Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-09 / 208. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 9. www.ujszo.com RÖVIDEN Két újságot is perel a kormányfő Pozsony. Pereli a miniszterelnök a Plus sedem dní című hetila­pot, valamint az újonnan indult Plus jeden deň című napilapot is - közölte Silvia Glendová kormányszóvivő. Ez az első eset, hogy Fico miniszterelnökként fordul bírósághoz a róla írt cikkek miatt. A napilap azzal váltotta ki Fico haragját, hogy azt állította, a tan­évnyitón „fütyült a fiára”; a Plus 7 dní egy idegen nő társaságában vélte látni a kormányfőt. (SITA) Fél milliót spórolt a levegőben Epeijes. Robert Fico szerint mintegy fél millió koronát takarí­tott meg azzal, hogy nem a kormánygéppel, hanem „rendes” repü­lőjárattal utazott Brüsszelbe. A kormányfőt meglepte, hogy nyuga­ton nem tudnak a rokkantnyugdíjasok számára megígért két milli­árd korona előteremtésének nehézségeiről, ezért ki akarja deríte­ni, „mi mindent hordott még össze a Dzurinda-kormány”. Fico sze­rint az ország szegény, a régiók közti különbségek nagyok, ezért a pénzforrások előteremtésének a legjobb módja „nem lopni és az államon spórolni”. A miniszterelnök Brüsszelben garantálta a há­romszázalékos költségvetési hiány betartását is. (TASR) Nincs eljárás Kotleba és társai ellen Pozsony. Megszüntette a Besztercebányai Járási Ügyészség a Marián Kotleba és tizennégy társa ellen indított eljárást. A Slovenská Pospolitosť vezérét és egyenruhába öltözött kísérőit au­gusztus 29-én vették őrizetbe Besztercebányán a szlovák nemzeti felkelés évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. A ható­ságok szerint a társaság nem sértett törvényt, mivel nem történt rendbontás, ezért nincs értelme lefolytami az eljárást. (TASR) Papírt csomagoljanak a gyerek mellé Pozsony. A külügyminisztérium felhívja az állampolgárok fi­gyelmét, hogy a 18 évesnél fiatalabb személyek önállóan vagy ide­gen kísérettel csak a szülőktől származó írásos, közjegyzővel hite­lesített felhatalmazással utazzanak Ukrajnába. A dokumentumot ukrán vagy orosz nyelvre is le kell fordítani, a szükséges papír nél­kül problémák adódhatnak az országhatáron. (SITA) Robert Fico a megyei elnökökkel találkozott Átvállalják az adósságot ÖSSZEFOGLALÓ Beszélgetés A. Nagy László MKP-képviselővel (nem csupán) a holokausztról ártatlanul indult A. Nagy László: Fico kényszerpályán mozog (Somogyi Tibor felvétele) Epeijes. Regionális problémák­ról tárgyalt tegnap Robert Fico kormányfő a megyei elnökökkel. A felek áttekintették az uniós ala­pokból a régiókba áramló, 400 milliárd korona támogatás fel- használásának lehetőségeit, az összeget az Európai Unió hatéves tervében irányozták elő. Fico sze­remé, ha a megyei önkormányzati vezetők minél előbb egyezségre jutnának a források elosztásának kérdésében. Az uniós alapokra vo­natkozó pályázatokat az egyes mi­nisztériumok szeptember végéig dolgozzák ki. A miniszterelnök kö­Pozsony. Újabb szlovák kato­nák már nem indulnak Irakba, je­lentette be tegnap Ján Kubiš kül­ügyminiszter az iraki kollégájá­val, Hosjar Zebarival folytatott tárgyalása után. Az iraki kivonu­lás pontos ütemtervéről, valamint Szlovákia további - alapvetően nem katonai - szerepvállalásáról a kormány az elkövetkező hetek­ben dönt, tájékoztatott a szlovák diplomácia vezetője. Augusztus utolsó hetében 102 szlovák kato­na utazott a Közel-Keletre, hogy felváltsa az ott állomásozó alaku­lat tagjait. Ez volt a hetedik, egy­ben az utolsó váltás is. A vendég kijelentette, kormánya még az év végéig külképviseletet szeretne nyitni Pozsonyban. Megköszönte Szlovákiának a háborús helyzet megfékezésében és a demokrati­zálódási folyamat beindításában vállalt szerepét. A két külügymi­niszter egyetértett abban, hogy bővíteni kell az együttműködési lehetőségek körét. Zebari kijelen­tette, az arab ország újjáépítése során számítanak a szlovák fél részvételére is. A találkozón szó zölte, a jelenlegi kerületi hivatalok felszámolásának üteme a megyék felkészültségétől függ. A bezárá­sokra leghamarabb 2007 telén ke­rülhet sor. A megyei szervek állít­ják, képesek pótolni a kerületi hi­vatalokat, az alkalmazottak nagy része ugyanakkor elveszítheti állá­sát. Fico jelezte, hogy a kormány átvállalja és az év végéig megtéríti a megyék közlekedési vállalatok­kal szemben fennálló 300 millió koronás adósságát. A tavaly kelet­kezett hátralékok törlesztése a mi­niszterelnök szerint nem ütközik nehézségekbe. Fico szeretné rend­szeresíteni a találkozókat a me­gyei elnökökkel, (t, ú) volt arról is, hogy a nemzetközi koalíciós erők fokozatosan vala­mennyi iraki tartomány ellenőr­zését átadják a helyi biztonsági erőknek. Bár a közel-keleti or­szágban a biztonsági helyzet nem problémamentes, a bagdadi poli­tikus derűlátó a jövőt illetően: „Irak jelentős átalakuláson ment át az eltelt három évben, a pozitív változást mi sem jelzi jobban, hogy az ország élén legitim kor­mány áll.” Ivan Gašparovič köztársasági elnök felvetette, Szlovákia elen­gedhetné az arab ország tartozá­sait. Az államfő jó esélyt lát arra, hogy a két állam felmelegítse még a szocializmus évtizedeiben kiala­kult jó viszonyát. František Ka- šický védelmi miniszter szerint az iraki diplomácia vezetőjének szlo­vákiai látogatása a további együtt­működés alapját képezheti. A rendőrség rendkívüli bizton­sági intézkedéseket vezetett be az iraki külügyminiszter pozsonyi tárgyalásainak idejére. Mintegy száz rendőrt helyeztek készült­ségbe, tájékoztatott Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitány­ság szóvivője, (-cz-e, s) Akkor is Politikusok, társadalmi szervezetek, a zsidó hitköz­ség képviselői ma több he­lyen hivatalos ünnepségek keretében emlékeznek meg a holokausztról, de A. Nagy László szerint jó lenne, ha az egyszerű polgárok is át­éreznék szeptember 9. fon­tosságát. Az emléknaphoz kötődik a parlamenti pár­tok közös nyilatkozata is a nacionalizmus és a szélső­séges megnyilvánulások el­ítéléséről. Az emléknap kapcsán a parlamenti em­berjogi bizottság elnökével beszélgettünk. B. SZENEGÁLI ANIKÓ Miért fontos a holokauszt- emléknap? Gyerekként magam sem értet­tem, miért kell visszaemlékezni ar­ra, mi történt a II. világháború alatt, hiszen béke van. Ezt gondol­tam a zsidóüldöztetésről is. Aztán tudatosítottam, az egész milyen ár- tadanul kezdődött. Először csak az újságokban uszítottak a zsidók, a másság, az idegenek ellen, megver­tek néhány embert, transzparense­ket feszítettek ki, majd kezdett fo­kozódni a dolog. Végül odáig fajult, hogy haláltáborokat szerveztek, és cigányokat, zsidókat, kommunistá­kat, magyarokat, idegeneket meg­öltek anélkül, hogy bármi vád lett volna ellenük. Ma azt látom, hogy megint kezdődik - Szlovákiában is - a különbözőség gyűlölete. Hirte­len van, akit zavar, hogy valaki - például egy egyetemista hölgy az utcán vagy egy fiatalember a kocs­mában - magyarul beszél telefo­non. így kezdődött a fasizmus Kö- zép-Európában. A holokauszt en­gem azon túl, hogy lerójam kegye­letemet az ártatlan áldozatok előtt, arra emlékeztet, amit Fábry Zoltán is mondott: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!” Vagyis nekünk nagyon kell vigyáznunk arra, ne fajuljon valami szörnyűséges dologgá az, amit ma csak extrémizmusnak ne­vezünk. Sajnos, Szlovákiában ma ez nagyon időszerű kérdés. Az SDKÚ szerint már-már ke­gyeletsértésnek számít, hogy a parlament összekötötte a szélső­séges megnyilvánulásokat elíté­lő közös nyilatkozat elfogadását a holokauszt-emléknappal. Az SDKÚ-tól eltérően én nagyra értékelem ezt az összekapcsolást, mert ha Szlovákiában - ne adj’ is­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Elszámította magát a koalíció a Nemzeti Emlékezet In­tézete igazgatójának a kiválasztá­sával kapcsolatban, s hirtelen je­lölt nélkül maradt. A Smert és a HZDS-t már a jelöltállítás is várat­lanul érte, s a megadott határidő­ig nem voltak képesek senkit java­solni, az SNS pedig „kikezdhető” neveket terjesztett elő, melyeket az utolsó pillanatban jobbnak lát- tott visszavonni. A kormánypárt­oknak időre volt szükségük, hogy legalább megpróbáljanak meg­egyezni egy közös jelöltben, ezért kérésükre a parlament októberre napolta a néhai Ján Langoš utó­dáról szóló voksolást, csakhogy addig már új javaslatokat nem le­het benyújtani, csupán a játékban ten! - tovább romlana a helyzet, akkor fennáll a veszély: olyan dol­gok is történhetnek, melyek a II. vi­lágháború tragikus eseményeire emlékeztethetnek. Nemzeteket, népeket, vallásokat próbáltak kiir­tani, miközben egyedüli bűnük a másságuk volt. Fel kell hívni a fi­gyelmet arra, hogy a történelem megismétlődhet. Ezért helyes volt, hogy a Magyar Koalíció Pártjának kezdeményezését követően sike­rült a parlamentben elérni: legyen egy közös állásfoglalás. Ilyen fon­tos kérdésről a törvényhozásnak ü- lik véleményt nyüvánítania. Talán nem érzékeli mindenki drámaian a helyzetet, s nem fogja fel a fenyege­tő veszélyt, de a történelem óva int: a látszólag jelentéktelen, helyi ese­mények is gyűlöletbe’ torkollhat­nak. Miután felvetődött, hogy az MKP szövegtervezete helyett a ház­elnökét fogadjuk el, az MKP képvi­selőinek eszükbe se jutott kétségbe vonni, össze lehet-e kötni a ma­gyarellenes incidenseket a holo­kauszt-emléknappal. Ugyanis an­nak a gyökere, ami manapság fel­ütötte a fejét Szlovákiában, azonos a holokauszt gyökerével. Ezért kell a lehető legmagasabb politikai szinten a csírájában elfojtani. A kormánynak nem kellene a parlamenthez hasonlóan csele­kednie? A kabinetet minősíti, hogy ezt nem tette meg. A képviselők meg­értették a helyzetet, a kormány, el­sősorban Robert Fico erre képte­len. A Smer elnöke kényszerpályán mozog, presztízskérdést csinál a dologból. Szlovákiában minden fontos társadalmi tényező - az egy­házak képviselői és több művész is - egyaránt felemelte már a hangját, maradt hat személyre lehet sza­vazni. Az SNS-nek eredetileg há­rom név volt a tarsolyában, ám a hírhedt Arpád Tarnóczyét, miu­tán a média megszellőztette kétes múltját, eleve jobbnak látta be sem nyújtani. De utólag kételyek merültek fel Peter Bielik kapcsán is: az általa írt dokumentumok alapján mentették fel Jozef Niž­csak a kormányfő lóg ki a sorból. Pedig csütörtökön Brüsszelben új­ból figyelmeztették rá, hogy neki is helyt kellene állnia. Slota alibistán nem szavazta meg a nyilatkozatot, mintha rá nem vonatkozna. Tévedés! A közös nyilatkozat minden képviselőre vonatkozik! Nem lepődtem meg azon, hogy Ján Slota nem vett részt a voksoláson, de a pártja azzal, hogy megszavaz­ta, gyakorlatilag elhatárolódott a saját elnökétől. A Nemzeti Emlékezet Intézeté­nek tervei között szerepel az ár- jásítók névsorának a közzététele. Elnök nélkül az intézmény képes megvalósítani mindazt, amit ere­detileg az elhunyt Ján Langoš cé­lul kitűzött? Mindenképpen jó lenne, ha a parlamentnek minél hamarább si­kerülne megválasztania Ján Lan­goš utódját. Megfelelő igazgatóra nemcsak a zsidóságot ért sérel­mek, hanem a kommunizmus és a fasizmus bűneinek a feltárása mi­att is szükség van. Ezért is fontos, hogy legkésőbb októberben végre megfelelő, pártoktól független személy kerüljön az intézmény élére. Ebből a szempontból sze­rencsésnek mondható, hogy a szeptemberi ülésen a honatyák­nak nem kellett szavazniuk a Szlovák Nemzeti Párt eléggé meg­kérdőjelezhető múltú jelöltjeiről. Az előterjesztettek között leg­alább egy olyan van, aki képes lenne Ján Langoš munkáját mél­tóságteljesen folytatni. Taktikai okokból inkább nem árulom el, kiről van szó, hiszen a pártok kö­zött még folynak az egyeztetések. ňanskýt Németországban, szerin­te igazságtalanul jártak el vele szemben. Ezek után az SNS úgy döntött, Bielik jelölését visszavon­ja. Talán attól tartott, előbb-utóbb Adrián Kucek múltján is akadhat folt, ezért tegnap őt is törölték. Ér­tesülések szerint Bieliket a Smer hajlandó lett volna támogatni, no­ha Dušan Čaplovič miniszterel­Tényfeltárás angolul is HHRF-jelentés Szlovákiáról Strasbourg. Nemcsak a Smer, hanem a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) is saját dokumentumot osztogat az európai parlamenti képviselőknek a szlovákiai hely­zetről. Miután hétfőn parázs vita alakult ki az EP plenáris ülésén, a Smer azzal vádolta meg az MKP politikusait, hogy túldramatizálják és ferdítik az eseményeket, Mo­nika Beňová úgy döntött, saját tá­jékoztató jelentést ad az uniós po­litikusoknak, hogy tisztán lássa­nak. Ettől függetlenül az EP-ben a héten felbukkant egy másik doku­mentum is, mely „a kormánytag Szlovák Nemzeti Párt (SNS) ult­ranacionalista retorikája nyomán fellángolt szlovákiai magyarelle- nességről” számol be, melyet az HHRF eljuttatott az Európai Parla­ment Nemzeti Kisebbségügyi In­ter groupjának az ülésére. Ján Slota szélsőséges, kisebbségelle­nes kijelentései szinte a kormány- alakítás pillanattól közkézen fo­rognak az EP-ben, a héten ez újabb nemzetközi sajtószemlével egé­szült ki. „A képekkel illusztrált, an­gol nyelvű tényfeltáró dokumen­tum részletesen ismerteti az új kormány beiktatása óta megsza­porodott kisebbségellenes inci­denseket, és idéz a kormánypártok vezetőinek szélsőséges nyilatkoza­taiból is” - tájékoztatta lapunkat Moldován Árpád Zsolt romániai képviselő, a New York-i alapítvány munkatársa. Az HHRF által össze­állított sajtószemle elsősorban an­gol, német és francia nyelvterület­ről gyűjtötte össze azokat a jelen­tősebb híranyagokat, amelyek az erőszakos cselekmények hátterét vüágítják meg, ugyanakkor idézik az Uj Szóban megjelent, a magyar- ellenes incidensekről szóló infor­mációkat is. „Az anyag célja, hogy az európai képviselőket általuk is­mert nyelven, megbízható forrás­ból tájékoztassa a felvidéki ma­gyarságot fenyegető veszélyekről - olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. - Mivel a kormányzatból érkező kisebb­ségellenes uszítás szöges ellentét­ben áll a közös európai értékrend­del, az HHRF határozott és egysé­ges nemzetközi fellépést szorgal­maz a további konfliktusok meg­előzése érdekében. Az alapítvány folyamatosan figyelemmel követi a szlovákiai fejleményeket; jelen­téseit az Európai Parlament vala­mennyi képviselőjének, valamint az amerikai Kongresszus döntés­hozóinak is eljuttatja.” A New York-i embeijogi aktivis­ták anyaga a http://www.hhrf . org/sdoc/euw.slovakia.nol.pdf cím alatt megtalálható, (sza-) nök-helyettes a parlamenti em­berjogi bizottság vezetőjével foly­tatott tárgyalás után még azt mondta, olyan személyt képzel el a hivatal élén, aki belülről jól is­meri a működését. Bizalmas for­rásból úgy tudjuk, lobbizott an­nak érdekében, hogy a Smer Bu- kovszky Lászlót, az intézmény le­véltárának vezetőjét válassza, ám mivel a kormányfő pártjában van egy erős nacionalista szárny, való­színűleg Bukovszkyt nem merik hivatalosan vállalni. Őt és Marián Gúlát egyébként az intézet java­solta, óvatosságból az MKP szin­tén nem állt elő saját jelölttel. Gúla tegnap visszalépett. A parla­ment októberi üléséig a koalíció már csak arról tárgyalhat, a meg­maradt jelöltek közül esetleg megtámogasson-e valakit, (sza) Lesz közös ellenzéki támogatott is? Pozsony. Valószínűleg egyeztetések folynak majd az ellenzéken belül is egy esedeges közös jelöltről. A megállapodást nehezíti, hogy az SDKÚ saját emberrel rukkolt elő, s Ladislav Pittnerrel az MKP-nak gondja van. A KDH nem ódzkodik Bukovszky támogatásától. A fekete­listára kerülteket tömörítő polgári szervezet Michal Ciklaminit, az igazságtalanul elbocsátott rendőrök szövetsége Ján Vojteket javasolja, s van két önjelölt: Ján Bicko és Milan Mojš-Kováč. (sz-a, s) Száz rendőr védte a bagdadi külügyminisztert Elengedjük Irak tartozásait? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Már egyetlen emberük sincs a nemzeti pártiaknak; megnőhetnek a bennfentes Bukovszky László esélyei Langoš-utódlás: lassacskán elfogynak ajelöltek

Next

/
Thumbnails
Contents