Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-13 / 211. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ '2006. SZEPTEMBER 13. Vélemény és háttér 7 (Gyenes Gábor karikatúrája) A kormányfő-helyettes szerint kölcsönös gesztusra van szükség Čaplovič: Bocsánatot kell kérni a magyaroktól FIGYELŐ Választhatnak a gibraltáriak Nagy-Britanniának joga van választójogot biztosítani az európai parlamenti választásokon a Brit Nemzetközösség Gibraltáron élő tagjainak, köztük nem uniós polgároknak is - állapította meg keddi döntésében az Európai Bíróság, elutasítva egyben az e jogot vitató Spanyolország beadványát. „Minden tagállam maga jogosult meghatározni, hogy ki választhat és ki választható az európai parlamenti választásokon, miután európai uniós jogszabály nem határozza meg a választásra jogosultak körét“ - mondta ki a luxembourgi székhelyű taláros testület. Egyben elutasította a spanyol beadvány arra vonatkozó részét is, hogy Gibraltárt a délnyugat-angliai választókörzethez csatolták. A szigetország egy 2003-ban hozott változtatással terjesztette ki a gibraltári lakosokra azt a szabályt, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzetközösség Nagy-Britanniában élő tagjai szavazhatnak az országban, Spanyolország vitatta ezt a brit rendelkezést azzal érvelve, hogy a 18 ezres kolóniában élnek nem uniós állampolgárok is, és a spanyol álláspont szerint ők nem vehetnének részt az EP-választá- sokon. Spanyolország vitatja a Gibraltár feletti brit fennhatóságot, és saját magának követeli azt. (MTI/Reuters/AP) Nem nőnek az orosz olajárak Az orosz kormány ígéretet kapott az olajcégektől, hogy az idén már nem hajtanak végre áremeléseket. A megegyezést az inflációellenes küzdelemmel indokolta a Kreml. Az orosz kormányfő bejelentése szerint az olajcégek biztosították a kormányt, az üzemanyagárak emelkedése csak időszakos volt, és az idén már nem lesz több emelés. Elemzők szerint az idén sem teljesül az orosz kormány inflációs célja. Augusztusban a havi fogyasztói- ár-emelkedés ugyan 0,2 százalékosra lassult a júliusi 0,7%-os ütemről, de augusztus végén az átlagos árszint már 7,1%-kal magasabb volt, mint az év elején, közölték az orosz szövetségi statisztikai szolgálatnál. A kormány célja 8,5%-ra szorítani az inflációt az év végére, de piaci szakértők szerűit a végeredmény közelebb lesz a 9%-hoz. (m) Pozsonynak bocsánatot kellene kérnie a szlovákiai magyaroktól, amiért a n. világháború utáni években (1945-1948) kitelepítették őket szülőföldjükről - állítja Dušan Čaplovič, szlovák kormányfő-helyettes abban az interjúban, amelyet az Aktu- álne.cz cseh hírportál közölt KOKES JÁNOS A politikus ugyanakkor megjegyezte: elvárná, hogy a magyarok is bocsánatot kérjenek 1938-ért, amikor Szlovákia déli területeiről a szlovákok voltak kénytelenek távozni. „Elsősorban az 1945-1948-as évekért (kéne elnézést kérni), amikor mintegy 40 ezer magyart telepítettek ki Szlovákiából. Ugyanakkor elvárnám, hogy a magyarok is bocsánatot kérnek az 1938-as évért, amikor délről (Dél-Szlovákia) szlovákokat telepítettek ki. Nem vagyok híve a kollektív bűnösségnek, de az egyedi eseteket kölcsönösen el kellene ismernünk és bocsánatot kellene kérnünk értük” - válaszolta Čaplovič arra a kérdésre, hogy szlovákként konkrétan miért követné meg a magyarokat. AII. vüágháború után a Beneš- dekrétumok alapján a csehszlovákiai magyarokat a szudétanéme- tekkel együtt kollektív bűnösnek minősítették, és megfosztották őket állampolgárságuktól és vagyonuktól. Miután a potsdami nagyhatalmi konferencia 1945 nyarán a szlovákiai magyarok kitelepítését a csehországi szudéta- németektől eltérően nem hagyta jóvá, Prága és Pozsony más megoldást keresett a „magyar kérdésre”. A kikényszerített magyar-szlovák lakosságcsere alapján mintegy 70 ezer szlovákiai magyar települt át Magyarországra, ahonnan nagyjából azonos számú szlovák érkezett Csehszlovákiába. Több mint 40 ezer szlovákiai magyart viszont a hatóságok Csehországba telepítettek ki kényszermunkára. Valószínű, hogy Čaplovič éppen őket akarná megkövetni. Jirí Paroubek volt cseh miniszterelnök már januárban megtette ugyanezt a Čseh- országba kitelepített magyarok irányába, s elismerte, hogy esetükben jogsértés történt. A kisebbségügyi szlovák kormányfő-helyettes által felvetett magyar bocsánatkérés valorem vagyok híve a kollektív bűnösségnek, de az egyedi eseteket kölcsönösen el kellene ismernünk." színűleg azokat a szlovákokat érintené, akik az 1938-as bécsi döntés értelmében a Magyarországhoz visszakerült, 1918 és 1938 között Csehszlovákiához tartozó területeket voltak kénytelenek elhagyni. „A kárpáti németektől, akiket a magyaroktól eltérően (a háború után) kiűztek Szlovákiából, a szlovák parlament már 1990-ben bocsánatot kért. A szlovákiai magyarok immár 15 éve követelnek egy hasonló gesztust” -jegyezte meg Čaplovič nyilatkozatával kapcsolatban a Lido- vé Noviny című cseh konzervatív napilap. A miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy az általa a közelmúltban kezdeményezett szlovákmagyar megbékélési nyilatkozat még nincs készen. „Szeretném egy asztalhoz ültetni a politikusokat és a történészeket, hogy együttesen készítsék el a tervezetet. Nem szabad, hogy ez csak a politikusok dolga legyén. Az ő feladatuk az, hogy a nyilatkozatot a törvények segítségével átültessék a gyakorlatba” - fejtetté ki a politikus. Megjegyezte, hogy a nyilatkozat gondolata már korábban is felvetődött benne, de az utóbbi hetek eseményei mindezt felgyorsították. Arra a kérdésre, miszerint nem tartja-e abszurdnak, hogy a szlovák-magyar megbékélési nyilatkozatot egy olyan személy készíti elő, aki .Állítsunk gátat az MKP (Magyar Koalíció Pártja) elé“ címmel írt könyvet, Čaplovič elmondta: „A könyv nem a magyarok, hanem a párt (MKP) politikája ellen szól. Szlovákia ellenes diszkriminációs lépéseket tettek, politikájuk nem lojális (Szlovákiával szemben) és szándékosan kiélezik a kapcsolatokat. Csáky Pál volt kisebbségügyi kormányfő-helyettes például a pénzek 99,9 százalékát a magyar kisebbség támogatására fordította, a többiekre egyáltalán nem gondolt. Ezt akarom megváltoztatni.” - szögezte le Čaplovič, aki éppen Csákyt váltotta fel a kormányfőhelyettesi bársonyszékben. Barroso szerint a globalizáció kihívásainak kezelésére az uniós együttműködés az egyetlen hatékony eszköz Az uniót eddig minden bővítés erősítette (MT1-FIGYELŐ) Elvetette egy kedden megjelent interjúban Jósé Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a tavalyelőtti tízországos bővítés gyengítette vagy túlságosan nagy méretűvé tette volna az Európai Uniót. A Financial Times című brit politikai-pénzügyi napüap kontinentális Idadá- sának nyilatkozva a portugál politikus leszögezte, hogy meggyőződése szerint eddig minden bővítés erősítette az uniót. Szavai szerint az utolsó bővítés óta az Oroszországgal vagy Kínával folytatott párbeszédben például az unió jóval nagyobb súllyal tud részt venni. Állást foglalt Barroso az euro- szkepticizmus (az uniós együttműködéssel és intézményekkel szembeni kétkedés) elleni fellépés mellett is. Olyan ördögi körre hívta fel a figyelmet, amelyben az EU ellenzői az eredetileg uniópárti, de - például az EU-s alkotmány elutasítása miatt - elbizonytalanodott kétkedőkkel egyesítették erőiket. Barroso ugyanakkor megerősítette, hogy bizottsági elnökként célja a jogszabályrendszer és az intézményes működés egyszerűsítése, valamint a gyakorlati ügyekben folyó uniós együttműködés előre vitele. Sugallta azonban, hogy ezzel nem minden EU-tagország ért egyet: az idén javasolt több mint ötven jogszabály-egyszerűsítésből elmondása szerint például eddig mindössze ötöt sikerült teljesen véghezvinni, mert a többi ellenállásba ütközött, mégpedig jobbára ugyanazon tagállamoknál, amelyek a leginkább sürgették az egyszerűsítést. A hazai cégek megvédelmezésére irányuló, egyfajta gazdasági nacionalizmus EU-n belüli erősödésével kapcsolatban Barroso arra mutatott rá, hogy az nem csupán európai probléma. Általánosságban beszélve az EU a vüág legnyitottabb gazdasága - vélte -, ugyanakkor a globalizáció jelensége aggodalmakat vet fel, és bizonyos teret nyit a populista retorika előtt. Leszögezte egyúttal azt is, hogy az EU 25 tagállama pontosan tudja, a globalizáció kihívásainak kezelésére az uniós együttműködés az egyetlen hatékony eszköz, (m) KOMMENTÁR Kettős csavar CZAJL1K KATALIN A rendőrség tegnap leállította a nyitrai diáklány elleni támadás ügyében folytatott nyomozást. Robert Kaliňák belügyminiszter a kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén arról tájékoztatott, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok egyértelműen mutatják, semmilyen incidensre nem került sor. Robert Fico ez- ‘ után arról beszélt, hogy amint a nyitrai esetről kiderült, valójában meg sem történt, úgy Ján Slota hírhedt, a prágai Lidové no- vinynak tett „állítólagos” nyilatkozata (miszerint irigyli Csehországot, amiért megszabadult a szudétanémet kisebbségtől) sem hangzott el valójában soha. Majd azt hangsúlyozta a miniszterelnök, nem engedi, hogy kitalációk és hamis vádak alapján támadják a szlovák kormányt. A tegnapi bejelentés valóban új fényben tünteti fel a nyitrai esetet, amely azonnal a hazai és külföldi médiák figyelmének középpontjába került. Ha igaz, amit Robert Kaliňák állít, tulajdonképpen örülnünk kéne, hiszen ez azt jelenti, mégsincs olyan mélyen ez az ország, hogy fényes nappal, közterületen ütlegeljenek valakit - ráadásul nőt - csak azért, mert magyarul beszél. Akármi legyen is azonban az igazság magával az esettel kapcsolatban, az mit sem változtat a tényen, hogy igenis helytálló volt mindazon politikusok, diplomaták, értelmiségiek, közszereplők és hétköznapi emberek reakciója, akik késlekedés nélkül felháborodva elítélték az incidenst. Ahogyan továbbra is érvényes tehát, hogy az ország miniszterelnöke hibázott, amikor nem foglalt azonnal egyértelmű állást az üggyel kapcsolatban. Abszurd és sajnálatra méltó, hogy most utólag véli igazolni magát azzal, hogy „lám, meg sem történt az eset”. Éppen ő az ugyanis, aki teljességgel dilettáns és érthetetlen magatartásával (előbb a makacs hallgatás, majd az arrogáns megjegyzés, hogy nehogy már Gyurcsány mondja meg neki, mit kell csinálnia) kreált valódi nemzetközi ügyet a nyitrai esetből. Amely, paradox módon, nem arról szól igazából, megtörtént-e egyáltalán vagy sem, hanem arról, hogyan képes egy fiatal ország fiatal kormánya megbirkózni a hasonló érzékeny problémákkal. Főleg, ha ezek a problémák előre borítékolhatok voltak. Az eddigi események alapján eléggé szkeptikusak lehetünk a kérdés megválaszolásakor. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ez a kormányjelenlegi felállásában maga a probléma. Bizonyítja ezt a nagyméretű külföldi kritika, amely még jóval a magyar-szlovák incidenssorozat kirobbanása előtt zúdult a Fico-kabinetetre, „csupán” azért, mert bevette a partiba a Slota-féle Szlovák Nemzeti Pártot (SNS). S amely várhatóan újra a kormány nyakába zúdul, amint a nemzeti vezér a tőle megszokott stílusban szólásra nyitja a száját. Ebből az következik, hogy a kabinetnek elsősorban önmagával kell megküzdenie. Eddig ugyan sikerült Ficónak ideiglenesen elhallgattatnia Slotát, ám várható, hogy felbuzdulva a nyitrai ügy fejleményein, a zsolnai polgármester hamarosan újabb és újabb gyöngyszemekkel örvendeztet meg minket. Ahogyan az is valószínűsíthető, hogy Robert Fico ezentúl még kevésbé lesz hajlandó arra, hogy koalíciós partnerét megzabolázza. Pazarlás vagy lenyúlás LOVÁSZ ATTILA A nyugdíjreform kiödői nagyjából pontos képet tudtak rajzolni arról, milyen legyen a nyugdíjbiztosítás rendszere, arra már nehezebb volt választ adni, miként pénzeljék az átmenetet. Ahhoz ugyanis, hogy egy létező nyugdíjrendszert egy másikra cseréljenek - legyen az elképzelés akármilyen csodálatos - az átmeneti időben elvileg két rendszert kell finanszírozni. A szolidáris, kiróvó-elosztó rendszerből a nyugdíjtakarékosságra való átmenet nagyjából húsz évében a szolidáris rendszer bevételeinek kiesését pótlandó kellet hát pénz után nézni. A lengyel és a magyar példától eltérően a szlovák gazdasági átmenet egyik előnye a két Dzurinda-kormányzat idején éppen az volt, hogy az állam a stratégiai vállalatokat eladni készült, és a politikai elit kevés igazán jó döntésének egyike, hogy a magánosítás bevételeivel fedezi a nyugdíjpénztár középtávú bevételkieséseit. A Dzurinda-kormányok is megtehették volna, hogy az állam egyszeri bevételeit fölélve osztogatni kezdenek. Akkor viszont a halaszthatatlan és megkerülhetetlen nyugdíjreform kiadásait egy teljes, gazdaságüag aktív nemzedék nyakába varrták volna. Ok nem tették. Majd megteszi a szolidaritás kormánya. Robert Fico kabinetje olyan döntést készít elő, melynek értelmében a magánpénztárakba folyó elvonási arány a szolidáris pülér erősítése érdekében csökken. Kilenc százalékról hatra. Ugyan, kicsire nem adunk, mondhatnók, a helyzet viszont nem ilyen egyszerű. A Fico-kabinet a szolidaritás jelszava mögé bújva ugyanis az éppen gazdaságilag aktív korosztállyal vitetné el a balhét, vele fizettetné meg a reformot. Csak azért, hogy rövidtávú és politikailag nagyon is kifogásolható célját, a magánosítás megszüntetését elérhesse. Privatizációs bevételektől esett el ugyanis az időszerű kormányzat, s a hiányzó pénzt valahonnét elő kell teremtenie. De facto államosítja a magánpénztárak betéteit, amit tisztességes társadalomban ha lopásnak nem is neveznek, de lenyúlásnak mindenképp. Teszi ezt a szolidaritással érvelő kormányzat, amely nem a hetedik, immár a nyolcadik bőrt húzza le azokról, akik dolgoznak és értéket teremtenek, miközben könnyen előfordulhat, hogy a nyugdíjpénztárak jelenlegi hiányait még unokáink is fizetni fogják. Ahelyett, hogy már a mai gazdaságilag aktív nemzedéknek tisztességes nyugdíja lehessen anélkül, hogy a leendő nemzedéket kelljen miatta megsarcolni. Aki ma Ficóval egyetért, az két nemzedék pénzének elpazarlását támogatja. S az államosítást, amelynek két nemzedékkel korábban is egy igazi nagy vesztese volt. A két nemzedék.
