Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-31 / 201. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 31. Iskola utca 11 Egy jó izomzatú gyermek kevésbé van kitéve a gerincet érő megterhelések károsító hatásának Ép testben ép lélek A kisiskolások mozgásigényének kielégítésére az óraközi szünet, illetve a tornaóra marad (Képarchívum) Az iskola első osztálya alapvető változásokat hoz a kisgyermek életében. Az óvodában a nap jelentős részét játékkal, mozgással töltötte, míg az iskolában - a szigorúbb napirend szerint órákat ül egy helyben. A mozgásigény kielégítésére az óraközi szünet, illetve a tornaóra marad. Dr. KISS SÁNDOR Jelentős részüknek ez kevés, célszerű olyan sporttevékenységet keresni - akár az iskolában, akár sportegyesületben -, amelyet a gyermek szívesen végez. Könnyebb helyzetben vannak azok, akik már az óvodában elkezdtek sportolni. A rendszeresen végzett mozgás, torna, úszás, labdajáték és egyéb sportágak nemcsak kielégítik a gyermekek mozgásigényét és javítják edzettségét, kondícióját, hanem megelőzhetik számos mozgásszervi rendellenesség kialakulását is, illetve a már meglévő elváltozásokat jótékonyan befolyásolják. Nem utolsó szempont, hogy egy gyermekkorban elsajátított sportág felnőttkorban is tovább folytatva - a sportolás nyújtotta örömökön kívül - az egészség megőrzésének is fontos támasza lehet. A hátizsák a legjobb megoldás A kisgyermek gerincoszlopa csecsemőkortól - a felállás, ülés, járás elkezdését követően - fokozatosan nyeri el normális formáját, vagyis fiziológiás görbületeit. Az egészséges gerincnél (hátulról tekintve) a háti szakasz domború, a nyaki, illetve az ágyéki szakasz homorú. E görbületek biztosítják a gerinc jó statikai működését, teherviselő képességét. A görbületek mellett természetesen nagy szerep jut a gerincet működtető izmoknak is. Érthető, hogy egy jó izomzatú gyermek kevésbé van kitéve a gerincet érő nagyobb megterhelések károsító hatásának. A súly cipelése (iskolatáska) önmagában még nem változtatja meg a fiziológiás görbületeket. Az aránytalan, az izomzat teherbírását megközelítő vagy azt meghaladó súly azonban túlterheli az izomzatot, így panaszok forrása lehet, és - kifáradásából adódóan - kóros görbületek kialakulásához vezethet. Ezek egy része oldalirányú görbületként jelenik meg, más része a fiziológiás görbületeket változtatja meg. Az előbbit szkolió- zisnak nevezzük, míg az utóbbi lehet lapos vagy fokozottan domború hát. Az oldalirányú görbületek (szkoliózis) nagy része nem betegség, hanem helytelen tartás (funkcionális szkoliózis). Ugyanígy rossz testtartás következménye a fokozott domborulatú Óvodában sok helyen tornáztatják a gyermekek lábát külön is, erre az iskolában már nem kerül sor. hátak nagy része is (hanyag tartás). Ezek elsősorban a relatíve gyenge izomzat következményei, de szerepet játszik benne a korrekciós készség hiánya is. Egy óvodában végzett szűrővizsgálat során meglepően kevés rossz tartású gyereket találtunk, míg iskolásoknál - az évek számának növekedésével - jóval gyakrabban fordul elő a gerincdeformitás. Ebben szerepe lehet a fokozott fizikai terhelésnek, így az iskolatáskának is. Az egyenlő teherelosztás szempontjából a manapság divatos hátizsákok, hátitáskák előnyösebbek a kézi táskáknál. Az egészséges láb A másik fokozott statikai terhelésnek kitett testrész a láb. A láb boltozatai - a hosszanti és haránt- boltozat - hasonlóan a gerinc fiziológiás görbületeihez, kisgyermek- korban alakulnak ki a járáskezdés után. Az egészséges boltozatok viszik át a testsúlyt egyenletesen a talajra. A jó hosszanti boltozat kialakulásának feltétele a sarok normális állása, vagyis ha a sarkat hátulról vizsgáljuk, annak közel függőleges a helyzete. Ennek biztosítására fontos a jó cipő: kérge a saroknál erős legyen, tartsa a lábat, szükség esetén a sarok döntésével. A boltozatok hibái már óvodáskorban jelentkeznek, de ekkor még megfelelő cipővel, lábtornával az esetek jelentős részében korrigálhatok. Idősebb gyerekeknél már jelentkezhet a boltozat lelapulása, a lúdtalp, mely súlyos panaszok, illetve további deformitások forrása is lehet. Óvodában sok helyen tornáztatják a gyermekek lábát külön is, erre az iskolában már nem kerül sor. Ezért célszerű rendszeres néhány perces otthoni lábtomát bevezetni a deformitás megelőzésére. Ha szeretjük a köveket, ásványokat, nyugodtan elhelyezhetünk néhányat az íróasztalunk közelében Hol legyen csemeténk tanulósarka? ÖSSZEFOGLALÓ Mit tehetnénk, hogy az idén eredményesebb, sőt élvezetesebb legyen a tanulás, jobbak legyenek az osztályzatok, de mégis maradjon elég idő a játékra, szakkörökre, sportra? Minden bizonnyal sokan próbálkoztak már azzal, hogy egy praktikus, vidám, szépen berendezett tanulósarokkal, gyerekszobával ösztönözzék a kis lurkót, hogy kicsit több időt üljön a könyv mellett, szépen úja meg a házi feladatot. Minden esetben eredményes volt az erőfeszítésünk, vagy csak kidobtunk pár ezer koronát új íróasztalra, asztali lámpára? A szép és praktikus bútorok és kiegészítők természetesen már önmagukban képesek a szemnek kedvező körülményeket teremteni, melyek arra ösztönözhetik gyermekeinket, hogy szívesen leüljenek tanulni. Az újdonság varázsa azonban néhány nap vagy hét alatt elmúlik, és gyermekünk megint szívesebben tekereg az utcán, nézi a tévét, vagy még ha „erőszakkal” le is ültetjük a könyv mellé, csak ábrándozik, esetleg elalszik, ahelyett hogy az ismereteit bővítené. Mi lehet ennek az oka? Mit tehetünk annak érdekében, hogy - legyen szó akár a gyerekünkről vagy saját magunkról - szívesen és eredményesen üljünk le a házi feladat vagy az otthoni munka mellé? A védikus építészet és térrendezés tudománya, a Vaszati, természetesen tudja a választ és a megoldást az itt felmerült kérdésekre, és legtöbbször nagyon egyszerű „trükköket” és eszközöket kínál, amelyeket alkalmazva talán megúszhatunk olyan költségesebb beruházásokat, mint új íróasztal, szék stb. vásárlása - hacsak nem egyébként is aktuális a dolog. A vaszati több ezer éves, és a mai napig érvényes, univerzális törvényeken alapuló szabályai alapján következzék most néhány tipp, amelyeket érdemes kipróbálni. Először is, szerezzünk be egy iránytűt, amelynek segítségével köny- nyen megállapíthatjuk, hogy a szoba melyik égtáján található a tanulósarok, valamint az, hogy tanulás közben, gyermekünk milyen irányba tekint. Az íróasztalt igyekezzünk úgy forgatni, hogy leckeírás közben észak, kelet vagy északkelet felé lehessen fordulni. Természetesen ugyanez érvényes a számítógép monitorjára is. Ha észak vagy kelet felé tudunk nézni munka közben, sokkal jobban megy a munka! Ha e három égtáj közül egyik sem kivitelezhető, akkor alternatív megoldásként szóba jöhet még a nyugati hány is, de semmiképpen se tekintsünk munka, tanulás vagy akár olvasás közben dél vagy délnyugat felé! Miután a megfelelő irányba fordítottuk az íróasztalt, ízlés szerint csinosíthatunk egy kicsit a környezetén, de csak annyira, hogy az ne vonja el a figyelmet a munkáról! Északnyugati szobák Ha szeretjük a köveket, ásványokat, nyugodtan elhelyezhetünk néhányat az íróasztalunk közelében - akár papúnehezékként. Ha van arra lehetőségünk, hogy a lakáson belül változtassunk a tanuló- vagy dolgozószoba helyén, akkor általánosságban az északi, északkeleti, keleti, nyugati, esetleg az észak- nyugati szobák a legalkalmasabbak erre a célra. Nagyon gyakran egy-egy, a lakásban vagy házban föllelhető súlyos energetikai probléma gátolja a gyermekünk tanulmányi előrehaladását és sikereit. Ilyen lehet például egy blokkolt, ablaktalan keleti fal, vagy ha a lakás északkeleti részét nem megfelelően használjuk (pl. illemhely, lomtár van itt). A fent említetteket alaposan végiggondolva tegyük meg a tőlünk telhető lehető legtöbbet annak érdekében, hogy gyermekünk iskolás évei boldogan, kiegyensúlyozottan és eredményesen teljenek, hisz ez a néhány év alapozza meg ajövőjét! (v) Ha van arra lehetőségünk, hogy a lakáson belül változtassunk a tanulószoba helyén, akkor általánosságban az északi, északkeleti, keleti, nyugati, esetleg az északnyugati szobák a legalkalmasabbak erre a célra (Képarchívum) Tandíjmentes évvel csalogatnak az egyetemek Diáktoborozás olasz módra EDUPRESS Három évből csak kettőt kell kifizetni egyes olaszországi egyetemeken. A reál szakok tanszékei így próbálnak diákokat toborozni, kevesen jelentkeznek ugyanis ezekre a képzésekre, noha az olasz felső- oktatásban évről évre többen tanulnak. A hallgatók nagy része viszont a közgazdasági, a jogi, az orvosi tanulmányokat választja, gyér az érdeklődés a matematika, az agrártudomány vagy a mérnöki szakma iránt. A tudományos karok ezért versenyeznek egymással a diákokért. Itália számos pontján ezért az egyetemek matematika, fizika, kémia tanszékei egy év tandíjmentességgel próbálják növelni a diákok számát. AII. Frigyesről elnevezett nápolyi egyetemen, a tudományos karokon a hallgatók tankönyvet és számítógépet is ingyen kapnak kölcsönbe egy évre. Lakberendezés, rajz, grafika, művészettörténet Felnőttképzés másképp KIS PÉTER R.I.T.E. Slovakia Kft. három éve alakult Szlovákiában, Magyarországon 15 éve foglalkozik felnőtt- képzéssel. Az ügynökség igazgatójával, Rázsó Ellával a szlovákiai tapasztalatokról beszélgettünk. „Számunkra kihívást jelentett ez az új piac, amit itt találtunk. Célunk a Szlovákiában még ismeretlen, azonban a Magyarországon már bizonyított szakmák bevezetése, mint a lakberendező, rendezvényszervező. A gazdaság növekedésével, a külföldi cégek egyre masszívabb jelenlétével Szlovákiában is fokozottabb az igény az említett szakmák iránt. A tanfolyamokat a szlovák oktatási minisztériumban akkreditáltattuk, tehát a sikeresen vizsgázó hallgatóink egy államilag elismert bizonyítványt kapnak.” Kik látogathatják a képzéseket? Bárki, aki érettségivel rendelkezik, aki szeretné magát új szakterületen kipróbálni, érez magában kellő kreativitást, szeretné magát továbbfejleszteni vagy éppen unalmas munkája mellett szeretne valami izgalmasat kipróbálni, vagy egyszerűen jó munkahelyet akar teremteni saját magának. Vannak olyanok is, akiknek gyerekkori álmaik megvalósításához szükséges ez a képzés. A paletta tényleg sokszínű. A lakberendezői képzés 2 éves, heti egy, ill. két alkalommal. Érdekesek az itt elsajátítható tantárgyak is, mint például a lakberendezés, rajz, grafika, művészettörténet, anyagismeret, ábrázoló geometria, építészettörténet, bútortörténet, világítástechnika, kommunikáció, Feng Shui alapismeretek, stb. A rendezvény- szervező tanfolyamunk 1 éves, heti 1 alkalommal, és szintén érdekes tartalommal: rendezvényszervezés, protokoll, gasztronómia, pszichológia, kommunikáció, marketing. Tanáraink magyarországi és hazai elismert szakemberek, illetve egyetemi tanárok. Olcsó a németországi tanulás Olcsó a németországi képzés. Erre utal, hogy 2002 óta 50 százalékkal nőtt a német egyetemekre jelentkező külföldiek száma. Négy évvel ezelőtt még alig 126 ezer külföldi iratkozott be a németországi egyetemekre. Az idén viszont a számuk már elérte a 187 ezret. Ez azt jelenti, hogy ősztől már minden 10. diák külföldről érkezett a német felsőoktatásba. Az EU-tagállamokból 49 ezren jelentkeztek, a második legnagyobb „tábort” a kínaiak adják a maguk 26 ezres csoportjával. Az uniós államokban élők érdeklődését elsősorban az váltotta ki, hogy Németországban alacsony a tandíj és a megélhetés költségei sem túlságosan magasak. Már havi 650 euróból ki lehet jönni, ami koronában számolva úgy 24 ezernek felel meg. Ráadásul a külföldi diákoknak ugyanannyit kell fizetniük az oktatásért, mint német társaiknak. Ez azért különösen rokonszenves, mert a legtöbb országban a külföldiektől magasabb tandíjat szednek be. (mtv) ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvassák figyelmesen az Iskola Utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést szeptember 6-ig beküldik, megnyerhetik az Új Szó ajándékát. 1. Ha szerepük a ..., ásványokat, nyugodtan elhelyezhetünk néhányat az íróasztalunk közelében. a. köveket b. kavicsot c. homokot 2. Az ősz kezdete a gyermekes családok életében egyben az... időszakát is jelenti. a. iskolakezdés b. tanulás c. torna Címünk: Új Szó - Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e- mailben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com Múlt heti Iskolai kvízünk megfejtése: 1 a, 2 a, 3 a, 4 b. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek játékunkban. Ezúttal a rozsnyói Csefo Erikának kedvezett a szerencse, az Új Szó ajándékát küldjük neki. ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com