Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-18 / 214. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 18. www.ujszo.com RÖVIDEN Musical - ’56-os Rómeó és Júlia Budapest. 56 csepp vér címmel musical készül az emlékévben, a történet a Rómeó és Júlia című Shakespeare-dráma elemeit ötvözi az 50 évvel ezelőtti forradalom történéseivel. A szerzők az angol dráma meghatározó alaptörténetét a forradalom idejébe helyezték, így szeretnék a mai fiatalok számára is átélhetővé tenni az ötven évvel ezelőtt történteket, bemutatni az akkori hősöket. A történet nem Budapesten, hanem egy vidéki kisváros melletti faluban játszódik, ahol jelmezbált rendeznek a forradalom kitörésének napján. A bálon az ellenálló fiatalok egyik vezetője végzetesen beleszeret a helyi ÁVH vezetőjének lányába. A musical két főszereplője a Megasztárból ismert Palcsó Tamás és az eddig Nika néven éneklő Veres Mónika lesz. Színpadra lép többek között Kaszás Attila, Keresztes Ildikó és Seress Zoltán is. A darab ősbemutatóját a Papp László Budapest Sportarénában tartják október 19-én. (MTI) CineFest harmadszor Miskolcon Miskolc. Megkezdődött a CineFest, a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja Miskolcon, a Művészetek Házában szombaton; az egy héten át tartó seregszemlén 27 ország 80 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. Bíró Tibor, a fesztivál igazgatója a megnyitó előtt elmondta: a CineFest harmadik alkalommal „csábította” a fiatalokat és filmes szakembereket a borsodi megyeszékhelyre. Az elmúlt években nemcsak a régióban és Európában, hanem az egész világon ismertté vált a fesztivál - tette hozzá. Mint mondta, ez egy olyan versengés, ahol a fiatal alkotók a filmkészítés különböző területein nagyjátékfilmekkel, kisjátékfümekkel, dokumentumfilmekkel, kísérleti és animációs filmekkel egyaránt pályázhatnak. A versenyfilmek vetítése mellett a legjelentősebb események A fiatal magyar filmesek című kétnapos konferencia és a Filmek a forradalomról elnevezésű ”56-os válogatás. (MTI) Százéves filmlelet Róma. Száz évvel ezelőtt készült osztrák film eredetijére bukkantak a római filmmúzeumban. A nyolcperces alkotás 1906-ban a bécsi Sascha Films társaságnál készült, és a világhírű amerikai Stan Laurel és Oliver Hardy komikusduó két elődje szerepel benne. A 35 milliméteres kópia a római múzeum dél-amerikai archívumából került elő spanyol nyelvű verzióban, a címe Óra te reconosco (Most ismerlek meg). A fűmben két komikus játszik: egy sovány, kalapot és fekete öltönyt viselő, meg egy testesebb másik színész. Az utóbbi szerelmes, és ügyetlenkedéseivel mindkettejüket nehéz helyzetekbe hozza. „Több információt szeretnénk erről az érdekes filmről, hiszen a fümtörténet egyik első komikus párja játszik benne. Fel akarjuk venni a kapcsolatot az osztrák filmarchívummal, hogy meg tudjuk fejteni ennek a filmszalagnak a rejtélyét” - mondta az APA osztrák hírügynökségnek Jose Panted, a római fümmúzeum vezetője. (MTI/APA) MOZIJEGY Nanny McPhee - A varázsdada A Brown család hét csemetéje - Simon, Tora, Eric, Lily, Christian- na, Sebastian és Aggy, a kisbaba - minden bizonnyal a világtörténelem legégetnivalóbb kölykei. Teljesen kikészítik édesapjukat, Mr. Brownt, aki, hogy eltartsa népes családját, egy helyi temetkezési vállalatnál dolgozik. A gyermekek édesanyja csupán egy éve halt meg, de Adelaide néni, Mr. Brown zsarnok nagynénje azt követeli, hogy a férfi egy hónapon belül ismét házasodjon meg - különben megvonja a családtól a pénzt, amivel Mr. Brown szegényes keresetét kiegészíti. Ha nem engedelmeskedik, a hétgyermekes apa az adósok börtönébe kerül. A gyerekek persze megsejtik, hogy nemsokára mostohaanyjuk lesz, és úgy érzik, apjuk nem szereti őket eléggé, hiszen nem szólt erről nekik. Következésképpen még rosszabbul kezdenek viselkedni, és kibírhatatlan cselszövéseikkel már a tizenhetedik nevelőnőt űzik el a háztól. Egy hang azt mondja Mr. Brownnak, hogy a nevelőnő, akire szüksége van, Nanny McPhee, de fogalma sincs róla, hogy ki az és hol találhatná meg. Egy este aztán a legendás nevelőnő magától felbukkan. A gyerekek azonnal ellenséget látnak az ijesztően rusnya nevelőnőben, ám Nanny McPhee varázserejével szemben tehetetlenek. Minden megváltozik, és a házban egyszer csak minden úgy történik, ahogyan Nanny McPhee szeretné. Angol családi vígjáték. Rendező: Kirk Jones. Szereplők: Emma Thompson (Nanny McPhee), Colin Firth (Mr. Brown), Angela Lansbury (Adelaide), Kelly Macdonald (Evangeline), Patrick Barlow (Mr. Jowls), (port.hu) (Képarchívum) Kovács Magdát köszöntötte hatvanadik születésnapja alkalmából a Szlovákiai Magyar írók Társasága Mélyebb és szebb, mint a valóság Hodossy Gyula, Szászi Zoltán és Kovács Magda (Somogyi Tibor felvétele) Ki értené, érezné jobban egy gömöri lelkét, szülőföldje iránti rajongó szere- tetét, mint egy (vagy két) másik gömöri? MISLAY EDIT Szerencsés véletlen vagy a sors volt, nem tudom, mindenesetre úgy adódott, hogy a 60. születésnapját ünneplő Kovács Magda írónő jubűeuma alkalmából földije, Szászi Zoltán költő, lapunk munkatársa mondott laudációt csütörtökön a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban, a Szlovákiai Magyar írók Társasága (SZMÍT) rendezvényén. Ám nem csupán születésnapi ünnepségre gyűlt össze a népes, barátokból, lelkes olvasókból álló közönség, hanem könyvbemutatóra is: Kovács Magdának ugyanis a jubüeum kapcsán A gonosz asz- szony hagyatéka címmel novelláinak válogatása jelent meg a Lüium Aurum Könyvkiadóban. „Az író kora egyfajta apropója a ma kezünkbe kerülő kötetnek. Nem szeretem az apropókat - kezdte köszöntőjét Szászi Zoltán. - Én Kovács Magdát szeretem, amit, ír, amit mond, ahogy él, ahogy madárkezeit reptetve elmeséli az elmesélhetetlent, ahogy belebújik az álmaiba, ahogy átvarrja képzeletem gomblyukait és új kabátba bújva garabonciásként ismerhetem meg történetének hőseit, mert belevarázsol ezekbe a történésekbe, létezésformát mutat, olyat, amelyet ő apró gyerekkora óta képes magáénak tudni, s nem irigykedik amiatt, hogy ezt más is megtanulhatja, megtapasztalhat) a. ” Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke pohárköszöntőjében elsősorban arra próbálta rávenni a ma is fiatalos, lendületes, hiheteden mennyiségű pozitív energiát árasztó Kovács Magdát, aki elég szűkmarkúan méri a könyveit, hogy írjon többet. Kovács Magda földije Hizsnyai Zoltán költő is, aki az esten életéről, pályájáról, családjáról faggatta. Es ahogy azt már megszokhattuk, az írónő ezúttal is élvezetesen, lebilincselően, megunhatada- nul mesélt sok mindenről. Például az édesapjáról: „Apám rendkívüli ember volt. Egyenes gerincű, soha nem félt semmitől. Ő volt a példaképem.” Azt is tőle tanulta meg, hogy ne mutassa ki a bánatát. „Soha nem szoktam sírni, csak a széptől. Ha valami szépet látok. De lehet, hogy ha öregasszony leszek, megtanulok sírdogálni” - tette hozzá kacagva. Mesélt könyvélményeiről, fiatal éveiről, arról, hogy többször került összetűzésbe a felette állókkal: „Híres makrancos voltam.” (Talán) arra is választ kaphattunk, miért ír keveset: „Engem meggyötör az írás, felkavarja a lelkemet, de ha már benne vagyok, akkor szeretem csinálni.” Elárulta továbbá, hogy általában nem történetet hall ott legbelül, hanem zenét. Ezt a belülről Szóló zenét kottázza le aztán szavakkal. Ezért sem szereti, ha a szórendjén változtatnak, mert akkor „meg- döccen” a mondat melódiája. A gonosz asszony hagyatéka című kötetének novelláit ő maga válogatta, s a válogatásnál is azt vette figyelembe, hogy hangulatukban közel álljanak egymáshoz. Mit is ajánlhatnék ezek után az olvasók figyelmébe, mint Kovács Magda frissen megjelent könyvét? Akik szeretik az írásait, azoknak azért, akik pedig nem ismerik, azoknak azért, hogy sürgősen fedezzék fel maguknak. Hiszen mint Szászi Zoltán mondta köszöntőjében: „A hagyaték, amit ráhagytak Kovács Magdára, bármily hihetedennek tűnik is, mindannyiunké. Ő le tudta, le tudja írni mindazt, amit csak kevesen. Érezni tud, éreztetni tud, ami fáj neki, olvasójában is sajog, amit lép, amit fárad, a vele, szövegei által egy másik életbe belemá- solódni tudó olvasó egy az egyben megéli. Ritka tulajdonság ez egy író részéről ennyire egyszerre tudatosan és ösztönösen kitárulkozni. Nem játszva, hanem megélve, megszenvedve a történetet. (...) Csak a való s mégsem csupán az. Valami, ami a valóságnál még mélyebb, még fájdalmasabb. Még szebb. Az élet maga, a múlandóság és az örökkévalóság kettős megmagyarázhatatlansága.” Az Akhnaten kétségkívül Philip Glass, a kultikus zeneköltő sokszólamú életművének egyik legjobb darabja Aki istent csinált - opera egyiptomi nyelven CSEHY ZOLTÁN Opera egyiptomi, akkád és ara- meus nyelven? Képtelenségnek hangzik, mégsem leheteden vállalkozás. Philip Glasst a kortárs operamuzsika iránt érdeklődőknek aligha kell bemutatni, hiszen egyike azon kortárs zeneköltőknek, akiket valóságos kultusz övez, s akik képesek szélsőségesen differenciálni a potenciális közönséget. Az Akhnaten című három felvoná- sos opera gyakorlatilag betetőzése annak a portréopera-trilógiának, melynek első része (Einstein on the Beach, 1979) Einstennek, a másik része pedig (Satyagraha, 1979) Gandhinak állít emléket. A klasszikus cselekményközpontú, dramaturgiaüag hagyományos felépítésű operát Glass elvetette, helyette az úgynevezett szeriális zene ragyogóan kikristályosított hár- mashangzat-fürtjeit egy-egy létszituáció felvillantására használta, s a variáció és a permutációk elvei szerint alkotta meg munkáit. Az Einstein-portré például négyórás darab, melyben egyeden szoprán mellett csupán egy kisebb kart szerepeltet, mely pusztán számokat énekel, és tulajdonképpen csak szolmizál, afféle speciális szolfézsleckét ad. A szanszkrit nyelvű Satyagraha és az egyiptomi, az akkád, a héber arameus (és angol) nyelven énekelt Akhnaten viszonylag konzervatívabb darabok. A műben Akhnaton fáraó életútját kísérhetjük figyelemmel (magyarul Nemes Nagy Ágnes ragyogó versciklusának nyomán inkább Ekhnáton néven ismert, de a történészek Ehnatonként is írják), akinek tulajdonképpeni életcélját a már említett költőnő nyomán így fogalmazhatjuk meg: „Egy istent kellene csinálnom, / ki üljön fent és látva lásson.” Akhnaton ragyogó költőként is ismert, ún. Áton- himusza (Naphimnusz) az operában is elhangzik. A napkultusz, azaz Aton isten államüag előírt és kötelező kultusza mintegy maga után vonta a korábbi birodalmi isten, Amon kultuszának felszámolását. Glass a metamorfózisokat jeleníti meg: a vaűás megváltoztatását, illetve az új fáraói név felöltését (Akhnaton neve eredetileg IV. Amenhotep volt). Az operát gyakorlatilag az írnok meséli el, az ő személyében áll össze cselekmény- nyé a történések sora: a látszatra sokfelé vezető szálak szülte az időn túlra kúsznak, hiszen pl. az utolsó felvonás harmadik jelenetében, mely a Romok címet viseli, a színen egy turistacsoport vonul át a városon, s a történelmi színtér, az új főváros (Ahet-Aton) egyszeriben egy útikönyv célállomásává, Tell-el-Amarnává változik. A történelem viszont nem feledhető, nem írható át, a zárójelenetben rendkívüli intenzitású, szinte wagneri ünnepélyességgel vonulnak a holt romok közt a holtak árnyai. „A horizont kettős kapuja kitárul” - így kezdődik az opera, mely bámulatos energiákat felszabadítva, minimális eszközökkel, a zenei mini- malizmus felerősített intenzitásával juttatja érvényre a szöveg és a zene, Uletve az egzotikus nyelvek költői egységét. III. Amenhotep gyászmenetével kezdetét veszi Akhnaten uralma, s innentől fogva Glass a meggyökerezett szakralitás irányából a teremtődő szakralitás irányába nyit utat. A fáraót Paul Esswood kontratenor énekli bámulatos rugalmassággal és kifejezőerővel, mely különösképpen érvényesül a Nefretitit alakító Mi- lagro Vargas érzéki altjával és a Tye királynőt alakító Melinda Liebermann barátságos szopránjával szembeállítva az első felvonás zárójelenetében. A látványosra nagyított, minimalista motívumvariálás kivált alkalmas a fáraó családjának intim megjelenítésére: a harmadik felvonás nyitóképe (A család) feledhe- teden: a palotában a fáraót, a feleségét és hat lányukat (három szoprán, három alt), odakünn pedig a tömeget, a katonákat, a felszámolt Amon-kultusz kiközösített papjait és az írnokot halljuk. Ez a jelenet készíti elő a bukás képeit, az erőszak diadalát, melyet sűrítve foglal magába Amon főpapjának, Ho- remhabnak (Tero Hannula) akkád nyelven énekelt dala látványos kórussal. Az Akhnaten kétségkívül Phűip Glass sokszólamú, a filmzenétől a Ginsberg-megzenésítése- ken, Kafka-kommentárokon, szimfóniákon, operákon túl a balettig terjedő életművének egyik legjobb darabja. Roppant összegzés és szilárd kompozíció, noha minden egyes eleme fragmentumokra, versrészletekre, a halottaskönyv szövegmorzsáira, útikönyvfoszlányokra stb. épül, ám ezek a fragmentumok fraktálszerűen viselkednek: minden egyes részegységben ott az egész maga, sőt, minden egyes részecske maga a kicsinyített egész. A közelmúltban kiadott CD a zeneszerző életműsorozatának egyik darabja. A Stuttgarti Állami Opera zenekarát és kórusát Dennis Russel Davies vezényli. (Philip Glass: Akhnaten, Sony Music Entertainment, 2003, 2CD).
