Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-08 / 207. szám, péntek

22 Sport ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.con Rosickýnak nem kellett heccelnie csapattársait, kijelentéseikkel ezt megtették helyette a szlovák játékosok Kreativitásban kerekedtek felül Pozsony. Tomáš Rosický Pa­vel Nedvéd után vette a csapatkapitányi karszala­got, és vezetése alatt egyelőre szárnyal a cseh labdarúgó-válogatott. A kis Mozart szerdán, a szlová­kok elleni Eb-selejtezőn (0:3) is remek futballszim- fóniát komponált. SZABÓ KRISZTIÁN Három null. Ez már kiütéses győzelem. Elégedetten és jó hangulatban térünk haza, hiszen még ilyen arányban is teljesen megérdemel­ten diadalmaskodtunk. (ČTK-felvétel) adásul villámgyors is, és ennek kö­szönhetően gyakran kerül helyzet­be. Bűn lenne nem kihasználni az erényeit. Pavel Nedvéd visszavonulásá­val új időszámítás kezdődött a cseh válogatottnál. Szerdán nem látszódott a váltás. Most még talán fontosabb, mint előtte, hogy igazi csapatot alkossunk, hajlandók legyünk megdolgozni a sikerért. Szerdán szívvel játszottunk, és ez meg is látszik az eredményen. Most jóleső érzés lehet a csa­patkapitányi karszalagot viselni. Eddig remekül alakulnak a dol­gok, hiszen vezetésem alatt mind­kétszer győztesen hagytuk el a já­tékteret. Ezt a célt tűztük ki ma­gunk elé, hat pontot szerezni az első két selejtező-mérkőzésen, de még nagyon hosszú út áll előttünk. Rosický megiramodik, Hlinka pedig csak lohol utána A Wales elleni meccs után (2:1) sokan bírálták a csapatot. Eltúlzottnak tartja a kritikát, különösen a szerdai teljesít­mény tükrében? Mindenképpen. Ha látta azt a meccset, tudhatja, hogy a szigetor­szágiak ellen hajtós, színvonalas meccset játszottunk, küzzadtuk a sikert. Kielemeztük a fiúkkal a mérkőzést, s a szlovákok ellen bizo­nyítottunk a kételkedőknek. Gondolom, nem volt nehéz motiválódni a szlovákok elleni rangadóra. Csapatkapitányként azt kell mondjam, néhány szlovák játékos a mérkőzés előtti napokban a saj­tónak tett kijelentéseivel meg is könnyítette a dolgomat. Néha mo­solyogva olvastam a nyilatkozato­kat, és feltüzelve vártuk a találko­zót. Az, hogy mi szombaton csak 2:l-re vertük Walest, Szlovákia pedig 6:l-re elpáholta Ciprust, összecsapásunk előtt semmit sem jelentett. A védők mögé beívelt labdák­kal rendre zavarba hozták a szlo­vák védelmet. Előzetesen is erre szerettek volna építeni? Taktikailag remek meccset ját­szottunk, elsősorban kreativitás­ban kerekedtünk ellenfelünk fölé. A kombinációs, egyérintős játék természetes, ezt toldottuk meg egy kisjátékossággal. A harmadik gólt egy ügyes sza­badrúgás-kombinációból szüle­tett. A pontrúgás elvégzése előtt egy­másra pillantottunk Sionkóvál, éreztük, hogy most itt a lehetőség, hogy megcsináljuk ezt a figurát. Nem először próbáltuk meg éles­ben, ezúttal tökéletes befejezéssel. Helyenként már úgy tűnt, mintha mesterhármast szeret­tek volna rúgatni a kétgólos Si- onkóval. (mosolyogva) Erről szó sincs. Libor nagyszerű labdarúgó, rá­Szlovákia-Csehország 0:3 (0:2) Góllövők: Sionko (10., 21.), Koller (57.). Játékvezető: Bennett (an­gol), 27 683 néző. Sárga lap: Škrtel, J. Ďurica, Krajčík. SZLOVÁKIA: Contofalský-Krajčík, M. Škrtel, J. Ďurica, M. Čech (24. Németh)-Va- lachovič (46. Hodúr), Hlinka-Karhan, Mintái, Švento-Šebo (46. Ho- loško). CSEHORSZÁG: P. Čech-Ujfaluši, Jiránek, Rozehnal, Janku- lovski-Galásek-Sionko (78. Štajner), Rosický, Polák (72. Kováč), Plašil-Koller. (ú) Megmutattuk, hogy van bennünk tartás - véli Bozsik Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya „Nagyon nehéz napokon vagyunk túl” B0SZNIA-HERCEG0VINA-MAGYAR0RSZÁG 1:3 Góllövők: Misismovic (63. - 11-esből), ül. Huszti (35., 11-esből), Gera (47.), Dárdai (49.). Sárga lap: Spahic, Barbarez, Bolic, Besli- ja, ül. Fehér, Tóth B., Vanczák. Piros lap: Spahic (38.). Játékvezető: Kapitanisz (ciprusi), 24 000 néző. BOSZNIA-HERCEGOVINA: Ha- sagic-Berberovic, Spahic, Papac, Music (46. Muslimovic)-Bolic, Bajramovic, Bartolovic (64. Trvunovic), Misismovic-Hrgovic (73. Beslija), Barbarez. MAGYARORSZÁG: Király-Fehér (83. Kiss Z.), Vanczák, Éger, Lőw (65. Juhász)-Tóth B., Molnár B., Dárdai-Gera, Torghelle (90. Kabát), Huszti. (ú) GAZDAG JÓZSEF Zenica. A megkönnyebbülés érezhető volt: a magyar válogatott játékosai emelt fővel hagyták el szerdán a zenicai NK Celik stadion­ját. Bozsik Péter, a magyar váloga­tott szövetségi kapitánya közvetle­nül a bosnyákok eüeni győztes meccs után, a helyszínen nyilatko­zott lapunknak. A norvégok elleni teljesítményt látva a boszniai győzelem óriási meglepetés. Ez igaz, de ha nem lett volna az a Norvégia elleni meccs, hanem a há­rom barátságos mérkőzés után ját­szunk a bosnyákokkal, akkor senki sem lepődött volna meg azon, hogy itt nyertünk. Ez a győzelem azért meglepetés, mert egy porig alázott csapat felállt a padlóról az 1:4 után. Ezek a srácok a korábbi meccseken már bebizonyították, hogy tudnak futballozni. Azt kellene megfejteni, hogy vajon hazai közönség előtt mi­ért vagyunk görcsösek Bosznia-Hercegovina ellen ké­szülve eljutott a válogatotthoz a norvég meccs visszhangja, vagy inkább megpróbálták kizárni a külvüágot? Eljutott hozzánk a visszhang, de én sem tudok mást mondani, mint amit a játékosok mondtak: nagyon sajnáljuk a szurkolókat. De higgyék el, az a vereség nekünk fájt a legjob­ban, és ha valakik majdnem bele­haltak abba a meccsbe, akkor azok elsősorban mi voltunk Pedig ez a csapat megérdemelne egy picivel több támogatást és bizalmat. Már csak azért is, mert most megmutat­ták, van bennük tartás, s hogy igazi sportemberek. Főleg az első félidőben félel­metes volt a hangulat a Bilino Polje stadionban. Szerepelt már hasonló atmoszférájú meccsen? Én nem azt a kifejezést használ­nám, hogy félelmetes. Számomra legalábbis nem volt az, és úgy lát­tam, a játékosok számára sem. Iga­zi futballhangulat volt Zenicán, mindennel, ami ebbe beletartozik. Pedig félő volt, hogy a játékve­zető megszakítja a meccset, any- nyi minden repült a pályára Huszti büntetője és Spahic kiállí­tása után. De ez csak jó. Nincs annál szebb dolog egy vendégcsapat számára, mint amikor elkezdi őket dobálni a hazai közönség. Én például kifeje­zetten szeretem azt, amikor idegen­beli meccseken átkozódnak és köp­ködnek a drukkerek. Mert ez azt is jelenti, jól játszunk és győzelemre állunk a pályán. Az ellenfél váratlan taktikai húzással nyitott: a csatár Barba­rez középhátvédként kezdett. Volt néhány váratlan húzásuk a korábbi meccseken is. A bosnyákok eüen nagyon nehéz felkészülni, ugyanis kiismerhetetlen a taktiká­juk: Blaz Sliskovic szövetségi kapi­tány előszeretettel variál, szinte minden meccsen más hadrendben játszanak. Ez is azt jelzi, hogy na­gyon képzett játékosaik vannak, akik nem jönnek zavarba semmi­lyen szerkezeti változástól. Ennek ellenére szerintem mi voltunk azok, akik megleptük őket, elsősorban az­zal, hogy nem úgy léptünk pályára, mint akiket éppen vágóhídra terel­nek. A meccs kulcsmomentuma? Ahogy a norvégok ellen a lehető legrosszabb lélektani pillanatokban kaptuk a gólokat, itt éppen fordítva történt: jókor jött a tizenegyes, a ki­állítás, a második félidő elején rög­tön rúgtunk két gólt... Felkészült arra, hogy a boszni­ai győzelem után a szurkolók me­gint továbbjutást várnak majd a csapattól, és győzelmet a törökök elleni meccsen? Adja a jóisten, hogy ez így le­gyen; ha továbbjutást emlegetnek majd, akkor az azt is jelenti, hogy legalább egy kicsit bíznak bennünk. A törökök elleni meccs még messze van, jelenleg pihenni szeretnék, mert a csapattal együtt nagyon ne­héz napokon vagyunk túl. Lemondott a bosnyák kapitány! A magyarok elleni vesztes mérkőzés után benyújtotta lemondását Blaz Sliskovic, Bosznia-Hercegovina szövetségi kapitánya. A boszniai horvát származású Sliskovic játékosként a Hajdúk Splitben alapozta meg hírnevét (a PSG-s Safet Susie után minden idők második legjobb bosnyák futbaüistájának tartják). A válogatott irányítását 2002-ben vette át, és azonnal figyelemreméltó eredményeket ért el a nemzeti csapattal: a 2004-es Európa-bajnoki- és a 2006-os vüágbajnoki selej­tezőkön az utolsó meccsig versenyben voltak a továbbjutásért, (g) JEGYZET Lehullott a lepel SZABÓ KRISZTIÁN „Parádés, fantasztikus, lehen­gerlő”, állt a szlovák lapok cím­hasábjain a Ciprus elleni 6:1 után. Az eredmény sokaknak el­homályosította a szemét, Dušan Galis szövetségi kapitánynak is, aki rosszalló áskálódásnak talál­ta a védelem bizonytalankodá­sára utaló megjegyzéseket. Csehország ellen azonban lehul­lott a lepel, és ország-vüág látta, hogy a császár meztelen. Szem­fényvesztésként ugyan Mintái kiosztott egy kötényt az elején, ám onnantól már csak az ellen­fél teljesítményének lehetett tap­solni. Rosický varázsolt a pá­lyán, öröm volt nézni, mit művel a labdával. Őrzője, Hlinka leg­többször csak kiskutya módjára loholt utána. Sionko expressz- ként robogott el a szlovák játé­kosok meüett, Jiránek, Čech és Jankulovski magabiztosan moz­gott. Érdekes, hogy a szlovákok által annyit bírált téglamezei gyepszőnyeg a cseheknek nem okozott gondot, szebbnél szebb egyérintős támadásokat vezet­tek rajta. Az eüenfél huüámvölgyben van, most elkaphatjuk őket, mondo­gatták a szlovák játékosok a meccs előtt. Hát ha ez a krízis­ben lévő cseh futballválogatott, akkor tényleg szerencse, hogy most játszottunk eüenük, mert máskor nem úsznánk meg hat­nál kevesebb góllal. A győzni akarás, a küzdőszellem lehet a fegyverünk, mondta Galis egy meccs előtti interjúban. Tomáš Rosický, az eüenfél csapatkapi­tánya csak egy dolgot hangsú­lyozott: kreativitás. „Ötlettelenül játszottunk, egy épkézláb hely­zetet sem dolgoztunk ki” - mondta lehangoltan Németh Szüárd. A szlovák futballkony- hában hiánycikk a kreativitás. Ezt a szövetségi kapitány is tud­ja, de megpróbálja különböző módon álcázni. Fájdalmas volt a kijózanodás. És nem cseh-szind- rómáról van szó, egyszerűen ennyi a különbség a két váloga­tott között. EB-SELEJTEZÖK A csoport LENGYELORSZÁG-SZERBIA 1:1, gólszerzők: Matusiak (30.), ül. Lazovics (71.); FINNOR- SZÁG-PORTUGÁLIA 1:1, Jo­hansson (21.), ül. Nuno Gomes (41.); ÖRMÉNYORSZÁG-BEL- GIUM 0:1, Van Buyten (40.); AZERBAJDZSÁN-KAZAHSZ- TÁN 1:1, Ladaga (16.), ül. Bja- kov (36.). 1. Finnország 2 1 1 0 4:2 4 2. Szerbia 2 1 1 0 2:1 4 3. Belgium 2 1 1 0 1:0 4 4. Kazahsztán 2 0 2 0 1:1 2 5. Portugália 1 0 1 0 1:1 1 6. Azerbajdzsán 2 0 1 1 1:2 1 7. Lengyelország 2 0 1 1 2:4 1 8. Örményország 1 0 0 1 0:1 0 B csoport LITVÁNIA-SKÓCIA 1:2, Mice- ika (85.), ill. Dailly (46.) K. Miller (65.); UKRAJNA-GRÚ- ZIA 3:2, Sevcsenko (31.), Ro- tan (61.), Ruszol (80.), ill. S. Arveladze (38.), Demetradze (60.); FRANCIAORSZÁG- OLASZORSZÁG 3:1, Govou (2., 55.), Henry (17.) ill. Gilar- dino (20.). 1. Skócia 2 2 0 0 8:1 6 2. Franciaország 2 2 0 0 6:1 6 3. Grúzia 3 1 0 2 8:6 3 4. Ukrajna 1 1 0 0 3:2 3 5. Litvánia 2 0 1 1 2:3 1 6. Olaszország 2 0 1 1 2:4 1 7. Feröer-szigetek 2 0 0 2 0:12 0 C csoport TÖRÖKORSZÁG-MÁLTA 2:0, Nihat (56.), Metin (77); NOR- VÉGIA-MOLDOVA 2:0, Ströms- tad (74.), Iversen (79.); BOSZ- NIA-HERCEGOVINA-MAGYAR- ORSZÁG 1:3, Misismovic (63. ­(34.), Hitzlsperger (66., 73.), A. Friedrich (87), Schneider (89.); SZLOVÁKIA-CSEHOR- SZÁG 0:3, Sionko (10, 21.), Koüer (57). 1. Németország 2 2 0 0 14:0 6 2. Csehország 2 2 0 0 5:1 6 3. Szlovákia 2 10 1 6:4 3 4. Wales 10 0 1 1:2 0 5. Írország 10 0 1 0:1 0 6. Ciprus 10 0 1 1:6 0 7. SanMarino 10 0 1 0:13 0 E csoport MACEDÓN1A-ANGLIA 0:1, Cro­uch (46.); OROSZORSZÁG- HORVÁTORSZÁG 0:0, IZRA- EL-ANDORRA 4:1, Benayoun (9.), Shushan (11.), Gershon (43. - 11-esből), Temüe (69.), ül. Fernandet (84.). 1. Anglia 2 2 0 0 6:0 6 2. Izrael 2 2 0 0 5:1 6 3. Macedónia 2 1 0 1 1:1 3 4. Oroszország 1 0 1 0 0:0 1 4, Horvátország 1 0 1 0 0:0 1 6. Észtország 2 0 0 2 0:2 0 7. Andorra 2 0 0 2 1:9 0 F csoport IZLAND-DÁNIA 0:2, Romme- dahl (5.), Tomasson (33.); SVÉDORSZÁG-LIECHTENSTE- IN 3:1, Allbäck (1, 70.), Rosen­berg (89.), ill. Frick (27); ÉSZAK-ÍRORSZÁG-SPANYO- LORSZÁG 3:2, Healy (20, 64, 80.), illetve Xavi (14.), Vüla (52.) 1. Svédország 2 2 0 0 4:1 6 2. Spanyolország 2 1 0 1 6:3 3 3. Dánia 1 1 0 0 2:0 3 4. Izland 2 1 0 1 CVI co 3 5. Észak-írország 2 1 0 1 3:5 3 6. Lettország 1 0 0 1 0:1 0 7, Liechtenstein 2 0 0 2 1:7 0 11-esből), ül. Huszti (35. - 11- esből), Gera (47), Dárdai (49.). 1. Norvégia 2 2 0 0 6:1 6 2. Törökország 1100 2:0 3 3. Bosznia-Herc. 2' 1 0 1 6:5 3 4. Görögország 110 0 1:0 3 5. Magyarország 2 10 1 4:5 3 6. Moldova 2 0 0 2 0:3 0 7. Málta 2 0 0 2 2:7 0 D csoport SAN MARIN O-NÉMETOR- SZÁG 0:13, Podolski (12, 43, 64, 71.), Schweinsteiger (29, 47), Klose (30, 45.), Baüack G csoport HOLLANDIA-FEHÉROROSZ- ORSZÁG 3:0, Van Persie (32, 78.), Kuyt (90.); ALBÁNIA-RO- MÁNIA 0:2, Dica (65.), Mutu (75. - 11-esből); BULGÁRIA- SZLOVÉNIA 3:0, Bozsinov (58.), M. Petrov (70.), Telkijszki (80.). 1. Hollandia 2 2 0 0 4:0 6 2. Bulgária 2 110 5:2 4 3. Románia 2 110 4:2 4 4. Albánia 2 0 11 2:4 1 5. Fehéroroszorsz. 2 0 11 2:5 1 6. Luxemburg 10 0 1 0:1 0 7. Szlovénia 10 0 1 0:3 0

Next

/
Thumbnails
Contents