Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-31 / 201. szám, csütörtök
www.ujszo.com UJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 31. Régió 5 A városi hivatal szociális osztályán folyamatosan várják az adományokat - iskolatáskát, cipőt, ruhaneműt Több tucat család számára könnyítik meg az iskolakezdést RENDŐRSÉGI NAPLÓ Heroint kínált neki, majd kirabolta Pöstyén. Kábítószerrel kínáltak, majd kiraboltak egy 18 éves fiút a város vasútállomásán. A fiatalembernek előbb heroint kínált eladásra egy középkorú férfi, majd mikor az érintett tiltakozni kezdett, ököllel arcon vágta, elvette a pénztárcáját, és felugrott egy Puhóba induló vonatra. A rendőrök akkor fogták el a támadót, mikor egy másik vonattal visszatért az állomásra. A férfi ellen eljárás indult. (TASR) Fiatalkorú pénzhamisítók Miava. Házi nyomdán gyártott hamis pénzt két tizenhat éves középiskolás. A hamisítók az első ezerkoronás bankjegyen cigarettát vettek, majd a sikeren felbuzdulva újabb bankjegyeket kezdtek nyomtatni. Néhány ezek közül kereskedelmi forgalomba is került, kisvártatva azonban elkapta őket a rendőrség, a fiatal pénzhamisítók akár öt évre is rács mögé kerülhetnek. (SITA) Egy pádon alvó férfi papírjait lopta el Nagysurány. Lopott papírokat találtak egy közúti ellenőrzés során egy sofőrnél, a 24 éves férfi bevallotta, az okmányokat egy pádon alvó férfitól lopta. A részeg károsultat a rendőrök ébresztették fel, az illető nem volt tudatában annak, hogy bármit is elveszített volna. Július elején Komáromban hasonló módszerrel fosztottak ki egy 19 éves fiút, az áldozat eltűnt ékszereit az egyik tettes a napokban vesztére felvette. A férfi lopás vádjával áll majd bíróság elé. (SITA) Betörő járt a házban Tamó (Tmovo). Betörtek egy családi házba a zsolnai járásbeli községben, a tolvaj egy iratokkal teli táskát, némi valutát, egy hordozható számítógépet és több arany ékszert vitt magával, a tulajdonosok kára 280 ezer korona. A betörőt a rendőrség keresi. (SITA) A lakosság segítségét kérik Turócszentmárton. Továbbra is keresi a rendőrség azt a két férfit, akik hétfőn kirabolták a Kollár utcai benzinkutat. A két álarcos elkövető több mint hetvenezer koronával távozott a helyszínről, az alkalmazottat az épületbe zárták, hogy ne tudja értesíteni a rendőrséget. Mindkét férfi 180-185 cm magas, 24 év körüli, a rendőrség minden információt vár a rablás körülményeiről és az elkövetőkről a 158-as telefonszámon. (SITA) Pervitint foglaltak le a rendőrök Bánkeszi (Bánov). Szerdára virradó éjjel az érsekújvári rendőrség házkutatást tartott az érsekújvári járásbeli község egyik családi házában, ahol értesülései szerint drogot állítottak elő. A gyanú beigazolódott, a rendőrök a házban nagyobb mennyiségű kábítószert, valamint drog előállításához szükséges eszközt foglalt le - tájékoztatta lapunkat Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő. A vizsgálat kimutatta, hogy pervitinről van szó. A házban egy külföldi állampolgárt tartóztatott le a rendőrség, bűnrészességének megállapítása ügyében még folyik a vizsgálat, (vkm) Az elkövetők kopaszra borotvált fiatalemberek Gyerekeket támadnak meg ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Bár a városi hivatal szociális osztályán egész évben folyamatosan gyűjtik az adományokat a rászorulók részére, a tanévkezdés előtt minden évben fokozott adakozásra kérik fel a lakosokat. V. KRASZN1CA MELITTA Ilyenkor természetesen elsősorban iskolatáskákat, tanszereket, sportzsákokat és -ruhákat, valamint lábbeliket várnak. „Mivel augusztus elején évek óta meghirdetjük ezt az akciónkat, már töb- bé-kevésbé bekerült a köztudatba, és szerencsére szép számban érkeznek az adományok - mondta Nagy Ilona, a városi hivatal szociális osztályának munkatársa. Nem ültetvényről van szó, Vadkendert égettek Bényben Párkány. Háromszázötvenhat kiló vadkendert semmisítettek meg a körzeti rendőrparancsnokság munkatársai a hét elején a Bart és Bény közti határban. A rendőrség egy múlt pénteki razzia nyomán bukkant a Bényhez közel eső területre, ahol 500 méteres szakaszon nőtt a vadkender, és a vizsgálatok szerint meglepően magas THC- tartalommal rendelkezett. Nem ültetvényről van szó, távolabbról fel sem tűnt a magas kendertábla, amit szemmel láthatóan többször is „leszüreteltek”. A rendőrség egy ideig őrizte a terepet, hétfőn pedig lekaszáltatták, aztán a helyszínen elégették a növényeket. A múlt pénteki akció során ugyanakkor eljárást indítottak egy barti fiatalember ellen is, aki otthon, fóliában termesztett kendert - mintegy negyven adag füvet koboztak el tőle. (buch) Augusztus 31. (csütörtök) Komárom - 17.00: Balázs István: Infinity című kiállításának megnyitója a Limes Galériában, kurátor: Gabriela Garla- tyová, a rimaszombati Városi Galéria munkatársa. Közreműködik Fekete Éva és Fekete Vince. A tárlat szeptember 22-éig látható, (vkm) Szeptember 1. (péntek) Vágsellye - 12.00-14.00: kincset kereshetnek a gyerekek a nagyszabású Nyárbúcsú címmel megrendezett műsorban; 14.00- 18.00: arcfestés, gyerekpaint- ball, érdekkörök bemutatkozása, hazai művészek bemutatója; 14.30-18.20: tűzoltó-bemutató, a hadsereg regrutaközpontja, a mentőalakulat, a Rescuers Slovakia mentőcsapat, az érsekújvári rendőrparancsnokság, valamint a gyorsbevetésű alakulat bemutatója; 18.00-22.00: koncertek: Imrichova klebeta, Slovenská klobása, Metropolis, (gl) Szeptember 2. (szombat) Komárom - a Kulturális Nyár rendezvénysorozat keretében négy zenei esemény várja Csak egy példát említenék: az utóbbi két hétben mintegy 50 iskolatáskát kaptunk és osztottunk szét a rászorulóknak. De nagyon sok egyéb tanszert, például ceruzákat, füzetborítókat, tolltartókat is sikerült összegyűjtenünk.” Az érintettek a hivatal munkatársainak folyamatos tájékoztatása révén már előre értesülnek a segítségnyújtás e formájáról és számítanak is rá. „Azoktól, akik ruhaneműt szeretnének, általában azt kérjük, hozzák be gyerekeiket is, hogy a megfelelő méretűt válaszszák. A gyerekek egyébként még a felnőtteknél is hálásabbak tudnak lenni, kimutatják örömüket, nem egyszer puszival köszönik meg az ajándékod’ - mesélte Nagy Ilona. A nagycsaládosok tanévkezdéséhez ugyancsak hozzájárul a város: minden évben 10-12, gyermekeiket példásan nevelő család részea látogatókat. 15.30: kortárs francia zene - kamarazenei koncert az Öregvárban; 17.00: a máltai fúvószenekar koncertje a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán; 20.00: a Borovička fúvószenekar, majd Benkó Ákos és Zsapka Attila koncertje a Klapka téren, (vkm) Somoija - 18.00: Zene Van - Könnyűzenei Vándorfesztivál a Pomlé szabadtéri színpadán, rossz idő esetén a városi művelődési központ nagytermében. (jóm) Szeptember 3. (vasárnap) Komárom - II. Székely Napok. Helyszín: a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma. 10.00: kirakodóvásár (háromszéki és felvidéki kézművesek munkáinak kiállítása); 10.00: játszóház, kézműves-foglalkozások kicsiknek és nagyoknak; 11.00: Főzzünk háromszéki módra! - hagyományos háromszéki ételek készítése és kürtőskalácssütés; 12.00-14.00: gyerektáncház, mesemondás a Kalagor és a Mereklye zenekar közreműködésével; 16.00- 17.30: Mit adott Székelyföld Felsül anyagi támogatásban. Kiválasztásuk során fontos szempont a gyermekek iskolalátogatása, tanulmányi előmenetele és a rendezett családi élet is. A már felsoroltakon kívül más felajánlások is érkeznek, beszélgetésünk ideje alatt egy idősebb férfi éppen néhány, számára feleslegesKiválasztásuk során fontos szempont a gyermekek iskolalátogatása, tanulmányi előmenetele és a rendezett családi élet is. sé vált bútort ajánlott fel. „Ilyen esetekben kimegyünk a helyszínre, megnézzük, megfelelő állapotú, méretű-e az adott bútor, és általában a hajléktalanszálló berendevidéknek és mit adott Felvidék Székelyföldnek? - Demeter László erdővidéki történész előadása; 17.30- 18.30: Kúriák földje - Háromszék, fotókiállítás-megnyitó, filmvetítés; 18.30-19.30: a Képvidék Alkotócsoport fotókiállításának megnyitója; 19.30- 20.30: a Kalagor és a Mereklye zenekar, valamint az Eszterlánc néptáncegyüttes bemutatója; 20.30- 22.00: a Transylmania együttes koncertje a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán (rossz idő esetén a városi művelődési központban); 22.00: táncház. A belépés ingyenes. Szervezők: a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Szüllő Géza Polgári Társulás, az Alapy Gyula Csemadok Alapszervezet, Komárom és a Regionális Művelődési Központ, (vkm) Komárom - a Zsidó Kultúra Európai Napja. 10.00-12.00: a komáromi zsidóság nyomában - múltkutató séta a komáromi zsidó közösségi élet meghatározó épületeinél. Találkozó 9.55-kor a Menház előtt. A délutáni programnak a zsinagóga és a Menzését egészítjük ki vele - tudtuk meg a szociális dolgozótól. - A nyári hónapok során végezzük egyébként a hajléktalanszálló fertőtlenítését, felújítását is.” Ősszel aztán elsősorban a kisnyugdíjasok támogatására összpontosít a hivatal, a tüzelő- vagy élelmiszer-vásárláshoz járulnak hozzá anyagilag. Minden kérvényezőt egyénileg bírálnak el, és az egyszeri hozzájárulás összege akár öt-hatezer korona is lehet. Ruhaneműt pedig egész évben tudnak biztosítani az arra rászorulóknak. A városi hivatal szociális osztálya a Vársor út 3-as szám alatt (Tiszti Pavilon épülete) található, az ügyfélfogadás ideje: hétfőn 8- tól 15 óráig, szerdán 16.30-ig, pénteken pedig 12 óráig. Az ebédszünet 12-Ő113 óráig tart. Érdeklődni a 035/7713 778-as telefonszámon is lehet. ház Wallenstein Zoltán-terme ad otthont. 13.00: „A Keresztény-Zsidó Társaság Magyarországon 1991-2006” - dr. Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkárának előadása; 13.30: Jelentős zsidó személyiségek, akik Szlovákiából indultak és a nagyvilágban érvényesültek - Jozef Dukes (Pozsony) előadása; 14.00: Emléklapok a székesfehérvári zsidóság múltjából - dr. Gergely Anna, a székes- fehérvári Szent István Király Múzeum munkatársának audiovizuális programja; 14.30: „Ismerjük meg szomszédainkat!” - a Komáromi Zsidó Hitközség Shalom klubja 11. évfolyama évadnyitó összejövetelének vendége a Salgótarjáni Zsidó Hitközség; 15.30: Unnepváró - bevezető a közelgő zsidó Nagyünnepek (Rosh Hasanah - a zsidó újév és Jom Kippur - az engesztelőnap) világába, Davidovics László, rabbijelölt (Budapest); 16.15: MICVE-jótétemény napja, a zsidó közösségek hetének lezárása és a KEHILA - Közösségért díjak átadása; 16.45: a Caston Band koncertje. A belépés díjtalan, (vkm) Pozsony. Az elmúlt napokban Pozsony Dolné Hony városrészében több kiskorú gyereket támadtak meg ismeretlen elkövetők. A tettesek megverték a gyerekeket és elvették mobiltelefonjukat. Egyes értesülések szerint a városrészben egyre gyakoribbak az ilyen jellegű támadások. Legutóbb vasárnap délután vertek meg egy 13 éves fiút. Tatiana S1TA-HÍR Helemba. Vasútállomás létesül Helembán, a változások miatt szeptember harmadikától új menetrend lép érvénybe a Pár- kány-Szob vasútvonalon közlekedő szerelvényeken. A község lakói Kurucová kerületi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a gyerektől ellopták mobilját, és 4000 koronás kárt okoztak neki. Mivel kiskorút támadtak meg, héttől tizenkét évig terjedő szabadság- vesztésre számíthatnak. A sértettek szerint a támadók 17-18 éves kopaszra borotvált fiatalemberek, akik a bőrfejűek közkedvelt márkájú trikóit hordják. A rendőrség egyelőre eredménytelenül nyomoz az elkövetők után. (t) petícióban kérték a megálló megépítését, a településen az összes személyvonat, valamint az Amicus nemzetközi gyorsvonat is megáll majd. Az állomás építésének költségeit Helemba önkormányzata és a Szlovák Államvasutak közösen finanszírozta. Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo. com de a rendőrök szerint a növényt szemmel láthatóan többször is „leszüretelték" 356 kg vadkendert égettek el Bart és Bény között (Rendőrségi felvétel) AJÁNLÓ A község lakói petícióban kérték a megálló építését Kiharcolták a vasútállomást