté­sei. Levették a lakatot a nemzeti vezér szájáról, Robert Fico inkább az MKP viselkedését firtatja. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Slotának hosszú hallgatás után első dolga volt meggyanúsítani a magyar pártot, hogy Budapestre jár Szlovákia ellen agitálni. Robert Fico New Yorkból megüzente: ez súlyos vád, s ha bebizonyosodik, annak komoly következményei lesznek. Ahelyett, hogy végre elha­tárolta volna magát Ján Slota hír­hedt megnyüvánulásaitól, nyílt le­velet ír, melyben magyarázatot kér Bugártól budapesti tárgyalásaira. Az MKP nem óhajtotta kommentál­ni Slota rágalmazását, s egyelőre nem kíván reagálni Fico üzengeté­sére sem. „Majd ha megérkezik a kormányfő állítólagos levele, vagy találkozóra invitálja a párt képvise­lőit, reagálunk” - mondta lapunk­nak Sólymos Lívia pártszóvivő. Az MKP-t az előző megbízatási idő­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Elégedett eddigi mun­kájával Ivan Valentovič egészség- ügyi miniszter, a legfontosabb eredménynek a 20 és 50 koronás térítési díjak megszüntetését tartja. „A lakosság 60 százaléka egyetért ezzel a lépéssel, én a bevezetésük­kor is állítottam, hogy ez a rend­szerhez nem illeszkedő intézkedés és nem teljesen etikus” - jelentette ki tegnap a miniszter. Elődje, Ru­dolf Zajac azzal indokolta az úgy­nevezett marginális térítési díjakat, hogy csökkenteni kell a „felesleges fogyasztást” az egészségügyben. Úgy vélte, hogy sokan feleslegesen veszik igénybe a gyógykezelést, el­szakban már Ivan Gašprovič állam­fő is meggyanúsította, hogy min­den egyes kormányülés után Buda­pestre telefonálnak, és referálnak fontos kérdésekről. Miroslav Kusý politológus sze­rint a vádaskodás megalapozatlan - már csak azért is, mert ideológiai szempontból az MKP-nak a magyar szocialista kormány nem természe­tes partnere. Ezenkívül Bugár Bélát nem olyan politikusnak ismeri, aki­ről feltételezni lehetne: Budapestre azért jár, hogy a magyar politiku­sok segítségével megbuktassa a szlovák kormányt. Kusý szerint Slo­ta állításait konkrétummal nem tá­„Ha Bugár elmegy Buda­pestre, azonnal összeeskü­vés-elméleteket látnak mögötte, mondván: bizto­san Szlovákia ellen agitál." masztotta alá, s az MKP azonnal hazugságnak minősítette. „Ebben a helyzetben Ficónak el kellett dön­tenie, kinek higgyen, s ő Slotát vá­lasztotta, miközben kijelentései semmivel sem meggyőzőbbek, mint Bugáréi, sőt. Ráadásul a Smer elnöke nem használ egyforma mér­cét” - mondta lapunknak a polito­lógus. Emlékeztetett: Robert Fico sósorban a körzeti orvosokhoz jár­nak sokan. „Ez abból a szempont­ból is veszélyes, hogy nálunk szinte minden orvosi vizit gyógyszerfel­írással végződik, ami tovább növeli a rendszer költségeit” - magyaráz­ta Peter Pažitný, az Egészségpoliti­kai Intézet munkatársa. A beveze­tésükkor a körzeti orvosoknál és az ügyeletén tett látogatások száma csökkent, a szakorvosok megköze­lítőleg ugyanannyi beteget kezel­tek. Valentovič nem tart attól, hogy több lesz az orvosok munkája. „Ké­pesek arra, hogy megmagyarázzák betegeiknek, mikor kell hozzájuk fordulniuk” - mondta lapunknak a miniszter. Ugyancsak fontosnak tartja, gába, hogy kikérje a cseh szociálde­mokrata partnere tanácsát a legi­tim jobboldali szlovák kormánnyal szemben tervezett lépésekről. Sőt, mindez nem maradt a tanácskozás szintjén. Jirí Paroubek nyíltan tá­mogatta a Smert az SDKÚ-val szemben a választási kampányban, amit akár úgy is lehetett volna ér­telmezni: egy idegen ország képvi­selője szólt annak érdekében, hogy megdőljön a jobboldali kormány. „Ha Bugár elmegy Budapestre, azonnal összeesküvés-elméleteket lámák mögötte, mondván: bizto­san Szlovákia ellen agitál. Minden politikusnak jogában áll szabadon utaznia, tárgyalnia, véleményt cse­rélnie. Amikor ezt a szlovák politi­kusok teszik, senki nem kifogásol­ja. Amikor Fico számon kéri Bugá- ron magyarországi útjait, a ma­gyarfóbia beszél belőle” - mutatott rá Kusý. Egyébként Bugár Béla az egyik augusztusi magyarországi tárgyalása után lapunknak azt mondta: Budapest hajlamos túlrea­gálni a dolgokat, s éppen az MKP szorgalmazott mérsékeltebb állás- foglalást, mert „veszélyes előre ijesztgetni, farkast kiáltani”. A poli­tológus is inkább azt tartja valószí­nűnek, hogy az MKP Budapesten nem összeesküvést szőtt, hanem kevésbé radikális reakciókat szor­galmazott, nehogy az éles hang­nemnek végső soron a szlovákiai magyarok igyák meg a levét, (sz-a) hogy januártól csökken a gyógysze­rekre és a gyógyászati eszközökre kivetett áfa mértéke, a jelenlegi 19 százalékról 10 százalékra; ez 2,7 milliárd koronás megtakarítást je­lent. „Ez elsősorban a kórházak és a biztosítók kiadásait csökkenti majd, de csökkenni fognak a bete­gek gyógyszerköltségei is” - véli Valentovič. Az állam többet fizet majd biztosítottjai után, ami plusz 6,3 milliárd korona többletet jelent az egészségügy számára. Az áfa­csökkentés és a biztosítási járulék emelése együttesen tehát 9 milli­árd korona pluszt jelent az ágazat­nak. A miniszter a mélyebb válto­zásokat jelentő törvénymódosítá­sokat két éven belül ígéri. (1. p. j.) PÁRTOK TOPLISTÁJA Szept. Júl. Smer-SD 34,0 31,6 SDKÚ-DS 15,2 18,3 SNS 13,4 14,8 MKP 10,0 12,4 KDH 8,4 6,4 HZDS 8,1 8,2 KSS 4,0 3,1 SF 3,4 3,2 ANO 2,5 1,2 Más párt 0,9 0,9 A legutóbbi reprezentatív közvé­lemény-kutatást az ügynökség munkatársai szeptember 6-12- én végezték 1036 megkérdezett bevonásával. Választani a polgá­rok 24,3 százaléka nem kíván, 15,1 százalékuk nem tudja, mi­tévő legyen. Forrás: Focus Áram: plusz 4 százalék Kevésbé rázós áremelés? Pozsony. A villanyáram január­tól várhatóan nem drágul olyan mértékben, műit azt az áramszol­gáltatók korábban jelezték. Nyáron a cégek hétszázalékos áremelésről beszéltek, a kormány közbelépése nyomán a lakossági árak négy szá­zaléknál kisebb mértékben nőhet­nek. Az első pozitív lépést a Szlovák Villamos Művek hozta meg, amely az áramszolgáltatóknak egy kilo­wattórányi áramot januártól 1,60 koronáért adna a jelenlegi 1,36 ko­rona helyett, miközben a piacon ezért tíz fillérrel többet kaphatna. Mindez azonban továbbra is azt je­lentené, hogy a lakossági árak vég­ső soron hat százalékkal lennének magasabbak, műit jelenleg. Az ár­szabályozási hivatal szerint ugyan­akkor egyéb lehetőségeik is vannak az áremelés mérséklésére. A hivatal szerint az áramszolgáltatók például az elosztásért járó díjat 1,6 száza­lékkal növelnék, miközben a jelen­legi árak akár 5 százalékos csökken­tést is lehetővé tennének ebben a kategóriában. A kormány azonban ezzel sincs megelégedve, azt köve­telve az árszabályozási hivataltól, hogy a fogyasztóknak számlázott árakat a cégek 5 százalékkal csök­kentsék. Robert Fico kormányfő az­zal fenyegetőzött, hogy ha az ársza­bályozási hivatal nem lesz elég ha­tározott, a kormány testületileg lép közbe. A hivatal azzal védekezik, hogy a Szlovák Villamos Művek ára­it nem tudja befolyásolni, (p, mi) Az utóbbi hónapokban megsokasodtak az esetek Megválhatunk higanyunktól ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS ellenzékiként gyakran járkált Pra- A miniszter szerint aminek csökkennie kell, az csökken, aminek nőni, az nő Ivan Valentovič elégedett önmagával SZLOVÁKIAI MAGYAR ÉRTELMISÉGIEK A MAGYARORSZÁGI ESEMÉNYEKRŐL ■ B. Kovács István helytörténész: „Az erőszakot el­ítélem, egyetértek viszont azokkal, akik a miniszterel­nök lemondását követelik. Nem engedheti meg magának azt, hogy hazudjon, sőt erre még büszke is legyen. Bizo­nyára változásra, egyfajta öntisz­tulási folyamatra van szükség a magyar társadalomban, ezt kul­turált politikai eszközökkel lehet végrehajtani, mindenféle erősza­kos cselekmény nélkül. Azt nem tudom megmondani, hogy a ké­sőbbiekben ez milyen formát ölt a választások után, s mennyiben lesz mérvadó eredményük, de azt tudom, semmüyen erkölcsi alapja nincs annak, hogy Gyurcsány Fe­renc tisztségében maradjon. Már le kellett volna mondania.” Duray Miklós, az MKP ügyve­zető alelnöke: „Osztom Sólyom László véleményét, mely szerint Magyarország és a magyar politi­ka, valamint a kormány erkölcsi válságba került, s ez sokkal mé­lyebb, mint egy egyszerű következ­ményekkel járó probléma. Itt tulaj­donképpen a de­mokrácia és a jog- államiság került ve­szélybe. Magyarországnak meg­rendült az alkotmányos rendje. Ezt viszont csak egy módon lehet megoldani: a kormány lemondá­sával és új választások kiírásával. Nem értek egyet minden módszer­rel, de azzal igen, hogy Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania.” Erdélyi Géza re- formátus püspök: ■ „Ha a szükséges er- kölcsi normákat , tiszteletben tartot­■ ^ volna, kezdve a május 26-i beszéd­del, akkor a jelenlegi helyzet nem állt volna elő. Csakhogy, amint tudjuk, ez már kész tény, van egy helyzet, melyet áldatlannak, az országra és a magyarságra nézve egyaránt haszontalannak tartok. Sajnálatos, hogy valójában nincs igazán készség a gyors megoldás­ra. A vétségek sorozatát feltétle­nül jóvá kellene tenni, az ország összességét tekintve, akár a leg­nagyobb áron is.” B Hrubík Béla, a Csemadok elnöke: „A rombolást ter­mészetesen elíté­lem, a pusztítás egy demokratikus tár­sadalom értékrend­jével nem egyezik. Másrészt vi­szont mélyen megdöbbent, hogy a kormányzó Magyar Szocialista Párt igyekszik elhárítani magáról a felelősséget a kialakult helyzet miatt, és ezzel párhuzamosan bűnbakot keres. A magyar társa­dalom morális válságba süllyedt, napjaink történései végkifejletét jelentik egy hosszú folyamatnak, melynek egyik jelentős állomása volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca. Úgy vélem, a legtisztességesebb az volna, ha az MSZP megvonná a bizalmát Gyurcsány Ferenctől.” Hushegyi Gábor esztéta: „Mellőzve minden érzelmet, nem a csalódott szocia­lista szavazók vo­nultak utcára, nem ők rohamozták meg a köztévé épületét. Ami a hét folyamán Buda­pesten történt, mindenki számá­ra érthetővé tette, hogy a demok­rácia intézményére nézve nem­csak a zsolnai kocsmai köpködés veszélyes, hanem a szélsőjobbol­dalt erősítő és legitimáló konzer­vatív (Orbán, Németh) és poszt- kommunista (Tabajdi) akadémi­ai-parlamenti nacionalizmus is. Az európai értékrenddel össze­egyeztethetetlen, ha valaki a par­lamenti választások útján létre­jött kormány illegitimitását, az önkormányzati választásokat pe­dig kormánybuktató népszava­zásként hirdeti.” László Béla, a nyitrai Konstan­tin Egyetem Kö­zép-európai Ta­nulmányok Kará­nak dékánja: „Az elmúlt napok ese­ményei nagyon megleptek. Nem gondoltam, hogy a mai Magya­rországon ilyen előfordulhat. A történések megerősítették, hogy' az anyaországban nagyon erősek a gyűlöleten alapuló ellentétek. Úgy gondolom, a véleménykü­lönbségeket a demokrácia játék- szabályainak megfelelően kell kezelni. Megengedhetetlen, hogy a pártok közti versengés gyűlöletkeltésbe csapjon át. Hol­mi utcai randalírozások miatt nem hiszem, hogy le kellene mondania a miniszterelnöknek. A demokratikus parlamenti vá­lasztások négy évre adnak lehe­tőséget a győztesnek.” Pék László, a Szlovákiai Ma­gyar Pedagógu­sok Szövetségé­nek elnöke: „A Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatása után számítani lehetett arra, hogy a lakosság reagálni fog az eseményekre. Sajnos, még nem tudni, Ifinek állt érdekében a be­széd nyilvánosságra kerülése. A tüntetők fellépése egyértelműen jelzi, az országnak elege van a hazugságra, a félrevezetésre, a manipulációra épülő politizálás­ból. 1956 hatvanadik évforduló­jának közelsége is kihatással van az eseményekre. A tiltakozással járó brutalitással kapcsolatban úgy gondolom, a tömeg viselke­dését nehéz befolyásolni.” Tóth Tibor, a Jó­kai Színház igaz­gatója: „A magyar nép a zavargások­kal újra kimutatta a foga fehérjét, úgy is mondhatnám, megint szégyellhetjük magunkat a vüág előtt. Szerintem a politi­kai nézeteltéréseket nem szabad az utcára kivinni. Nagyon elszo­morítottak a budapesti ostromál­lapotokról sugárzott képek. El­szomorítónak tartom azt is, hogy a magyarországi belpolitika ké­pes volt a határon túli magyarsá­got is megosztani, az anyaorszá­gi hatásra már nálunk is bal- és jobboldaliak állnak egymással szemben.” (sza, -cz-e)

Next

/
Thumbnails
Contents