Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-12 / 210. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 12. www.ujszo.com RÖVIDIN Brocka a KDH élén Pozsony. Ideiglenesen Július Brocka vezeti a KDH-t a közlekedési balesetet szenvedő Pavol Hrušovský pártelnök helyett. Brocka reméli, hamarosan ismét csak alelnök lesz. A pártelnök balesete miatt későbbre halasztották a KDH országos tanácsát. Hrušovský tegnap arccsontműtéten esett át, vélhetően még három hétig marad munkaképtelen. (SITA) Nem nyitunk a románok előtt? Pozsony. Szlovákia egyelőre nem határozott munkaerőpiaca megnyitásáról Románia és Bulgária EU-csatlakozását követően. Ján Kubiš külügyminiszter szerint a döntés meghozatalánál figyelembe veszik majd a Visegrádi Négyek és a többi uniós ország álláspontját is. Az Európai Unió újabb bővítése három hónap múlva, 2007. január elsején esedékes. (SITA) Július Brocka (Képarchívum) A tagok véleményét eddig senki sem kérdezte Saját igazgatójelöltje van az Ifjú Szivek társulatának ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes tagjai szerint köny- nyen előfordulhat, hogy végül egy maga pecsenyéjét sütögető, hozzá nem értő személy kerül ki győztesen a táncegyüttes igazgatói posztjára kiírt pályázatból, melyre már csak holnap délután három óráig lehet jelentkezni. Hégli Dusán, az Ifjú Szivek művészeti vezetője nehezményezi, hogy az induló pályázók közül egyelőre senki nem kereste meg a társulatot, hogy ismertesse elképzeléseit az együttes további sorsáról. A művészeti vezetőt meglepte, hogy a kulturális minisztérium a kialakult szokásrenddel szemben anélkül fogalmazta meg a Grendel Ágota távozásával szeptember 1-jétől megüresedett tisztség betöltésére kiírt pályázatot, hogy arról az együttes képviselőivel egyeztetett volna: „Nem kérték ki a véleményünket, minket senki nem kérdezett meg, miközben végső soron a mi jövőnkről döntenek.” Mivel a táncegyüttes tagjai úgy érzik, a fejük felett zajlanak az események, sem a szaktárcát, sem a pályázókat nem érdekli a véleményük, úgy döntöttek, megpróbálnak legalább közvetett szerepet vállalni az Ifjú Szivek jövőjének alakításában. A társulat felkért egy jelöltet, aki amellett, hogy eleget tesz a pályázat valamennyi feltételének, az ő elvárásainak is teljes egészében megfelel. Hégli szerint az Ifjú Szivek valamennyi alkalmazottjának támogatását élvező, egyelőre meg nem nevezett személy garanciát jelentene az együttes céljainak megvalósítására. A hivatásossá válás útját járó társulat legfontosabb érdeke, hogy professzionalizálódá- sának folyamata mielőbb lezáruljon. Szeretnék, ha ebben támogatná, nem pedig gátolná őket az új igazgató, (-cz-e) Bősre vitték a negyven indiait és pakisztánit Leégett menekülttábor ÖSSZEFOGLALÓ Berezó. Tűz ütött ki tegnap délelőtt a berezói (Brezová pod Bralom) menekülttáborban, a lángok rövid időn belül az egész épületre átterjedtek, a kivezényelt 20 tűzoltónak csak a délutáni órákban sikerült megfékezni őket. Személyi sérülés nem történt, a kár legalább 25 millió korona - közölte Lenka Busóvá trencséni kerületi rendőrszóvivő. A táborban negyven menekült volt, többségük indiai és pakisztáni, mindnyájukat a bősi menekült- táborba szállították. Bemard Prie- cel, a migrációs hivatal igazgatója elmondta, a berezói tábor használhatatlanná vált. „Sajnos az egész épület leégett a lakók személyes holmijaival együtt. Mivel Bősön elég hely van, oda szállítottuk őket, később valószínűleg más táborokba kerülnek” - tette hozzá Priecel. A tűz oka ismereden, kiderítésére a szakértők szerint többnapos vizsgálódásra lesz szükség, (dem, s) Tovább húzódik a BMG-Horizont per Gyengélkedő vádlott ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mindent elkövetnek a vádlottak, hogy a Speciális Bíróság ne folytathassa le a tárgyalást a BMG és a Horizont pénzügyi szolgáltatók csődbe juttatásának ügyében. Tegnap egyikük, Marián Š. orvosi kivizsgálása miatt kellett megszakítani a tárgyalást. A vádlott a tárgyalás megkezdése után erős hasfájásra panaszkodott, azt követelte, sikérmentes diétát adjanak neki a vizsgálati fogságban, mert valószínűleg cukorbeteg és lisztérzékeny lett. „A vizsgálati fogság alatt nagyon rossz állapotba kerültem, bizonyos élelmiszereket ki kellett iktatnom az étrendemből, s egy idő után már szinte semmit sem ehettem” - mondta tegnap Marián Š, de végül beleegyezett abba, hogy folytatódjon a tárgyalás. Gyengélkedését követően újabb ötperces szünetet kellett elrendelnie a bírónak Vladimír F. panasza miatt. Ez nem egészség- ügyi jellegű volt, a vádlott a bírói tanács tagjainak elfogultságát nehezményezte - amit rövid tanakodás után elutasította a testület. A szünet alatt aztán Marián Š. úgy döntött, ismét rosszul van, képtelen részt venni a tárgyaláson, ezért a bazini kórházba szállították kivizsgálásra. (dp,s) A mozgalom szerint Szlovákiában „tarthatatlanná vált” a helyzet Szombaton Pozsonyban tüntetnek a vármegyések Pozsony. A rendőrség és az illetékes városrész önkormányzata is tud a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szeptember 16-ra tervezett pozsonyi tüntetéséről. A mozgalom hívei szombaton a délutáni órákban találkoznak a Szlovák Nemzeti Múzeum előtt, majd a belügyminisztériumhoz vonulnak. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A HVIM vezetői múlt pénteken személyesen is felkeresték az Országos Rendőr-főkapitányságot és a pozsonyi önkormányzat illetékes hivatalát, ahol írásos bejelentést tettek a tüntetés megszervezéséről. Martin Korch országos rendőrszóvivő lapunknak elmondta: a hatóságok tudnak a tervezett tüntetésről és kellően felkészültek. „Már korábban kapcsolatba léptünk a magyar rendőrséggel, tájékoztatást kértünk a mozgalomról, az általuk szervezett felvonulásokról. Tudjuk, mire számíthatunk. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a résztvevők ne sértsék meg a törvényeket, és őket is hagyják békén” - mondta Korch. Hozzátette, mindent megtesznek, hogy a felvonulás zökkenőmentes legyen. A HVIM honlapján található közlemény szerint a tüntetéssel a közvélemény és a diplomácia figyelmét akarják felhívni a Szlovákiába már „tarthatatlanná vált” helyzetre. A tüntetésre, amelyet a szervezők szerint nagy nemzetközi érdeklődés fog kísérni, ingyen buszokkal szállítják az érdeklődőket. A mozgalom két héttel ezelőtti felvonulásán a budapesti szlovák nagykövetség elé körülbelül kétszázötvenen (egyes források szerint ötszázan) vonultak. A rendezvény végén felgyújtották a Szlovák Nemzeti Párt elnökének és annak a két férfinak a fényképét, akik a rendőrségi fantomképek alapján feltehetően azonosak a magyar lány nyitrai támadóival. Bugár Béla, az MKP elnöke korábban lapunknak elmondta: ellenzi a tüntetést, és jobb lenne, ha a mozgalom nem élezné ezzel tovább a helyzetet, (dem) Kiállítás Brüsszelben v Caplovic ferdítéssel vádol Pozsony. Dušan Čaplovič történelemhamisításnak tartja a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma deportálásokról szóló kiállítását, melyet ma Brüsz- szelben is bemutatnak. A kormány kisebbségekért felelős alel- nöke szerint a Soha többé címmel megrendezett kiállítás elhallgatja, hogy Szlovákia és Magyarország között lakosságcsere ment végbe, így szerinte a magyarokat nem a kollektív bűnösség alapján deportálták. Čaplovič álláspontjában kifejti, hogy a rendezvény szándékosan elferdíti a szlovák-magyar történelmi kapcsolatokat és feléleszti az ellentéteket a két nép között. A politikus szerint az MKP parlamenti képviselői részéről érezhető az etnikai feszültség növelésére irányuló szándék - a kiállítás meglátogatására buzdított az Európa Parlamentben a magyar párt két képviselője, Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád is. (SITA) VILLÁMINTERJÚ ___________________ Há ny faji indíttatású bűncselekmény marad felderítetlen? Daniel Milo, az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári szervezet elnökével: Csak becsléseink lehetnek, de elég sok. Az esetek többségét nem is jelentik be a sértettek, s van, amit a szőnyeg alá söpörnek. De bízom benne, az új belügyminiszter valóra váltja ígéretét, és a faji indíttatású, rasszista és szélsőséges megnyilvánulások elleni harc prioritása lesz. Értesüléseink szerint a nyitrai ügyet, a magyar lány meg- verését is megpróbálhatják tussolni. A belügyminiszter néhány napja azt mondta, gézengúz süvölvények támadtak a diáklányra, s a rendőrség már nem nyomoz faji indíték után. Kiszivárgott információk szerint a tavaly meggyilkolt Dániel Tupý esetében is felmerült, nem neonácik, hanem maffiózók ölték meg. Szervezetünk ma találkozik Robert Kaliňákkal, hogy meghallgassuk konkrét terveit, s mi is vázoljuk, hogyan képzeljük az extrémizmus elleni harcot, valamint a hatóságokkal való együttműködést. Mit szól ahhoz, hogy a hétvégén a saját lakásában támadtak meg egy roma családot Szereden? Ismét bebizonyosodott, hogy a faji indíttatású bűncselekmények elkövetői ettől sem riadnak visz- sza, szerencsére ezúttal nem halt meg senki. Másnap a kormánypárti politikusok a különböző tévévitákban azt bizonygatták, nincs etnikai feszültség az országban, csak a politikusok között vannak nézeteltérések. Ön hogyan látja? A faji indíttatású bűncselekményeket most szlovák-magyar konfliktusra próbálják leegyszerűsíteni, miközben sokkal általánosabb problémáról van szó. A romákat, a színes bőrűeket rendszeresen érik különböző támadások, s ezen eseteket gyakran igyekeznek a szőnyeg alá söpörni. A szélsőséges megnyüvánulások egyre veszélyesebbek, mert a tettesek az áldozatokat már nemcsak bőrszínük alapján választják ki, a másság bármilyen jele is ürügyül szolgálhat - például magyarul telefonál valaki. Sajnos, azt kell mondanom, Szlovákiában igenis létezik rasszizmus. Volt értelme elfogadni a mássággal szembeni türelemre intő és a szélsőségességet eh'télő parlamenti nyilatkozatot? Természetesen. A vélemény- formáló politikusok kinyilvánították, hogy nem helyeslik a nacionalizmust, s próbálnak gátat vetni a nemzetiségi feszültségnek Dél-Szlovákiában. Nem árt a lehető legtöbb módszerrel türelemre, a másság tiszteletére inteni a polgárokat. Ugyanakkor nem lehet az üres deklarációknál leragadni, konkrét lépésekre van szükség. Milyenekre? Például a rendőrség keményen lépett fel Kot- lebáékkal szemben, néhány napra rá azonban kiengedték őket. Mindenképpen erélyesen, ugyanakkor okosan és a törvényes kereteket tiszteletben tartva kell fellépni. Megalapozott esetekben a lehető legkeményebb intézkedésekre van szükség, ám nem szabad ürügyet adni sem a Pospolitosťnak, sem más szélsőségeseknek, hogy mártírszerepben tetszelegjenek, akiket úgymond igazságtalanul üldöznek. Noha szélsőséges megnyüvánulások eddig is voltak, egyesek szerint az SNS kormánytagságával változott a helyzet: a támadókat bátorítja, hogy egy szélsőséges nézeteket valló politikus a legmagasabb szinten befolyásolhatja az ország ügyeit. Egyetért ezzel? Amióta az SNS tagja a kormánykoalíciónak, Ján Slota kissé visszafogja magát, de ettől függetlenül az SNS ultranacionalista párt, s elnökének a múltban volt néhány olyan kijelentése, mely a törvényesség határát súrolta, (sza) 38,6 millió forintot kap ingatlanvásárlásra a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Magyar Pedagógusház Komáromban ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Komáromban lesz a Felvidéki Magyar Pedagógusház, melynek megvásárlására a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 38,6 mülió forint támogatást nyert el a Szülőföld Alap oktatási pályázatán. A pedagógusszövetség összesen 85,5 millió forintot kap pályázataira a Szülőföld Alaptól, ez a felvidéken működő szervezetek közt szétosztandó összeg közel fele. Pék László, az SZMPSZ elnöke szerint a sikeres pályázat annak tulajdonítható, hogy a pedagógusház létrehozása széles társadalmi támogatottságnak örvend idehaza és Magyarországon is. Az ötletet a két vüágháború között Pozsonyban működő Magyar Tanítók Háza adta. A pedagógusház a szlovákiai magyar oktatást segítő háttérintézményeknek és szakmai továbbképzéseknek adna otthont, módszertani feladatokat látna el, és természetesen a pedagógusszövetség irodáinak is jut benne hely. Magába fog- tézetet is, ezenkívül az Állami Pe- hagyott támogatás csak az épület lalná egyebek mellett az SZMPSZ dagógiai Intézet magyar nyelvű megvásárlására elég, a felújítási és a Selye János Egyetem által lét- oktatással foglalkozó szakemberei munkákat uniós támogatásokból rehozott Comenius Pedagógiai In- is kapnának egy részleget. A jóvá- szeretnék biztosítani, (-cz-e) A kiszemelt épületben jelenleg a komáromi speciális iskola működik (Vas Gyula felvétele)