Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-23 / 195. szám, szerda
28 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 23. www.ujszo.com A Garam völgyének egy eldugott falucskájában, a kétszáz lelkes Kisölveden felelevenítették az „atyák örökségét", hogy a fiatalok is láthassák, hogyan folyt ez a munka Aratási ünnepséget rendeztek A hetvennégy éves férfi 15 évesen már maga is aratott (A szerző felvételei) Vicenc Árpád fejében született meg az ötlet Kisölved. A kenyér ünnepét tartották meg a 200 lelkes kisközségben július 29-én, szombaton. AII. Aratási Ünnepség az önkormányzat, a helyi egyházközség és a Rákóczi Szövetség Szikince Alapszervezete példás együttműködésének köszönhetően valósult meg. FORGÁCS MIKLÓS A hagyományokat felelevenítő eseményen részt vett Gál Gábor, az MKP parlamenti képviselője, a környező települések polgármesterei, az egyház képviselői és természetesen a falu apraja-nagyja. Ambrus Erika lelkész Isten Noénak tett ígéretét idézte fel az ünnepi istentiszteleten, „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjszaka”, mellyel ismét szövetséget kötött az Úr az emberiséggel. Ambrus Erika az aratást a legfontosabb és legnemesebb munkának nevezte az ember életében, mint megjegyezte: „múltunk, őseink hagyományaiból és helytállásából tanulunk és vetünk”, ezért is fontos ünnepelni a „valós és lelki vetőket és aratókat”. A kenyér ünnepe is ez az alkalom, az azt megteremtő munkáé és munkásé, s ha nem is mindig az arat, aki vet, soha nem mindegy, milyen is az a vetés. A budapesti Tabulatúra régizene- együttes két tagja, Rossa Levente Bors és Bencze Balázs a reformáció kezdeti időszakában, a hőskorban keletkezett zsoltárokból válogatott össze egy csokorra valót. A Fegy- vemeki Református Gyülekezet Énekkarának tagjai pedig mai keresztyén énekekkel vallottak hitükről. Ambrus Erika elmondta: Vicenc Árpádnak, a gyülekezet gondnokának a fejében született meg az öüet még tavaly, hogy a már szinte teljesen elfeledett hagyományos aratást fel kellene eleveníteni. „A fiatalok már nem tudják, hogy is történt ez, meg akartam mutatni, miként végeztük ezt a nehéz munkát valaha, mit hagytak ránk az apáink. Megemlítettem a lelkésznőnek, s ő lelkesen támogatta az ötletet. Egy évvel ezelőtt még egyházon belül szerveztük meg, alig húszán voltunk, idén már a falu is csatlakozott, már sokkal nagyobb rendezvény lett ez a mi aratóünnepségünk” - mesélte Árpi bácsi. A templom előtti téren sereglettek össze a vendégek és a kisölyediek, majd’ száz ember és Vicenc Árpád vezetésével, az aratókoszorút követve a közeli búzatáblához vonultak. A hetvennégy éves férfi 15 évesen már maga is aratott, utoljára 1951-ben volt hagyományos kézi aratás, azután már nagyüzemben, gépesítve ment a munka. „Tokolyós tarisznya” helyett egy textiltáskát akasztott a kaszára, a szükséges kellékekkel. A fenőkő tokját rejti a titokzatos „tokolyó” név, de itt van a kalapács és a földbe szúrható kaszaüllő, kéznél kell, hogy legyenek, ha esedeg kimegy a kasza éle, a marokkötést segítő kötőfa, sarló és a fonál is a táskába került. A kasza fontos része a „galymó”, ez a félkörben a kaszanyélre erősített vessző „kíséri, hárítja a gabonát, hogy rendre dőljön, ne össze-vis- sza”. A kaszást a marokszedő menyecske követte háti kassal. A búzatáblán hamar elkészült a félkereszt, mely hagyományosan tizenhárom „kívéből” áll, az utolsó kéve a „pap”, ezt az aratónak a fején kell a félkereszthez vinni, s kalásszal nyugat felé ráhelyezni, „így kívánták apáink”, ez az előző generációk bölcsessége és tapasztalata, így nehezebben dönti el a szél. Néhányan ki is próbálták a kemény munkát, melyről Árpád bácsi megjegyezte, „időjárás nem számított, ha negyven fokban, akkor negyven fokban kellett elvégezni a munkád’. Kun Ferencz, a magyarországi Rákóczi Szövetség alelnöke a kultúrtörténet felől közelített a témához. Szavai szerint az aratási hálaadás az egyetíen olyan ünnep, melyet a kereszténység a pogányságtól szinte változtatás nélkül átvett. Elmondta, keleten az aratás vége, nyugaton viszont általában az aratás eleje az ünnep, beszélt az írek, az észak-amerikaiak, s természetesen Közép-Európa rítusairól, mítoszairól, szokásairól. Bacsa Zoltán polgármester figyelmeztetett mindenkit, ne az legyen a hagyományőrzés, hogy egy évben egyszer elővesszük a régi ruhákat, s eléneklünk egy dalt. A régmúlt egy darabja segíthet a jelenkor problémáit is megoldani. Bacsa szerint életünk kulcsszava az összetartás, összefogás és egymás tisztelete legyen, a nemzetért, „a családért és az egyénért mindennap tegyünk meg mindent”. A kultúrműsorban fellépett Bacsó Mátyás, aki az elmúlt három évtized könnyűzenei örökzöldjeivel szórakoztatta a közönséget, a Veresegyházi Hagyományőrzők pedig aratási műsorral készültek. A gyerekek kézművesekkel készíthettek nádsípot, gyermekjátékokat, s lovagolhattak is, ha kedvük úgy tartotta. w I 2. díj: MP3-lejátszó Szuketi Ferenc, Százd 1. díj: fényképezőgép Mihók Gábor, Nagykapos Amint az egész nyár folyamán közölt képek is tanúsítják, sok gyerek vitt haza csupa egyes bizonyítványt. Az örömben az Új Szó is szeretett volna osztozni, ezért hirdettük meg a Tiszta 1-es akciót. Ezzel azokat a gyerekeket kívántuk megajándékozni, akik az elmúlt tanévet szorgalmas tanulással töltötték, és munkájuk jutalma nem maradt el: a kitűnő bizonyítvány. Szerkesztőségünk is tartogat meglepetést a jeles tanulók számára, íme, a tíz szerencsés nyertes: Gratulálunk! 3. díj: MP3-lejátszó Szűcs Szabina, Szentes 4. díj: MP3-lejátsző Farkas Viktória, Virt 5. díj: könyvcsomag Bartalos Csilla, Nyárasd 6. díj: Új Szó-ajándékcsomag Fabian Vivien, Felsőtúr A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: regio@ujszo.com 7. díj: Új Szó-ajándékcsomag Izsák Karín, Dunaújfalu 8. díj: Új Szó-ajándékcsomag Molnár Szandra, Somorja 9. díj: Új Szó-ajándékcsomag Rigó Anna, Pozsonypüspöki 10. díj: Új Szó-ajándékcsomag Csőz Enikő, Nádszeg
