Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-11 / 209. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 11. Sportvilág - régiófoci 23 Királyfiakarcsa. A duna- szerdahelyi területi bajnokság szombati királyfi- akarcsai összecsapásán leginkább a nézők érezték magukat jól, hiszen nyolc gólt egy bajnoki találkozón ritkán látnak a sportág hívei. Ugyanakkor a cirógató napsütésben lejátszott meccs szünetében elfogyasztott sült hal, sö- röcske csak tovább fokozta a focirajongók jó hangulatát. ÁGH ISTVÁN Rakétarajtot vettek a vendéglátók, csapatkapitányuk, Pollák jól irányzott lövése az 5. percben a jobb alsó sarokban landolt. Pollák négy perc elteltével egy mintaszerű akció végén a kapu fölé célzott. A 19. percben Mórocz Mihály - akinek ez volt a második ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Bombameglepetés szemtanúi voltak szombat délután a komáromi futballked- velők, hiszen a Duna-partiak otthonában szerezték meg első idénybeli győzelmüket a sereghajtó diószegiek, akiket ezen a mérkőzésen első ízben vezetett csatába újdonsült edzőjük, Dušan Liba. A vendégek zártan védekeztek, gyors ellentámadásokkal kísérleteztek. Már az elején vezetéshez jutottak a mátyusföldiek. Egy előreívelt labdára Nagy Gábor csapott le, aki habozás nélkül a kapuba célzott. A folytatásban Bagin szólójánál remekelt Mag- locký, a vendégek kapusa, majd Kökényesi durrantott a kapu fölé. Röviddel az első félidő lefújása előtt megsérült a hazaiak gólerős támadója, Nagy Jenő, akit kórházba kellett szállítani. Fordulás után Józsa Jósvaihoz passzolt, a vendégjátékos lövése azonban célt tévesztett. Ez volt a diószegimeccse a királyfiakarcsaiak mezében - fejelt a hálóba. A 24. percben a vendégek is gólt szerezhettek volna, Lelkes László ziccerénél azonban baj volt az irányzékkal. A 26. percben Mórocz Mihály növelhette volna találatai számát, az ötösről azonban a léc fölé bólintott. A 37. percben a mezőny rangidőse, a negyvenéves sárosfai Hoboth hibázta el a ziccert. A 41. percben a vendégek játékosedzője, Sipos, aki ezúttal a védelmet irányította, szerencsétlenül ért a labdához, Mórocz Mihály azonban későn eszmélt. A 46. percben Viszkocs szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt büntetőből Lelkes László profitált. Fordulás után a vendégek meglepték ellenfelüket. A 49. percben Nagy kiegyenlített, majd Hoboth gyengécskére sikeredett lövését ölelte magához Fenes. Az elpuskázott lehetőség megbosszulta magát. A 69. percben ugyanis a hazaiak játékosedzője, Horváth László lövése ellen tehetetlennek bizonyult a sárosfaiak ek második említésre méltó akciója ezen a találkozón. A folytatásban ismét Maglocký játszotta a hálóőre. A végjátékben további gólok kerültek a jegyzőkönyvbe. A 82. percben Sülyi közbelépését követően Mórocz Mihály került a földre, Lukács játékvezető 11-est ítélt. Pollák, a hazaiak legjobbja higgadtan értékesítette a büntetőt. A vendégek kispadja füstén reagált a történtekre: Sülyit azonnal lecserélték. Három perc elteltével a csereként beállt Sus Csaba növelte övéi előnyét. Süli a 88. percben újabb vendégziccert hiprímet. Előbb Kökényesi szólóját, majd Bazinský lövését hárította, Trnka fejese viszont kapu fölé szállt. Az egyenlítő találat megszerzésén fáradozó hazaiakat Mészáros küldhette volna padlóra, aki a meccs hajrájában háromszor is egyedül robogott Herko kapujára, gólt elérnie mégsem sikerült. Végeredményben megérdemelt vendégsiker született a KFC otthonában. KOMÁRNO-SLÁDKOVIČOVO 0:1 (0:1). KOMÁRNO: Herko-Ba- zinský, Trnka, Štofko, Sklenár, Kökényesi, Bagin, Antalovič, Nagy (46. Meleg, 88. Wilson Eugen Speck), Rejžek, Slovák.SLÁD- KOVICOVO: Maglocký-Caránek (85. Mészáros), Nagy L, Chudík, Béták, Karol, Józsa, Pecko, Jósvai, Horváth, Nagy G. (Štrbo). (al) bázott, egy perccel később No- votný állította be a végeredményt. A helyenként színvonalas párharcon megérdemelten diadalmaskodtak a hazaiak, akik azonban olykor gyermeteg hibákat vétettek a védőmunkában. KRÁĽOVIČOVE KRAČANY- BLATNÁ NA OSTROVE 5:3 (2:1). Góllövők: Pollák (5., 81. - 11-es- ből), Mórocz (19.), Horváth (69.), Sus Csaba (85.), ill. Lelkes László (44. - 11-esből), Nagy Moravany/Érsekújvár. Sorozatban hatodik találkozójukon maradtak veredenek az érsekújváriak a III. liga nyugat-szlovákia csoportjában. A Nyitra-partiak szombaton az újonc Moravany otthonában zsákmányoltak értékes pontot. Az l:l-es döntetiennel végződött csata érdekességeiről Vladimír Polák, a vendégek trénere tájékoztatta lapunkat. „Játékosként, edzőként évtizedeket töltöttem el a focipályákon, ám a szombati összecsapáson előfordult sportszerűtlenségekhez hasonlókkal eddig még nem szembesültem. A részrehajló bíró a meccsen 8 sárga és 1 piros lappal büntette védenceimet. Barkóéit a 78. percben kiállította. Tizenegyest ítélt ellenünk, ebből a hazaiak Buzita. Rangadó szagú mérkőzést szimatolhattak a futball- szurkolók a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának 5. fordulójában, ahol a hétpontosok - Buzita és Michaľany - csaptak össze. Az első félidő azonban messze nem igazolta a mérkőzés előtti elvárásokat. A gyenge színvonal mellett a hazai a hazai játékosok lövései hiányoztak leginkább. A vendégek egy gyors ellentámadásból Kulin révén már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést. Az ellenfél céltudatos védekezésével nem tudott mit kezdem a buzitai együttes. Ennek köszönhető, hogy az első játékrészben egyetlen buzitai (49.), Novotný (89.). Sárga lap: Lelkes István, Viszkocs, Sus, ill. Sülyi. Játékvezető: Lukács, 300 néző. KRÁĽ. KRACANY: Fe- nes-Mórocz Mihály (89. Balázs), Mórocz Attila, Fekete, Viszkocs, Csáder, Lelkes István, Pollák, Horváth (88. Kausitz), Lelkes Tamás, Hodossy (46. Sus). BLATNÁ N/O.: Orbán-Gál, März, Restály, Csanaky, Sülyi (82. Darvas), Novotný, Sipos, Nagy, Hoboth (73. Süli), Lelkes László. megszerezték az egyenlítő találatukat. Rám két tagbaszakadt rendezőt állítottak, nem engedték meg, hogy az oldalvonal mellől, a kijelölt zónából, taktikai utasításokat adhassak védenceimnek. A meccset a bíró a 97 percben fejezte be. Elismerést érdemelnek futballistáink, akik becsülettel megküz- döttek a sikerért, a párharcoknál testi épségüket tették kockára” - fogalmazott a vendégek edzője. A vendégek Marsai 8. percben szerzett fejesgóljával jutottak vezetéshez. Á hajrában Vladimír Polák időhúzással igyekezett kizökkenteni ritmusából az elkeseredetten rohamozó hazaiakat. Dang Vant a 85. percben Kovács váltott fel, őt öt perc elteltével Cvikkel helyettesítette, a rájátszásban Cvik helyébe Moékort küldte csatába, (ái) próbálkozást sem jegyezhettünk fel! A második játékrészre, mintha kicserélték volna a vendéglátókat. Luka fejesével már az 50. percben kiegyenlítettek a hazaiak. Ezek után igazi Šmelko-parádénak lehetett szemtanúja a közel 150 néző: mesternégyes 27 perc alatt, szebbnél szebb távoli találatokkal. Nem is volt meglepő, hogy tapsvihar közepette hagyták el a hazaiak a játékteret. BUZICA-MICHAĽANY 5:1 (0:1). Góllövő: Luka (50.), Šmelko (55., 67, 73., 82.), ill. Kulin (15.). Sárga lap: Šmelko. Játékvezető: Boldizsár, 150 néző. BUZI- CA: Kováč-Fazekas, WiszlayfKole- szár), Herczeg, Guza, Seged’a, Fe- sík, Juhás(Janočko), Luka, Šmel- ka, Plichta (Riapoš). (kb) HÉTVÉGE (lapzártáig beérkezett eredmények) II. liga Nyugati (A) csoport, 5. forduló: Artmedia Bratislava B- ŠKP Dúbravka 1:0 (0:0). Góllövő: Kalina 1:0 (0:0), g.: Kalina (67); Rača-FC Nitra B 0:1 (0:1), g.: Machovec (23.); Pú- chov-Prievidza 2:1 (1:1), g.: Talda (40.), Holčík (61.), ill. Špánik (45.); Vrbové-Nové Mesto nad Váhom 1:2 (0:0), g.,: Kubiš (69. - 11-esből), iÚ. Hanko (66.), Horúčka; Spartak Trnava B-Slovan Bratislava B 0:0; Nemšová-Dolné Ves- tenice; Vráble-SFM Senec A bajnokság állása: 1. Artmedia B 5 3 1 1 8:2 10 2. N. Mesto nN. 5 3 1 1 5:6 10 3. ŠKP Dúbravka 3 3 0 2 9:4 9 4. Puchov 5 2 3 0 9:5 9 5. Vráble 4 2 2 0 5:0 8 6. FC Nitra B 5 2 1 2 5:4 7 7. SFM Senec 4 2 1 1 3:2 7 8. Rača 5 1 3 1 5:5 6 9. Prievidza 5 1 1 3 6:5 4 10, Nemšová 4 1 1 2 4:5 4 11. Sp. Trnava B 5 1 2 2 1:4 5 12. Vŕbové 5 1 1 3 5:11 4 13. Slovan B 5 0 3 2 1:9 3 14. D. Vestenice 4 0 2 2 2:6 2 Keleti (B) csoport, 5. forduló: Spišská Nová Ves-Trebišov 2:1 (1:1), g.: Maxim (30.), Sa- moľ (65.), ill. Dózsicky; Li- pany-Čadca 1:1 (0:1), g.: An- gelovič (89.), ill. Joukl (26. - 11-esből); Vranov nad Top- ľou-Podbrezová B 2:1 (1:0), g.: Hajdúch (12.), Petro (73.), ill. P. Turňa (90.); Žiar nad Hronom-Stará Ľubovňa 5:0 (1:0), g.: Maruniak (15., 61.), Páleník (67), Rapčan (71.), Stacho (86.); Dukla Banská Bystrica B-Liptovský Mikuláš 2:1 (0:0), g.: Pančík (72.), Očovan (85.), ill. Blaščík (53.); Ružomberok B- Dolný Kubín 2:1 (0:0), g.: P. Maslo (73.), Orolín (90.), ill. Barčák (54.); Túrňa nad Bodvou- Stropkov. A bajnokság állása: 1. L. Mikuláš 5 3 1 1 9:2 10 2. Vranov n/T. 5 3 1 1 8:6 10 3. St. Ľubovňa 5 3 1 1 8:8 10 4. Ružomberok B 5 3 0 2 9:7 9 5. Turňa n/B. 4 3 0 1 7:5 9 6. B. Bystrica B 5 2 2 1 7:5 8 7. Stropkov 4 2 1 1 9:6 7 8. Podbrezová B 5 2 1 2 6:8 7 9. Žiar n/Hr. 5 2 0 3 10:9 6 10. Sp. N. Ves 5 2 0 3 8:10 6 11. Lipany 5 1 2 2 8:11 5 12. D. Kubín 5 1 1 3 6:10 4 13. Trebišov 5 0 3 2 4:6 3 14. Čadca 5 0 1 4 6:12 1 III. liga Pozsony, 4. forduló: FC Ružinov-Bernolákovo Nyugat-Szlovákia, 7. forduló, : Moravany-Nové Zámky 1:1 (0:1). IV. liga Nyugat-Szlovákia, délkeleti csoport, 7. forduló: Komár- no-Sládkovičovo 0:1 V. liga Kelet-Szlovákia, délkeleti csoport, 5. forduló: Buzi- ca-Michalany 5:1 (0:1). Góllövő: Luka (50.), Šmelko (55., 67,73., 82.), ill. Kulin (15.). Területi bajnokság Dunaszerdahely, 6. forduló: Kráľ. Kračany-Blatná n/ O. 5:3 (2:1), Baka-Lehnice 4:1 (1:1). EDZŐI NYILATKOZATOK Peter Buranský (Komárno): „Ilyen eredmény, kudarc után nehéz feladat nyilatkozni a történtekről. Jó lenne, ha védenceim tudatosítanák, hogy az eredményes bajnoki szereplés előfeltétele az edzéseken való részvétel. Sajnos a cserepadon nincs megfelelő képességű futballistánk, akivel felválthatnám a gyengén teljesítőket. Itt az ideje, hogy a kialakult helyzetet elemezzük a vezetőséggel, ez így már tovább nem mehet.” Dušan Liba (Sládkovičovo): „Menet közben került kezembe a karmesteri pálca. Remélem, még tudok segíteni. Még annak ellenére is, hogy játékosállományunk ereje nem éri el a IV. liga színvonalát. A fiúk megérdemlik az elismerést, ma elsősorban küzdenitudásból vizsgáztak jelesre. Remélem a győzelem a folytatásban motivációs tényezőként segít majd a minőségbeli javulásban, felzárkózásban.” A sárosfaiak behozták kétgólos hátrányukat, akár vezetést is szerezhettek volna, a hajrában azonban a hazaiak voltak az eredményesebbek Gólözön, nyolc találat Királyfiakarcsán Dušan Liba vezetésével először nyertek az őszi idényben a diószegiek Bombameglepetés Komáromban A diószegiek nagy meglepetésre a komáromiak (csíkos mezben) otthonában szerezték meg első győzelmüket az őszi idényben (Milan Drozd felvétele) NYILATKOZATOK Horváth László (Kráľ. Kračany): „Érzésem szerint kiszolgáltuk drukkereinket, akik fordulatokban, gólokban bővelkedő meccset, hazai győzelmet láttak. Kérgólos vezetésünk után kihagytunk néhány ziccert, hibáinkkal felhoztuk ellenfelünket. Átvettük a sárosfaiak játékstílusát, előre ívelt labdákkal kísérleteztünk. Szerencsére éppen abban a szakaszban tudtunk újítani, amikor a vendégek az eredmény megtartására összpontosítottak.” Sülyi István (Blatná n/O.): „Nekem a cserepadról úgy tűnt, hogy a hazaiak jobban akarták a győzelmet. Egyébként a győztesek hibáinkból húztak hasznot. Mi viszont a lélektanilag fontos egyenlítő találatunk után kihagytunk néhány góllal kecsegtető helyzetet. Mindent egybevetve az ellenfél megérdemelten szerzett három pontot a gólgazdag, közönségvonzó párharcon.” A királyfíakarcsai Pollák (balról) két gólt szerzett a sárosfaiak elleni mérkőzésen (Fogas Ferenc felvétele) Az érsekújváriakat megfélemlítették Moravanyban Sportszerűtlen hazaiak ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Hihetetlen fordulat fordulás után a buzitai pályán Šmelko mesternégyese ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS