Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-30 / 200. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 30. Sport 23 A felügyelő bizottság dönt a rendkívüli közgyűlésről Csötönyi az újabb távozó MU-JELENTES Budapest. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége hétfői rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a felügyelő bizottság vizsgál­ja meg, rendelkezésre áll-e a rendkívüli közgyűlés kezdemé­nyezéséhez szükséges mennyi­ségű aláírás. Erről a MOB tájékoz­tatott a négy és fél órás megbeszé­lés után. „Az elmúlt héten érkezett, szep­tember 2-i dátumot javasló bead­vány 58 támogatója közül négy MOB-tagnak az aláírásával kap­csolatban technikai kérdések me­rültek fel - az elnökség ezzel kap­csolatban megosztott volt, és vé­gül úgy döntött, hogy a felügyelő bizottság elé utalja az ügyet, amelynek három napon belül kell határozatot hoznia. Amennyiben az FB úgy dönt, hogy megvan a közgyűlés összehívásához ele­gendő számú, hitelesített aláírás, a MOB szeptember 8-án, 14 órától tartja következő közgyűlését. El­lenkező esetben az elnökség az alapszabályban rögzített jogával élve október 14-ére hív össze közgyűlést, amelyen az elnök sze­mélyével kapcsolatos bizalmi sza­vazás az egyetlen napirendi pont. Az ülés folyamán Csötönyi Sándor írásban lemondott elnökségi tag­ságáról” - áll a MOB sajtóközle­ményében. Corgoň Liga: Szórád törte meg a nyitrai gólínséget Dübörög a zsolnai úthenger ÖSSZEÁLLÍTÁS Nyitra. Szórád Csaba vetett vé­get a három meccsen át tartó nyit­rai gólínségnek, és csapata hazai pályán 2:0-ra legyőzte a sereghaj­tó Trenčín együttesét a labdarúgó Corgoň Liga 8. fordulójának mérkőzésén. Pozsonyban a legutóbb Rózsa­hegyen pechesen vereséget szen­vedő Slovan az eredményesen fut­ballozó besztercebányai Duklát fogadta. A végeredmény? l:l-es döntetlen. A szenciek leiskolázása után Kassán is oktattak a zsolnaiak: a vendégek Šesták találatával és Školník öngóljával csenték el a pontokat a kifulladni látszó keleti­ektől. Ma az Artmedia-Inter, a Se- nec-Trnava és a Dubnica-Ružom- berok találkozókkal fejeződik be a hétközi forduló, (tasr, ú) JEGYZŐKÖNYV, 8. FORDULÓ Nitra-AS Trenčín 2:0 (0:0) Góllövők: Szórád (48.), Čurgali (88.). Játékvezető: Samotný, 1380 néző. Sár­ga lap: Doležaj. Nitra: Tujvel-E. Hrnčár, Szórád, Čeman, Gunda-Kováč, M. Farkas, Babie (79. P. Farkaš), Glenda (66. Sloboda)-Čurgali (88. Čižmár), Grajciar. Trenčín: Hodál- Doležaj, Mičenec, Horváth Cs.-Pastva, Kubica, Kovalík, Czinege, Štyvar-Lešták (65. Baranyai), Obal (77. Rožník). MFK Košice-MŠK Žilina 0:2 (0:1) Góllövők: Šesták (21.), Školník (86. - öngól). Játékvezető: Chmura, 5255 néző. Sárga lap: Šimko, Školník, I. Ko­zák, ill. Švestka, Jež. KOŠICE: Pu- len-Kišš (66. Boháčik), I. Kozák, Basis­ta, Šimko (81. Cicman)-Jurčo (55. Kolbas), Školník, Pavol Majer- ník, Bicák, Majoroš-Piatka. ŽILINA: Kuciak-Belák, Vomáčka, Švestka, Leitner-Devátý, Štrba, Vrsic (77. Hlubočan), Jež-Šesták (86. Minarčík), Nemec (89. Tesák). Slovan Bratislava-Dukla Banská Bystrica 1:1 (1:1) Góllövők: Chlebek (22.), ill. Libič (23.). Játékvezető: Mriglot, 4470 néző. sárga (élj lap: Kosmef, ill. Velický, Libič. SLOVAN: Kiss-Kosmeľ, Ševela, Polgár, Dobrôtka (76. Urgela)-Poliaček (76. Otočka), M. SV Kubala, Chlebek, P. Sedlák-Slovák, Vyskočil (82. Masaryk). BANSKÁ BYSTRICA: Zajac-Farkaš, Jarabica, Páleník, Kotrys-Vyskoč, Velický (85. Wozniak), Pečovský, Libič (90. Pančík)-Bažík, Lietava (83. Semeník). TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása Következik 1. Žilina 8 6 0 2 19:7 18 8. FORDULÓ, augusztus 30., 2. Banská Bystrica 8 4 3 1 12:8 15 17.00: Artmedia Bratislava-In­3. Ružomberok 7 4 1 2 11:5 13 ter Bratislava; 20.00: Senec­4. Nitra 8 4 1 3 7:5 13 Trnava, Dubnica-Ružombe­5. Dubnica 6 4 0 2 11:7 12 rok. 6. Artmedia 6 3 1 2 11:10 10 9. FORDULÓ - szeptember 9., 7, Slovan 8 3 1 4 10:13 10 szombat, 15.30: B. Bystrica­8, Košice 8 3 0 5 10:13 9 Dubnica, Trnava-Košice, Inter 9. Trnava 7 2 1 4 6:11 7 Bratislava-Senec; 20.00: Ru­10. Senec 7 2 1 4 7:14 7 žomberok-Nitra, Žilina-Slo­11. Inter 7 1 3 3 7:11 6 van Bratislava, Trenčín-Artme­12. Trenčín 8 1 2 5 6:13 5 dia Bratislava, (ú) US Open: Andre Agassi még kellemetlenkedne pár napot New Yokban Hrbatý korai búcsúja New York. A kiemeltek közül elsőként Dominik Hrbatý búcsúzott az amerikai nyüt teniszbajnokságon, a US Openen: a 19. helyen rang­sorolt szlovák játékos az orosz Mihail Juzsnyijtól ka­pott ki három szettben. ÖSSZEÁLLÍTÁS JUZSNYIJ (orosz)-HRBATÝ (szlovák, 19.) 7:5, 6:1, 6:3. A szlovák teniszező csak az első játszmában tudta tartani a lépést orosz ellenfelével szemben, s a ve­resége azt jelenti, Tibor Tóth vé­dence nem tudja megismételni ta­valyi teljesítményét, amikor is egé­szen a nyolcaddöntőig menetelt. Továbbment viszont az utolsó versenyén szereplő Andre Agassi, aki négy szettben jutott a második fordulóba. A 36 éves, 21. US Openjét vívó klasszis - aki fényes karrierje során 60 tomagyőzelmet aratott, és azon ötök egyike, aki mind a négy GS-viadalt legalább egyszer megnyerte - 3 óra 31 perc alatt, a harmadik felvonásban 0:4- ről fordítva verte a román Andrei Pavelt. „Még sosem játszottam meccslabdánál úgy, hogy 20 ezer ember állva figyelt. Fantasztikus volt! A következő két hétben még nagyon sokat szeretnék kellemet­lenkedni itt” - mondta a tavaly döntős közönségkedvenc, aki a 64 között az Australian Openen fina­lista ciprusi Markosz Bagdatisszal találkozik. Pavel kényszeredetten elismerte: Agassi még mindig a legfittebbek közé tartozik. ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, Agassi még mindig közönségkedvenc (Reuters-felvétel) 1. forduló, nők: Davenport (a- merikai, 10.)-Zakopalová (cseh) 6:1, 6:4; Henin-Hardenne (bel­ga, 2.)-Camerin (olasz) 6:2, 6:1; Férfiak: Novák (cseh)-Cle- ment (francia) 7:5, 6:2, 7:5; Roddick (amerikai, 9.)-Serra (francia) 6:2, 6:1, 6:3; Fish (amerikai)-Greul (német) 6:4, 6:4, 1:6, 6:3; Agassi (ameri- kai)-Pavel (román) 6:7, 7:6, 7:6, 6:2. (mti, sita) 1. labdarúgóliga: magukra találtak a nagymihályiak, nem játszottak a gömöriek Az utolsó helyre csúszott a DAC ÖSSZEÁLLÍTÁS Négy helyett három összecsa­pással kezdődött tegnap az I. lab­darúgóliga 8. fordulója. Négy na­pon belül másodszor is elmaradt az eperjesiek hazai bajnokija, ezúttal a listavezető rimaszomba­tiakkal szemben, mert tovább tart a kelet-szlovákiai csapatban a ví- rusfertőzéses megbetegedés. Gólt sem rúgott, a vendég ara- nyosmarótiak viszont kétszer is bevették a DAC kapuját, s ezzel a csallóköziek elszenvedték idei negyedik vereségüket (0:2) a bajnokságban, s táblázaton le­csúsztak az utolsó helyre. Hétvé­gi kiütéses diadala után a Micha­lovce Turčianske Teplicéről is elvitte a pontokat. Megszerezte első győzelmét a homonnai csa­pat (3:2), és elkerült az utolsó helyről. Ma további két összecsa­pással (Močenok-Košice B, Lu- čenec-Šaľa) ér véget a nyolcadik forduló, (ú) A negyedik vereség Folytatódó DAC-kálvária Dunaszerdahely. Nyolcadik nekifutásra sem nyert a DAC, és elszenvedte negyedik vereségét (0:2). Nagy akarással játszott az Albrecht-legénység, de csak a szögletekig jutott. A17. percben a vendégek végezhettek el egy jobboldali szabadrúgást, amely­ről lemaradt a hazaiak kapusa, így Černák könnyedén bólintott a hálóba. A második félidőben is a küzdelem dominált, a helyzetek pedig továbbra is hiányoztak. Vé­gén aztán a csereként beállt Juška állította be a 0:2-es vég­eredményt. Nem csoda, hogy Ján Rosinský, a vendégek edzője mo­solyogva summázta: „Gyorsab­bak voltunk ellenfelünknél, és jobb játékkal is rukkoltunk elő. Nagyon segített az első gól meg­szerzése. Remélem, hogy tovább­ra is ilyen léptekkel haladunk. Célunk, hogy az első hatban vé­gezzünk.” A hazaiak trénere, Mi­lan Albrecht pedig lehangolóan és letörve nyilatkozott: „Az ellen­fél, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, a fiúk elgondol­kodhatnak a mai teljesítményü­kön. Miután gólt kapunk, rögtön összeroppanunk. ” (kb) A 8. FORDULÓ KRÓNIKÁJA HFC Humenné-ŽP Šport Podbrezová 3:2 (2:0) Góllövők: Kupec (32.), Šoltís (40. 63.), ill. Kentoš (54. - 11-esből), Murín (90.+). Játékvezető: Smolák, 950 néző. Sárga lap: Hane, Kupec (mindketten Humenné). Turčianske Teplice-Zemplín Michalovce 0:1 (0:0) Góllövő: Jevljanov (69.). Játékvezető: Kakaščík, 500 néző. Sárga lap: Šavol, ill. Marec, Aľusik, Devečka. DAC-FC ViOn Zlaté Moravce 0:2 (0:1) Góllövők: Černák (17.), Juska (87.). Játékvezető: Gocník, 890 néző. Sárga lap: Medgyes, Sani, ill. Brezina, Hözl, Chren. DAC: Trančík-Milan (65. Ploszek), Olejník, Csölle, Medgyes-Buka, Gogh, Egri, Ďurica (75. Dobeš)-Zlacký, Kundra (46. Sani). Tatran Prešov-FC Rimavská Sobota - elmaradt TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 9. Podbrezová 8 2 15 8:12 7 10. Humenné 8 14 3 7:14 7 1. Rim. Sobota 7 5 1 1 16:5 16 11. Prešov 6123 6:9 5 2. Košice B 7 5 0 2 11:9 15 12. DAC 7 12 4 7:13 5 3. Šaía 7 4 2 1 12:6 14 4. Zl. Moravce 8 4 2 2 10:7 14 Következik 5. Michalovce 8 2 4 2 15:13 10 6. Lučenec 7 3 1 3 8:7 10 8. FORDULÓ - A MAI MŰSOR, 7. Močenok 7 3 1 3 15:17 10 17.00: Močenok-Košice B, Lu­8. Turč. Teplice 8 3 0 5 14:17 9 čenec-Šaľa. (ú) EGY MONDATBAN ♦ 260 millió eurós kártérítési pert indított az Olasz Fogyasz­tóvédelmi Főfelügyelet a lab- darúgó-bundabotrányba ke­veredett és emiatt a másod- osztályba visszasorolt Juven­tus ellen, mivel klub hatalmas morális kárt okozott szurkoló­inak, a csapat kisrészvényesei pedig komoly összegeket ve­szítettek a tőzsdén. ♦ 2008 nyaráig meghosszab­bította szerződését a bajnok együttessel Rátgéber László, a Mizo Pécs női kosárlabdacsa­patának vezetőedzőj e. SPORTHÍRADÓ ♦ Ausztrál rövidpályás úszó­bajnokság, Hobart, női 100 m mell: 1. Leisel Jones 1:03,86- új világcsúcs; 100 m pillangó: 1. Libby Lenton 55,95 mp - vi­lágcsúcs. ♦ Vuelta a Espana profi ke­rékpáros körverseny, 3. sza­kasz (220 km): 1. Ventoso (spanyol, Saunier Duval) 5:43:45.4. szakasz (142 km): 1. Zabel: (német, Miiram) 3:24:46. Az összetettben: 1. Hushovd 13:34:59. ♦ Atlétikai Híd nemzetközi viadalok, Besztercebánya, ka­lapács, nők: 1. Liszenko (orosz) 75,07; férfiak: 1. Tyi- hon (fehérorosz) 78,97; 2. Pars (magyar) 77,73. Dubni­ca, kalapács, férfiak: 1. Pars 80,78; 2.1ýihon 80,21. ♦ Nemzetközi női kosárlab­datorna, Kayser: Szlovákia- Svédország 82:78; Finnor- szág-Szlovákia 72:83. NIKÉ Szerda, augusztus 30. Labdarúgó Major Soccer League: 619. Kansas City-New York 2,25­2,9-3,0-1,3-1,45; 620. Chicago-Houston 2,25- 2,9-3,0-1,3-1,45; 621. Salt La­ke-Los Angeles 2;5-2,9-2,7- 1,32-1,35; 622. Colorado-Dal- las 2,3-2,9-2,9-1,3-1,4. SPORT A KÉPERNYŐN GALAXIE SPORT - 02.00 (csütörtök): Női kosárlabda WNBA, döntő (élő) EUROSPORT - 16.00: Vuel­ta, spanyol országúti kerék­párverseny, 5. szakasz (élő) 17.00: US Open, nemzetközi tenisztorna (élő) SPORTFOGADÁS A TOTÓ 34. heti nyertes tipposzlopa: X, 2, 2, X, 1, 2, X, X, 1, 2, 2, 1, 2 - 1. Nyere­mények: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 579 933, a 11 találatosokra 46 395, a 10 találatosokra 8423 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra 19 032 forintot fizetnek. A KENŐ 10 nyerőszámai - hétfő: 2, 15, 17, 20, 22, 24, 32, 33, 34, 46, 48, 49, 52, 58, 63, 67, 72, 76, 77, 79; kedd: 2, 3, 4, 9, 13, 14, 19, 27, 31, 32, 33, 43, 45, 46, 47, 57, 60, 63, 69, 79. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents